Műszaki Élet, 1968. július-december (23. évfolyam, 14-26. szám)

1968-07-12 / 14. szám

A Műszaki Élet és a MOKÉP közös pályázata Több hónapon át jelent meg következő kérdéssel vonta ma­lapunkban számról számra az a pályázati felhívás, amely a­lára a figyelmet. Látta a „FALAK" című filmet? // Nos, azok az olvasóink, akik szerettek volna részt venni a pályázaton, éppen azt pana­szolták levélben és telefonon, hogy hiába szeretnék, mégsem tudják megnézni a filmet, mi­vel azt a mozik nem vetítik, és így, persze, a róla szóló pá­lyamunkát sem tudják megír­ni. Tekintettel erre a körül­ményre, a pályázat határidejét 1968. október 31-ig meghosz­­szabbítottuk, a MOKÉP pedig gondoskodik arról, hogy ez idő alatt a Falak című film ismét műsorra kerüljön. (Bu­dapesten július 4-től már két mozi műsorában is szerepel.) A feladat változatlanul a kö­vetkező: írja meg 2—5 (ritka sorokban gépelt) oldal terjede­lemben: 1. Hogyan fejezné be ön a filmet? 2. Ön szerint melyett a film­ben felvetett problémák közül a legelőbbek, legaktuálisabbak és miért? A pályázatokat a Műszaki Élet szerkesztőségének (Buda­pest, V., Szabadság tér 17.) kell beküldeni 1968. október 31-ig. A pályázat 1. díja: amatőr filmfelvevő (Quart), 2. díja: Supraphon lemezjátszó, ezen­kívül 10 ezer Ft értékben 200— 500 Ft-os vásárlási utalványt sorsolunk ki a legjobb pálya­művek beküldői között. SZIK 68 A Szegedi Ipari Vásár és Ki­állítás majdnem egyidős a Sze­gedi Szabadtéri Játékokkal, hi­szen ezt is a 30-as években ren­dezték meg először, s az idén 23-adszor. Ennyi idő alatt mé­rete, tartalma sokat változott és alakult, hiszen kezdetben csu­pán a kisiparosok kiállításaként volt ismeretes. Újjászületése pillanatától viszont már Csong­­rád megye, majd fokozatosan Délkelet-Magyarország szocia­lista iparának bemutatkozó fó­rumává nőtt. Az élelmiszeripa­ri és textilipari ágazatokhoz újabbak és újabbak csatlakoz­tak: a tartós fogyasztási cikkek ipara, a bútoripar, de a már ezen a tájon is megerősödött nehézipari ágazatok is, mint a gumi- és kábelipar. Vonzása a déli országrész határain is túl­mutat, hiszen kiterjedt ma már az országos nagyvállalatokra is. 126 kiállító Szegeden Az idei Szegedi Ipari Vásár és Kiállítás július 19 és 28 kö­zött tekinthető meg a város szí­vében, 12 500 m2 területen. A táj igazi adottságai és ipari ha­gyományai szerint természete­­tesen elsősorban az élelmiszer­es textilipar, valamint a tartós fogyasztási cikkek ipara mutat­kozik be. Az idén 126 kiállító jelentkezett, és köztük egyre több a minisztériumi vállalat. Közülük 1967-ben 26 szerepelt a kiállításon, az idei vásárra pe­dig 33 jelentette be részvételi igényét. S hogyan gazdagodik évről évre a kiállítók tábora, arra példaként említhetjük, hogy az idén 150 olyan kiállító is szerepel a vásáron, amely először hozza el termékeit Sze­gedre. A szabadkai üzemek kiállítása A szegedi kiállítás tartalmi fejlődését a vele kapcsolatos szemlélet változása is igazolja. Az ipari üzemek és állami vál­lalatok néhány esztendővel ez­előtt olyan fórumnak tartották a Szegedi Ipari Vásárt és Kiállí­tást, ahol az ide érkező vendé­gek megláthatják, mit termel­nek a szegedi és környékbeli üzemek. Az idei készülődés vi­szont arról tanúskodik, hogy maguk a kiállítók is a gazdasá­gi irányítás új rendszere szel­lemének megfelelően nemcsak bemutatónak, hanem üzletkötési fórumnak is tekintik ezt a ren­dezvényt. Ugyanakkor kitűnő alkalomnak ígérkezik a szege­di bemutató arra is, hogy az üze­mek kapcsolatokat teremthes­senek a vásárlók tömegeivel, közvetlenül