Műszaki Élet, 1968. július-december (23. évfolyam, 14-26. szám)
1968-07-12 / 14. szám
A Műszaki Élet és a MOKÉP közös pályázata Több hónapon át jelent meg következő kérdéssel vonta malapunkban számról számra az a pályázati felhívás, amely alára a figyelmet. Látta a „FALAK" című filmet? // Nos, azok az olvasóink, akik szerettek volna részt venni a pályázaton, éppen azt panaszolták levélben és telefonon, hogy hiába szeretnék, mégsem tudják megnézni a filmet, mivel azt a mozik nem vetítik, és így, persze, a róla szóló pályamunkát sem tudják megírni. Tekintettel erre a körülményre, a pályázat határidejét 1968. október 31-ig meghoszszabbítottuk, a MOKÉP pedig gondoskodik arról, hogy ez idő alatt a Falak című film ismét műsorra kerüljön. (Budapesten július 4-től már két mozi műsorában is szerepel.) A feladat változatlanul a következő: írja meg 2—5 (ritka sorokban gépelt) oldal terjedelemben: 1. Hogyan fejezné be ön a filmet? 2. Ön szerint melyett a filmben felvetett problémák közül a legelőbbek, legaktuálisabbak és miért? A pályázatokat a Műszaki Élet szerkesztőségének (Budapest, V., Szabadság tér 17.) kell beküldeni 1968. október 31-ig. A pályázat 1. díja: amatőr filmfelvevő (Quart), 2. díja: Supraphon lemezjátszó, ezenkívül 10 ezer Ft értékben 200— 500 Ft-os vásárlási utalványt sorsolunk ki a legjobb pályaművek beküldői között. SZIK 68 A Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás majdnem egyidős a Szegedi Szabadtéri Játékokkal, hiszen ezt is a 30-as években rendezték meg először, s az idén 23-adszor. Ennyi idő alatt mérete, tartalma sokat változott és alakult, hiszen kezdetben csupán a kisiparosok kiállításaként volt ismeretes. Újjászületése pillanatától viszont már Csongrád megye, majd fokozatosan Délkelet-Magyarország szocialista iparának bemutatkozó fórumává nőtt. Az élelmiszeripari és textilipari ágazatokhoz újabbak és újabbak csatlakoztak: a tartós fogyasztási cikkek ipara, a bútoripar, de a már ezen a tájon is megerősödött nehézipari ágazatok is, mint a gumi- és kábelipar. Vonzása a déli országrész határain is túlmutat, hiszen kiterjedt ma már az országos nagyvállalatokra is. 126 kiállító Szegeden Az idei Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás július 19 és 28 között tekinthető meg a város szívében, 12 500 m2 területen. A táj igazi adottságai és ipari hagyományai szerint természetetesen elsősorban az élelmiszeres textilipar, valamint a tartós fogyasztási cikkek ipara mutatkozik be. Az idén 126 kiállító jelentkezett, és köztük egyre több a minisztériumi vállalat. Közülük 1967-ben 26 szerepelt a kiállításon, az idei vásárra pedig 33 jelentette be részvételi igényét. S hogyan gazdagodik évről évre a kiállítók tábora, arra példaként említhetjük, hogy az idén 150 olyan kiállító is szerepel a vásáron, amely először hozza el termékeit Szegedre. A szabadkai üzemek kiállítása A szegedi kiállítás tartalmi fejlődését a vele kapcsolatos szemlélet változása is igazolja. Az ipari üzemek és állami vállalatok néhány esztendővel ezelőtt olyan fórumnak tartották a Szegedi Ipari Vásárt és Kiállítást, ahol az ide érkező vendégek megláthatják, mit termelnek a szegedi és környékbeli üzemek. Az idei készülődés viszont arról tanúskodik, hogy maguk a kiállítók is a gazdasági irányítás új rendszere szellemének megfelelően nemcsak bemutatónak, hanem üzletkötési fórumnak is tekintik ezt a rendezvényt. Ugyanakkor kitűnő alkalomnak ígérkezik a szegedi bemutató arra is, hogy az üzemek kapcsolatokat teremthessenek