Műszaki Élet, 1971. július-december (26. évfolyam, 14-26. szám)

1971-07-09 / 14. szám

A minőségi faktor vagy: számítható-e a minőség? Közismert tény, hogy a gaz­daságossági számítások ma is milyen fontosak, valamint az is, hogy fontosságuk a jövőben még növekedni fog. Ennek oka egyébként az, hogy valamilyen beruházás létrehozásának ma általában műszaki akadálya nincs, ezért azt, hogy­­egyáltalá­ban létrehozzuk-e, és ha igen, akkor a lehetséges változatok közül melyiket hozzuk létre, a gazdaságossági számítás dönti el. Mi is a lényege a gazdaságos­­sági számításnak? Legegysze­rűbb forrátása könnyen definiál­­hatónak látszik: az azonos hasz­nálati értéket nyújtó két beru­házás közül az a gazdaságosabb, amelyik olcsóbb. Sajnos, a do­log már itt sem mindig egysze­rű. Előfordulhat ugyanis,­ hogy egy időlegesen olcsóbb megol­dás az egész népgazdaság szem­pontjából végeredményben hát­rányosabb lehet. Ennek ellené­re ezzel a legegyszerűbb válto­zattal, ami azért többnyire elég jól kezelhető, nem foglalkozunk, és azt az esetet vesszük szem­ügyre, amikor a lehetséges al­ternatívák használati értékei nem látszanak azonosnak, vi­szont egymáshoz való viszo­nyuk már nem bírálható el eléggé egyszerűen. Nyilván még nehezebb megállapítani, hogy a használati értékekben általá­ban mutatkozó különbségek mi­lyen árkülönbséggel tekinten­dők egyenértékűnek. A műszaki fejlődéssel, az igények és az életszínvonal növekedésével egyre több esetben fordul elő, hogy a használati érték megíté­lésében olyan tényezők jelent­keznek, amelyek pénzben köz­vetlenül nehezen fejezhetők ki. Nézzünk meg egy példát! Tegyük fel, hogy villamos energiát akarunk továbbítani egy adott helyről, egy másikra, és módunk van választani ká­bel és szabadvezeték között, önmagában a szabadvezeték nyilván olcsóbb. Elképzelhető, hogy ha bizonyos számú kiesés­sel számolunk és azok anyagi hatását (kiesési költség­ét/’kWó) is figyelembe vesszük, akkor még mindig a szabadvezeték ol­csóbb, és mégis a kábelt vá­lasztjuk. Ennek oka lehet az, hogy gyakori kiesések lehető­sége esetén ki nem mutatottan figyelembe veszünk egy-egy mi­nőségi tényezőt, amellyel gon­dolatban beszorozzuk az egyes alternatívák használati értékeit. Nevezzük ezt a tényezőt jobb híján minőségi faktornak. Ez a minőségi tényező persze nem­csak az üzembiztosságtól függ­het, mint példánkban. Lehetne ez a minőségi faktor azonos pl. a ma már lassan egzakt tudo­mánnyá fejlődő ún. megbízha­tósági számítás eredményeként adódó megbízhatósággal is. Lát­ni­ fogjuk, hogy ez nem elegen­dő mert ez is számszerűen meg­fogható, így beilleszthető a szokásos módszerek kereteibe. Az eddigiek alapján most már talán megfogalmazhatók a gaz­daságossági számítások tovább­fejlesztésére tehető javaslatok. A megbízhatóság és a minőség értékelése A gazdaságossági számítások kibővítendők olyan, eddig nem szokásos, de a szokásosaktól lé­nyegében el nem térő részek­kel, amelyek előmozdítják az egyes alternatívák szabatosabb pénzbeli értékelését. Ilyen új összetevője lehet a gazdaságos­­sági számításnak a megbízható­­sági számítás, a hibák gazdasá­gi értékelése stb. Valószínűnek látszik azonban — legalábbis ezen elmélkedés elkövetője szá­mára — azt is, hogy kialakítha­tó és talán ki is alakítandó eze­ken kívül olyan minőségi szor­zó is, amelyről eleve világos, hogy "közvetlenül pénzben nehéz lenne megadni, de végered­ményben mégis pénzbeli kiha­tása van. Ilyen lehet pl. a meg­oldás „eleganciája”, aminek