érzékelhessék a kö­zönség véleményét árucikkeik­ről. Amikor az újdonságok je­gyeit számbavesszük­, nem fe­ledkezhetünk el a kiállításnak arról a színfoltjáról sem, hogy az idén immár másodszor ér­keznek Szegedre jugoszláv test­vérvárosunkból, Szabadkáról kiállító vállalatok. Közel 500 m2-nyi alapterületen mutatják be a szabadkai üzemek legszebb termékeit, de kis határmenti árucsere-kapcsolatok fejlődésé­vel nem maradnak meg a pusz­ta bemutatásnál, hanem — el­ső ízben — közvetlen árucseré­re is sor kerül a kiállítás idő­tartama alatt a két testvérváros vállalatai között. DR. CSIKÓS FERENC e­a 'O­1 £ 2 1 81 0 § * '8 1­3 A Magyar Élelmezésipari Tudo­mányos Egyesületben ezen a héten néhány húsipari szakemberrel be­szélgettünk, és cikkünkben most en­nek a beszélgetésnek a lényegét sze­retnénk összefoglalni. Mi is a prob­léma a húsiparban? Mi lesz a gépgyártással ? Közismert dolog, hogy annak ide­jén a KGST Magyarországra bízta a húsipari gépgyártást. Ennek a fon­tos gépipari ágazatnak jó hagyomá­nyai voltak Magyarországon, s mi­vel a többi szocialista országban még nem fejlődött ki ez a profil, Magyarországnak jó lehetőségei vol­tak arra, hogy húsipari gépgyártása gyorsan fejlődjék. Sajnos, a fejlődés nem volt olyan, mint amilyenre akár a magyar élel­miszeripar is számított, hiszen a gépbeszerzés még ma is elég proble­matikus. Igaz, ma a húsipar valami­vel jobb helyzetben van, mint koráb­ban, mivel a szocialista országokból a beszerzés könnyebb, ez azonban nem jelenti azt, hogy az igényeket megfelelően ki lehetne elégíteni. Mi az, ami hiányzik? A húsipari szakemberek szerint olyan alapgépeket kellene gyártani a magyar iparnak, amelyekből az­után korszerű húsfeldolgozó sorokat lehetne összeállítani úgy, hogy ezzel egyben megoldják, vagy legalábbis minimumra csökkentsék az anyag­­mozgatással járó nehézségeket. Egy ilyen sort már sikerült is összeállí­tani, az ebbe a sorba beállított gépek azonban még nem elég nagy kapa­citásúak. A húsipari szakemberek szerint élelmiszeripari gépgyártá­sunk meg tudná ezt a problémát ol­dani, s ha ez sikerülne, akkor nem­csak a hazai szükségleteket elégítené ki, hanem egy jól eladható export­cikkhez is jutnánk. Nem elegendő a hűtőtér örvendetes dolog, hogy a felvásár­lás gyorsan fejlődik, és a húsipar egyre több élő állathoz jut. A fo­gyasztás termesztésen nem alkal­mazkodhat a vágás és a feldolgo­zás tempójához, ezért növekszik a hűtőtér-szükséglet is. A húsiparnak jelenleg az ágazaton belül mintegy 250 vagon technológiai hűtőtérre, és mintegy 850—1000 vagon fagyasztott húst tároló hűtőtérre lenne szüksé­ge. Ennek biztosítása mintegy fél­­miliárd forintot igényel, ami bizony nem kis összeg. Nem szabad azonban megfeledkez­ni arról, hogy a hűtőtér ma szoro­san kapcsolódik az egész feldolgozás technológiájához, és a közönség kor­szerű ellátása csakis jól szervezett hűtőlánccal biztosítható. A hűtőlánc azt jelenti, hogy a vágóhídról hűtő­be, majd a bontó és csontozó üzem­be, esetleg fagyasztó tároló térbe ke­rül a hús, és onnan már bontott, esetleg konyhára előkészített állapot­ban jut a közönséghez. A húsipar természetesen felké­szült arra, hogy a szükséges beruhá­zásokat kölcsönből fedezze. A prob­lémát inkább az okozza, hogy eb­ben az esetben a rövidlejáratú hitel nem elegendő, a húsiparnak tehát legalább arra a támogatásra volna szüksége, hogy hosszúlejáratú hitelt biztosítsanak számára. Változik a fogyasztás szerkezete Tulajdonképpen örvendetes, hogy a húsipart illetően változik a fo­gyasztás szerkezete, és a