a vásárlók tömegeivel, közvetlenül érzékelhessék a közönség véleményét árucikkeikről. Amikor az újdonságok jegyeit számbavesszük, nem feledkezhetünk el a kiállításnak arról a színfoltjáról sem, hogy az idén immár másodszor érkeznek Szegedre jugoszláv testvérvárosunkból, Szabadkáról kiállító vállalatok. Közel 500 m2-nyi alapterületen mutatják be a szabadkai üzemek legszebb termékeit, de kis határmenti árucsere-kapcsolatok fejlődésével nem maradnak meg a puszta bemutatásnál, hanem — első ízben — közvetlen árucserére is sor kerül a kiállítás időtartama alatt a két testvérváros vállalatai között. DR. CSIKÓS FERENC ea 'O1 £ 2 1 81 0 § * '8 13 A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesületben ezen a héten néhány húsipari szakemberrel beszélgettünk, és cikkünkben most ennek a beszélgetésnek a lényegét szeretnénk összefoglalni. Mi is a probléma a húsiparban? Mi lesz a gépgyártással ? Közismert dolog, hogy annak idején a KGST Magyarországra bízta a húsipari gépgyártást. Ennek a fontos gépipari ágazatnak jó hagyományai voltak Magyarországon, s mivel a többi szocialista országban még nem fejlődött ki ez a profil, Magyarországnak jó lehetőségei voltak arra, hogy húsipari gépgyártása gyorsan fejlődjék. Sajnos, a fejlődés nem volt olyan, mint amilyenre akár a magyar élelmiszeripar is számított, hiszen a gépbeszerzés még ma is elég problematikus. Igaz, ma a húsipar valamivel jobb helyzetben van, mint korábban, mivel a szocialista országokból a beszerzés könnyebb, ez azonban nem jelenti azt, hogy az igényeket megfelelően ki lehetne elégíteni. Mi az, ami hiányzik? A húsipari szakemberek szerint olyan alapgépeket kellene gyártani a magyar iparnak, amelyekből azután korszerű húsfeldolgozó sorokat lehetne összeállítani úgy, hogy ezzel egyben megoldják, vagy legalábbis minimumra csökkentsék az anyagmozgatással járó nehézségeket. Egy ilyen sort már sikerült is összeállítani, az ebbe a sorba beállított gépek azonban még nem elég nagy kapacitásúak. A húsipari szakemberek szerint élelmiszeripari gépgyártásunk meg tudná ezt a problémát oldani, s ha ez sikerülne, akkor nemcsak a hazai szükségleteket elégítené ki, hanem egy jól eladható exportcikkhez is jutnánk. Nem elegendő a hűtőtér örvendetes dolog, hogy a felvásárlás gyorsan fejlődik, és a húsipar egyre több élő állathoz jut. A fogyasztás termesztésen nem alkalmazkodhat a vágás és a feldolgozás tempójához, ezért növekszik a hűtőtér-szükséglet is. A húsiparnak jelenleg az ágazaton belül mintegy 250 vagon technológiai hűtőtérre, és mintegy 850—1000 vagon fagyasztott húst tároló hűtőtérre lenne szüksége. Ennek biztosítása mintegy félmiliárd forintot igényel, ami bizony nem kis összeg. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a hűtőtér ma szorosan kapcsolódik az egész feldolgozás technológiájához, és a közönség korszerű ellátása csakis jól szervezett hűtőlánccal biztosítható. A hűtőlánc azt jelenti, hogy a vágóhídról hűtőbe, majd a bontó és csontozó üzembe, esetleg fagyasztó tároló térbe kerül a hús, és onnan már bontott, esetleg konyhára előkészített állapotban jut a közönséghez. A húsipar természetesen felkészült arra, hogy a szükséges beruházásokat kölcsönből fedezze. A problémát inkább az okozza, hogy ebben az esetben a rövidlejáratú hitel nem elegendő, a húsiparnak tehát legalább arra a támogatásra volna szüksége, hogy hosszúlejáratú hitelt biztosítsanak számára. Változik a fogyasztás szerkezete Tulajdonképpen örvendetes, hogy a húsipart illetően változik