Molnárok Lapja, 1933 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1933-01-07 / 1. szám
Külföldi előfizetési árak: egy évre 20 pengő, félévre 10 pengő Negyedévenként nem fizethető Minden második héten TRAKTOR és TEHERAUTÓ és ELEKTROTECHNIKA rovat MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON „GÉPÉSZEK SZAKLAPJA“ melléklettel Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI., PODMANICZKY UTCA 31. Telefonszám: Automata 26-6-66. Sürgönyeim: MOLNÁRLAP Belföldi előfizetési árak: egy évre 16 pengő, félévre 8 pengő, negyedévre 4 pengő Aki a lapot az előfizetés lejárta előtt 2 héttel írásban nem mondja fel, annak megrendelése meghosszabbítottnak tekintetik. M. kir. postatakarékpénztári csekkszámla száma: 43.153 A 40. ÉVFOLYAMBA lépett mai számával a Molnárok Lapja, amelyet 1894. május 15-én indítottunk meg és azóta változatlan szeretettel és állandó munkával tartottunk felszínen. Ha mást nem értünk el a szaklappal, mint azt, hogy molnárnemzedékekben tartottuk ébren a foglalkozáshoz való ragaszkodást és egymáshoz közelebb hoztuk a kartársakat, akkor ez maga is indokolttá teszi négy évtizedes működését. A magyar malomipar időközönként hatalmas megpróbáltatásokon esett át, de szívóssága és élniakarása elviselhetővé tette számára a legnehezebb időket is. Ilyen átmeneti keserves napokat él még ma is, amelyből kivezető út máris látszik, ha egy-két dologban felülkerekedik a józanság és okos belátás. A szaklap nálunk nem olyan feladatot tölt be, mint a nagy nyugati nemzeteknél. Ott csak beszámol a szakmai eseményekről, de nálunk a gazdasági ügyekben épúgy, mint az erkölcsiekben, kezdeményezőnek és harcosnak kell lennie. Ezért nem adhatunk annyi műszaki részt sem, amennyit magunk is szeretnénk. Ennek oka az is, hogy magunkra vagyunk hagyva. Németországban, Angliában, sőt a nálunk még szegényebb Ausztriában nincsen olyan gyár vagy a malmokkal dolgozó cég, amelyik ne tartaná legelemibb kötelességének, hogy a szűk napokban teljes erejével támogassa a szaksajtót és ott nem vásárolna molnár olyan cégtől, aki erről megfeledkezik. Nálunk? Erről jobb nem beszélni, mert itt még a legtávolabbi érték is hiányzik ehhez. A rendeletileg korlátozott lapterjedelem dacára felújítjuk a KÉRDÉSEK ÉS FELELETEK rovatát, amelyet az érdekeltek (minthogy ők kívánták ezt) örömmel fognak látni. A választ bármely hozzáértőtől szívesen vesszük és a bélyegköltségeket megtérítjük, ezenfelül negyedévenként értékes ajándékokkal tüntetjük ki a legjobb válaszok beküldőit. Ezzel a műszaki tudást akarjuk gyarapítani és gyakorlati teret adni azoknak, akikre a szakirodalom számíthat. Az első ajándék teljesen modern rajzolókészlet lesz. A műszaki kérdéseket tehát mielőbb szíveskedjenek a t. olvasók beküldeni hozzánk. Ami a szaklap további programmját illeti, maradunk azok, akik voltunk, a malomipar általános érdekeinek szószólói, a molnárok leghűbb barátja, ahová — mint eddig — a t. olvasók bizalommal fordulhatnak. Részünkről számítunk a szakma elismerésére abban, hogy a szaklap további fenntartását elősegítik és a mostani nehéz üzleti időkben szorosan csatlakoznak mellénk. „MOLNÁROK LAPJA“ Terv a molnárok megmentésére Alulírott élénk figyelemmel kísérem az Orsz. Molnárszövetség vezetőinek önzetlen harcát a molnárok érdekeiért. A szűkös anyagi viszonyok és egy minden ízében széthúzó, gáncsoskodó mohártársadalom kétes értékű támogatása mellett elért eddigi eredményeit egyenesen nagyrabecsülöm. Örömmel üdvözöltem a Szövetség által megindított propagandagyűlések tervét is, mely egy minden tekintetben erős és küzdőképes molnárszervezet megalapozását célozta. Sajnos, az anyagi eszközök hiányában ez a szép terv is kútba esett, még mielőtt a gyűlések sorrendje elérte volna az ellentétes molnárérdekek, az olcsójánosok, a féktelen s főleg oktalan konkurrencia valódi tűzfészkét: a vas zalai nyugati széleket. A mi vidékünk molnárságát egy alapra hozni, jelenleg képtelenség. Azért írom „jelenleg”, mert erősen hiszem, hogy igenis meg lehet szervezni őket. Pozitív, kézzelfogható hasznot kell nekik adni. Sőt még ezt is úgy kell