Műszaki Élet, 1981. január-június (36. évfolyam, 1-13. szám)

1981-01-09 / 1. szám

Elegendő-e az új gyártmány? Az ipari termékeik eladható­ságát — nemcsak külföldön, ha­nem belföldön is — erősen befo­lyásolja, hogy mennyire kor­szerű, illetve — bár nem egé­szen ugyanaz — mennyire új ez a termék. Erre vonatkozóan természetesen csak 1979-es ada­tok vannak, de ez is elég sokat mutat, már amennyire ilyen összesített számadatból követ­keztetni lehet. ■ Például a gépipar­ i A gépiparban 1969-ben össze­sen 649 egyedi és 711 sorozatban gyártott terméket vezettek be, s ezekért a vállalatok az egyedi termékek esetében több mint 2,5 milliárd, a sorozatban gyártott termékeknél több mint 7,2 mil­liárd Ft-ot kaptak. Az egyedi gyártmányok közül 249 jutott a gép- és gépiberendezés-gyártó iparra, 117 a műszeriparra a so­rozatban gyártottnál már 162 a villamo­sgép-gyártásra, 153 a gép- és gépiberendezés-iparra, 150 a műszeriparra. Ezeket az adatokat természe­tesen akkor tudjuk értékelni, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ugyanebben az évben hány ter­mék gyártását fejezték be. 1979- ben összesen 257 termék gyár­tását szüntették meg, ezek­nek eladási értéke megha­ladja a 2,2 milliárd forintot, s általában 8,2 évig gyártották őket. A két szám összehasonlí­tása azt mutatja, hogy a gép­iparban egyre több új gyárt­mányt vezetnek be viszont mi­vel kevésnek a gyártását szün­tetik be, a gyártott típusok szá­ma tovább nő, és ez már nem nagyon kedvező. Az összesen 1360 új gyárt­mány közül döntően esik latba a saját fejlesztés, hiszen ilyen termék volt 877. A kutatóintéze­tektől mindössze 9-et vettek át, ezzel szemben más iparvál­lalatoktól vette­k át 123 gyárt­mányt, licencia alapján kezdték meg 102 új termék készítését, s a többi forrás 249 termékkel szerepel Említsük még meg talán azt is, hogy 1979-ben 394 gyártmány prototípusa készült el, és feltű­nő, hogy ebben a saját fejlesz­tés 359 termékkel szerepel, s a kutatóintézetek mindössze 7- tel. Természetes persze, hogy a gyárak nagy gondot fordítanak saját fejlesztésükre, mégis meg­lepő a kutatóintézetektől átvett új gyártmányok ilyen kis szá­ma A másik példa: a vegyipar A vegyiparban 1979-ben beve­zetett új gyártmányok száma 223. Itt a statisztika nem azt közli, hogy ezekért az új termé­kekért milyen összeghez jutott az ágazat, hanem azt hangsú­lyozza hogy ezeknek az új ter­mékeknek az aránya a befeje­zett termelés értékének mind­össze 1,78%-át teszi ki, és ez akkor is nagyon kevés, ha tud­juk, hogy a vegyiparban vi­szonylag sokáig él egy-egy gyártmány, hiszen például az 1960-nál korábban is gyártott termékek aránya 18,1%-ot tesz ki, és az összes 1975 után beve­zetett termék aránya itt is csak 14,3%. A 223 új gyártmány közül 62 jutott a szerves és szervetlen vegyiparra, 48 a műanyagfeldol­gozó iparra, 40 a gyógyszeripar­ra, 26 a gumiiparra, 22 a ház­tartási és kozmetikai vegyipar­ra, 13 a kőolaj-feldolgozó iparra és 12 a festékiparra. Ezeknek az új termékeknek az aránya a be­fejezett termelés értékében a legmagasabb, a gumiiparban, ahol 3,6%, és jelentős még a műanyag-feldolgozó iparban (2,64%), a háztartási és kozme­tikai vegyiparban (2,5%), vala­mint a szerves és szervetlen vegyiparban (2,36%). A többi­ben mindenütt jóval 2% alatt marad, sőt a festékiparban mindössze 0,18%. A többi ágazatban már sok­kal nehezebb kimutatni az új gyártmányok arányát, hiszen például a könnyűipar erősen di­­­­vatigényes, és ezért az esetleges változtatások, az új modellek nem jelentenek szükségszerűen egyben új gyártmányt is. Az élelmiszeripar elég jelentős szá­mú új termékről számol be, ezeknek összehasonlítása a ré­givel szintén elég nehéz. A papíripar is csak felso­rolja azt a 4 terméket, amely­nek