Műszaki Élet, 1982. július-december (37. évfolyam, 14-26. szám)

1982-07-08 / 14. szám

TÁRSADALOMPOLITIKA Lehangoló vélemények Tizenhét évesen a műszaki pályáról Hogyan vélekedik a műszaki értelmiségivé válásról a poten­ciális műszaki értelmiség? Azok a most még középiskolába járó fiatalok, akikből műszaki értelmiségi­­ lehetne. Szege­den, a Déri Miksa Gépipari Szakközépiskola öt harmadikos diákjának véleménye lehangoló. Pedig tanáraik úgy jelle­mezték őket: jó képességű, szorgalmas, céltudatos gyerekek. Csak az é­­­s a háttérben persze környezetük­­ elhatározá­sától függ, továbbtanulnak-e. Hárman közülük igennel, ket­ten nemmel feleltek. Tizenhét évesen. — Szép, szép, hogy továbbta­nul valaki, de arra nem adnak semmit sem a boltban — mond­ta Magyar Zsolt. — Az én apám mérnök. Negyvenhárom éves, al­kotóereje teljében van, és csak ötezer forintot keres. Ennyit egy átlagos képességű szakmunkás húszéves korára összehoz. Mond­ják: a pénz nem boldogít. Mégis azon mérik egymást az embe­rek. Látom, hogy az édesapám a fél életére meddig jutott anya­giakban; miért strapáljam hát magam? Elmegyek szakmunkás­nak. Tíz-tizenkét év alatt jól megszedem magam; ha akarok, azután még mindig tanulhatok. — Gondolod, hogy akkor, a munka mellett lesz még rá ener­giád? — kérdezett közbe Bodri Róbert, aki a Szovjetunióban, re­pülőmérnöki karon szeretne to­vábbtanulni. — Ha akar, az em­ber most tanuljon, amíg fiatal. És nappali tagozaton, mert úgy könnyebb. Különben a pénz sem mindenütt egyformán kevés. És nem csak odáig kell látni, hogy mennyi van abban a boríték­ban. Ha te szakmunkás vagy és keresni akarsz, akkor oda kell állnod a gép mellé, hajtani, ahogy bírod. Vagy elmész, mit tudom én, benzinkutasnak. Meg­lesz a pénzed, de mégiscsak ott kell toporognod a hidegben. Ha meg mérnök leszel, odaülsz az íróasztalod mellé, és törhe­ted a fejed valami nagyobb dol­gon. Nem kell olajoskodni, nem kell cipekedni. Ez is előny ... — Biztosan lehet olyan mun­kahelyet találni mérnökként is, ahol kifizetődik dolgozni. Csak az a baj, hogy a technológia, meg a szakmunkásképzés el van maradva. Hiába tudod te azt, hogy ilyen szépen, meg olyan jól lehetne csinálni, ha se embered, se géped nincsen hozzávaló — vélekedett Somogyi László, aki szintén szeretne továbbtanulni. — Szerintem egyáltalán nem olyan biztos az, hogy ha elvég­zem az egyetemet, vagy a főis­kolát, akkor találok megfelelő állást. — Mit értesz megfelelő állá­son? — kérdeztem Tóth János­tól, aki az imént közbeszólt. — Legyen a szakképesítésem­nek megfelelő, legyen vele lakás vagy legyen ott, ahol a lakóhe­lyem van. Kapjon a majdani fe­leségem is ugyanott a képzettsé­gének megfelelő munkahelyet. Szerintem ilyet nagyon nehéz találni, és mostanában nem is törődik vele senki, hogy egy pá­­lyakezdő mérnök hogyan oldja meg a munkahelyén kívüli prob­lémáit. Tóth János nem akar tovább­tanulni: — Nem látom értelmét, hogy most három-négy-öt évet eltékozoljak az életemből. Ha nem kapok rendes állást, kárba vész az a sok idő, meg a tanu­lás. Szakmunkásra meg techni­kusra mindenütt szükség van. Tanulni meg mindig lehet , ha úgy látom jónak. Meg akarok nősülni, lakást, kocsit akarok. Erre sokkal nagyobb az esélyem, ha a középiskola elvégzése után a gép mellé állok. — Akinek diplomája van, an­nak több a lehetősége az elhe­lyezkedésre — vélte Ézsiás Mi­hály. — Diplomával elhelyez­kedhetek fizikai munkásként is, de fordítva nem. Az igaz, hogy főleg a kezdők anyagilag nincse­nek