Molnárok Lapja, 1933 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1933-01-07 / 1. szám

Külföldi előfizetési árak: egy évre 20 pengő, félévre 10 pengő Negyedévenként nem fizethető Minden második héten TRAKTOR és TEHERAUTÓ és ELEKTROTECHNIKA rovat MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON „GÉPÉSZEK SZAKLAPJA“ melléklettel Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., PODMANICZKY­ UTCA 31. Telefonszám: Automata 26-6-66. Sürgönyeim: MOLNÁRLAP Belföldi előfizetési árak: egy évre 16 pengő, félévre 8 pengő, negyedévre 4 pengő Aki a lapot az előfizetés lejárta előtt 2 héttel írásban nem mondja fel, annak megrendelése meghosszabbítottnak tekintetik. M. kir. postatakarékpénztári csekkszámla száma: 43.153 A 40. ÉVFOLYAMBA lépett mai számával a Molná­rok Lapja, amelyet 1894. május 15-én indítottunk meg és azóta változatlan szeretettel és állandó munkával tartottunk felszínen. Ha mást nem értünk el a szaklappal, mint azt, hogy molnárnemzedékekben tartottuk ébren a foglalkozás­hoz való ragaszkodást és egymáshoz közelebb hoztuk a kar­társakat, akkor ez maga is indokolttá teszi négy évtizedes működését. A magyar malomipar időközönként hatalmas megpróbáltatásokon esett át, de szívóssága és élniakarása elviselhetővé tette számára a legnehezebb időket is. Ilyen átmeneti keserves napokat él még ma is, amelyből kivezető út máris látszik, ha egy-két dologban felülkerekedik a józan­ság és okos belátás. A szaklap nálunk nem olyan feladatot tölt be, mint a nagy nyugati nemzeteknél. Ott csak beszámol a szakmai ese­ményekről, de nálunk a gazdasági ügyekben épúgy, mint az erkölcsiekben, kezdeményezőnek és harcosnak kell lennie. Ezért nem adhatunk annyi műszaki részt sem, amennyit magunk is szeretnénk. Ennek oka az is, hogy magunkra vagyunk hagyva. Németországban, Angliában, sőt a nálunk még szegényebb Ausztriában nincsen olyan gyár vagy a malmokkal dolgozó cég, amelyik ne tartaná legelemibb kötelességének, hogy a szűk napokban teljes erejé­vel támogassa a szaksajtót és ott nem vásárolna molnár olyan cégtől, aki erről megfeledkezik. Nálunk? Erről jobb nem beszélni, mert itt még a legtávolabbi érték is hiány­zik ehhez. A rendeletileg korlátozott lapterjedelem dacára felújít­juk a KÉRDÉSEK ÉS FELELETEK rovatát, amelyet az érdekeltek (minthogy ők kívánták ezt) örömmel fognak látni. A választ bármely hozzáértőtől szívesen vesszük és a bélyeg­költségeket megtérítjük, ezenfelül negyedévenként értékes ajándékokkal tüntetjük ki a legjobb válaszok beküldőit. Ezzel a műszaki tudást akarjuk gyarapítani és gyakorlati teret adni azoknak, akikre a szakirodalom számíthat. Az első ajándék teljesen modern rajzolókészlet lesz. A mű­szaki kérdéseket tehát mielőbb szíveskedjenek a t. olvasók beküldeni hozzánk. Ami a szaklap további programmját illeti, maradunk azok, akik voltunk, a malomipar általános érdekeinek szó­szólói, a molnárok leghűbb barátja, ahová — mint eddig — a t. olvasók bizalommal fordulhatnak. Részünkről számítunk a szakma elismerésére abban, hogy a szaklap további fenn­tartását elősegítik és a mostani nehéz üzleti időkben szoro­san csatlakoznak mellénk. „MOLNÁROK LAPJA“ Terv a molnárok megmentésére Alulírott élénk figyelemmel kísérem az Orsz. Mol­nárszövetség vezetőinek önzetlen harcát a molnárok érdekeiért. A szűkös an­yagi viszonyok és egy minden ízében széthúzó, gáncsoskodó moh­ártársadalom kétes értékű támogatása mellett elért eddigi eredményeit egyenesen nagyrabecsülöm. Örömmel üdvözöltem a Szövetség által megindí­tott propagandagyűlések tervét is, mely egy minden tekintetben erős és kü­zdőképes molnárszervezet meg­alapozását célozta. Sajnos, az anyagi eszközök hiá­nyában ez a szép terv is kútba esett, még mielőtt a gyűlések sorrendje elérte volna az ellentétes molnár­­érdekek, az olcsójánosok, a féktelen s főleg oktalan k­onkurrencia valódi tűzfészkét: a vas­ zalai nyugati széleket. A mi vidékünk molnárságát egy alapra hozni, je­lenleg képtelenség. Azért írom „jelenleg”, mert erő­sen hiszem, hogy igenis meg lehet szervezni őket. Po­zitív, kézzelfogható hasznot kell nekik adni. Sőt még ezt is úgy kell első ízben