gyártását 1979-ben kezdték meg, s amelyeknek értéke sem sokkal haladta meg a 12 millió Ft-ot, igaz viszont, hogy ezek­nek gyártását csak a harmadik, illetve a negyedik negyedévben kezdték meg. Példának tehát a gépipar és a vegyipar marad, amelyek egy­részt nagyon érzékenyek a ter­mékek korszerűsítésére, más­részt ahol ez leginkább kimu­tatható. A számok így leírva je­lentősnek tűnnek, mégis úgy véljük, hogy amennyiben ver­senyképességünket és a terme­lés gazdaságosságát fokozni akarjuk, több új gyártmányra van szükség, nem hallgatva el azt sem, hogy ugyanakkor igen sok ma már korszerűtlen és gazdaságtalan termék gyártását sürgősen abba kellene hagyni, ezzel is kapacitást biztosítani az újnak. Új vezérigazgató: Harsányi Zoltán — Magyar Hirdető Új vezérigazgató-helyettes: Szegner László (első helyettes) — Magyar Optikai Művek. Új igazgatók: Bak János (műszaki) — Kos­suth Nyomda; Mocsár István — Komárom megyei Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat; Schmidt Antalné dr. (kereske­delmi) — Szerszám- és Kis­gépértékesítő Vállalat; Pap­p Ferenc (gazdasági) — DANUVIA Központi Szerszám- és Készü­lékgyár; Kiss Attila (gazdasági) — Egyesült Izzólámpa- és Vil­lamossági Rt.; dr. Szentirmai István — Közúti Beruházó Vállalat. Bővülő kereskedelem a szocialista országokkal A VI. ötéves terv célkitűzései között szerepel, hogy a nemzet­közi munkamegosztásban rész­vételünket tovább erősítsük. A külkereskedelmi áruforgalom­ban a jövőben is meghatározó a Szovjetunióval és a többi KGST-országgal folytatott együttműködés, amelyet a két- és többoldalú szakosítási szer­ződések, kooperációs megállapo­dások erősítenek. A magyar vál­lalatok a későbbi évek­ben is aktívan kívánnak részt venni a közös gazdasági szervezetek munkájában, szorosabbra kí­vánják fűzni kapcsolataikat a termelő, a kutató, a felhaszná­ló és az értékesítő vállalatok­kal. Az elmúlt években a KGST- országok együttműködése révén bővíthettük a fejlődéshez szük­séges energia és a létfontosságú nyersanyagok beszerzését. 1980- ban a KGST-országokból — el­sősorban a Szovjetunióból — vásároltuk a felhasznált kőolaj 80, a földgáz közel 40%-át, s a villamos energia egynegyedét, amely a közösen épített ener­giavezetékeken és az egyesített villamosenergia-rendszeren alapszik. A következő években azonban az eddiginél jóval ki­sebb lehetőségünk lesz arra, hogy tovább növeljük nyers­anyag- és energiabehozatalun­kat. A kitermelés a szocialista országokban is egyre költsége­sebb, ezek a termékek a világ­piacon is felértékelődtek, s a többlettermelés nagy része az exportáló országok saját igényeit elégíti ki. A szocialista országok­kal való elszámolásban a 70-es években kialakított árképzési gyakorlat késlelteti azt, hogy a kereskedelemben a nyersanya­gok és az energiahordozók vi­lágpiaci árai érvényesüljenek. A következő tervidőszakban azonban már a nyersanyagok árnövekedését az áruszállítá­sokkal kell ellensúlyozni. A szovjet és a lengyel partnerek A KGST-tagországok nagyobb részével lezárultak a tervegyez­tető tárgyalások, sőt néhány partnerrel az államközi megál­lapodások is. A Szovjetunióval a teljes áruforgalom 5 év alatt 27%-kal nő, mégpedig úgy, hogy az export — az árváltozá­sok miatt — az importnál erő­teljesebben bővül. A többi szo­cialista országgal is a már alá­írt szerződések szerint a keres­kedelem további növekedésére lehet számítani. A vállalatok decemberben kapcsolódva a tervegyeztető és államközi megállapodásokhoz számos olyan magánjogi szerző­dést kötöttek, amely az 1981. évi exportot és importot bizto­sítja, így pl. a közelmúltban több mint 10 milliárd Ft értékű szerződést kötött a MOGÜRT a szovjet Avtoexporttal különböző járművek és részegységek 1981- es kölcsönös szállítására. A