nagyon eleresztve, de ahogy telik az idő, azért szaporodik a fizetésük. A három továbbtanulni szán­dékozó közül Bodri Róbert re­pülőmérnök, Ézsiás Mihály és Somogyi László kutatómérnök vagy műszaki tanár szeretne lenni. Miért éppen ez? Miért nem vállalatoknál, ilyen-olyan beosztásban dolgozó műszaki vezető? — A repülőmérnök a műszaki értelmiségnek is, hogy úgy mondjam, a krémje. Hatalmas értékek vannak a kezére bízva, nyilván válogatott emberekkel dolgozik együtt. — Az a legrosszabb, amikor más hibájáért tolják le az em­bert. Egy vállalati vezető nem­csak azért felel, amit ő csinál, hanem a beosztottai munkájáért is. Hallottam olyanról, hogy fe­lelősségre vonták a mérnököt, mert az emberei trehány mun­kát végeztek és fölrobbant egy kazán. A kutatónak azért jobb, mert ő csak a saját munkájáért felelős; ha megcsinál valamit, akkor azért csak ő kapja a di­cséretet. — És a műszaki tanárnak? — A műszaki tanárnak még van valami eszköze, hogy fe­gyelmet tartson. Például itt az iskolában­ ide nem kötelező jár­ni, aki el akarja végezni, az nem engedhet meg mindent magának a tanárral szemben. — Az, hogy valaki irányít, fe­lelősséget vállal mások munká­jáért, egyáltalán nincs megbe­csülve. A felelősség csak akkor látszik, amikor már baj van, és el kell kapni valakit érte. Rebesgetik, hogy a műszaki értelmiség helyzete nem marad­hat a régiben. Mikor és mekko­ra változás lesze? Ez nemcsak a már pályán levőknek, hanem az oda kerülni szándékozóknak is egyik lényeges kérdése. Somogyi László szerint — ha a műszaki fejlődést nézzük — két igazán perspektivikus szak­ma van. A gépészeké meg az autószerelőké. — Ha elismerjük azt, hogy a további gépesítésé, automatizá­lásé a jövő, akkor ennek a kulcsembere az a mérnök lesz, akinek a munkáját előbb-utóbb muszáj jobban megbecsülni. A mostani megítélés tehát min­denképpen változik, és egy ti­zenhét éves embernek nem rö­vid távra kell elgondolnia az életét, hanem legalább a nyug­díjas koráig. Magyar Zsolt és Tóth János azt mondja, nem hiszi, hogy a műszaki értelmiség anyagi-er­kölcsi megítélésében akkora vál­tozás következnék be, amiért ér­demes lenne egyéni és családi áldozatot vállalni a továbbtanu­lásért.­­ A gépesítés eddig is fontos volt, a mérnök eddig is irányította, ha irányította ezt a fontos munkát. Ha ezzel komo­lyan törődnének, nem hagyták volna idáig torzulni a kereseti arányokat. — És ha mégis lesz gyökeres változás? — Akkor majd beiratkozunk estire, vagy levelezőre ... Szándékaikból kikövetkeztet­hető, miféle megítélést, munka­­körülményeket szeretnének a műszaki értelmiségnek. A mun­ka legyen jól mérhető, az egyéni teljesítmény világos és egyértel­mű. A példa, amelyen ezt szem­léltették, már vitatható. Bodri Róbert mondta: — Az én nagybátyám kint van Svájcban, egy ottani intézetben dolgozik. Nincs kötött munka­ideje, csak a napi átlagos mun­kaidejének meg kell haladnia a nyolc órát. Van egy program­kártyája, amelyről a számítógép regisztrálja, ha elkezdett dolgoz­ni. Megvan minden munkának a normaideje, azt a gép számon­­tartja, és a végén összesíti, hogy mivel mennyi időt töltött, így nem lehet csalni, mint nálunk csinálnák, s vagy bedugom a kár­tyát, aztán kávézom, meg tele­fonálgatok ... Ott az emberek alulról kezde­nek feltörni, de ha van jó kez­deményezésük, akkor odamen­nek a cégvezetőhöz, elmondják neli, és ha valóban jó, akkor gyorsan emelkedhetnek a rang­létrán. E már-már mesébe illően szép szisztémát egy dolog kapcsolta vissza a valósághoz: — Ott lehet fegyelmet tartani, mert az emberek tudják, miért dolgoznak; van, aki vár a he­lyükre a kapu előtt. Nem faggattam tovább őket. A világból a tizenhét éveseknek is nagyjából ugyanaz látszik, mint a felnőtteknek. S ez jó is, meg nem is: jó, hogy ezeknek a fiataloknak nincsenek illúzióik, s kiábrándító, hogy tizenhét éve­sen ennyire racionálisan, szinte patikamérlegen méricskélik a valóságot. Nevelni, nézetüket formálni is csak ennek ismere­tében lehet. Dr. Perényi János az iskola igazgatója mondja: Nem lehet ma már előállni olyan idejétmúlt „szöveggel", hogy magadnak tanulsz, fiam. — Ő azzal buzdítja a jó képességűe­ket tanulásra: ez a mostani ér­tékrend csak átmeneti lehet. Aki megszerezte a tudást, diplomát, az — átmenetileg — még mindig beállhat benzinkutasnak, vagy zöldségkereskedőnek ... Az MTESZ országos elnökségének ülése Az MTESZ országos elnök­sége szerdán Fock Jenő el­nökletével ülést tartott. Az ülésen egyebek közt megvitat­ták és elfogadták a szervezet 1982 és 1986 közötti időszakra kidolgozott cselekvési prog­ramját. Az MTESZ fokozottan segíti az állami szerveket olyan tervek, szabályozók kidolgozásában, ame­lyek jobb feltételeket teremtenek az innováció kibontakozásához. A cselekvési program napirend­re tűzi az üzemi szervezetek mun­kájának korszerűsítését. Ezek — a szakszervezetekkel és a KISZ- szervezetekkel együttműködve — jelentősen hozzájárulhatnak a vállalati fejlesztési feladatok meg­oldásához, érdemi segítséget nyújthatnak a dolgozóktól szár­mazó ötletek, javaslatok, újítások, találmányok hasznosításához és elterjesztéséhez. Az üzemi csopor­tok segíthetik azt is, hogy a vál­lalatvezetés a jelenleginél aktí­vabban vonja be a műszaki, gaz­dasági és agrárértelmiséget, a vállalati döntések előkészítésébe. A szövetség segíti a pályakezdő fiatalok beilleszkedését és az ér­tékes tapasztalatok birtokában le­vő nyugdíjasok ismereteinek fo­kozott hasznosítását. (MTI) 3 A Tudományos Munkások Világszövetségének felhívása Alapítása óta, azaz harmincöt éve a Tudományos Munkások Világszövetsége szüntelenül figyelmezteti a világot az atomfegyve­rek és más tömegpusztító fegyverek minőségi és mennyiségi fej­lesztésével járó veszélyekre, amelyek az egész emberiséget fenye­getik. Ismeretes az, hogy mivel jár egy olyan háború, amelyben ezeket a fegyvereket bevetik, és azt is tudják, hogy ezt csak mindazok mozgósításával lehet megakadályozni, akik határozottan és elszántan ellenzik ezeknek a fegyvereknek a használatát. A veszély elhárításának legfontosabb feladata az enyhülés légkörének és a nemzetközi együttműködésnek az újjáélesztése. Nem feledve, hogy ezt az enyhülést és békés együttműködést az elmúlt évtizedek békeharcainak egyszer már sikerült létrehozniuk. Mindenféle konfrontációs politikát fel kell adni; országok és tár­sadalmi rendszerek közötti ellentéteket nem szabad a fegyverke­zés fokozásához indokolásul elfogadni. A tudományt és a technikát, amely az emberiség fejlődésének és az ember találékony szellemének gyümölcse, egyre fokozódó mértékben használják fel új fegyverrendszerek kidolgozására, va­lamint a katonai erőegyensúly felborítását célzó álokoskodás újabb elemeinek indoklására, hogy megnehezítsék a fegyverkezési ver­seny megállítására, az erőegyensúlynak alacsonyabb szinten tör­ténő fenntartására irányuló megegyezést A becslések szerint a világ tudományos dolgozóinak, mérnökeinek és technikusainak 40 százaléka áll katonai célú al­kalmazásban. Valljuk, hogy