kö­vetkeztében előnyben részesítet­tük egy valamivel drágább megoldást. (Zárójelben megjegyezve könnyű lenne tréfásnak látszó példákat felhozni a magánélet­ből, ahol elvben szintén alkal­mazunk gazdasági számításokat, de bőven élünk a minőségi szor­zóval is. Közismert dolog, hogy a tartós fogyasztási cikkek kö­zül nem mindig­­a gazdaságilag jobban indokolhatót választjuk, feltéve, hogy a luxust is meg tudjuk fizetni. Minthogy a köz­célú beruházásokkal is embe­rek foglalkoznak, néha elkép­zelhető, hogy ott is érvényesül­nek ilyen szempontok. Most azonban nem erről, hanem az „indokolt” csak pénzben nehe­zen kifejezhető „luxusról” van szó.) Amikor a drágább megoldást választjuk A gazdaságossági számítások tökéletesítése céljából előnyös­nek látszana ezek után megálla­pítani, milyen módszerekkel kell, vagy lehet ilyen minőségi faktorokat kialakítani. Hangsú­lyozni kell ismét, hogy ez a te­vékenység ma is folyik, csak nem explicit formában. A mód­szerek kialakítása sokrétű, fon­tosnak látszó feladat, amellyel érdemes lenne foglalkozni. Is­mét ide kívánkozik egy példa. Elképzelhető, hogy fokozatosan előtérbe kerül kifejezetten ipa­ri létesítményeknél is a forma, s előfordulhat, hogy egy drá­gább megoldást valósítunk meg, mert külső megjelenésében esztétikusabb. Ilyen szempont lehet az, ami miatt egy villamoskocsiban drá­gább kapcsolóberendezést alkal­mazunk, mert gyakorlatilag zaj­talanul működik, olyan gépko­csit részesítünk előnyben, amelynek kipufogócsövében gáztisztító van stb. Vagy néz­zünk meg ismét egy példát a villamosenergia-ipar területé­ről. Elképzelhető, hogy egy olyan szabadtéri fokozott beren­dezést, amelyben a hibát ziva­tar alkalmával úgy kell keresni, hogy a szerelő közben ázik, hát­rányosabbnak minősítünk, mint egy kissé drágábbat, amelyben a hibakereső nyugodtabb lelki­­állapotban végezheti amúgy is izgalmas munkáját, noha az ez­zel járó előnyt nehéz lenne pénzben kifejezni. Az eddigiekből kitűnik, hogy többnyire alkalm­a­zzuk a minő­ségi faktort most is, továbbá az is, hogy célszerű lenne bizonyos módszereket kialakítani annak megállapítására. Ezt a minőségi megállapítást még célszerű len­ne mennyiségivel is kiegészíte­ni. Helyesnek látszik ugyanis, ha a gazdaságilag közvetlenül nem indokolható minőségi fak­tort egyrészt területenként bi­zonyos határok közé szorítjuk, másrészt esetleg további részek­re bontjuk. Másik lehetséges megközelítés adódik abból, ha a minőségi faktorokat, amelyek­kel az egyes alternatívák biztos alapokon megállapított gazda­ságosságát korrigáljuk, úgy ál­lapítjuk meg, hogy azokban a helytelen döntés által okozható hátrányok is szerepeljenek. • Ezt úgy kell érteni, hogy an­nak az alternatívának, amely­nek hibásan történő kiválasztá­sa nagyobb hátránnyal járna, mint a többié, kisebb minőségi faktort adunk. Ez ugyan hátrá­nyos hatással lehet az új meg­oldások bevezetésére, de csak a nem eléggé megfontolt beveze­tésére, ami talán nem is lenne olyan nagy baj. Befejezésül nézzük meg, mi­lyen lenne az elmondottakat fi­gyelembe vevő gazdaságossági számítás sémája. Első lépésként kiszámítjuk a nagyjából azonos szolgáltatásra átszámított beruházási költsége­ket, lényegében a jelenleg is szokásos módon. Ezután a ma­tematikai statisztika megbízha­tóságelméletének alkalmazásá­val kiszámítjuk az egyes meg­bízhatósági tényezőket. Ezek egynél kisebb,számok, így a be­ruházási összegeket ezekkel osz­tani kell. Így a kevésbé megbíz­ható megoldást jelentő