Műszaki Élet, 1973. január-június (28. évfolyam, 1-13. szám)

1973-01-05 / 1. szám

Milyen ütemben erdősítünk? A műszakiak száma és keresete a vidéki építőiparban 1972. 25. számunkban az ipar­ban foglalkoztatott műszakiak számával és keresetével foglal­koztunk, ez a cikk azonban nem tartalmazza az építőipari adato­kat. Most ezt a hiányt szeret­nénk pótolni. A mérnökökkel kapcsolatban azonban nem az 1971. évi átlagszámokat, hanem a szeptember 30-i tényleges adatokat adjuk, mert erre vo­natkozóan külön a mérnökök és a technikusok számáról is vannak adataink, és a szeptem­ber 30-i helyzetet tükröző ada­tok általában csak minimálisan különböznek az egész évre vo­natkozó átlagtól. Nézzük tehát a számokat. (1. 1. táblázat). Amint a táblázatból látható, a mérnökök a műszakiak szá­mának jó esetben a 10%-át te­szik ki, de sok olyan megye van, ahol ez a szám sajnos csak 5%. Szolnok megyében például 567 műszaki alkalmazottból mindössze 27, Szabolcs-Szatmár megyében 942-ből mindössze 50 a mérnök. Nem megnyugtató a helyzet a technikusoknál sem, hiszen a technikus létszám is általában az összlétszám fele körül mozog, de gyakran, mint például Bács-Kiskun, vagy Sza­­bolcs-Szatmár megyében, attól is nagyon messze van. Az átlagkeresetek között lé­nyeges eltérés nincs, s hogy Komárom és Pest megye kissé kiugrik, talán csak az az oka, hogy Komárom megyében nagy konkurrenciát jelentenek a bá­nyák, Pest megyében pedig a főváros közelsége. A szocialista iparon belül azonban már bizonyos különb­séget okoz az, hogy a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek építőipari közös vállalkozásai­ban a keresetek általában lé­nyegesen nagyobbak, mint a szövetkezeti, vagy még inkább az állami iparban, átlagos állományi létszámát és átlagos havi keresetét is. Itt saj­nos nem tudjuk, hogy a műsza­kiak között mennyi a mérnök és technikus, de természetesen re­latíve jóval több, mint a kivi­telező vállalatoknál. Megadják A tervező (beruházó) válla­latok esetében a különbség már jóval nagyobb, létszámban is, fizetésben is. Az „egyéb mű­szakiak” kategória a vezető be­viszont az adatokat aszerint, hogy termelő, vagy egyéb mun­kát végző műszakiakról van-e szó. Ezeknél a létszám és a havi kereset a 2. táblázat szerint ala­kult­ osztályakat mutatja, s amíg egyes megyékben a különbség az 50%-ot is eléri, sőt megha­ladja, van olyan megye is, ahol a különbség mindössze 15%. 1. táblázat Megye A műszaki alkui- Ekből Keresete mázoltak száma mérnök technikus /Ft Heves 756 88 303 3365 UAZ 1 163 in 588 3338 Nográd 63? 86 304 3804 Veszprém 623 32 256 3254 Vas 431 II 136 3187 Baranya 80» I» 101 3266 Zala 644 42 216 3043 Somogy 725 60 232 3227 Tolna 551 34 213 3392 Györ-Sopron 1082 ÍOS 533 3079 Fejér 89» 91 141 3373 Komárom 636 62 263 3690 Hajdú- Bihar 1 075 88 517 3271 Szabolcs-Szatmár 942 50 379 3208 Szolnok 567 27 208 3089 Bács-Kiskun 874 83 348 3218 Békés 438 32 247 3253 Csongrád 928 1­ M 515 3234 Pest 1 246 163 525 3632 összesen 14 877 1338 6043 2. táblázat Megye Termelő műszakiak Egyéb műszakiak száma keresete száma keresete/Ft Heves 109 2 795 36 3991 BAZ 539 2 854 »4 4263 Nógrád 71 2 670 29 3463 Hajdú-Bihar 300 2 827 34 4059 Veszprém 128 2 798 36 3690 Vas 132 2 847 39 3748 Baranya 442 2 *72 80 4282 Zala 146 2 731 36 3685 Somogy 149 2 717 40 3756 