Molnárok Lapja, 1919 (26. évfolyam, 1-41. szám)

1919-11-15 / 37. szám

348 emelkedése reájuk jó, hogy tehát a díjak újabb fel­emelésének kérdésével ennek daczára foglalkozniok kell. A czikkíró tovább magyarázza a közönségnek, hogy a biztosítási összegek megfelelő felemelésével együtt jár a díjfelemelés, mert az evvel egybekötött bevételtöbblet nem nyújt megfelelő egyenértéket az átvett kétszeres vagy háromszoros koc­kázatért és hogy a közönség széles rétege ne higgye, hogy mindevvel a reczkének már vége, hozzáfűzi, hogy a biztosítási díjak felemelésének kér­dése csak egyike annak a sok kérdésnek, mellyel most szembe kell szállni. Folytatva elmondja a czikkíró, hogy a biztosító­társaságoknak az ötéves háború és a kom­­mün által visszahagyott romhalmazok elejéről kell kez­deniük az építkezést, különösen fogyatékos az ügynöki hálózat, számtalan ügynökük meghalt, leromlott, elköl­tözött, kivándorolt és ma még mindig nem lehetséges ezen hálózat összefoltozáshoz hozzákezdeni.­­Azért csináljon a nagyközönség ingyenes propagandát a biz­tosítás terjesztése és a biztosítási összegek megfelelő felemelése iránt és pedig saját, jól felfogott érdekében, hogy ellenszolgáltatásképen megszerencséltessék a biztosító­társaságok által megfelelő, sőt hatványozott díjf­elemelésekkel és még sok más hasonló jókkal.) De azért mindennek daczára a közönség nagy rétege nem kell, hogy kétségbeessék, megnyugtatja őket a czikkíró, hogy b ő mókázó, jó hangulatban csak egy kicsit reájuk akart ijeszteni, nem olyan komoly a dolog, mert —• „a biztosító­társaságok jövője nem reménytelen“. Ha majd legyűrtük az ötéves világháborúnak természetes kon­­zekvencziáit, akkor az kell, hogy legyen mindnyájunknak a jelszava: „Álljanak össze ezen ország összes becsüle­tes dolgozói és akkor a biztosítási intézmény is uj életre fog fakadni“. (Hát gondolható-e szebb és nemesebb feladat az igazi honfiak számára — párt- és felekezeti különbség nélkül — mint összefogni becsületes mun­kára, hogy a czikkírónak kertje új életre viruljon? Ugy­e nem ?!) De ezt a lelkesítő felhívást sem kell tragikusan venni, mert a czikket avval a fölötte meg­nyugtató és a magyar közgazdaság szempontjából örvendetes kijelentéssel fejezi be, hogy a gazdasági élet különböző ágazatainak vállalatai között épen a bizto­sító-társaságok viszonylagosan a legkedvezőbb helyzetben vannak. Értékeik, tartalékaik mind érintetlenül meg­maradtak és most érvényre jutnak. Teljesítő- és hitel­­képességük tehát minden kétségen felül áll. Az iparral szemben a biztosító-társaságok azon előnnyel dicseked­hetnek, hogy nincsen szükségügy nyersanyagra. „ Ők csak tiszta papirost vásárolnak és eladnak teleirt papirost“ — szellemeskedik a szerző — de hogy ezen írott papiroson túladhassanak, ahhoz szükségük van biza­lomra, sok bizalomra és kettős bűnt követ el az, aki ma, mikor mindnyájan egymásra vagyunk utalva, ezen bizalmat megfontolatlan kijelentések által aláássa. Ezzel aztán végződik is a czikk. Nem tudjuk, hogy a czikkiró kartársai mily érzelmekkel fogadták ezt az írást, mi úgy talál­tuk, hogy a czikkiró saját kijelentéseivel vádat emel saját maga ellen. De ez nem tartozik reánk, intézzék el vele számadásukat a bizto­sító­társaságok iránti bizalomkeltés ezen módja miatt saját kartársai, akiknek nevében intézte szózatát a nagyközönséghez. Némiképen azon­ban mégis,van ebből a szempontból is a dologba beleszólásunk azért, mert a czikk azon német napilapunkban jelent