alterna­tívák drágábbakká válnak. A következő lépés az említett mi­nőségi faktorok megállapítása. Ezek célszerűen egynél nagyobb számok lehetnek, amelyeknek felső határát korlátozni kellene, meghatározásuk bizonytalansága miatt. A kijött beruházási költ­ségeket a minőségi faktorokkal osztva kapjuk az összehasonlí­tandó, az alternatívák közül va­ló választás alapjául szolgáló beruházási költségeket. Végezetül a szerző kéri a gaz­dasági szakembereket, hogy te­kintsék amatőr elmélkedését csupán annak, ami akart lenni­ egy nem eléggé kialakult gon­dolat felvetésének. Ha arra ér­demesnek látszik, akkor ki kell alakítani, de ez már a gazdasá­gi szakemberek dolga. DR. EISLER JÁNOS 2­1 aS a 8E o fa • Háztartási gépgyártás Az életszínvonal állandó emelke­dése a lakosság igényeinek növeke­désével jár együtt, ami az ipar ré­szére már eleve azt a kötelezettsé­get jelenti, hogy ezeket az igénye­ket ki kell elégíteni. A villamos ház­tartási gépek száma az utolsó év­tizedben rendkívül gyorsan növeke­dett ugyan, mégsem mondhatjuk el, hogy az igényeknek maradéktalanul meg tudtunk felelni. Miért? Erre kerestünk választ az­ illetékes szak­emberekkel való beszélgetés során is. Mi akadályozza a fejlődést ? Az elhangzottakból egyértelműen azt láttuk, hogy a legjobban érde­keltek úgy érzik: az irányító szer­vek részéről nem kapják meg azt a támogatást, amelyre feltétlenül szükségük volna ahhoz, hogy a ma­gyar villamos háztartási gépgyártás elérje a kívánt színvonalat. A gyá­rak egy része ugyanis nem rendel­kezik megfelelő lehetőséggel az iga­zán korszerű technológiák bevezeté­sére, és ez természetesen kihat a gyártmányok színvonalára is. Mindezt példák tömegével lehetne bizonyítani. Ma lényegében ugyan­olyan körülmények között gyártanak évi 50—60 ezer villamos tűzhelyet, mint valamikor évi 1000 darabot. Más esetekben nincsenek megfelelő lemezmegmunkáló­­ gépsorok, nem tudják előkészíteni a festést, és ma­ga a festés sem korszerű, de a zo­máncozás sem olyan, mint amilyen­nek ma lennie kellene. Érthető per­sze, hogy a gyárak először a konst­rukciók korszerűsítésére törekedtek, hiszen a terméket el kell adni. A korszerűtlen technológia azonban lehetetlenné teszi a valóban gazda­ságos gyártást, a vevő követelmé­nyeinek megfelelő kivitelt, és termé­szetesen visszahat a konstrukcióra is, hiszen bizonyos megoldásokat már eleve lehetetlenné tesz. Persze a technológia korszerűsítése pénz­kérdés — és nem is kis pénz kérdé­se —, ezért gyors javulásra aligha lehet számítani. Minél később fo­gunk azonban hozzá a korszerűsí­téshez, annál később lesz valóban korszerű villamos háztartási gép­gyártásunk. Hiányzik az ipari háttér A további nehézséget az okozza, hogy amíg a fejlett ipari országok­ban a háztartási gépgyárak általá­ban összeszerelő vállalatok, addig nálunk a termékhez szükséges al­katrészeket nagy többségben magá­nak az üzemnek kell előállítani. Máshol ugyanis nem tudják meg­venni a gyártáshoz feltétlenül szükséges szerelvényeket, háztar­tási gép automatikákat stb. A gyártás azonban a problémának csak az egyik része. S talán a köny­­nyebben megoldható része. Sokkal nagyobb nehézséget jelent, hogy a szerelvények, automatikák egy részének a fejlesztésével is a háztar­tási gépgyáraknak kellene foglalkoz­niuk, pedig a gyárak örülnek, ha a végtermék fejlesztéséhez szükséges kutató és fejlesztő kapacitással ren­delkeznek, s teljesen lehetetlen, hogy a részproblémákban jártas kutatókkal és fejlesztőkkel