Műcsarnok, 1899 (2. évfolyam, 1-30. szám)

1899-01-01 / 1. szám

S beteg testi ereje napról-napra fogy, mert táp­lálkozása nagyon hiányos, pedig erre is csak erőszakkal lehet rávenni. Szavát olykor napokig nem hallani; csöndes elmerültségben maga elé bámulva tölti napjait egy széles karosszékben, melyet napközben csak ritkán hagy el. Kérésemre Debecker dr. írásbeli engedélyt adott az intézetbe való ellátogatásra s nem­sokára ismét ott állottam az endenichi gyó­gyító intézet parkjának nagy rácsos kapuja előtt. Összeszorult szívvel haladtam a terjedel­mes épület felé, melynek balszárnyában a föld­szinti osztály csöndes betegei között éli Mun­kácsy Mihály szomorú, sivár napjait. Aztán megláttam a mestert, persze kellő távolságból, a fedett nagy folyosón, karosszé­kébe ülve. Milyen látomás! Az egykor hódítóan szép férfiú helyett egy meggörnyedt, aggastyán képe tűnt föl előttem. Rendetlen, hosszú, fehér szakállával, fénytelen bágyadt szemeivel, mint­egy az elmúlt, a régi dicsőség fényes napjain látszott elmerengeni, így látszott legalább. De ki tudja, hogy a mester tompasága nem egyenlő-e a gondolatok teljes sivárságával; ki tudja, vájjon lelke, agya nem halt-e ki immár tel­jesen ? S szegény neje, ki teljes visszavonultságban él kolpachi kastélyában, hol egy külön szo­bában gyűjtötte össze drága Miskája minden becses ereklyéjét, melyek az egész művelt világ bámulatáról tesznek tanúságot, gyakori látogatásai alkalmával egyre jobban készül el a végre, mely nekünk magyaroknak oly fáj­dalmas lesz, mely a szegény lelkihalottnak csak megváltást fog hozni . . . Mire kiértem a Bonnba vezető útra, finom cseppekben hullott alá az eső. A déli szürke égbolt árnyában a tovarobogó kocsiról folyvást a szegény mester beteg alakját láttam hófehér, leomló szakállával a százados tölgyek kopasz ágai közül előtünedezni. Ilyen Munkácsy Mihály karácsonya. A Lotz-dij nyertese. Megírtuk annak idején, hogy társulatunk választmánya 1898. február 24-én tartott ülésén egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy Lots Károly kiváló művészi érdemeinek szerény méltatásául, évente ezer forintot vesz föl a költségvetésébe abból a célból, hogy ezt az összeget, mint Lots-díjat a mester minden érdemleges korlátozás nélkül az illető évben létrehozott legkiválóbb magyar képzőművészeti alkotás szerzőjének, teljesen önállóan és füg­­getlenül ítélje oda, csak azt az egyet kötvén ki, hogy a dit minden évben föltétlenül ki­adassák. Lots mester, egy december 27-ikén kelt levél­ben hozta tudomására társulatunk igazgatósá­gának, hogy a rendelkezésére bocsájtott díjat 1898-ra Vajda Zsigmond festőművésznek ítélte oda, az új Országház összekötő csarnokának mennyezetére festett Hún monda című nagy­szabású falfestményéért. A megtisztelő kitüntetés alkalmából az aláb­biakban közöljük Vajda Zsigmond rövid élet­rajzi adatait. Vajda Zsigmond, dacára annak, hogy körülbelül már tizenhét év óta csaknem állandóan részt vesz az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállí­tásain, a fiatalabb festő-generációhoz tartozik és java férfikorában van. 1859-ben született Bukarestben, hol édesapja, aki magyar emigráns volt, megtelepedett. Körülbelől 15 éves volt, mikor 1873-ben szüleivel együtt Buda­pestre jött, ahol azóta állandóan lakik. 1878-ban lépett a festő-pályára és legelőbb az országos mintarajziskola és rajztanárképző kebelé­ben négy éven át Székely Bertalan tanítványa volt, majd átlépett Lotz Károly szakiskolájába, kinek ve­zetése alatt szintén négy évig dolgozott és a deko­ratív festészetben tökéletesítette magát. E két kiváló művészen kívül más mestere soha sem volt s aka­démiákat sem látogatott soha. Azóta, hogy mestereinek keze alól kikerült, hat telet Olaszország különböző városaiban és egy évet Párisban töltött, azonkívül több ízben megfordult Münchenben, Berlinben és Drezdában is, hol min­dig művészeti tanulmányokkal foglalkozott. Mind­járt pályája kezdetén nagy szeretettel adta magát a dekorativ festészetre s ezen a téren sok becses művet alkotott. Egyebek közt a Pannónia-szálló, a Royal-szálló, a Aa­ró-kávéház, a szegedi és a nagybecskereki város­háza, a lipótvárosi kaszinó, Andrássy Géza gróf betléri kastélya, Schubert műépítész józsefkörúti palotája stb. stb. mind az ő freskóival ékeskednek. Ezenkívül azonban az arckép- és a genre-festészet terén is számottevő sikerei voltak. Az új Országházban festett mennyezetére vonatkozó megbízatását a múlt ősszel pályázat útján nyerte el az országházépítő bizottságtól, mely kilenc pályázó közül az ő vázlatát tüntette ki és őt bízta meg a kivitellel. Azóta szakadatlanul és kitartó szorgalom­mal dolgozik ezen az összesen 500 négyszögméternyi területű falfestményen, hogy mily sikerrel, azt eléggé bizonyítja az a kitüntetés, amelyre őt egykori mestere, Lotz Károly, a rendelkezésére bocsátott ezer forintos dij odaítélése által méltatta s a melyre joggal büszke lehet­­ .

Next