Műszaki Értelmiség, 1946 (2. évfolyam, 1-23. szám)
1946-01-01 / 1. szám
Szakszervezetünk és a munkás szakszervezetek A szakszervezeti kongresszus újból kidomborította az értelmiségi és fizikai dolgozók egységét A munkásság és a műszaki értelmiség szoros szövetségét nemcsak szakszervezetünk képviselői hangsúlyozták, hanem megerősítette azt a fizikai dolgozók nevében adott válaszában a Szakszervezeti Tanács főtitkára, Kossa István is. Az együttműködés a szakszervezeti élet sok területén már eddig is komoly eredményekre vezetett. Számos üzemben a mérnökök és technikusok a munkássággal vállvetve küzdöttek az újjáépítésért, önzetlen munkájukkal támogatták az üzemi bizottságokat. Szakszervezetünk a Szakszervezeti Tanács megbízásából tanfolyamokat tart az üzemi bizottságok részére s a vasasok üzemi bizottsági választmánya mérnökdelegáltakkal akarja kiegészíteni magát, stb., stb. Egyes szakosztályaink a műszaki munkásoktatás kiszélesítésére és a gazdasági élet kérdéseiben való állásfoglalásra kapcsolatot létesítettek az ipari munkásszakszervezetekkel s megteremtették az állandó együttműködés alapjait. Nem elégedhetünk meg azonban, véleményem szerint, az eddig egyes munkaterületeken spontán és szórványosan létrejött gyakorlattal. Amit egyes helyeken jónak és eredményesnek találtunk, azt szervesen és általánosan ki kell építenünk- E munkánk azonban csak akkor lesz eredményes, ha állandóan figyelemmel vagyunk szakszervezetünk különleges szerkezetére és a munkásság-dolgozó értelmiség szövetsége erősítésére. Szakszervezetünkre különlegesen jellemző, hogy tagjaink foglalkozásánál fogva működésünk automatikusan kiterjeszkedik a gazdasági élet minden ágára. Nemcsak az ipari termelésre gondolok, hiszen földmérő, kultúrmérnök, agrochemikus stb. kortársainkon keresztül a mezőgazdasággal is érintkezünk. Ennek következtében nagyjából annyi szakosztályunk van — vagy lehetne — amennyi munkásszakszervezet működik A munkássággal való szövetségünkből folyik, hogy szakosztályainknak és bizottságainknak ki kell fejleszteniük a megfelelő munkásszakszervezettel való harmonikus együttműködést. Olyan állandó kapcsolatot kell teremteni, amelynek révén a munkás és értelmiségi szakszervezet valósággal egymás kiegészítő részévé válik s ebbe be kell kapcsolni a magánalkalmazotti szakszervezeteket is. A szellemi dolgozókat általánosságban jellemzi az elmélet iránti érdeklődésük és az átfogó összefüggések ismerete vagy keresése. Ebben lelhető lényegében annak a jelenségnek is a magyarázata, hogy kortársaink a szakosztályi munkában sokkal szívesebben foglalkoznak országos jelentőségű gazdasági problémákkal, mint jövedelmüket érintő érdekvédelmi kérdésekkel. Ez a beállítottság és erre való képesség hasznosan támogathatja a munkásszakszervezetek küzdelmét a számukra új területen, a gazdasági élet irányításában való részvételben. Természetesen nem következik ebből, hogy a munkásszakszervezetekkel való együttműködésben a műszaki értelmiséget különleges vezető vagy éppen irányító szerep illeti meg. A szakszervezetek küzdelmét világosan és egyértelműen meghatározzák azok a célkitűzések, melyeket az összes dolgozó réteg nevében a Szakszervezeti Tanács állított fel s ehhez kell igazodniuk az értelmiségi dolgozóknak is. A fizikai munkásság elsősorban azt várja a műszaki értelmiségtől, hogy általa is elismert magasabb tudását a közös problémák közös megoldására, az országos bajok gyorsabb és együttes leküzdésére hasznosítsa. A szakszervezeti együttműködés terén vegyész, gyógyszerész és textiles kollégáink jelentős kezdeményezésekre mutathatnak rá már eddig is. Különösen ki