A Műiparos, 1916 (3. évfolyam, 2-12. szám)

1916-02-01 / 2. szám

24. oldal. Vázsonyi a drágaságról. Vázsonyi Vilmos dr. a képviselőház február 5-iki ülésén nagy és szakszerű beszédet mondott a rette­netes drágaságról és annak okáról. Vázsonyi ezúttal sem nélkülözte a nála megszokott nagy szaktudást, meggyőző erőt és hatalmas szónoki lendületet. Saj­nos nem közölhetjük le teljes terjedelmében Vázso­nyi gyönyörű beszédét. Csak két részét adjuk: a drá­gaság tényét és annak okait. (A drágaság okai.) A háború abnormis drágaságával kívánok fog­lalkozni. A normális háborús drágaság nagyon egy­szerűen áll elő. Megbomlik a rend; a háborúban a termelés csökken hisz a termelőkezek száma apad, a fogyasztás ellenben növekszik. Növekszik a had­sereg fogyasztása által, mert szociális szempontból mélyen elszomorító jelenség, hogy azáltal hogy a hadsereg a tagjait, mint valami sajátszerű kommu­nista társadalom, ellátja mindennel a világon, kide­rül az, hogy lakosságunk nagy része a békében mily rosz­­szul táplálkozik és él. Ez a tényező tehát kétségte­lenül előidézi a drágaságot. Előidézte továbbá az a kapkodás is, a háború elején, melyre már többen rámutattak, amely a had­sereg ellátása körül mutatkozott. S ezt a mi civil kormányzatunk javára kell írni. Mert a helyzet az volt, hogy míg Németországban a hadsereg mint ár­mérséklő tényező szerepelt kettős irányban, beszer­zéseinél és intézkedéseinél, addig nálunk a hadsereg az ő intézkedéseivel nem volt ármérséklő tényező, beszerzéseivel pedig árdrágító volt. Az unalomig is­mételt közkeletű adat, hogy Németországnak a had­sereg céljaira való beszerzési központja az első csonka év alatt 647 millió márkát forgalmazott, ennyi értékű élelmicikket szállított a hadseregnek. Ez a központ nem nyerészkedésre alakult: akik intézésben részt­­vettek, minden tiszteletdij nélkül, mint nobile offici­­umot gyakorolták tisztségüket s a vállalat ez óriási szállítása rezsi-költségben 67.000 márkába került. Ehhez nem kell semmi kommentár. Hadseregünknek közismert beszerzési viszonyai mindenesetre hogy védői nyelven szóltak — lé­nyeges enyhítő körülményül szolgálnak s ezeket kí­vánom előbb felsorolni, mielőtt a tulajdonképeni kri­tikára rátérnék. Tisztelt képviselőtársaim csak álta­lánosságban ismerik e dolgokat. De aki beletekintett egyes bű­npörökbe, melyek a hadseregszállításokra vonatkoznak, elképedve látja, azt a határtalan köny­­nyelmüséget, mellyel az intendatura ez ügyekben eljárt. Itt van pl. a sokat emlegetett szegedi ügy, ahol egy kétcsillagos Officialra húsz milliót megha­ladó összeget bíztak. Ennyi összegre rugó megren­­delhetést csinálhatott tetszése és akarata szerint ez a férfiú, kinek neve a cenzúra szerint szent és sért­hetetlen, mert hiszen nem engedték kinyomatni. Nem kivételes esetet ragadtam ki, hogy jellemezzem e könnyelműséget, ez volt az általános rendszer. Egé­szen subaltern emberekre bíztak rá óriási feladato­kat, kik ezekkel szemben először elvesztették fejü­ket, később elvesztették becsületüket. A hadseregnek működése mindenesetre lénye­gesen befolyásolta általános viszonyainkat is és eb­ből természetesen le is kell vonni a következtetése­ket. Mert szemben azokkal, kik nagy elégületlensé­­gükben a drágaság kérdésében azt mondták, legyen