Műszaki Élet, 1962. július-december (17. évfolyam, 14-26. szám)
1962-07-05 / 14. szám
Új intézkedések a modern technika bevezetésére Csehszlovákiában Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, és a köztársaság kormánya a közelmúltban egész sor olyan intézkedést fogadott el, amelyek mélyrehatóan befolyásolják a tudomány és a technika irányításának, tervezésének és finanszírozásának eddigi módszerét, és ezzel az egész népgazdaság fejlesztését. Az intézkedések között jelentős helyet foglalnak el a műszaki fejlesztéstől függő egyéni és vállalati anyagi érdekeltség biztosításának új útjai. Az anyagi érdekeltség eddigi rendszere Csehszlovákiában elsősorban azokban az esetekben segítette a műszaki fejlesztést, amikor az új technika és technológia az üzemi munkatermelékenység közvetlen emelkedését, az önköltségek csökkentését és a jövedelem növekedését eredményezte, tehát azokra a tényezőkre hatott, amelyektől az üzem által szabadon felhasználható decentralizált eszközök biztosítása függ. Alig nyújtott azonban segítséget ahhoz, hogy a vállalatok igyekezzenek bevezetni az új, műszaki és gazdasági szempontból fejlettebb termékek gyártását, amelyeknek gazdasági jelentősége nem náluk jelentkezik, hanem csak az átvevő iparágakban, vagy fogyasztási cikk esetén a fogyasztóknál. Az ilyen gyártmányoknál — elsősorban a gépeknél — szinte törvényszerűen megváltozik a gyártás önköltségeinek és az üzemi munkatermelékenységnek az öszszetétele, csökken az anyagköltség részaránya, s a nagyobb munkaigényesség következményeként emelkedik a bérköltség. Éppen ezért a vállalatok nem igyekeznek bevezetni új, munkaigényesebb termékeket, hanem éppen ellenkezőleg, az a céljuk, hogy gyártási programjukat olyan termékekkel töltsék meg, amelyekben kis része van az élő munkának az önköltségek kialakításában, s hogy már befutott termékeket gyártsanak, amelyek rendszerint árban is előnyösek számukra. Az elmondottak szemléltető példája az LHM anyagcsavargyártó automatikus prés története. Ez a gép az automata esztergapadokkal szemben több mint kétszeresére emeli a munka termelékenységét, és ugyanakkor nagy anyagmegtakarítást eredményez. Ennek ellenére a prototípus kikísérletezésének befejezése után az említett okok miatt még két évig nem került sorozatgyártásra. A párt- és kormányintézkedések célja, hogy felszámolják ezeket a hiányosságokat, elsősorban azáltal, hogy a vállalatok anyagi érdekeltségének emelésével új, fejlettebb gyártmányokat állítsanak elő. Az eddigi tapasztalatokból következik, hogy változtatni kell az árpolitikán. A gyártót a termékek műszakigazdasági paramétereinek emelésére és az új termékek gyártásának bevezetésére e gyártmányok áraihoz nyújtandó dotációval fogják ösztönözni. A túlhaladott termékeknek a gyártási programból való kiiktatására pedig degresszív árakkal kívánnak hatni. A termék nagykereskedelmi fogyasztói állami árának fenntartása mellett az elavult berendezés gyártója számára fokozatosan csökkenne az az ár, amelyért elavult gyártmányát forgalomba hozhatja (például adó útján). További intézkedések az új gyártmányok választékának konkrétabb és direktívebb meghatározását biztosítják a tervben. Feltételezhető, hogy az állami fejlesztési tervben szereplő valamennyi gyártmányra központilag megszabják a termelés és a forgalomba hozatal mennyiségét is. Az üzemi anyagi érdekeltséghez hasonlóan az egyéni anyagi érdekeltségben is nagyobb hangsúlyt helyeznek a jövőben a munka társadalmi termelékenységének színvonalára. Ezért a műszaki fejlesztéssel összefüggő feladatokat közvetlenül megoldó mérnökök, technikusok és munkások prémiumokat kapnak majd e feladatok sikeres teljesítéséért, méghozzá olyan mértékben, hogy a prémiumok összege mindig arányos legyen a társadalmi munka elért megtakarításával. Ezenkívül a nagy műszaki fejlesztési adatok előtt álló szervezetek igazgatói, igazgatóhelyettesei és egyéb vezetői évi prémiumainak legalább 50 százalékát a műszaki fejlesztési terv teljesítéséhez kötik. Új formában szabják meg a premizálási és műszaki fejlesztési jutalmazási alapokat is. Eddig a műszaki