Műszaki Élet, 1971. július-december (26. évfolyam, 14-26. szám)
1971-07-09 / 14. szám
A minőségi faktor vagy: számítható-e a minőség? Közismert tény, hogy a gazdaságossági számítások ma is milyen fontosak, valamint az is, hogy fontosságuk a jövőben még növekedni fog. Ennek oka egyébként az, hogy valamilyen beruházás létrehozásának ma általában műszaki akadálya nincs, ezért azt, hogyegyáltalában létrehozzuk-e, és ha igen, akkor a lehetséges változatok közül melyiket hozzuk létre, a gazdaságossági számítás dönti el. Mi is a lényege a gazdaságossági számításnak? Legegyszerűbb forrátása könnyen definiálhatónak látszik: az azonos használati értéket nyújtó két beruházás közül az a gazdaságosabb, amelyik olcsóbb. Sajnos, a dolog már itt sem mindig egyszerű. Előfordulhat ugyanis, hogy egy időlegesen olcsóbb megoldás az egész népgazdaság szempontjából végeredményben hátrányosabb lehet. Ennek ellenére ezzel a legegyszerűbb változattal, ami azért többnyire elég jól kezelhető, nem foglalkozunk, és azt az esetet vesszük szemügyre, amikor a lehetséges alternatívák használati értékei nem látszanak azonosnak, viszont egymáshoz való viszonyuk már nem bírálható el eléggé egyszerűen. Nyilván még nehezebb megállapítani, hogy a használati értékekben általában mutatkozó különbségek milyen árkülönbséggel tekintendők egyenértékűnek. A műszaki fejlődéssel, az igények és az életszínvonal növekedésével egyre több esetben fordul elő, hogy a használati érték megítélésében olyan tényezők jelentkeznek, amelyek pénzben közvetlenül nehezen fejezhetők ki. Nézzünk meg egy példát! Tegyük fel, hogy villamos energiát akarunk továbbítani egy adott helyről, egy másikra, és módunk van választani kábel és szabadvezeték között, önmagában a szabadvezeték nyilván olcsóbb. Elképzelhető, hogy ha bizonyos számú kieséssel számolunk és azok anyagi hatását (kiesési költségét/’kWó) is figyelembe vesszük, akkor még mindig a szabadvezeték olcsóbb, és mégis a kábelt választjuk. Ennek oka lehet az, hogy gyakori kiesések lehetősége esetén ki nem mutatottan figyelembe veszünk egy-egy minőségi tényezőt, amellyel gondolatban beszorozzuk az egyes alternatívák használati értékeit. Nevezzük ezt a tényezőt jobb híján minőségi faktornak. Ez a minőségi tényező persze nemcsak az üzembiztosságtól függhet, mint példánkban. Lehetne ez a minőségi faktor azonos pl. a ma már lassan egzakt tudománnyá fejlődő ún. megbízhatósági számítás eredményeként adódó megbízhatósággal is. Látni fogjuk, hogy ez nem elegendő mert ez is számszerűen megfogható, így beilleszthető a szokásos módszerek kereteibe. Az eddigiek alapján most már talán megfogalmazhatók a gazdaságossági számítások továbbfejlesztésére tehető javaslatok. A megbízhatóság és a minőség értékelése A gazdaságossági számítások kibővítendők olyan, eddig nem szokásos, de a szokásosaktól lényegében el nem térő részekkel, amelyek előmozdítják az egyes alternatívák szabatosabb pénzbeli értékelését. Ilyen új összetevője lehet a gazdaságossági számításnak a megbízhatósági számítás, a hibák gazdasági értékelése stb. Valószínűnek látszik azonban — legalábbis ezen elmélkedés elkövetője számára — azt is, hogy kialakítható és talán ki is alakítandó ezeken kívül olyan minőségi szorzó is, amelyről eleve világos, hogy "közvetlenül pénzben nehéz lenne megadni, de végeredményben mégis pénzbeli kihatása van. Ilyen lehet pl. a megoldás „eleganciája”, aminek