közönség mindinkább előnyben részesíti a so­vány, kisebb zsír-, de nagyobb fe­hérjetartalmú készítményeket. Ami azonban egészségügyi szempontból kedvező, az bizony a húsipar szá­mára sok gondot okoz. Mi legyen ugyanis a zsírral és a szalonnával? A zsír- és a szalonnafogyasztás ugyanis már ma is csak az 1965-ös szintnek felel meg — pedig közben árcsökkentés volt! — s a jelek fél­reérthetetlenül azt mutatják, hogy a fogyasztás további csökkenésére le­het számítani. A húsipar tehát kénytelen-kellet­len arra törekszik, hogy mindinkább a hússertések tenyésztésére szorítsa a mezőgazdaságot — ezt megfelelő árpolitikával biztosítani is leheti —, ugyanakkor azonban olyan techno­lógia bevezetésére is szükség volna, amely lehetővé teszi az optimális fehérjetartalom biztosításával együtt a zsiradék okszerű és gazdaságos fel­­használását. A húsipari üzemeknek arra kell törekedniük, hogy gyártás­­technológiájuk feljesztése során az ilyen irányú változtatást mielőbb végrehajtsák, mert csak így látszik reálisnak a mindinkább fenyegető „zsír­válság” elkerülése. Kevés a szakmunkás! A húsipar évek óta szakmunkás­hiánnyal küzd. Látszólag elegendő ipari tanuló van a szakmában, a baj csak az, hogy a húsiparban ki­képzett ipari tanulókat olyan sokfe­lé tudják használni, hogy végül is alig negyedrészük marad meg az iparágban. Keresik őket a szövetke­zetek, a kereskedelem, a vendéglátó­­ipar, és ki tudja még milyen ágaza­tok, és mivel egy-egy munkásnak jobb feltételeket tudnak biztosítani, a húsiparban kevesen maradnak Az iparág most nagy erőfeszítések­re kényszerül helyzete megmentésé­re. Egyrészt segédmunkásokból soro­zatosan betanított munkásokat ké­peznek, ahol csak lehet, nőket alkal­maznak, s arra is gondolnak, hogy a jelenlegi három évről kettőre szál­lítják le a kiképzési időt, így remé­lik, hogy­­ezt az égető kérdést a le­hetőségekhez képest meg tudják ol­dani. A beszélgetésből az derült ki, hogy a cikkünkben foglaltak a húsipar legsürgősebb problémái. Reméljük, az illetékesek lehetőséget találnak arra, hogy e problémák megoldását elősegítsék. H­ÚSIPAR Külkereskedelmi Figyelemre méltó jelenség, hogy az év eddig eltelt hónap­jainak tapasztalatai szerint az export rendelésállomány az előző éveknél lényegesen kedvezőb­ben alakul. A számok bizonyít­ják, hogy az eddigi exportköté­sek összege nagyobb, mint a ta­valyi hasonló időszakban volt. A gazdasági reform bevezetésé­vel kapcsolatos kezdeti problé­mák feloldódtak, és az árufor­galomban általános élénkülés tapasztalható. Az áruforgalmi mérleg elsősorban a nyugati import csökkenése miatt kedve­zőbb, bár a behozatalban az év második felére növekedés vár­ható. Ha az áruszerkezet alakulását vizsgáljuk, akkor megállapítha­tó, hogy a szocialista piacokra irányuló export áruösszetétele a magyar ipar számára igen kedvező. Elsősorban a munka­igény­es áruk, gépek exportja nőtt, a nyersanyagoké és fél­kész termékeké pedig a tavalyi­hoz hasonlóan alakult. Ez az arány pedig feltétlenül az ipari üzemek számára is előnyös. A szocialista országok külkereske­delmi és a magyar külkereske­delmi és ipari vállalatok között egészséges együttműködés ala­kult és alakul ki, növelve az export, valamint a magyar ipar számára nélkülözhetetlen im­port eredményességét. Az export növekedése A szocialista országokkal kö­tött 1968. évi államközi szerző­dések teljesítése is kedvezően alakul. A reform új érdekeltsé­gi rendszere ösztönzően hat az ipari üzemekre a szocialista or­szágokba irányuló export tekin­tetében. A szocialista országok­kal