fejlesztés költségeit az a vállalat viselte, amely rendszerint más vállalatok számára oldotta meg az új technikával kapcsolatos feladatokat. Így gyakran hátrányba került azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek termékeikben az elavult technikát és technológiát konzerválták. A fokozatosan életbe léptetendő rendezés abból az előfeltételből indul ki, hogy a prémiumok és műszaki fejlesztési jutalmak kifizetésére olyan célalapot kell kialakítani, amely független a termelés eredményeitől. Jelentős mértékben akadályozza az új technikának a termelésben való elterjedését a munkatermelékenység mutatószámának eddigi konstrukciója. A munkatermelékenységnek „valamennyi dolgozóra” való megállapítása gyakran azt eredményezi, hogy a kár beérkezett hírek nyomában felkerestük a Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyárat, hogy megnézzük, hogyan gyártják a nagyöntvényeket héjformázással. Azelőtt ebben a gyárban — mint általában sok más hazai öntödénkben ma is — csupán a kisebb méretű, kis tömegű alkatrészek magkészítésénél alkalmazták a héjformázás korszerű technológiáját, általában 2—3 kg súlyhatárig. Nagyobb munkadaraboknál azonban idegenkednek ettől az eljárástól, főleg a héj szilárdsági értékei miatt. Túri János és Székely Miklós, a Gábor Áron Vasöntöde és Gépgyár osztályvezetői és Bakos János melegüzemi technológus mutatták be a fél éves kísérletek után elért eredményeket. Elmondották, hogy az ismert technológia alkalmazásának kiterjesztésére elsősorban a tervteljesítés szükségszerűsége vitte rá őket. A húsipari gépek szerelésének ütemét ugyanis erősen zavarták és hátráltatták az ékszíjtárcsák, amelyeket az öntöde csak 40—50 százalékos selejttel tudott gyártani. A különféle nagyságú tárcsák 19—80 kg súlyú, 230—440 mm átmérőjű és körülbelül 80 mm vastag szürkeöntvényeit azelőtt nyers, vagy előszárított homokformákba öntötték, majd a szükséges méretre forgácsolták. Többnyire az ékpályák forgácsolásakor kerültek napvilágra az öntvények lunkórai, lyukacsai, aminek oka ezekben az esetekben abban rejlett, hogy a szíjtárcsák vastagsága változó, és a belső, keskenyebb rész erős szívóhatást fejtett ki lehűlés közben. Ezenkívül a folyékony vas igény is nagy volt a megmunkálási ráhagyások és a nagyméretű felöntések miatt. A kísérletek még a múlt év őszén elhatározták, hogy megkísérlik ezeket az aránylag nagyméretű öntvényeket héjmagokból összeállított kokillákba önteni, amelyek természetszerűen már az ékszíjpályákat is magukban foglalják. Ez több-kevesebb próbálkozás után sikerült is, de még számos kísérletet kellett ezután végezniük, hogy az optimális eredményeket látó és gyártmányfejlesztési dolgozók részarányának emlekedését ki kell egyenlíteni a munkatermelékenység növelésével a vállalat többi részében. A gyakorlatban a munkatermelékenység ilyen tervezése oda vezet, hogy a kutatók és gyártmányfejlesztők hátrányára inkább túllépik a dolgozók létszámát a többi, úgynevezett „produktív munkahelyen”. A CSKP Központi Bizottságának határozata alapján ezért meg kell teremteni az előfeltételeket ahhoz, hogy az új technika előkészítésén és megvalósításán fáradozó dolgozókat kivonják a vállalat összlétszámából. Itt elsősorban a vállalati és üzemi kutatóintézetek, konstrukciós és technológiai gyártmányfejlesztési osztályok és néhány más, a műszaki fejlesztés feladataival közvetlenül összefüggő munkahely dolgozóiról van szó. 1965 után e munkahelyek dolgozóinak létszámát külön fogják megállapítani, s rájuk nem vonatkozik majd a munkatermelékenységi mutatószám. Valamennyi ismertetett intézkedésnek egyetlen közös célja az, hogy kialakítsák az előfeltételeket az ország termelőerőinek további fejlődéséhez, ahhoz, hogy a csehszlovák nép minél hamarabb átléphesse a kommunizmus küszöbét. JOSEF VLCEK (Prága) folyamatos termelés mellett is biztosíthassák. Az öntöttvas fémmintát ma a szokott módon előkészített készülékbe helyezik és villamos fűtésű kemencébe rakják, ahol körülbelül 350 C fokra előmelegítik, majd a kiemelt minta felületére 4—5 at nyomású sűrített levegő segítségével gyantás homokot fúvatnak. Eközben 