következtében előnyben részesítettük egy valamivel drágább megoldást. (Zárójelben megjegyezve könnyű lenne tréfásnak látszó példákat felhozni a magánéletből, ahol elvben szintén alkalmazunk gazdasági számításokat, de bőven élünk a minőségi szorzóval is. Közismert dolog, hogy a tartós fogyasztási cikkek közül nem mindiga gazdaságilag jobban indokolhatót választjuk, feltéve, hogy a luxust is meg tudjuk fizetni. Minthogy a közcélú beruházásokkal is emberek foglalkoznak, néha elképzelhető, hogy ott is érvényesülnek ilyen szempontok. Most azonban nem erről, hanem az „indokolt” csak pénzben nehezen kifejezhető „luxusról” van szó.) Amikor a drágább megoldást választjuk A gazdaságossági számítások tökéletesítése céljából előnyösnek látszana ezek után megállapítani, milyen módszerekkel kell, vagy lehet ilyen minőségi faktorokat kialakítani. Hangsúlyozni kell ismét, hogy ez a tevékenység ma is folyik, csak nem explicit formában. A módszerek kialakítása sokrétű, fontosnak látszó feladat, amellyel érdemes lenne foglalkozni. Ismét ide kívánkozik egy példa. Elképzelhető, hogy fokozatosan előtérbe kerül kifejezetten ipari létesítményeknél is a forma, s előfordulhat, hogy egy drágább megoldást valósítunk meg, mert külső megjelenésében esztétikusabb. Ilyen szempont lehet az, ami miatt egy villamoskocsiban drágább kapcsolóberendezést alkalmazunk, mert gyakorlatilag zajtalanul működik, olyan gépkocsit részesítünk előnyben, amelynek kipufogócsövében gáztisztító van stb. Vagy nézzünk meg ismét egy példát a villamosenergia-ipar területéről. Elképzelhető, hogy egy olyan szabadtéri fokozott berendezést, amelyben a hibát zivatar alkalmával úgy kell keresni, hogy a szerelő közben ázik, hátrányosabbnak minősítünk, mint egy kissé drágábbat, amelyben a hibakereső nyugodtabb lelkiállapotban végezheti amúgy is izgalmas munkáját, noha az ezzel járó előnyt nehéz lenne pénzben kifejezni. Az eddigiekből kitűnik, hogy többnyire alkalmazzuk a minőségi faktort most is, továbbá az is, hogy célszerű lenne bizonyos módszereket kialakítani annak megállapítására. Ezt a minőségi megállapítást még célszerű lenne mennyiségivel is kiegészíteni. Helyesnek látszik ugyanis, ha a gazdaságilag közvetlenül nem indokolható minőségi faktort egyrészt területenként bizonyos határok közé szorítjuk, másrészt esetleg további részekre bontjuk. Másik lehetséges megközelítés adódik abból, ha a minőségi faktorokat, amelyekkel az egyes alternatívák biztos alapokon megállapított gazdaságosságát korrigáljuk, úgy állapítjuk meg, hogy azokban a helytelen döntés által okozható hátrányok is szerepeljenek. • Ezt úgy kell érteni, hogy annak az alternatívának, amelynek hibásan történő kiválasztása nagyobb hátránnyal járna, mint a többié, kisebb minőségi faktort adunk. Ez ugyan hátrányos hatással lehet az új megoldások bevezetésére, de csak a nem eléggé megfontolt bevezetésére, ami talán nem is lenne olyan nagy baj. Befejezésül nézzük meg, milyen lenne az elmondottakat figyelembe vevő gazdaságossági számítás sémája. Első lépésként kiszámítjuk a nagyjából azonos szolgáltatásra átszámított beruházási költségeket, lényegében a jelenleg is szokásos módon. Ezután a matematikai statisztika megbízhatóságelméletének alkalmazásával kiszámítjuk az egyes megbízhatósági tényezőket. Ezek egynél kisebb,számok, így a beruházási összegeket ezekkel osztani kell. Így a kevésbé megbízható megoldást jelentő alternatívák