meg, mely közgazdasági rovatával a legelőkelőbb helyen áll s miután azt a külföldön is olvassák, könnyen az a nézet alakulhatna ki, hogy a magyar gazdasági élet széles rétegei tényleg a fejlődés és felfogás oly alacsony nívóján állanak, hogy hozzájuk csak így lehet szólni. Ha aztán magyar iparos, mezőgazda, kereskedő kimegy a külföldre, hogy ott gazdasági összeköttetéseket létesítsen, e sze­rint fogadják él szegény magyarnak a mai nehéz viszonyok mellett — egyéb természetes nehézségek leküzdésén kívül — még meg kell birkóznia saját hazája gazdasági íróinak hibájá­ból a róla elterjedt és könnyen gyökeret verő ily nézetekkel. A biztosító­társaságokat nem féltjük, ők a jövőben majd más ügyesebb szószólót fognak választani, hogy a nagyközönséget — a köz­véleményt — előkészítse a történendőkre. De magyar iparosaink, magyar molnáraink, mit­­tévők legyenek ők ? Amióta lapunk fennáll, minden évben, külö­nösen a mérlegek megjelenése idején, amikor nyilvánvaló lett, milyen nagy összegeket for­dítanak a malmok évente biztosításokra, továbbá a malomegyesületek évi közgyűlései alkalmából, mindenkor szintén szózatot intéztünk malmaink vezetőihez, hogy intézzék végre együttesen biztosítási ügyeiket. Ajánlottuk ezt nekik, amikor 10 V2°/év volt a malombiztosítási bruttó­ tétel, mely a különböző levonások eszközlése után általában 7 %o, sokszor 6­­2 °/oo nettó­ tételt jelen­tett, ismételtük intésünket, amikor a biztosító­intézetek fölemelték a díjakat egymásután 12°/oo, 15 °/oo, 16 °/oo, 20°/oo-re, vidéki malmoknál még magasabbra és ismételtük felszólításainkat, midőn tudomást szereztünk azon kiszámít­hatatlan ügyes fogásokról, amelyekkel majd a rövid lejáratú készletbiztosítások, majd kezelési költségek, kötvényírási költségek és tudja az ég minek a c­ímén megadóztatják a biztosított malomvállalatokat. A biztosítási szerződéseket rendesen öt évre, sokszor hosszabb időre, 10 évre is kötötték. A háború első éveiben még számos malomnak 12 %, sőt JOWs'Yov-es díjtétel alapján kötött, még csak 2—3—5 év múlva lejáró biztosítása volt. Hogy ezen olcsóbb biztosításoktól a biztosító­társasá­gok szabaduljanak és kényszerítsék a biztosí­tottat olcsóbb kötvényét egy 16%c-es, később 20 %c-es kötvényre konvertálni, megtagadták a készletek növekedésének esetén a készlettöbblet biztosítását vagy egyáltalában, vagy olyan sú­lyos feltételeket szabtak a készlettöbbletek biz­tosításáért, hogy szegény biztosítottnak nem ma­radt más hátra, mint mukkanás nélkül beadni a derekát, mert akkoriban rendesen csakis a had­ügyi igazgatás, később a Hadi Termény gabo­náját őrölték a malmok, ezt pedig egy perczig sem merték volna biztosítatlanul hagyni, nehogy kár esetén még haditörvényszék elé állítsák őket. Számos ilyen esetet tudnánk felsorolni, ahol vidéki, még nagyobb malmok is hozzánk jöttek tanácsért, segítségért, de a biztosító­társaságok ridegen visszautasítottak minden alkudozást és shylockszerűen ragaszkodtak a kötvény talmud­­tételeiben magalapozott jogukhoz. Így viszik keresztül a biztosító­társaságok gyakorlatban bevételeik gyarapítását, melyért a czikkíró sze­rint a nagyközönségnek rajongani kellene és mellyel — ugyancsak szerinte — kizárólagosan a népjólétet szolgálják a biztosító­társaságok. Bocsánat, de a mi vidékünkön ezt máskép hívják. Azt hisszük, nem túlozunk, ha a két nagy magyar malomegyesületben tömörülő kereske­delmi malmok jelenlegi évi kiadásait biztosítási díjakra 10—12 millió koronára becsüljük. Ezen