1 mm vastagságú réteg előbakelizálódik, azután a készüléket visszahelyezik a kemencébe, ahol ugyancsak 350 C fokon „sütik” 5—6 percen át, mígnem kialakul a körülbelül 10 mm vastag, teljesen átbakelizálódott héjréteg. Az így készített két héj magfélből állítják össze az öntőformát, s erre a célra lemezből, illetve öntöttvasból kialakított összefogó szerkezetet alkalmaznak a kokilla könnyűszerrel végezhető össze- és szétszerelésére. Ezután takarólemezt helyeznek rá és végül elvégzik a kiöntést. A kísérletek meghozták a várt eredményt, mert a héjformázással készített ékszíjtárcsa öntvények selejtje egyszeriben 2—3 százalékra esett. Ezen túlmenően azonban még sok más előnyt is elértek. Először is lényegesen kisebb lett a nyers öntvények súlya; a 440 mm átmérőjű ékszíjtárcsáknál például mintegy 35 százalék anyagot takarítanak meg; a megmunkálási ráhagyás nem több, mint 2 mm, s ezzel erősen csökkent a forgácsolási munka, ami természetesen megnövelte a gépműhely kapacitását. A jelentés maga 10—15 kg-ot tett ki korábban, most már csak 1 kg-ot. Szerintük az új technológiát nagyöntvényeknél is érdemes bevezetni, még akkor is, ha egyazon méretű gépalkatrészekből évente 50—100 darabnál többre nincs szükség. A legutóbbi gazdaságossági számításuk alapján — amit egy 440 mm átmérőjű, 58 kg súlyú ékszíjtárcsára végeztek — megállapították, hogy a folyékony vas megtakarítás (felöntés, öntvénysúlycsökkenés) 85,60 Ft/db feleji megtakarítás 174,51 Ft/db forgácsolási megtakarítás 15,23 Ft /db egyéb megtakarítás (formázás, homok stb.) 14, 27 Ft/db ami az ékszíjtárcsa költségeit 30 —40 százalékkal csökkentette. A kísérleti öntvények felülete annak idején még egyenlőtlen volt, bőven tartalmazott dudorokat és „penetrációt” (vasba beégetett homokszemcséket). Ezt a rossz kivitelű homokszóró berendezés okozta, amely légzsákok kialakulása következtében folytonossági hiányokat hozott létre a héjmag felületén. Ezért új berendezést szerkesztettek, amellyel már a gyantás homok szükséges tömörítését is biztosíthatták, úgy, hogy az ezt követően készült héjmagok szilárdsága elérte a 60 kg/cm 2 értékét, a korábbi 20—25 kg/cm2-el szemben. A nagyobb tömörség azonban ugyanakkor csökkentette a héj gázáteresztő képességét. Ezen a szemcsefinomság megválasztásával segítettek; a 100—130-as homokszemcsék helyett most már 80—100-as finomságú gyantás homokkal dolgoznak. A legújabb eredmények Alkalmunk volt megtekinteni a héjformázás kiterjesztésének legújabb eredményét is, ami még az ékszíjtárcsáknál is figyelemre méltóbb. A 120 literes „cutter” típusú húsipari szeletelőgép alsó tálöntvényéről van szó, amelynek átmérője 1150 mm és magassága 270 mm. A homokformázással készített öntvény súlya nyers állapotban 330 kg volt, míg az új eljárással csupán 160 kg-ot nyom. Előállítása egyelőre valamivel bonyolultabb, mert nem rendelkeznek a szükséges méretű kemencével, ezért az öntőkészüléket koksztűzbe ágyazva melegítik fel. Sütés után a fémöntőmintáról lehúzott héj minduntalan deformálódott a nagy héjmagfelület miatt, ezen azután úgy segítettek, hogy a héjmagot sütés után is rajtahagyták a kokillán, és azzal együtt állítják össze az öntőformát a kiöntéshez. A gyár szakemberei a sikereken felbuzdulva, azt tervezik, hogy bonyolultabb formájú és vékony falú nagyöntvényeknél is alkalmazzák, illetve továbbfejlesztik ezt a korszerű technológiát. S. GY. A héjformázás kiterjesztése 4 MŰSZAKI ÉLET Az anyagmozgatás az élelmiszeriparban Az anyagmozgatás helyes megszervezésének és a korszerű raktározásnak — jellegéből folyóan — igen fontos szerepe van az élelmiszeriparban, mivel ezekre költik az összes kifizetett bérek igen jelentékeny hányadát, s az anyagmozgatás nehézkessége egyébként is a termelés gazdaságossága ellen hat. Ezt a helyzetet felismerve az Élelmezésügyi Minisztérium Műszaki Tanácsa a közelmúltban két ízben foglalkozott a belső anyagmozgatás problémáival. Első ízben a rakodólapos árumozgatás lehetőségeit vizsgálták, és a hozott határozatok végrehajtásaként ez év végére további körülbelül 70 db elektromos üzemű emelővillás targonca leszállítása