drágábbakká válnak. A következő lépés az említett minőségi faktorok megállapítása. Ezek célszerűen egynél nagyobb számok lehetnek, amelyeknek felső határát korlátozni kellene, meghatározásuk bizonytalansága miatt. A kijött beruházási költségeket a minőségi faktorokkal osztva kapjuk az összehasonlítandó, az alternatívák közül való választás alapjául szolgáló beruházási költségeket. Végezetül a szerző kéri a gazdasági szakembereket, hogy tekintsék amatőr elmélkedését csupán annak, ami akart lenni egy nem eléggé kialakult gondolat felvetésének. Ha arra érdemesnek látszik, akkor ki kell alakítani, de ez már a gazdasági szakemberek dolga. DR. EISLER JÁNOS 21 aS a 8E o fa • Háztartási gépgyártás Az életszínvonal állandó emelkedése a lakosság igényeinek növekedésével jár együtt, ami az ipar részére már eleve azt a kötelezettséget jelenti, hogy ezeket az igényeket ki kell elégíteni. A villamos háztartási gépek száma az utolsó évtizedben rendkívül gyorsan növekedett ugyan, mégsem mondhatjuk el, hogy az igényeknek maradéktalanul meg tudtunk felelni. Miért? Erre kerestünk választ az illetékes szakemberekkel való beszélgetés során is. Mi akadályozza a fejlődést ? Az elhangzottakból egyértelműen azt láttuk, hogy a legjobban érdekeltek úgy érzik: az irányító szervek részéről nem kapják meg azt a támogatást, amelyre feltétlenül szükségük volna ahhoz, hogy a magyar villamos háztartási gépgyártás elérje a kívánt színvonalat. A gyárak egy része ugyanis nem rendelkezik megfelelő lehetőséggel az igazán korszerű technológiák bevezetésére, és ez természetesen kihat a gyártmányok színvonalára is. Mindezt példák tömegével lehetne bizonyítani. Ma lényegében ugyanolyan körülmények között gyártanak évi 50—60 ezer villamos tűzhelyet, mint valamikor évi 1000 darabot. Más esetekben nincsenek megfelelő lemezmegmunkáló gépsorok, nem tudják előkészíteni a festést, és maga a festés sem korszerű, de a zománcozás sem olyan, mint amilyennek ma lennie kellene. Érthető persze, hogy a gyárak először a konstrukciók korszerűsítésére törekedtek, hiszen a terméket el kell adni. A korszerűtlen technológia azonban lehetetlenné teszi a valóban gazdaságos gyártást, a vevő követelményeinek megfelelő kivitelt, és természetesen visszahat a konstrukcióra is, hiszen bizonyos megoldásokat már eleve lehetetlenné tesz. Persze a technológia korszerűsítése pénzkérdés — és nem is kis pénz kérdése —, ezért gyors javulásra aligha lehet számítani. Minél később fogunk azonban hozzá a korszerűsítéshez, annál később lesz valóban korszerű villamos háztartási gépgyártásunk. Hiányzik az ipari háttér A további nehézséget az okozza, hogy amíg a fejlett ipari országokban a háztartási gépgyárak általában összeszerelő vállalatok, addig nálunk a termékhez szükséges alkatrészeket nagy többségben magának az üzemnek kell előállítani. Máshol ugyanis nem tudják megvenni a gyártáshoz feltétlenül szükséges szerelvényeket, háztartási gép automatikákat stb. A gyártás azonban a problémának csak az egyik része. S talán a könynyebben megoldható része. Sokkal nagyobb nehézséget jelent, hogy a szerelvények, automatikák egy részének a fejlesztésével is a háztartási gépgyáraknak kellene foglalkozniuk, pedig a gyárak örülnek, ha a végtermék fejlesztéséhez szükséges kutató és fejlesztő kapacitással rendelkeznek, s teljesen lehetetlen, hogy a részproblémákban jártas kutatókkal és fejlesztőkkel is rendelkezzenek. Azt