első ízben rájuk erőszakolni, mert a puszta megélhetésért való ádáz küzdelemben a túlnyomó része még a saját anyagi érdekeivel szemben is teljesen elvakult vagy elfásult. Kijelentésem bizonyára homályos, tehát bővebben ki kell fejtenem. A kérdés életbevágó fontosságára való tekintettel tisztelettel kérem a tek. szerkesztőséget, hallgassa végig okoskodásomat, talán akad benne egy-két megszívlelésre méltó gondolat, amit az összmolnárság érdekében hasznosítani lehetne. (Azért tesszük közzé, hogy t. olvasóink is hozzászólhassanak a fölvetett eszmékhez. Ezekre a hozzászólásokra számítunk. — Szerkesztő.) A mai legtöbb molnár ideges, türelmetlen, gáncsoskodó és főleg bizalmatlan. Szerintem minden molnárbajnak kizárólag egy a kútfeje: az alacsony gabonaáraknak meg nem felelő alacsony vámszázalék! Anyagi gondokkal küzd valamennyi, mert minden molnár ráfizetéssel dolgozik, akár maximális vámot szed, akár pedig olcsón őröl. A maximális vámot szedők az olcsójánosokban látják boldogulásuk kerékkötőjét, az olcsók pedig tehetetlen dühvel szemlélik azt az egy-két felelőtlen, nincstelenségük mellett semmit sem kockáztató elemet, aki őket nemcsak megbélyegzetté és lenézetté teszi, hanem egyúttal a teljes anyagi romlásba dönti. Határozottan ki lehet mutatni, hogy minden olcsón őrlő vidéken egy-két gócpontból indul ki ez a förtelmes betegség, mely mindig nagyobb körben fertőzi meg a molnárokat. Anyagi erejüket kiszívja, ellenállásukat teljesen megtöri, a legderekabb szakembereket gyanakodóvá, bizalmatlanná, fásulná, szóval a szervezkedésre képtelenné teszi. Mit csinál ezzel szemben a kormány? Már ezelőtt három hónappal megállapította, hogy a molnár a maximális vámok mellett minden megőrölt métermázsa gabonára kerek 80 fillért fizet rá! Megállapította, tudomásunkra hozta és napirendre tért fölötte. Itt történt az első és óriási hiba! Ha kimutatta a tényleges ráfizetést, haladéktalanul segíteni kellett volna, hiszen sem neki, sem az országnak nem lehet érdeke az, hogy hazánk első iparága máról-holnapra tönkremenjen. A mai nehéz viszonyok mellett az sem lehet közömbös a kormány előtt, hogy 3000 jó adóalanya fizetésképtelen legyen és szélnek eressze tízezrekre rugó alkalmazottját! A gyors segítség helyett visszautasította a molnárság vámfelemelésre vonatkozó kéréseit azzal, hogy nem teljesíthető, mert hiszen a molnárok jelentékeny része még ma is a maximális vámnál olcsóbban őröl. De kérdezte-e, kutatta-e a kormány, honnan származhatik az az anomália, hogy míg az ország molnárságának tekintélyes része a maximált vámból nem tud megélni, addig a másik rész jóval alacsonyabb vámok mellett „vígan” prosperál? Nem kutatta, nem volt rá kíváncsi! Pedig hamarosan rájött volna, hogy amit ő prosperálásnak vélt, az végeredményben súlyos betegség, amely az ő adófizetőit eszi meg! A kormány indokolása után úgy fest a dolog, mintha tekintélyes vezető embereinknek a vámszázalék felemelését célzó kérése egyenesen komolytalan lett volna, több-kevesebb zsarolási célzattal. Pedig hát az halálosan komoly dolog volt, viszont a kormány indokolása feltűnően sántít. Nem kell nagy bölcseség annak az elgondolására, ha a maximális vámot szedő 80 fillért fizet rá minden métermázsára, akkor még többet fizethet rá az, aki kényszerűségből olcsóbban őröl. (Ezek nem fizethetik meg az adókat, a lisztforgalmi váltságot, stb.) Egy iparágat nem lehet halálra ítélni csak tízért, mert annak némely tagja tehetős altruista vagy számolni nem tudó ostoba. Mert tessék elhinni, hogy nem tömegről, hanem kizárólag pár személyről van szó. Egy életbevágó kormányhatározat kiadása sokkal több körültekintést és nagyobb gondosságot igényelne.* Az eddig elmondottak alapján a molnárság legfőbb és legsürgősebb teendőjének tekintem azt, hogy a kormánnyal megértessük, miszerint itt az egész malomipar létkérdéséről van szó. Be kell bizonyítanunk, hogy pusztán látszat után nem lehet ítélni, körömszakadtig kell védelmeznünk igaz álláspontunkat, különben menthetetlenül elveszünk. Hívjunk fel tanúságtételre kivétel nélkül minden molnárt, mutassunk rá a mezítelen valóságra, állítsuk össze az eredményt és menjünk vele a kormány elé. Elgondolásom gyakorlatban a következő: Az Országos Molnárszövetség keresse fel egy kérdőívvel az ország valamennyi molnárját. Az íven a következő kérdések szerepelnének: 1. Szedi-e a kormány által engedélyezett maximált vámokat. Igen vagy nem? 2. Ha olcsóbban őröl, milyen vámot szed jelenleg búzából . . . rozsból ... és darálásnál . . .? 