rájuk erőszakolni, mert a puszta megélhetésért való ádáz küzdelemben a túl­nyomó része még a saját anyagi érdekeivel szemben is teljesen elvakult vagy elfásult. Kijelentésem bizo­nyára homályos, teh­át bővebben ki kell fejtenem. A kérdés életbevágó fontosságára való tekintettel tisztelettel kérem a tek. szerkesztőséget, hallgassa vé­gig okoskodásomat, talán akad benne egy-két meg­­szívlelésre méltó gondolat, amit az összmolnárság ér­dekében hasznosítani lehetne. (Azért tesszük közzé, hogy t. olvasóink is hozzászólhassanak a fölvetett eszmékhez. Ezekre a hozzászólásokra számítunk. — Szerkesztő.) A mai legtöbb molnár ideges, türelmetlen, gán­csoskodó és főleg bizalmatlan. Szerintem minden mol­nárbajnak kizárólag egy a kútfeje: az alacsony ga­bonaáraknak meg nem felelő alacsony vámszázalék! Anyagi gondokkal küzd valamennyi, mert min­den molnár ráfizetéssel dolgozik, akár maximális vá­mot szed, akár pedig olcsón­ őröl. A maximális vá­mot szedők az olcsójánosokban látják boldogulásuk kerékkötőjét, az olcsók pedig tehetetlen dühvel szem­lélik azt az egy-két felelőtlen, nincstelenségük mellett semmit sem kockáztató elemet, aki őket nemcsak megbélyegzetté és lenézetté teszi, hanem egyúttal a teljes anyagi romlásba dönti. Határozottan ki lehet mutatni, hogy minden ol­csón őrlő vidéken egy-két gócpontból indul ki ez a förtelmes betegség, mely mindig nagyobb körben fertőzi meg a molnárokat. Anyagi erejüket kiszívja, ellenállásukat teljesen megtöri, a legderekabb szak­embereket gyanakodóvá, bizalmatlanná, fásulná, szó­val a szervezkedésre képtelenné teszi. Mit csinál ezzel szemben a kormány? Már ezelőtt három hónappal megállapította, hogy a molnár a maximális vámok mellett minden megőrölt métermázsa gabonára kerek 80 fillért fizet rá! Megállapította, tudomásunkra hozta és napirendre tért fölötte. Itt történt az első és óriási hiba! Ha kimutatta a tény­leges ráfizetést, haladéktalanul segíteni kellett volna, hiszen sem neki, sem az országnak nem lehet érdeke az, hogy hazánk első iparága máról-holnapra tönkre­menjen. A mai nehéz viszonyok mellett az sem lehet közömbös a kormány előtt, hogy 3000 jó adóalanya fizetésképtelen legyen és szélnek eressze tízezrekre rugó alkalmazottját! A gyors segítség helyett visszautasította a mol­­nárság vámfelemelésre vonatkozó kéréseit azzal, hogy nem teljesíthető, mert hiszen a molnárok jelenté­keny része még ma is a maximális vámnál olcsóbban őröl. De kérdezte-e, kutatta-e a kormány, honnan származhatik az az anomália, hogy míg az ország molnárságának tekintélyes része a maximált vámból nem tud megélni, addig a másik rész jóval alacso­nyabb vámok mellett „vígan” prosperál? Nem ku­tatta, nem volt rá kíváncsi! Pedig hamarosan rájött volna, hogy amit ő prosperálásnak vélt, az végered­ményben súlyos betegség, amely az ő adófizetőit eszi meg! A kormány indokolása után úgy fest a dolog, mintha tekintélyes vezető embereinknek a vámszáza­lék felemelését célzó kérése egyenesen komolytalan lett volna, több-kevesebb zsarolási célzattal. Pedig hát az halálosan komoly dolog volt, viszont a kor­mány indokolása feltűnően sántít. Nem kell nagy bölcseség annak az elgondolására, ha a maximális vámot szedő 80 fillért fizet rá minden métermázsára, akkor még többet fizethet rá az, aki kényszerűségből olcsóbban őröl. (Ezek nem fizethetik meg az adókat, a lisztforgalmi váltságot, stb.) Egy iparágat nem lehet halálra ítélni csak tízért, mert annak némely tagja tehetős altruista vagy szá­molni nem tudó ostoba. Mert tessék elhinni, hogy nem tömegről, hanem kizárólag pár személyről van szó. Egy életbevágó kormányhatározat kiadása sok­kal több körültekintést és nagyobb gondosságot igényelne.* Az eddig elmondottak alapján a molnárság leg­főbb és legsürgősebb teendőjének tekintem azt, hogy a kormánnyal megértessük, miszerint itt az egész malomipar létkérdéséről van szó. Be kell bizonyíta­nunk, hogy pusztán látszat után nem lehet ítélni, körömszakadtig kell védelmeznünk igaz álláspon­tunkat, különben menthetetlenül elveszünk. Hívjunk fel tanúságtételre kivétel nélkül minden molnárt, mutassunk rá a mezítelen valóságra, állítsuk össze az eredményt és menjünk vele a kormány elé. Elgon­dolásom gyakorlatban a következő: Az Országos Molnárszövetség keresse fel egy kérdőívvel az ország valamennyi molnárját. Az íven a következő kérdések szerepelnének: 1. Szedi-e a kormány által engedélyezett maximált vámokat. Igen vagy nem? 2. Ha olcsóbban őröl, milyen vámot szed jelenleg búzából . . . rozsból ... és darálásnál . . .? 