mondhatná erre valaki, hogy amennyiben ezek a szerelvények és automatikák nem gyárthatók itthon, akkor biztosítsuk az importot. Csakhogy éppen ezeknek az alkatrészeknek és szerelvényeknek az importját általában igen magas vámok terhelik, amelyek tovább gyűrűznének a végtermék önköltségében, és megnehezítenék a gazdaságos gyártást. A szocialista országokból pedig ezek a termékek nem szerezhetők be, mivel —a jelenlegi kapacitásokkal — minden ország örül, ha saját igényeit ki tudja elégíteni. Itthon kell gyártani Mindebből az következik, hogy akár tetszik, akár nem, ezeknek a szerelvényeknek, automatikáknak jó részét itthon kell kifejleszteni és gyártani, mert ellenkező esetben akadozni fog a villamos háztartási gépszükséglet kielégítése. Ugyanez vonatkozik azonban magára a villamos háztartási gépre is. Jó lenne ugyanis, ha ezeknek a gépeknek gyártását szétosztanák a szocialista országok között, s köztudomású, hogy ilyen erőfeszítések vannak is. Az is köztudott dolog viszont, hogy minden szocialista országban központi kérdés a lakosság jobb ellátásának a biztosítása, amiből az következik, hogy ezekből a gépekből csak korlátozott exportra van lehetőség. Ez viszont a mi számunkra annyit jelent, hogy nekünk is minél többféle villamos háztartási gépet kell gyártani. Ebben az esetben azonban ez nem is baj. A villamos háztartási gépekből ugyanis olyan sok kell — és még sokáig olyan sok kell —, hogy ez a gazdaságos sorozatnagyságot még hosszú évekig biztosítani fogja, s ugyanakkor lehetővé teszi, hogy ezeket a gépeket — a választék bővítése céljából — a többi szocialista országgal cseréljék. A fő feladat tehát elsősorban az, hogy a lehetőségekhez képest adjunk támogatást a villamos háztartási gépeket gyártó üzemeknek, hogy azok korszerű technológiával gyártott, valóban korszerű gépekkel lássák el a lakosságot. a hozzáértők gyakran panaszolják, hogy néhány fontos műszaki eredmény propagálása nagyon, sőt rendkívül vontatottan halad, s ezért egyes technológiai eljárások bevezetése vagy az új konstrukciók alkalmazása rendkívül lassú. Példaként említhetnénk az MTA 50-es acélt, amely jobban is terjedhetne, mint ahogy terjed, ha azok, akiknek alkalmazni kellene, tényleg ismernék valóságos előnyeit. De hozhatnánk példát más területekről is. Az egyik vitán például szóba került a hegesztett szerkezetekkel, illetve az öntvények alkalmazásával kapcsolatos probléma, mivel a hegesztett szerkezetek nem terjednek úgy, ahogy kívánatos volna, holott éppen a gyakori öntvényhiány miatt az ilyen szerkezetek alkalmazása nemcsak műszaki, hanem gazdasági szempontból is helyesnek látszana. Sajnos, az a tapasztalatunk, hogy a vállalatok többsége megelégszik egy-egy új anyag vagy berendezés előállításával, s nem törekszik arra, hogy azokból maximális mennyiséget adjon el, sőt, nem egy esetben még bizonyos mértékig vissza is fogják ezeknek a propagálását attól tartva, hogy a hirtelen megnövekvő keresletet nem tudják kielégíteni, s ez további komplikációkat okozhat az üzemben. Arra persze nincsen mód, hogy a vállalatokat, új eredményeik rendszeres ismertetésére kötelezzék. A jól működő piaci mechanizmus az érdekeltséget fokozhatja, de csak akkor, ha szaladni kell a vevő után. Erről pedig egyelőre az esetek döntő többségében nincs szó, ezen a kényelmes szemléleten tehát valamilyen más módszerrel kellene változtatni. De hol ez a módszert MÍSZAKI ÉLET 3