3. Megtalálja-e számítását e mellett a vám mellett, igen vagy nem? 4. Ha nem találja meg számítását, hanem ráfizetéssel dolgozik, akkor miért szedi ezt a vámot: önként, vagy a tisztességtelen konkurrencia kényszerítő hatása alatt? 5. Mi a meggyőződése: a mai gabonaárak mellett lehet-e ráfizetés nélkül dolgozni a maximált 12— 15%-os vámmal? Igen, vagy nem? (1. Híve-e annak a gondolatnak, hogy a tisztességtelen konkurrencia kiirtása céljából a mindenkori gabonaáraknak megfelelően az árvizsgáló bizottság állapítsa meg az önköltségnek megfelelő, tehát minimalizált vámokat, melynél olcsóbban büntetés terhe mellett nem szabad őrölni? Igen vagy nem? 7. Ha a Szövetség ezt tűzné ki legközelebbi céljául, támogatná-e erkölcsileg a kivitelben, hajlandó volna-e előre meghatározott időben 12 vagy 24 órás leállással demonstrálni? Igen vagy nem? 8. Ha a Szövetség kiharcolja az önköltség körül járó minimalizált vámot, tehát letöri a féktelen és tisztességtelen konkurrenciát, hajlandó lenne-e anyagilag is támogatni azáltal, hogy a szövetségnek hű tagjává lesz. Igen vagy nem? Ilyenféleképpen képzelem a szétküldendő kérdőíveket, melyek mindegyikéihez pár sor felvilágosító írást kellene csatolni annak célja felől, erősen hangsúlyozva, hogy milyen fontos annak lelkiismeretes és pontos kitöltése, mert csak így derülhet ki, hogy a molnárság túlnyomó része nem tud megélni a maximált vámokból, akik pedig mégis olcsóbban őrölnek, azok nagy része, sajnos, nem a saját akaratából teszi, hanem a tisztességtelen verseny szorítja rá őket. Erősen meg vagyok győződve arról, hogy a jelenlegi olcsójánosok 90%-a nyugodtan bevallja, hogy egyáltalában nem bír megélni s kizárólag az átkos szomszédság kényszeríti az alacsonyabb vám szedésére, különben malma üresen állna. Pár kérdőív bizonyára nem fog visszaérkezni. Ezek között lesznek a kari érdeket nem tekintő egykét nagytőkés, pár teljesen elfásult nemtörődöm s végül a fentebb említett felelőtlen elemek, a molnárság hiénái. A Szövetség a beérkezett kérdőívekből összeállítaná az eredményt s ezt, mint a molnárok kívánságát, a kormány elé terjesztené. A kormány bármikor meggyőződhet a beérkezett adatok helyességéről azáltal, hogy ellenőreit utasítja ugyanazon adatok összegyűjtésére az egyes malomtulajdonosok, molnárok személyes, szóbeli bevallása alapján. Ha a két eredmény megegyezik, a kormány már tisztán láthat és csupán tőle függ, hogy gyors megoldással siessen a tönk szélén álló molnárok segítségére. A megoldás gyorsaságát a kellő időben elrendelt 12 vagy 24 órás demonstratív üzembeszüntetések véleményem szerint egyrészt segíteni fogják, másrészt pedig a molnárságnak ízelítőül fognak szolgálni abból a hatalmas erőből, melyet egy szervezett tömeg reprezentál. Mert, véleményem szerint, hamarosan szervezni lehetne a molnárságot, amint az fentmaradását biztosítva látná! Lehet, hogy elgondolásom naiv, az ajánlott kivitel módja primitív és hozzáfűzött várakozásom optimisztikus. Bárhogy is legyen, én mindenesetre kötelességemnek tartottam azt. kösölni. Próbálkoznunk kell, mert a tétlenség a halál. Végső célom, mint minden tisztességes molnáré: ■a szabadforgalom— de biztonságos vizeken. Olyan vizeken, hol a nyugodtan céljuk felé haladó tehernajok mellett nem rántják fel minduntalan a kalózlobogót. Ha a kalózok elszaporodnak, a forgalom megbénul! A mi hajóink súlyosan meg vannak terhelve, lassan, cammogunk tehát, hamar utolérnek s még csak védekezni sem tudunk, mert fegyvertelenek vagyunk. Fogjunk össze és kérjünk egy fürge, jól felszerelt cirkálót, kérjünk egy szigorúan ellenőrzött, méltányos minimalizáló kormányrendeletet! (Zalaegerszeg). Németh Ferenc oki, mérnök, kismalmos