a fogyasztás szerkezete, és a közönség mindinkább előnyben részesíti a sovány, kisebb zsír-, de nagyobb fehérjetartalmú készítményeket. Ami azonban egészségügyi szempontból kedvező, az bizony a húsipar számára sok gondot okoz. Mi legyen ugyanis a zsírral és a szalonnával? A zsír- és a szalonnafogyasztás ugyanis már ma is csak az 1965-ös szintnek felel meg — pedig közben árcsökkentés volt! — s a jelek félreérthetetlenül azt mutatják, hogy a fogyasztás további csökkenésére lehet számítani. A húsipar tehát kénytelen-kelletlen arra törekszik, hogy mindinkább a hússertések tenyésztésére szorítsa a mezőgazdaságot — ezt megfelelő árpolitikával biztosítani is leheti —, ugyanakkor azonban olyan technológia bevezetésére is szükség volna, amely lehetővé teszi az optimális fehérjetartalom biztosításával együtt a zsiradék okszerű és gazdaságos felhasználását. A húsipari üzemeknek arra kell törekedniük, hogy gyártástechnológiájuk feljesztése során az ilyen irányú változtatást mielőbb végrehajtsák, mert csak így látszik reálisnak a mindinkább fenyegető „zsírválság” elkerülése. Kevés a szakmunkás! A húsipar évek óta szakmunkáshiánnyal küzd. Látszólag elegendő ipari tanuló van a szakmában, a baj csak az, hogy a húsiparban kiképzett ipari tanulókat olyan sokfelé tudják használni, hogy végül is alig negyedrészük marad meg az iparágban. Keresik őket a szövetkezetek, a kereskedelem, a vendéglátóipar, és ki tudja még milyen ágazatok, és mivel egy-egy munkásnak jobb feltételeket tudnak biztosítani, a húsiparban kevesen maradnak Az iparág most nagy erőfeszítésekre kényszerül helyzete megmentésére. Egyrészt segédmunkásokból sorozatosan betanított munkásokat képeznek, ahol csak lehet, nőket alkalmaznak, s arra is gondolnak, hogy a jelenlegi három évről kettőre szállítják le a kiképzési időt, így remélik, hogyezt az égető kérdést a lehetőségekhez képest meg tudják oldani. A beszélgetésből az derült ki, hogy a cikkünkben foglaltak a húsipar legsürgősebb problémái. Reméljük, az illetékesek lehetőséget találnak arra, hogy e problémák megoldását elősegítsék. HÚSIPAR Külkereskedelmi Figyelemre méltó jelenség, hogy az év eddig eltelt hónapjainak tapasztalatai szerint az export rendelésállomány az előző éveknél lényegesen kedvezőbben alakul. A számok bizonyítják, hogy az eddigi exportkötések összege nagyobb, mint a tavalyi hasonló időszakban volt. A gazdasági reform bevezetésével kapcsolatos kezdeti problémák feloldódtak, és az áruforgalomban általános élénkülés tapasztalható. Az áruforgalmi mérleg elsősorban a nyugati import csökkenése miatt kedvezőbb, bár a behozatalban az év második felére növekedés várható. Ha az áruszerkezet alakulását vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy a szocialista piacokra irányuló export áruösszetétele a magyar ipar számára igen kedvező. Elsősorban a munkaigényes áruk, gépek exportja nőtt, a nyersanyagoké és félkész termékeké pedig a tavalyihoz hasonlóan alakult. Ez az arány pedig feltétlenül az ipari üzemek számára is előnyös. A szocialista országok külkereskedelmi és a magyar külkereskedelmi és ipari vállalatok között egészséges együttműködés alakult és alakul ki, növelve az export, valamint a magyar ipar számára nélkülözhetetlen import eredményességét. Az export növekedése A szocialista országokkal kötött 1968. évi államközi szerződések teljesítése is kedvezően alakul. A reform új érdekeltségi rendszere ösztönzően hat az ipari üzemekre a szocialista országokba irányuló export tekintetében. A