megállapodás legnagyobb tétele a 6450 Ikarus autóbusz, a Szov­jetunióból pedig cserébe — töb­bek között — 24 ezer személy­­gépkocsit és több mint 3700 te­hergépkocsit és speciális jármű­veket szállítanak. A két ország járműipara között a kooperáció keretében a magyar ipar autó­villamossági felszereléseket, műszereket, zárakat, rádiókat, izzólámpákat szállít kész Lada személygépkocsikért a volgai autógyárba. Az automatikus autóbusz-sebességváltók terüle­tén újfajta együttműködés ala­kult ki: a Csepel Autógyár al­katrészei ellenében a lvovi autóbuszüzem komplett hidro­­mechanikus váltókat gyárt a magyar­­ Ikarus autóbuszokhoz. A magyar részegységszállítások mellett a következő tervidőszak­ban a szovjet ipartól kapunk nagy mennyiségben futó- és kormányműveket, kardántenge­lyeket, lengéscsillapítókat. A fenti szerződéssel egy idő­ben a magyar vállalat megálla­podott a lengyel­ Pol-Mol válla­lattal is, az 1981. évi szállítások­ban. Eszerint 1981-ben is expor­tálunk­ Lengyelországba külön­böző gépkocsi-alkatrészeket, ab­laktörlőt, dugattyút, tőlük pe­dig 5500 kis fogyasztású sze­mélygépkocsit vásárolunk. Foly­tatódik a kétoldalú kooperáció a haszonjárművek gyártásában is. A magyar ipar pl 5000 szervo­kormányt,­­200 000 dugattyút, és különféle műszereket szállít a lengyel teherautó-fülkékért és keréktárcsákért cserébe Az 1981. évi behozatalban több szocialista partnerével a Nikex is megállapodott. Az elő­ző ötéves tervben a magyar ko­hászat, bányászat, közlekedés és építőipar a szocialista orszá­gokból mintegy 1 milliárd 200 millió rubelért importált komp­lett nagyberendezéseket, egyedi gépeket. Az 1981—1985 közötti időszakra hasonló nagyságrendű vásárlásokat terveznek, így pl. Csehszlovákiából villamos sze­relvényeket és a hazai vasútvil­­lamosításhoz gépeket Romániá­ból és Bulgáriából vagonokat hoznak be, a Szovjetunióból pe­dig különböző kohászati, bá­nyászati berendezéseket. De­­ je­lenleg több szocialista céggel tárgyalnak exportról és import­ról egyaránt. A Medim­pex és a többiek A magyar gyógyszeripar ex­portját és importját bonyolító Medimpexnek már 1981-re 160 millió rubeles magánjogi szerző­dései vannak, amelyeket az el­múlt hetekben­ kötöttek a szo­cialista partnerekkel. A szocia­lista gyógyszer-kereskedelem több mint 50%-a szakosítási szerződések szerint realizálódik, 1981—1985-re már számos meg­­állapodást aláírtak. A textilipar is több szerződést kötött a kö­zelmúltban az 1981. évi szállítá­sokról, így pl. a Hungarotex szovjet partnerével megállapo­dott a kölcsönös forgalomban, amely több 10 millió rubelt tar­talmaz. A lengyel Textilimpex Lodz vállalattal is szerződtek a magyar—lengyel szálcsere to­vábbi folytatására. A megálla­podás szerint a lengyel fél Ela­na poliészter szálat ad színes és nyers crumeron poliakrilnitril szál ellenében. Ezen kívül a Chemolimpex is megállapodott a lengyel féllel, hogy a Borsodi Vegyi Kombinátban­­készülő pvc-port szállítja a lengyel Tor­­len- poliészter Szálért Az Egye­sült Izzó több szocialista part­nerrel kötött szerződést 1981-re különböző típusú lámpák és gyártósorok szállítására. A Vö­rös Október Férfiruhagyár 1981-ben teljes szocialista ex­portját a szovjet piacra szállít­ja. Nehéz lenne felsorolni mind­azokat a vállalatokat, amelyek már jó előre igyekeznek a kivi­telt és a behozatalt magánjogi szerződésekkel biztosítani. / EleitArom­os szerviz Mindenféle szervizszolgáltatással kapcsolatban létezik egy alapvető el­lentmondás. A nagyközönség érdeke az, hogy a szolgáltatást a lehető leg­olcsóbban kapja, a munka a lehető legjobb minőségű legyen, és a lehető legrövidebb időn belül végezzék el. Maga a vállalat azonban alapjában éppen olyan mutatók teljesítésére van kötelezve, mint a termelő üzemek, és ha megfelelő nyereséget akar biz­tosítani, akkor sok, az előzőekkel el­lentétes szempontot is figyelembe kell venni. Ez az ellentét az utóbbi időben azért is erősebb, mert 1968 óta a szerviz vállalatok állami támo­gatást nem kapnak. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy a készülékek nö­vekvő száma ellenére a szolgáltatás javult, ami viszont nem jelenti azt, hogy ezeket az ellentmondásokat mindenki megelégedésére lehetett feloldani. A műszaki fejlesztés A szervizelő vállalatok műszaki fejlesztésének megoldása elég nehéz, mivel ezek a vállalatok műszaki fej­lesztési alapot nem képezhetnek, s többé-kevésbé az érdekelt kooperá­ló üzemek vagy a minisztérium egy­szeri, bizonyára nem tervezhető se­gítségére vannak utalva. Pedig a fej­lesztés ezen a területen azért is fon­tos, mert egy-egy új típus forgalom­­bahozatalára műszakilag is fel kell készülni, és azért nem olcsó, mert nagy mennyiségű üzletet kell ezekkel a speciális műszerekkel ellátni. Nehezíti a helyzetet, hogy a szük­séges készülékeket a kereskedelem­ben általában nem nagyon lehet kapni, illetve csak kemény valutáért lehetne beszerezni, ám az esetek többségében ennek sem lenne sok haszna, mivel ezek a műszerek és készülékek általában többet tudnak, mint amennyire a műszerésznek szüksége van. Olcsóbb és praktiku­sabb tehát ha az éppen megfelelőt házilag fejlesztik ki, sőt az esetek egy részében gyártják is. Csakhogy ekkor újabb probléma keletkezik. A különböző mutatók alapján a vállalat értékelése akkor kedvező, ha az egy dolgozóra jutó javítási összeg a lehető legmagasabb. De ha a munkások egy jelentős része a többieknek készít különböző mű­szereket és berendezéseket, akkor az egy fő teljesítményét mutató szám alacsonyabb lesz, ami viszont a gya­korlatban azt jelenti, hogy a vállalat értékelése kevésbé lesz kedvező. Ez persze olyan ellentmondás, amit meg­felelő rendelkezéssel fel lehetne ol­dani. Ezeknek a műszereknek kifejlesz­tése és elkészítése rendkívül fontos feladat. A szerviznek állandó kap­csolatot kell tartania a gyártó üze­mekkel, ismerniük kell technológiá­jukat, az általuk készített alkatré­szek minőségi mutatóit és változá­sait. Egy-egy új technológia, illet­ve gyártmány megjelenése — nem olyan régen például a színes tele­vízióé — igen nagy feladatot jelent a szerviznek, hiszen nagyon sok kis üzlet dolgozóit kell azzal megismer­tetni. Természetesen azonnal felvetődik a készletek kérdése is, hiszen a szer­viznek nagyon sokféle alkatrészt kell tartania, többek között ott vannak a már nem gyártott típusok készle­tei éppúgy, mint az újonnan gyártott típusok, sőt az importált típusok al­katrészei is. Ez természetesen növeli a raktárkészletet, ez viszont csök­kenti a nyereséget, ami viszont is­mét károsan hat a műszaki fejlesz­tésre. A megoldás az egyetlen megoldás, az len­ne, ha a gyárak ütemesen szállítaná­nak, s hogy ha ez nem megy, leg­alább a negyedév elején, hogy a ne­gyedév végéig a készlet csökkenthető legyen. Ez lehetővé tenné, hogy a feltétlenül szükséges készletek ne ve­szélyeztessék az elért nyereséget. Megoldatlan az import alkatrészek kérdése is, és ez szinte relációként másként okoz problémát. Sokat lehetne megtakarítani az al­katrészek felújításával is. Hogy mást ne említsünk, például a tévéképcsö­vek felújításával. Erre azonban a vállalat csak saját érdeke ellenére vállalkozhat, mert — mint említet­tük — ebben az esetben a dolgozók egy részét felújítással­ foglalkoztat­ják, és ez csökkenti az egy főre jutó javításokból eredő bevétel összegét. A helyzet tehát nem könnyű. Még­is úgy véljük, hogy e feladatok egy részének megoldása nem okozhat kü­lönösebb problémát, s ez sok nehéz­séget háríthatna el. M ÉSZAKI ÉLET 3

Next