Automobil Motorsport-Turizmus Közlekedés-Útépítés, 1930 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1930-01-15 / 1. szám

1930 január 15. A­UTOMOBIL—MOTORSPORT—TURIZMUS széssel fogadnának a Millenárison valami hasonló bő prog­rammal rendezett autóünnepélyt. * Münchenből már nem akartam úgy elmenni, hogy leg­alább egy rövid látogatást ne tegyek a világhíres BMW- gyárban. Megható kedvesen fogadtak, először egy mérnök vitt végig a hatalmas termeken, hol százával zsongtak a szerszámgépek. A legérdekesebb volt a szerelőlánc, melynek az elejére felerősítették a készen lakkozott vázat és a lánc lassú mozgása közben egyenként lettek a motor és egyéb ré­szek gyorskezű szerelők által beépítve. Nyolcvan perc kellett így az összeszereléshez. Hogy a bejáratásra mily súlyt fek­tetnek BMW-ék, már a hatalmas 750 m kerületű és emelt fordulós betonpálya mutatta. Éppen vagy hét gép kerin­gett egy trainingvezető felügyelete alatt, ki az előírt sebes­séget nagy számtáblán jelezte, nehogy egymással versenyez­ve, az új gépeket tönkretegyék. A pálya belsején húzott magas sánc mögül földöntúli dübörgés hallatszott, csak­hamar ennek az oka is világos lett. Itt 10 méterre, földbe vágott árokban, mely hivatva volt a gyárat ettől a hang­­orkántól megvédeni, járatták be a repülőmotoraikat. Persze 2—3000 körüli fordulatszám, fék-propeller és minden ki­­puffogóvezeték teljes hiányában, el lehet képzelni, hogy az a tíz motor ott mit művelt, hiszen vagy ötezer lóerő harso­gott ott egyszerre. Végezetül a vizitemet a mérnök és egy direktor, a gyár előtt álló Velocettemnek viszonozták, na­gyon tetszett nekik és imponált a tankomra írt 1926., 1928. 0­. Winners”. (Azóta már 1929-ben is.) Azt hiszem, ezt ők is szívesen felírnák egyszer. *• Packardék Champs-Elysée-i kirakatában egy csoda­szép Roadsterhez támasztva, áll egy nagy tábla, melynek szövege, franciából értelem szerint lefordítva, a következő: „Hívei a 8 hengernek V-alakban, jó­­lesz iparkodni, s már csak három van belőlük, míg az egysoros, 8 hengerest 80 példányban készítik és jövőre már 100 lesz!” Na, szervusz Cadillac! Mert a V-alakú 8 hengernek úgy tudom, ő a pa­pája, tehát ez a fenyegetés elsősorban őt és a kisöccsét, La Salle-t érinti. Mint harmadik, pedig biztos a nagy Lincoln lett számítva. Szóval hallották Uraim, hogy jövőre már 100 „eight in line” fog megjelenni a piacon. * Németországból hazafelé jövet, volt alkalmam egy kis bepillantást nyerni a nálunk oly kevéssé ismert Lengyel­­ország autós életébe. Bizony, sok jót nem mondhatok róla, sokkal hátrább vannak, mint mi, főleg az útjaik leírhatat­­■lanul rosszak, pedig a Kattowitz—Krakow—Zakopane út­vonal a főbbek közé tartozik. Motorkerékpárt összesen csak kettőt láttam, viszont ami autót látni, az mind a legelső lu­­xus­gyármány, csupa Lancia, Austro-Daimler és hasonlók, még a taxik is szép kocsik mind. A Zakopanéi hegyiver­seny startjánál látott autópark egy kis szabadtéri autó­szalon benyomását keltette. Csehszlovákiába is Zakopane—Javorimia—Tátra—Lom­­nic útvonalon keltem át. Ez egy 1000 méteren felüli magas­ságban keringő vadregényes út. Alig egy nyomtáv széles, teljesen gondozatlan hegyi út, felülete hol kőgörgeteg, hol feneketlen sár. Itt vettem csak igazán hasznát Velocettem két „Drehgriffjének”, Gazda-kormányának és kétoldali láb­fékének, így utólag visszagondolva, nem bántam meg a len­gyelországi kitérésemet. Érdekes volt, de azért nem ajánlom­­ senkinek motoron ezt a tortúrát, autón talán inkább. Pedig szép Krakow és nagyon kedves emberek a lengyelek. Előfizetők! Most fizessünk elő! Aki hamar ady kétszerannyit ad! / aaassaBassaaassassas! A legmegelégedettebbek ma Magyarországon az tulajdonosok. Az FN motorkerékpárok mennek, mennek és mindig mennek minden baj nélkül. Győződjön meg ön is! Vezérképviselet: HALMOS TESTVÉREK Budapest, V., Szabadság-tér 19 Vidéki körzetképiselők kerestetnek IB­BBaBaBBBaBBBaB

Next