Magyar Üveg- és Agyagujság, 1939 (40. évfolyam, 1/795-8/802. szám)

1939-01-01 / 1. (795.) szám

MAGYAR ÜVEG- ÉS AGYAGÚJSÁG 1. (795.) szám­a gyanánt vehető figyelembe a kézművesiparosság nagy többségével szemben, amely műhelyében egyébként is túlnyomóan keresztény munkavállalókat alkalmaz. Figyelemmel a fent elmondottakra, sürgős felter­jesztéssel fordult az IPOK az iparügyi miniszterhez. A miniszter közbenjárását kéri az értelmiségi munka­­nélküliség kormánybiztosánál abból a célból, hogy a kézművesipari munkaadók mentesüljenek a kihágási el­járás következményei alól és a be nem jelentett alkal­mazottaikat megszabandó időn belül büntetésmentesen utólag is bejelenthessék. Schiffer Ármin — 70 éves. Leírva és elolvasva ezt a rövid ténymegállapítást: alig akarjuk elhinni, mert sem erőteljes férfias megje­lenése, sem töretlen munkabírása, sem fáradhatatlan tevékenysége nem árulják el, hogy mögötte az élet hét évtizede húzódik meg. Annál nagyobb az öröm, hogy Schiffer Ármint, a szakmának ezt a régi és köz­becsülésben álló tagját, ebből az alkalomból szeretettel és tisztelettel üdvözöljük s nemcsak a magunk, hanem tisztelői, barátai és kartársai nagy számának nevében is jókívánságaikat tolmácsoljuk. Schiffer Ármin immár kerek 45 esztendeje működik a keretlécszakmában s 20 esztendő óta önálló gyártással foglalkozik. Nagy tá­masza üzletvitelében Jenő fia, Schiffer Ármin valóban megérdemli, hogy e szép évfordulón a szeretet és meg­becsülés érzései áradjanak feléje. * A szép évfordulóról meleg szeretettel emlékezett meg az Országos Egyesület és az Ipartestület. Decem­ber 28-án küldöttségileg keresték fel Schiffer Ármint. A küldöttség tagjai az egyesület részéről Havas Sándor ügyvezető alelnök és Verő Sándor alelnök, az Ipartes­tület részéről Kovács János elnök és vitéz Sághelyi Lajos titkár voltak. Az Egyesület nevében Verő Sándor a következő beszéddel üdvözölte Schiffer Ármint: Kedves Barátunk Schiffer Ármin! Az Üveg- és Porcellánkereskedők és Üvegesek Országos Egyesüle­tének nevében jöttünk el hozzád, hogy Isten kegyelme folytán Neked kedves Barátunk 70-ik születésnapod alkalmából mélységes tiszteletünk, szeretetünk és nagyra­becsülésünk mellett, legjobb szerencsekivánatainkat tol­mácsoljuk. Nevezetes dátum ez, mert Te kedves Barátunk eme 70 évből már zsenge korodtól kezdve közel hat évtizedet szorgos, kemény és verejtékes munkában töl­töttél el és szakmánknak ezen munkásságoddal min­denkor tiszteletet és megbecsülést szereztél. Kemény és kitartó munkásságod mellett, minden­kor szem előtt tartottad a szakma és kartársaid érde­keit, részt vettél mindenkor a szakma érdekeinek elő­mozdításában és szolidáris voltál kartársaiddal azoknak ügyes-bajos dolgaiban. Én, aki immár közel négy évtizede Veled sok esetben a szakma és kartársaink érdekében sokszor együtt­működtem, ismerem egyenes, becsületes gondol­kodásodat, tudom azt, hogy mindenkor harcosa voltál a békés együttműködésnek, harcosa voltál a kartársak megbecsülésének és példás harcosa voltál a kartársi szolidaritásnak. Kérjük a Mindenhatót legyen kegyes hozzád, hogy ernyedetlen munkásságodat­ még számtalan évekig foly­tathassad szeretett Családod és Országos Egyesületünk örömére. Reméljük, hogy megszokott szerény munkásságod­dal, úgymint a múltban, a jövőben is szerető kartár­saiddal együtt szakmánknak tiszteletet és megbecsülést fogsz szerezni. A küzdelmes jövőhöz adjon Neked és szeretett családodnak az Úristen boldog és örömteljes újesztendőt. Az Ipartestület nevében Kovács János és vitéz Sághelyi Lajos köszöntötték Schiffer Ármint néhány meleg szóval, aki meghatóban köszönte meg az ünneplést h­ irdessen a MAGYAR ÜVEG ÉS ANYAGÚJSÁG-ban a szakma leg­régibb lapjában Tábla- és tükörü­veg nagykereskedés Forgó és Társa rt. Budapest, VII., Dohány­ utca 16-18. sz. Telefon: 138-470 (Sorozatos kapcsolású) Sürgönyeim: VITRUM.

Next