is ren­delkezzenek. Azt mondhatná erre valaki, hogy amennyiben ezek a szerelvények és automatikák nem gyárthatók itt­hon, akkor biztosítsuk az importot. Csakhogy éppen ezeknek az alkat­részeknek és szerelvényeknek az importját általában igen magas vá­mok terhelik, amelyek tovább gyű­rűznének a végtermék önköltségé­ben, és megnehezítenék a gazdasá­gos gyártást. A szocialista országok­ból pedig ezek a termékek nem szerezhetők be, mivel —a jelenle­gi kapacitásokkal — minden ország örül, ha saját igényeit ki tudja elé­gíteni. Itthon kell gyártani Mindebből az következik, hogy akár tetszik, akár nem, ezeknek a szerelvényeknek, automatikáknak jó részét itthon kell kifejleszteni és gyártani, mert ellenkező esetben akadozni fog a villamos háztartási gépszükséglet kielégítése. Ugyanez vonatkozik azonban ma­gára a villamos háztartási gépre is. Jó lenne ugyanis, ha ezeknek a gé­peknek gyártását szétosztanák a szocialista országok között, s köz­tudomású, hogy ilyen erőfeszítések vannak is. Az is köztudott dolog vi­szont, hogy minden szocialista or­szágban központi kérdés a lakosság jobb ellátásának a biztosítása, ami­ből az következik, hogy ezekből a gépekből csak korlátozott exportra van lehetőség. Ez viszont a mi szá­munkra annyit jelent, hogy nekünk is minél többféle villamos háztartá­si gépet kell gyártani. Ebben az esetben azonban ez nem is baj. A villamos háztartási gépek­ből ugyanis olyan sok kell — és még sokáig olyan sok kell —, hogy ez a gazdaságos sorozatnagyságot még hosszú évekig biztosítani fogja, s ugyanakkor lehetővé teszi, hogy ezeket a gépeket — a választék bő­vítése céljából — a többi szocialis­ta országgal cseréljék. A fő feladat tehát elsősorban az, hogy a lehetőségekhez képest ad­junk támogatást a villamos háztar­tási gépeket gyártó üzemeknek, hogy azok korszerű technológiával gyár­tott, valóban korszerű gépekkel lás­sák el a lakosságot. a hozzáértők gyakran panaszolják, hogy néhány fontos mű­­szaki eredmény propagálása nagyon, sőt rendkívül vonta­tottan halad, s ezért egyes technológiai eljárások bevezetése vagy az új konstrukciók alkalmazása rendkívül lassú. Példa­ként említhetnénk az MTA 50-es acélt, amely jobban is terjed­hetne, mint ahogy terjed, ha azok, akiknek alkalmazni kellene, tényleg ismernék valóságos előnyeit. De hozhatnánk példát más területekről is. Az egyik vitán például szóba került a hegesztett szerkezetekkel, illetve az öntvények alkalmazásával kapcsolatos probléma, mivel a he­gesztett szerkezetek nem terjednek úgy, ahogy kívánatos volna, holott éppen a gyakori öntvényhiány miatt az ilyen szerkezetek alkalmazása nemcsak műszaki, hanem gazdasági szempontból is­ helyesnek látszana. Sajnos, az a tapasztalatunk, hogy a vállalatok többsége meg­elégszik egy-egy új anyag vagy berendezés előállításával, s nem törekszik arra, hogy azokból maximális mennyiséget ad­jon el, sőt, nem egy esetben még bizonyos mértékig vissza is fogják ezeknek a propagálását attól tartva, hogy a hirtelen megnövekvő keresletet nem tudják kielégíteni, s ez további komplikációkat okozhat az üzemben. Arra persze nincsen mód, hogy a vállalatokat, új eredmé­nyeik rendszeres ismertetésére kötelezzék. A jól működő piaci mechanizmus az érdekeltséget fokozhatja, de csak akkor, ha szaladni kell a vevő után. Erről pedig egyelőre az esetek dön­tő többségében nincs szó, ezen a kényelmes szemléleten tehát valamilyen más módszerrel kellene változtatni. De hol ez a módszert MÍ­SZAKI ÉLET 3

Next