Tolna 123 2 728 .32 3602 Győr-Sopron­­ 470 3 078 61 3921 Fejér 155 2 548 41 3689 Komárom 96 2 657 46 3457 Szabolcs-Szatmár 109 2 728 45 3526 Szolnok 257 2 827 16 3839 Bács-Kiskun 165 2 851 14 4083 Békés 134 3 080 43 3959 Csongrád 405 3 072 60 3529 Pest 239 2 867 17 4382 összesen 42­29 928 Min­t ismeretes, a felszabadu­lás után hazánkban nagyarányú erdősítés és országfásítás indult meg, hogy fában szegény orszá­gunkban növeljük az állományt. Ez a munka sikerrel is járt, s ebből természetesen következik, hogy az erdősítés mértéke, külö­nösen a mesterséges erdősítésé, a hatvanas évek második felé­ben általában csökkenő tenden­ciát mutatott. A múlt évben 38 ezer hektár Hazánkban jelenleg 24 állami erdőgazdaság van, s ezek 72 783 katasztrális holdon (ami megfe­lel 41 884 hektárnak) gazdálkod­nak. Ezt a számot is ismerni kell ahhoz, hogy értékelni tudjuk az erdősítési, országfásítási erőfe­szítéseket. A hatvanas évek első felében évi átlagban 58 500 holdat, a má­sodik felében 43 700 holdat tett ki az erdősített terület. 1967-ben még 48 300 hold volt, majd erő­sebb visszaesés után átmeneti növekedés, később fokozatos visszaesés következett, végül is 1971-ben az erdősített területek 37 900 katasztrális holdat, illet­ve 21 800 hektárt tettek ki. En­nek több mint a fele — 19 900 hold — mesterséges erdősítés volt, vagyis olyan helyre telepí­tettek erdőt, ahol korábban nem volt. A természetes felújulat 6400 holdnyi volt, míg az erdő­sítések pótlása 11 600 holdat tett ki. Az arányok tulajdonképpen nem nagyon változtak, a mes­terséges erdősítés általában több mint a fele volt a teljes erdősí­tett területnek, a tendencia azonban állandóan csökkenő irányzatot mutat. Az erdősítéstől a statisztika megkülönbözteti az országfásí­tást, amikor ugyanis nem egy­séges erdőterületet telepítenek, hanem csak fasorokat, erdősá­­vokat, ligeteket. Az országfásí­tás üteme hullámzó volt ugyan, de erősebb csökkenésről nem le­het beszélni. A hatvanas évek első felében az országfásítás 30 700 katasztrális holdat tett ki, a második felében 26 000 holdat, s ezekből az új fásítás 20 600, il­letve 19 600 katasztrális hold volt. A hatvanas évek második felében — az igen kedvezőtlen 1967-es évet kivéve — általában 27—28 ezer holdat fásítottak egy-egy esztendőben, sőt 1970- ben 31 500 holdat, s ebből 24 900 hold volt az újfásítás. Az 1971. esztendőben ez a szám 27 700, illetve 21 300 katasztrális hold­ra csökkent, s ez 16 ezer, illetve 12 200 hektárnak felel meg. Az erdősítés és országfásítás tehát 1971-ben összesen 65 600 katasztrális hold, illetve 37 800 hektár volt, nem szabad azon­ban megfeledkezni arról, hogy ez a szám a hatvanas évek első felében még 89 200 katasztrális hold, illetve 51 400 hektár volt. Az erdősítés és országfásítás te­hát valamelyest csökkent, eb­ben azonban szerepet játszik az is, hogy a korábbi esztendőkben már igen sok erdősítésre alkal­mas területet hasznosítottunk. Növekedett a fakitermelés A korábbi erdősítések ered­ményeképpen viszont elég jelen­tékenyen növekszik a fakiter­melés, és 1971-ben például mint­egy ötven százalékkal nagyobb volt a bruttó fakitermelés, mint a hatvanas évek első felének át­lagában. Az ezzel kapcsolatos problémákról egyébként lapunk 1971./25. számában írtunk, s mindezek ismeretében talán még érdekesebbek