folytatott áruforgalom az előző év első négy hónapjához viszonyítva 10 százalékkal emel­kedett. Ehhez hozzájárult az üzemek és a külkereskedelmi vállalatok közös piackutató te­vékenysége is. Számos üzemnél tapasztalatok­at le lehet mérni, hogy a piacku­tatás elősegítette az eladásokat, sőt új piacokat szerzett új és ré­gi termékeknek egyaránt. A piackutatás nemcsak az ex­portra terjed ki, hanem az im­­portra is, hiszen az stm közöm­bös, melyik relációból, mi­lyen áron tudjuk beszerezni a szükséges termékeket. Sajnos azonban még ma is előfordul, hogy a vállalatok néha szíve­sebben vásárolnak a megszokott nyugati relációkból, mint a szo­cialista piacról. Ez persze nem általános jellegű tendencia, de teljes megszüntetése csak akkor lehetséges, ha a szocialista part­ner vállalatok is folytatnak piackutató tevékenységet a ma­gyar piacon, és bizonyos fokig eltérő, új módszereket alkal­maznak az eladásban is. Nyugati exportunk azonban még ma sem mondható minden tekintetben kedvezőnek, mivel számos termékünk rendelésállo­mánya nem éri el a tavalyi szin­tet. Ez azt jelenti, hogy azokkal az országokkal, amelyekkel dol­lárban számolunk el, az év el­ső négy hónapjában a forgalom kis mértékben ugyan, de mégis csökkent. A kivitel főleg a gép­ipari termékeknél esett, míg a könnyűipari export kedvezően alakult. A nyitott kötésállomány értéke viszont valamivel na­gyobb, mint az előző év hason­ló időszakában volt. Minden­esetre megállapítható, hogy a dollárban elszámolt kivitel fo­kozására az üzemeknek is az eddiginél többet kell tenniük. A dollárban fizetett import ala­kulása viszont kedvező, még ak­kor is, ha a behozatal csökke­nését nem lehet tartósnak te­kinteni. Az elmúlt év végén az előző évek átlagánál lényege­sen nagyobb volt a dollárban elszámolt import, s ez bár kis áruforgalomban mértékben, de mégis befolyásol­ta az év eleji behozatalt. Együttműködés igen kedvező jelenség, amely kihat az áruforgalmi mérleg alakulására is, hogy a termelő és a külkereskedelmi vállalatok az eladásoknál és a vételeknél is együttműködésre törekednek. A külkereskedelmi vállalatok részéről a külföldi ármunka ja­vítása, a termelő üzemek részé­ről pedig a gazdaságosabb gyártmányösszetételre való tö­rekvés tapasztalható. A szerző­dések többségében intézménye­sen szabályozzák a külső piaci információk szervezett tovább­adását is. Néhány termelő üzemnél problémát okozott, hogy a kül­kereskedelmi munka kellő is­meretének hiányában az egyes szerződésekben a limitárakat olyan szinten kívánták meg­szabni, ami az exportértékesí­tést lehetetlenné teszi. Előfor­dult az is, hogy az ipari partner vállalat nem volt hajlandó el­ismerni, hogy az értékesítési árak jelentős növelése a gyártmányaik adott színvonala, korszerűsége, minősége, szál­lítási határidői miatt — nem le­hetséges. Ebből az évből még hat hó­nap van hátra, tehát mindazo­kat az export és import problé­mákat, amelyeket említettünk, meg lehet és meg is kell oldani. A rendelésállományt növelni kell, mégpedig elsősorban a gyártás korszerűsítésével, az át­futási idők csökkentésével, a piaci igények pontosabb felmé­résével. Az áruforgalmi mérleg kedvező alakulása az egész ma­gyar iparnak érdeke. Ehhez pe­dig még igen sok tennivaló akad mind az ipar, mind a kül­kereskedelmi vállalatoknál. Azokba az országokba, ame­lyekkel dollárban számolunk el, tovább kell növelni a kivitelt — elsősorban a gépipar terüle­tén —, versenyképes termékek­kel kell megjelenni a nyugati piacokon, s a forgalmat számos iparágban bővíteni kell. MŰSZAKI ÉLET 3

Next