szocialista országokkal folytatott áruforgalom az előző év első négy hónapjához viszonyítva 10 százalékkal emelkedett. Ehhez hozzájárult az üzemek és a külkereskedelmi vállalatok közös piackutató tevékenysége is. Számos üzemnél tapasztalatokat le lehet mérni, hogy a piackutatás elősegítette az eladásokat, sőt új piacokat szerzett új és régi termékeknek egyaránt. A piackutatás nemcsak az exportra terjed ki, hanem az importra is, hiszen az stm közömbös, melyik relációból, milyen áron tudjuk beszerezni a szükséges termékeket. Sajnos azonban még ma is előfordul, hogy a vállalatok néha szívesebben vásárolnak a megszokott nyugati relációkból, mint a szocialista piacról. Ez persze nem általános jellegű tendencia, de teljes megszüntetése csak akkor lehetséges, ha a szocialista partner vállalatok is folytatnak piackutató tevékenységet a magyar piacon, és bizonyos fokig eltérő, új módszereket alkalmaznak az eladásban is. Nyugati exportunk azonban még ma sem mondható minden tekintetben kedvezőnek, mivel számos termékünk rendelésállománya nem éri el a tavalyi szintet. Ez azt jelenti, hogy azokkal az országokkal, amelyekkel dollárban számolunk el, az év első négy hónapjában a forgalom kis mértékben ugyan, de mégis csökkent. A kivitel főleg a gépipari termékeknél esett, míg a könnyűipari export kedvezően alakult. A nyitott kötésállomány értéke viszont valamivel nagyobb, mint az előző év hasonló időszakában volt. Mindenesetre megállapítható, hogy a dollárban elszámolt kivitel fokozására az üzemeknek is az eddiginél többet kell tenniük. A dollárban fizetett import alakulása viszont kedvező, még akkor is, ha a behozatal csökkenését nem lehet tartósnak tekinteni. Az elmúlt év végén az előző évek átlagánál lényegesen nagyobb volt a dollárban elszámolt import, s ez bár kis áruforgalomban mértékben, de mégis befolyásolta az év eleji behozatalt. Együttműködés igen kedvező jelenség, amely kihat az áruforgalmi mérleg alakulására is, hogy a termelő és a külkereskedelmi vállalatok az eladásoknál és a vételeknél is együttműködésre törekednek. A külkereskedelmi vállalatok részéről a külföldi ármunka javítása, a termelő üzemek részéről pedig a gazdaságosabb gyártmányösszetételre való törekvés tapasztalható. A szerződések többségében intézményesen szabályozzák a külső piaci információk szervezett továbbadását is. Néhány termelő üzemnél problémát okozott, hogy a külkereskedelmi munka kellő ismeretének hiányában az egyes szerződésekben a limitárakat olyan szinten kívánták megszabni, ami az exportértékesítést lehetetlenné teszi. Előfordult az is, hogy az ipari partner vállalat nem volt hajlandó elismerni, hogy az értékesítési árak jelentős növelése a gyártmányaik adott színvonala, korszerűsége, minősége, szállítási határidői miatt — nem lehetséges. Ebből az évből még hat hónap van hátra, tehát mindazokat az export és import problémákat, amelyeket említettünk, meg lehet és meg is kell oldani. A rendelésállományt növelni kell, mégpedig elsősorban a gyártás korszerűsítésével, az átfutási idők csökkentésével, a piaci igények pontosabb felmérésével. Az áruforgalmi mérleg kedvező alakulása az egész magyar iparnak érdeke. Ehhez pedig még igen sok tennivaló akad mind az ipar, mind a külkereskedelmi vállalatoknál. Azokba az országokba, amelyekkel dollárban számolunk el, tovább kell növelni a kivitelt — elsősorban a gépipar területén —, versenyképes termékekkel kell megjelenni a nyugati piacokon, s a forgalmat számos iparágban bővíteni kell. MŰSZAKI ÉLET 3