számadatnál csak a nagyobb malmokat — 5 vagyontól felfelé — vettük tekintetbe, mintegy 120.000 Mm. napi őrlőképességgel és ezeket is nem a helyesbítendő magasabb biztosítási összegekkel, hanem a valószínűleg ténylegesen biztosított, a malmok mai értékén alul maradó összegekkel, úgy, hogy egy métermázsa napi őrlőképességnek tűzkár elleni biztosítása évi kerek 100 (száz) koronába kerül. Miután a malmok a gabonahiány, szállítási nehézségek és egyéb akadályok miatt őrlőképességüket már régóta nem használhatják ki teljesen, hanem csak a legkisebb részben, (a nagymalmok például a múlt évadban csak 15-25% közt), ez annyit jelent, hogy 20°/o teljesítést, teljes üzemet 300 nappal számítva, egy métermázsa tényleges őrlés biztosítása 1.66 koronába került, az új évad kisebb mérvű foglalkoztatásnál meg drágább, 3-4 koronába is kerül. Ezzel szemben vegyük figyelembe, hogy Magyarországnak úgy látszik, legelső közgazdasági kapacitása. Szterényi József 1918-iki minisztersége idejében, amikor már ugyanaz volt a helyzet a biztosítási költ­ségek tekintetében, az őrlési díjat, azaz az őrlés összes költségeit a polgári, megengedett haszon­nal együtt, 6 K 50­0-ben állapította meg, ter­mészetesen mint mindig, az ipar meghallgatása nélkül; ezen őrlési megtérítés a malmok sok­szoros felterjesztései és önköltségeiknek pon­tosan részletezett kimutatásai dacára mind a mai napig korrigálva nincs. Sokféle őrlési telje­sítménynek még az ára sincs megállapítva, a malmok pedig őrölni kénytelenek rendületlenül, mert a legeslegszükségesebb élelmiszert, a lisztet, a mindennapi kenyeret gyártják. Ők nem intéz­hetnek szózatot a fogyasztóközönség nagy rétegeihez, hogy saját jól felfogott érdekükben fejtsenek ki messzemenő propagandát a mal­moknak fizetendő nagyobb, megfelelő őrlési térítmény irányában; nem mondhatják nekik, hogy legelső, „legmagasztosabb“ feladatuknak kell tekintsék azt, hogy a malmok ezen meg­érdemelt magasabb térítést végre meg is kapják, hogy a malmok a maguk részéről továbbra is megfelelhessenek feladatuknak. A malmok nem szólíthatják fel a fogyasztóközönséget, hogy az ország összes becsületes dolgozói fogjanak össze csakis azon czélból, hogy a malmok­ jövője biztosítva legyen, sem avval nem hivalkod­hatnak, hogy ötödféléves háború és 9 havi bolsevizmus után és dacára, értékeik és tarta­lékaik érintetlenek, hogy e csapások dacára helyzetük viszonylagosan a gondolható leg­kedvezőbb és hogy mennyire szerencsés fiuk, hogy nekik nem kell nyersanyag, mert ők csak tiszta papirost kell hogy vegyenek, hogy azt teleirottan jól eladják. Nem, a malmok mindezt nem mondhatják, mert őnekik igenis kell nyers gabona, szén, szíj, selyem, rostély, olaj, fa, vas és az üzemi anyagoknak még számtalan sora. És ha lenné­nek is oly szerencsés helyzetben, mint a biz­tosító­társaságok, nem tudnának összeszedni annyi cinizmust, hogy vele ilyen hivalkodóan KANN is HEILER BUDAPEST, V. KER., VILMOS CSÁSZÁR-ÚJ 62. SZÁM. összes műszaki-, malom-, üzemczikkek és anyagok, malom­szerelvények, teljes malom- és villamvilégitási berendezések. MALOMKŐGYÁRA: X., HALOM-UTCZA 6. SZÁM. Ajánlja összes malomkőgyári gyártmányait nevezetesen czementbe rakott budai „SpeCtor”-malomköveket minden őrlési czélra. Ezidőszerint a legmegbízhatóbb és legjobb munkateljesítményü malomkő. Továbbá Hungária-műköveket, só­őrlőket, szab. függőleges kövekkel dolgozó darálókat, terméskővel, vagy műkővel. MOLNÁROK LAPJA Budapest, 1919. november 22.

Next