várható. Kialakultak a rakodólapok országos szabványai is, amelyek megfelelnek a nemzetközileg elfogadott 800x1200 mm alapterületű méreteknek. Megindult a hazai rakodólapgyártás, az Élelmiszeripari Gépgyárban elkészült a hidraulikus működtetésű kézi villás emelőkocsi prototípusa, és a sorozatgyártást is már betervezték. Az új létesítmények — például a Békéscsabai Hűtőház, Békéscsabai Konzervgyár, Nyíregyházi Konzervgyár — belső anyagmozgatását rakodólapos rendszerrel tervezték meg. A konzerviparban, a bőriparban, a söriparban, a hűtőiparban — a műszaki tanács határozatai alapján — felkészültek a rakodólapos árumozgatás bevezetésére! A műszaki tanács másodízben az ömlesztett anyagok gépesítésének problémáival foglalkozott. Határozatai nyomán megindultak az előkészítési munkák, s ennek első szakaszában országos felmérést végeztek az élelmiszeriparban. Ezzel párhuzamosan az ÉLITI feldolgozza a legfontosabb ömlesztett anyagokra vonatkozó gépesítési típusterveket és megfelelő anyagmozgatási „modelleket" dolgoz ki a különböző üzemnagyságokra és anyagokra. A modellek alapján az 1963. évben az előbbi előkészítési munkák után tervezik meg az egyes iparágak részére a megfelelő műszaki fejlesztést. A társadalmi egyesületeit bekapcsolásával országos anyagmozgatási konferencián vitatták meg a soron levő feladatokat. Oktatási célra a már meglevő „Rakodólap” című film után „Szervezés és anyagmozgatás” címmel oktató film is készül. Az anyagmozgatás gépesítésében egyelőre elszigetelten ugyan, de kiemelkedő eredményeket értek el a húsiparban. Helytelen, hogy az ilyen módon kialakult kedvező műszaki elgondolások továbbfejlesztését, de még inkább azok elterjesztését nem végzik szervezetten más iparágak szállítási, anyagmozgatási problémáinak megoldására. Az itt felhasznált, kipróbált és bevált mozgató elemek más üzemekre is adaptálhatók, s ezzel tekintélyes tervezési költség és munka takarítható meg. Az élelmiszeriparban nem foglalkoznak szervezetten ilyen jellegű berendezések központi gyártásával. Kívánatos lenne ezek központi gyártásának kifejlesztése. Ehhez megfelelő szabványosításra is szükség van, de még fontosabb, hogy a külföldön már nagymértékben elterjedt építőkocka-jellegű rendszereket alakítsanak ki. Az ilyen rendszerek megteremtésénél általában az alábbi szempontokat kell az élelmiszeriparban tekintetbe venni: 1. az átállítható berendezéseknél egy technológiai csoporton belül minimális átállítási időszükségletet kell elérni; 2. az anyagmozgatási időt minél jobban szinkronizálni kell a feldolgozási idővel, illetőleg a termelési folyamattal; 3. az anyagmozgató rendszerben bizonyos fokú tartalékról kell gondoskodni esetleges torlódások vagy meghibásodások levezetésére; 4. az anyagmozgató berendezések maximális sebességgel és gyorsulással működjenek anélkül, hogy az üzembiztonság csorbát szenvedne, vagy a szállított árukban kár keletkezne; 5. figyelemmel az élelmiszeriparban fennálló savas és lúgos hatásokra, a berendezések alkatrészeit korrózióálló kivitelben, ahol lehetséges, műanyagok felhasználásával kell elkészíteni. Az előbbi szempontok figyelembevételével arra kell törekedni, hogy a tervezők, a saját gépgyártó bázis, valamint a most induló üzemszervezési szolgáltatás együttműködésével a szabványosított és építőkocka-jellegű berendezések gyártását és üzembehelyezését mielőbb megoldják. Az Élelmezésügyi Minisztériumban továbbra is nagy erőfeszítéseket tesznek az anyagmozgatási munkák megjavítására. Az üzemszervezési munkák középpontjába állítják ezeknek a feladatoknak mélyreható elemzését, hogy így megteremtsék a legkorszerűbb anyagmozgatási rendszerek tudományos alapjait. Mivel a darabáruk rakodólapos mozgatásának kísérleti bevezetésére az előfeltételeket megteremtették, a szabványosítási munka lényegében befejeződött, a következő feladat az eredmények értékelése a szélesebb körű bevezetés érdekében. Az élelmiszeripar egyes ágazataiban anyagáramlási típusterveket fognak kidolgozni, s ennek érdekében az ÉLITI egy kizárólag az anyagmozgatás műszaki problémáival foglalkozó csoportot állít majd fel.