Műszaki Élet, 1955. július-december (10. évfolyam, 13-24. szám)
1955-07-05 / 13. szám
A magyar műszaki értelmiség forradalmi múltjából* Hevesi Gyula, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Az 1918. januári nagy általános sztrájk erőszakos leverése után, az ezt követő letartóztatások és tömeges katonai rendszabályozások segítségével a kormánynak és a szociáldemokrata pártnak sikerült egy időre a munkásság és a különböző kispolgári dolgozó réteg elégületlenségének nyílt megnyilatkozását visszafojtani. Az IKTOSZ feloszlatása és vezető tagjai egy részének letartóztatása különösen súlyos csapást jelentett a Gyárközi Bizottságra, amely elvesztette azt a legális talajt, környezetet és apparátust is, amely eddig lehetővé tette az üzemekkel és a dolgozók széles rétegeivel való közvetlen kapcsolatait. A Bizottság mint ilyen, egy ideig meg is szűnt, s megmaradt tagjai csak később, néhány hónap múlva kezdték megkísérelni előbbi tevékenységük folytatását és az üzemekkel való régi szervezett kapcsolatuk újbóli kiépítését.** Az 1918 május elsejei óriási tüntetés, amely Budapest egész munkásságát megmozgatta, lobbantotta fel újra az elkeseredés elfojtott lángját, ami azután egyre gyakoribb és nyíltabb kitörésekhez vezetett. Szaporodtak és növekedtek az egyformán gazdasági és politikai jellegű sztrájkok; a legkisebb gazdasági követelményeket is békét, demokráciát, a kizsákmányolás felszámolását sürgető forradalmi jelszavakkal kapcsolták össze. A Gyárközi Bizottság megmaradt és továbbra is összetartó része lényegében az összes jelentősebb, eddig többékevésbé külön működő illegális csoportosulásokkal sokkal szorosabb kapcsolatba került, és velük együttesen igyekezett a munkásság mozgalmaiba bekapcsolódni, s egyben a háborúellenes aktív agitációt és propagandát is erősíteni. A sajtó Oroszországból jövő közleményeiből, de különösen a hadifogságból egyre nagyobb számban visszatérő katonák közléséből sokkal világosabbá váltak a mozgalom feladatai, célkitűzései és jelszavai; az antimilitarista és általában háborúellenes jelszavakat újak kezdték felváltani; a fegyvereknek a belső ellenség ellen való visszafordítása, az imperialista háborúnak osztályháborúvá változtatása. Ez az agitáció az orosz forradalom jelszavaival természetesen könnyen talált megértésre és visszhangra a tömegekben. Illegális csoportunk, amelyet most már csak feltételesen nevezhetünk Gyárközi Bizottságnak, szakszervezeti bázis nélkül is fokozatosan újra egyre nagyobb befolyásra tett szert az üzemi munkásság között. E forradalmi jelszavak alatt folytatott agitációt azonban most sem tudta ez a csoport olyan szervezeti alátámasztással megerősíteni, ami a tömegek harckészségét egyesített erővé foghatta volna össze, s így e jelszavakat győzelemre is vihette volna. Hiányzott ebből a mozgalomból annak a felismerése, hogy proletárforradalmat győzelemre vinni forradalmi párt nélkül nem lehetséges. A Párt jelentőségéről, szerepéről szóló lenini tanítást közülünk senki sem ismerte ,a szociáldemokrata pártban szerzett tapasztalataink pedig sokkal inkább a párt jelentőségének lebecsüléséhez vezethettek. Ismertük ugyan és határtalan lelkesedéssel töltöttek el bennünket a Bolsevik Párt sikerei, de hogy ezeket milyen harcok árán, milyen módszerekkel, milyen szervezési elvek alapján érte el, ezekről mit sem tudtunk. Ennek tulajdonítható, hogy bár az 1918 év nyarán lefolyt mozgalmakkal kapcsolatban sikerült a Gyárközi Bizottság régi tömegkapcsolatait csaknem teljesen helyreállítani, az októberi őszirózsás forradalom idején a mozgalom és a vele kapcsolatos politikai átalakulás irányítása teljesen a Nemzeti Tanácsban egyesült polgári pártok és a jobboldali szociáldemokrata párt kezébe került. Ennek ellenére a Gyárközi Bizottság, amely a forradalom napján azonnal, szinte spontán módon, összejött, — mint ahogy néhány nap múlva az IKTOSZ is újra megkezdte működését — mégis jelen * Befejező közlemény. A korábbi közlemények a M. É. 7., 9. és 11. számaiban jelentek meg. ** A magyar munkásmozgalom történetének vizsgálói között találkozunk olykor olyan nézetekkel, amelyek arra hivatkozva, hogy a Gyárközi Bizottság tevékenységének semmiféle közvetlen dokumentális bizonyítéka nem maradt fenn, kétségbe vonják e bizottság és általában a műszaki értelmiség elég széles rétegeinek ez időbeni forradalmi szerepe jelentőségét, sőt egyesek még a Gyárközi Bizottság létezésében is kételkednek. A „Népszava“ és az egész jobboldali szociáldemokrata párt vezetőségének ez a fékevesztett hadjárata a „munkáltatók hajcsárjai“ ellen (lásd a M. É. 11. számában megjelent közleményt), akik közül most „sokan a párton belül nagy sikerrel dolgoznak a pártmozgalom megbontásán“, a legeklatánsabb bizonyítéka e mozgalom létezésének és nagy politikai jelentőségének. Vannak azonban a ma még élő kortársak visszaemlékezésein kívül egyéb történelmi érvényű dokumentális bizonyítékok is a műszaki értelmiség ezidőbeli forradalmi jelentőségű tevékenységének bizonyítására. Ezekre egy erre a korra vonatkozó összefoglaló munkámban kívánok majd rámutatni. Hibaigazítás. A Műszaki Élet 11. számában megjelent közleményben az 5. oldal, 1. hasáb, 3. bekezdés helyesen. Most mutatkozott meg ez utóbbi szervezeti gyengesége.