3. Megtalálja-e számítását e mellett a vám mellett, igen vagy nem? 4. Ha nem találja meg számítását, hanem ráfizetéssel dolgozik, akkor miért szedi ezt a vámot: önként, vagy a tisztességtelen konkurrencia kényszerítő hatása alatt? 5. Mi a meggyőződése: a mai gabonaárak mellett lehet-e ráfizetés nélkül dolgozni a maximált 12— 15%-os vámmal? Igen, vagy nem? (1. Híve-e annak a gondolatnak, hogy a tisztességte­len konkurrencia kiirtása céljából a mindenkori gabonaáraknak megfelelően az árvizsgáló bizott­ság állapítsa meg az önköltségnek megfelelő, te­hát minimalizált vámokat, melynél olcsóbban büntetés terhe mellett nem szabad őrölni? Igen vagy nem? 7. Ha a Szövetség ezt tűzné ki legközelebbi céljául, támogatná-e erkölcsileg a kivitelben, hajlandó volna-e előre meghatározott időben 12 vagy 24 órás leállással demonstrálni? Igen vagy nem? 8. Ha a Szövetség kiharcolja az önköltség körül járó minimalizált vámot, tehát letöri a féktelen és tisztességt­elen konkurrenciát, hajlandó lenne-e anyagilag is támogatni azáltal, hogy a szövet­ségnek hű tagjává lesz. Igen vagy nem? I­lyenféleképpen képzelem a szétküldendő kérdő­íveket, melyek mindegyikéihez pár sor felvilágosító írást kellene csatolni annak célja felől, erősen hangsú­lyozva, hogy milyen fontos annak lelkiismeretes és pontos kitöltése, mert csak így derülhet ki, hogy a mol­nárság túlnyomó része nem tud megélni a maximált vámokból, akik pedig mégis olcsóbban őrölnek, azok nagy része, sajnos, nem a saját akaratából teszi, hanem a tisztességtelen verseny szorítja rá őket. Erősen meg vagyok győződve arról, hogy a je­lenlegi olcsójánosok 90%-a nyugodtan bevallja, hogy egyáltalában nem­ bír megélni s kizárólag az átkos szomszédság kényszeríti az alacsonyabb vám szedé­sére, különben malma üresen állna. Pár kérdőív bizonyára nem fog visszaérkezni. Ezek között lesznek a kari é­rdeket nem tekintő egy­két nagytőkés, pár teljesen elfásult nemtörődöm s végül a fentebb említett felelőtlen elemek, a molnár­ság hiénái. A Szövetség a beérkezett kérdőívekből összeál­lítaná az eredményt s ezt, mint a molnárok kíván­ságát, a kormány elé terjesztené. A kormány bár­mikor meggyőződhet­ a beérkezett adatok helyességé­ről azáltal, hogy ellenőreit utasítja ugyanazon ada­tok összegyűjtésére az egyes malomtulajdonosok, mol­nárok személyes, szóbeli bevallása alapján. Ha a két eredmény megegyezik, a kormány már­ tisztán láthat és csupán tőle függ­, hogy gyors megoldással siessen a tönk szélén álló molnárok segítségére. A megoldás gyorsaságát a kellő időben elrendelt 12 vagy 24 órás demonstratív üzembeszüntetések vé­leményem szerint egyrészt segíteni fogják, másrészt pedig a molnárságnak ízelítőül fognak szolgálni abból a hatalmas erőből, melyet egy szervezett tömeg repre­zentál. Mert, véleményem szerint, hamarosan szervezni lehetne a molnárságot, amint az fentmaradását biz­tosítva látná! Lehet, hogy elgondolásom naiv, az ajánlott ki­vitel módja primitív és hozzáfűzött várakozásom opti­­misztikus. Bárhogy is legyen, én mindenesetre köte­lességemnek tartottam azt. kös­öln­i. Próbálkoznunk kell, mert a tétlenség a halál. Végső célom, mint minden tisztességes molnáré: ■a szabadforgalom— de biztonságos vizeken. Olyan vizeken, hol a nyugodtan céljuk felé haladó teher­­najok­ mellett nem rántják fel minduntalan a kalóz­­lobogót. Ha a kalózok elszaporodnak, a forgalom megbénul! A mi hajóink súlyosan meg vannak ter­helve, lassan, cammogunk tehát, hamar utolérnek s még csak védekezni sem tudunk, mert fegyvertelenek vagyunk. Fogjunk össze és kérjünk egy fürge, jól felszerelt cirkálót, kérjünk egy szigorúan ellenőrzött, méltányos minimalizáló k­orm­ányren­d­el­etet! (Zalaegerszeg). Németh Ferenc oki, mérnök, kismalmos

Next