a tudományos dolgozóknak, akik kiképzésüket és hivatásuk gyakorlásának lehetőségét a társadalomnak köszönhetik, kötelességük, hogy adósságuk tör­lesztéseként állandóan tevékenyen részt vegyenek a békemozgal- - makban és a leszerelésért folyó harcban. A Tudományos Munkások Világszövetsége ezt vallja, hogy a fegyverrendszerek minőségi fejlesztése minden kormány számára sürgőssé teszi, hogy lényeges lépéseket tegyenek a kölcsönös megértés előmozdítására és a vitás kérdések tárgyalásos rende­zésére. A Tudományos Munkások Világszövetsége meg van győződve arról, hogy a fegyverkezési verseny és a társadalmi-gazdasági fej­lődés összefüggő kérdések. A feszültség egyik fő oka a világ leg­szegényebb országai népeinek szegénysége, nyomora, kétségbe­esése. A feszültség másik fő oka bizonyos országok és a multina­cionális vállalatok eltökélt szándéka arra, hogy kizsákmányolják a harmadik világban még fellelhető nemzeti vagyonokat, s törek­vésük arra, hogy a profitnak ezeket a forrásait gátlástalanul ki­használhassák. Vállaljuk, hogy a békéért és a leszerelésért folyta­tott harcot szorosan össze kell kapcsolni az éhínség, a kifosztás, a kizsákmányolás elleni és az „új nemzetközi gazdasági rendszer" létrehozásáért folytatott harccal. Ha a békeharc elszigetelő­dik az utóbbitól, akkor csak azoknak a támogatását nyeri meg, akik elkülönülhetnek a békében is a megélhetésért kényszerűen folytatott küzdelemtől. Hangsúlyozzuk, hogy végső célunk nem pusztán a béke fenn­tartása, hanem maga a leszerelés. Emlékeztetünk arra, hogy a má­sodik világháborúnak, amelyben — az utolsó napjait kivéve — csak­ hagyományos fegyvereket alkalmaztak, 55 millió halálos áldozata volt. Nyilvánvaló, hogy egy atomháború már első óráiban több embert pusztítana el, mint a második világháború az 1939—45. években együttvéve. Sőt az atomfegyverekről, a kémiai és a bioló­giai fegyverekről való lemondás esetében is nagyobb pusztulás következnék be, mint eddig valaha. Csak a fegyverzet és a fegy­veres erők csökkentése — a védekezés szükségességének minimális mértékéig - tudná biztosítani azt, hogy lemondjanak a háborúról­, mint a politika eszközéről. Felhívjuk a világ tudományos dolgozóit, hogy a békeharchoz való különleges hozzájárulásukként adjanak a népeknek konkrét és részletes felvilágosítást, szakmájuk különböző szemszögéből nézve: — az atomháború következményeiről, — a megnyerhető és a korlátozott atomháború elméletének veszélyeiről, — a tömegpusztító fegyverek fejlődésének jelenlegi szintjéről és a fejlődés várható perspektíváiról, — a tudomány militarizálásának veszélyeiről, — a fegyverkezési és hadiipar békés célokat szolgáló iparrá való átalakításának lehetőségeiről és a békés termelésre való át­állás forrásairól. Felhívjuk a tudományos dolgozókat, hogy támogassák a Tu­dományos Munkások Világszövetségét abban a követelésében, hogy tiltsák el az atomfegyverek és más tömegpusztító fegyverek kifej­lesztését, termelését, alkalmazását, és támogassák a világszövet­ség harcát az általános és teljes leszerelés konkrét programjáért. Tudományos Munkások Világszövetsége végrehajtó tanácsa Kinevezés Dr. Boross Zoltánt, a közgazdaságtudományok doktorát, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségé­nek főtitkárhelyettesét a művelődési miniszter a Budapesti Műszaki Egyetem ipari üzemgazdaságtan tanszéke egyetemi tanárává nevezte ki. Főtitkárhelyettesi munkakörét termé­szetesen továbbra is ellátja. A kinevezéshez gratulálunk! ME

Next