a fakiterme­lésre vonatkozó adatok. A bruttó fakitermelés a hat­vanas évek első felében megkö­zelítette a 4,4, a múlt esztendő­ben a 6,4 millió köbmétert, a nettó fakitermelés ugyancsak 1961—1965 között meghaladta a 3,9 milliót, az 1971. esztendőben pedig megközelítette az 5,4 mil­lió köbmétert. Az 1967-es átme­neti visszaesés után a termelés növekedése állandónak mondha­tó, s a bruttó kitermelés 1971- ben haladta túl először a hat­millió köbméteres szintet. Kedvezőtlenebb jelenség vi­szont, hogy — az említett cik­künkben közölt okok miatt — az ipari fa kihozatali százaléka általában rosszabb, mint koráb­ban, hiszen a hatvanas évek el­ső felében még 50,3, a második felében viszont csak 49,8 száza­lék volt, s csak 1969-ben emel­kedett 51,5 százalékra. Az 1971. esztendőben nem egészen 2,7 millió köbméter ipari fát állí­tottak elő, amely a nettó kiter­melésnek 50,2 százaléka, tehát 0,1 százalékkal még mindig el­marad a hatvanas évek első fe­lének átlaga mögött, s ez a tény bizony nem túlságosan kedvező. Lapunkban már írtunk arról, hogy a korábbi évek erőteljes erdősítési politikájának követ­kezményeképpen a hetvenes évek derekától egyre nagyobb mennyiségű lombos fára számít­hat az ország, s igen fontos len­ne, hogy ezt most már az ed­diginél jobb eredménnyel dol­gozzuk fel. Új vezérigazgató: Sós Sándor — Vörös Október Férfiruhagyár. Új vezérigazgatóhelyettes: György István — Hazai Fésűs­fonó és Szövőgyár. Új igazgatóhelyettesek: Harasta Sándor — Tatabányai Hőerőmű Vállalat; Törőcsik Ig­nác (termelési) — Középpu­sza­­vidéki Vízügyi Igazgatóság; Gaj­­zágó Béla (műszaki) — Pest megyei Állami Építőipari Vál­lalat; Korda Árpád (műszaki) — Budapesti Lakásépítő Válla­lat; Mészáros János (műszaki) — Kő- és Kavicsipari ES; Ma­gyar József (műszaki) — Győri Tervező Vállalat. 1 2­ ­0 £IS se ha­t­ o Műanyagfeldolgozó ipar A műanyagfeldolgozó ipar hirte­­lenében új helyzet előtt találta ma­gát. Eddig ugyanis termékeit rend­kívül könnyen tudta elhelyezni, sőt azt is mondhatnánk, hogy válogatott a vevők között. Időközben azonban nálunk is ugyanaz a helyzet követ­kezett be, mint máshol, hogy tudni­illik újra erőteljes versenyt indítot­tak a hagyományos anyagok, s a ne­hézségeket csak növelte, hogy a be­ruházások visszafogása egyébként is korlátozta az eladásokat. Nincs szervezett hálózat Ilyen körülmények között kiütköz­tek azok a bajok, amelyeket koráb­ban a nagy kereslet feledtetett. Az iparban nem folyt piackutatás, sőt a megfelelő módszerek sem alakul­tak ki, a tervek készítésekor egysze­rűen a népgazdasági fejlesztési ter­veket vették alapul, nem számolva azzal, hogy egy-egy esetben nemcsak műanyagot, hanem hagyományos anyagot is fel lehet használni. Köny­­nyen elfelejtették, hogy a hagyomá­nyos anyagok technológiája ismert, ahhoz az alkalmazók hozzászoktak, s a felhasználás szabályai is tisztá­zottak voltak. Érdekes módon csak ebben a szorult helyzetben derült ki, hogy például a műanyag csővezeték­­rendszerek alkalmazására vonatkozó szabályozás teljesen hiányzik, s csak egyedi engedélyeket adtak ki. Reméljük, az átfogó szabályozás rö­videsen megtörténik. A tűzbiztonsággal kapcsolatban is felvetődtek problémák, ezért a mű­anyagok felhasználását sokan ellen­zik. . Az értekezletünkön részt vevő szakemberek azonban ezzel nem