katonai kormányzat, majd az segíteni fog, bátor va­gyok kijelenteni, hogy egyáltalán nem tudom belátni, hogy a közélelmezés és a hadsereg beszerzéseinek kérdése miért katonai feladat? Ez civil feladat és az kellene, hogy legyen a háborúban is. Midőn fel kívánom sorolni mindazt, ami a be­állott bajokban a kormány mentségére szolgál, még fel kell hoznom a háború első hónapjaira nézve az új feladatok nagyságát és ellentétességét. Ha maga a katonaságnak az a része amely háborút még nem közérdekű kérdésben minden felszólalásnak, véleménynek helyet adunk. Mindenki munka­társunk, mindenki irhat ipari szakmai és ipari közgazdasági kérdésekről. Mindennemű felvilágosítással és tanácscsal díjmentesen szolgál a szerkesztőség. A MŰIPAROS egyéni érdekét a köz érdekének alárendelve. Ha szembeállítjuk ezt a sajnálatos tényt azokkal a bá­mulatos eredményekkel, amelyeket a munkások szer­vezkedése különösen az utóbbi két évtizedben nálunk is produkált, akkor igazság szerint meg kell állapí­tanunk, hogy az önálló iparosok szervezkedése messze mögötte maradt erejében és eredményeiben a mun­kások organizációjának. Az 1872. óta időközönként megtartott országos ipargyűléseken ismételten történtek kísérletek a kéz­műiparosság országos organizálására egy-egy akció érdekében. Megállapítja az előadó, hogy ezek a kísér­letek nagyrészt meddők maradtak. Az iparosgyűlé­­sek programmja időről-időre szegényesebb lett, alig állott egyébből, mint régi, szinte sablonná vált pana­szoknak és kívánságoknak a megismétléséből. Köz­ben pedig múlt az idő, a fel nem tartóztatható ha­ladás elavulttá tette az iparosmozgalmak régi roman­tikáját. Ezeknek a romantikus időknek a régi követe­lései, a képesítés szigorítása, a vásárügy, a fegyenc­­ipar stb. stb. mind idejüket múlták. Ma a kenyér­kérdés áll előtérben a maga kegyetlen sürgősségével. A kenyérkérdés, és minden, ami ezzel egybefügg. A régi követeléseket alapos revízió alá kell venni. Azt kell követelni a kisiparosságnak, ami közvetlenül ér­dekli az egész iparososztály egyetemét. Ezen a téren igen sok a kívánnivaló, tág és szép tere nyílik az iparosszervezkedésnek. Minden ipartörvénynél, minden képesítésnél, minden vásárügynél, fegyenciparnál és a régi idők egyéb elavult jelszavainál fontosabb ma az iparosságra nézve a közszállítások ügye, az igaz­ságos, demokratikus adópolitika, jó és becsületes gazdasági szellemtől áthatott közigazgatás, a jó és olcsó közlekedés, a munkaalkalmak gyarapítása, a közszállítások ügyének kielégítő rendezésével és min­den egyéb lehető módon és ezeken kívül nincs a szociális fejlődésnek az a kérdése, amely ne vágna bele az iparnak az eleven húsába. Ezeknek a kér­déseknek az ipar szempontjából való megoldása ér­dekében kell az iparosságnak törekednie az eddigi­nél erősebb szervezkedésre, aminek alapfeltétele az osztály öntudatnak a kézmű­vesiparosságban való fel­­ébresztése és ébrentartása. A demokratikus fejlődés életszükséglete a modern magyar iparosságnak és a demokratikus fejlődésnek a megújhodó, az újjászü­letendő modern Magyarországnak egyik legfontosabb tényezője lehet az erősen, céltudatosan organizált osztály tudatos, jogot és munkát követelő, haladni akaró magyar kézműiparosság. --------------MDI 34-------------­ 2. szám.

Next