kell emelnünk, hogy a textilipari szakszervezetek (munkás-, technikus-, magánalkalmazott) még 1945 tavaszán szoros munkaközösséget létesítettek, közös bizottságaik vannak, amelyeken keresztül az állandó együttműködés biztosítva van. Nem kétséges, hogy a gazdasági demokrácia kiépülésével az együttműködő szakszervezetek jelentősége és eredményessége működési területük minden ágában növekedni fog. Ugyanilyen fontosnak tartom azt is, hogy a mérnökök és technikusok szorosabb együttműködést, valósít, járnak meg az üzemi bizottságokkal. A szakszervezeti kongresszus különösen előtérbe állította az üzemi bizottságok munkájának megjavítását. Az öntudatos szellemi dolgozóknak világosan fel kell ismerniük az üzemi alkotmány megvalósulásának döntő jelentőségét. Látniok kell, hogy ugyanaz a demokratikus szervezeti erő hozta létre az üzemi bizottságokat, amely a mérnöki kollektív szerződés megteremtésével elismerte a szellemi dolgozók magasabb életstandardját s felszabadította őket az alkalmazással eddig összekapcsolódó személyi függőségtől. Elsősorban a műszaki értelmiségnek kötelessége, hogy segítse az üzemi bizottságokat valóban nehéz munkájukban. Az üzemekben dolgozó technikusok és mérnökök talájanak módot arra, hogy tudásukat, tapasztalatukat az üzemi bizottság igénybe vegye. Ne várjanak erre felhívást, hanem segítségüket önzetlenül, a helyi viszonyoknak megfelelő tapintatos formában, maguk ajánlják fel. Vegyenek részt az üzemi értekezleteken s mondjanak tárgyilagos véleményt a felmerülő problémákról. Hívják fel az üzemi bizottság figyelmét minden olyan rendellenességre, amellyel az üzemi bizottságnak foglalkoznia kell. Beszéljék meg rendszeresen az üzemi bizottság egyes tagjaival azokat a feladatokat, amelyekkel az illető munkás, üzemi bizottsági tagságából kifolyólag különlegesen foglalkozik. Vegyenek részt a technikusok a munkásság oktatásában s legyenek kezdeményezők az üzemi tanfolyamok szervezésében-Nem azt kell követelnünk az üzemi együttműködés megteremtésére, hogy az üzemi bizottságban okvetlenül legyen technikus is. Ha az együttes munka alapján a kellő összhang megvalósul, ennek eredménye a személyes bizalom és érdem alapján az üzemi bizottságok összetételében is meg fog nyilvánulni. Ezt azonban a munkásság megítélésére kell bíznunk, s ennek eredményében az eddigi igen számos példa alapján nem is kell kételkednünk. A szakszervezetek élete — meggyőződésem szerint — olyan irányban fejlődik, amely a legszorosabb együttműködést fogja létrehozni egyrészt a szellemi és munkásszervezetek, másrészt az egyes szakmák szervezetei között is. A számos munkaterületen várható összekapcsolódásból az elmondottakban csak azt a két feladatkört kívántam kiemelni, amely alapvető fontosságú a további fejlődés, munkánk megkönnyítése és eredményességének biztosítása szempontjából. Egyrészt, mint szakszervezeti, a többi szakszervezettel való összefogással a gyakorlatba kell átültetnünk a munkásság-dolgozó értelmiség szövetségét. Másrészt az üzemi bizottságokkal való együttműködés útján meg kell erősítenünk a dolgozók egységét a munkahelyeken. Mindkét feladat olyan, amellyel a műszaki értelmiség minden tagja — pártállásra való tekintet nélkül — azonosíthatja magát. A jelzett és elősegíteni kívánt fejlődés kérdése természetesen nem apolitikus, de nem is pártpolitikai probléma. Minden párt egyetért abban, hogy demokráciánkat a gazdasági életben is ki kell építenünk. Nem vitás tehát, hogy minden valóban demokratikusan gondolkodó intellektuelnek tevékenyen részt kell vennie a szakszervezeti mozgalom és a dolgozók egységének megerősítésében. Spiró Miklós 4