ér­tettek egyet, mondván, hogy a kül­földi tapasztalatok szerint ezek a szerkezeti anyagok sokkal kevesebb veszélyt okoznak, mint az épületek­ben tárolt éghető anyagok, illetve csak akkor kapnak lángra, amikor az épület már úgyis lángban áll. Nehezíti a műanyagfeldolgozó ipar helyzetét, hogy exportja is akadá­lyozva van, mivel az a vélemény, hogy elsősorban a hazai igényeket kell kielégíteni. Igaz, hogy bizonyos termékekben vannak hiányok, ezek a cikkek azonban nehezen lennének konvertálhatók, tehát nem olyan egyszerű dolog a fölös kapacitást ezeknek a hiánycikkeknek a gyár­tására felhasználni. A külföldi kap­csolatok növekedése a vállalatoknak egyébként is sok jó és hasznos ta­pasztalatot adnak, amelyektől így el­esnének. Az igazság az, hogy a műanyag­ipar azon nagyon kevés iparág egyi­ke, amelynek kereskedelmi hálóza­ta nincsen, s még a szocialista álla­mok közötti együttműködésben sem tud részt venni, mert nincs is olyan szerv, amely a szerződést aláírja. A legsürgősebb volna, tehát egy olyan szervezetet létrehozni, amely az ipar­ág eladásait és vásárlásait felelősség­gel intézné, s a szükséges koordiná­ciót biztosítaná. Ki mit gyárt? Maradjunk rögtön a koordináció­nál, mert erre szükség volna más területeken is. Ma eladásra kb. 60 üzemben dolgoznak fel műanyagot, s további jó másfélszer ennyiben a munka csak a saját szükséglet kielé­gítésére folyik. Van ezek között igen nagy üzem, és van egészen kis szö­vetkezet. Ez nem is volna baj, ha valami egészséges profilmegoszlás volna a vállalatok között, de gya­korlatilag mindenki mindent gyárt. Rendeletekkel mindezt megszün­tetni nem is lehet, azt azonban ta­lán el lehetne érni, hogy a fejlesztést koordinálják, ne kapjon bele min­denki mindenbe, s a technológiai profilt a népgazdasági és a vállalati érdekeket egyaránt figyelembe véve osszák meg. Ebben a Nehézipari Mi­nisztériumnak döntő szerepe lehet. Szemléletváltoztatásra van szükség Az iparág problémáinak megoldá­sához tehát szemléletváltoztatásra volna szükség. A vásárlók ma már válogatni tudnak s az egyre növekvő minőségi követelmények miatt igé­nyeik is gyorsan növekednek. Ezt a műanyagfeldolgozó iparnak tudomá­sul kell vennie, s olyan termékeket kell piacra dobnia, amelyek ezeknek a megnövekedett igényeknek is megfelelnek. Komplex gazdaságos­ságra kell törekedni, s nem egysze­rűen a régi technológiákat kell a műanyagiparban alkalmazni, mert ebben az esetben a műanyag nem lesz versenyképes, hanem olyan spe­ciális eljárásokat kell bevezetni, amelyek biztosítják a műanyag elő­kelő helyét az anyagok között. Vannak természetesen ágazatok, ahol döntő változtatásra van szük­ség, így például az élelmiszeripar­ban, a gyógyszeriparban még ma sem tisztázottak a műanyagok al­kalmazási lehetőségei, noha a gya­korlatban az érintett engedélyező szervek figyelembe veszik az OMFB erre vonatkozó tanulmányát. Ez a figyelembevétel azonban egyelőre nem kötelező, és csak az illetékes intézet jóakaratától függ. Üdvös lenne erre is megfelelő intézkedése­ket hozni. A műanyagfeldolgozó ipar problé­mái tehát elég jelentősek, s a meg­oldást magának az iparágnak kelle­ne megtalálnia. Műszakiak a tervező (beruházó) vál­­latokról A megyei statisztikai évköny­vek közlik a megyei székhelyű tervező (beruházó) vállalatok MŰSZAKI ÉLET 3

Next