Műszaki Közlemények, 1933 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1933-01-01 / 1. szám

2 Koczka László: Biztosító berendezések fejlődése a távbeszélőnél. 1. közvetlenül a vezetékbe futó romboló villámcsapás; 2. a vezetéken át kiegyenlítődő légköri kisülés (pl. a vezeték közelében lecsapódó villámtól); 3. a vezetéken lassankint összegyűlő statikus töltésekből eredő kisülés. Az 1. alatti kisülést biztosítékon át levezetni lehetetlen, mert a villámcsapás nagy energiája és gyors lefolyása a biztosítékokat — melyeknek működtetéséhez idő kell — rendszerint szétrombolja. A 2. és 3. alatti kisülések azonban megfelelő túlfeszültségbiztosítékok­kal levezethetők. Az erősáramú elektromosság veszélyessége a telefonvezetékkel való közvetlen érintkezésre, továbbá a nagyfeszültségű távvezetéknek a vele párhuzamosan futó távbeszélővezetékre való induktív hatásaira vezethető vissza. A távbeszélő berendezéseket tehát egyformán kell védeni mind a nagyfeszültségek, mind az erősáramok ellen. A védekezés céljaira a távbeszélőüzemnél háromfajta biztosíték­­elem használatos, melyeket az alkalmazás helyének, valamint a vé­dendő berendezésnek természete szerint állítanak össze. A biztosító berendezés elemei: 1. nagyfeszültségű biztosító (villámhárító); 2. erősáramú kiolvadó biztosító; 3. tartósáramú kiolvadó biztosító. Értekezésem célja csak e három elem legfontosabbikának, a nagy­­feszültségű biztosító fejlődésének az ismertetése. A nagyfeszültségű biztosító legegyszerűbb és legrégibb alakja a „szívócsúcs“. Két fémlemezből áll, melynek egymás felé fordított szélei fogazva vannak. Az egyik lemezt a földdel, a másikat a vezeték­kel kötjük össze. Ha a vezetéken a megengedettnél nagyobb feszült­ség lép fel, akkor a lemezek közötti szikraköz (levegő) ionizálódik, vezetővé válik és a kiegyenlítődés szikra, vagy voltaiv alakjában meg­történik. Ha a kiegyenlítődés nem pillanatnyi, hanem időt vesz igénybe, akkor a fellépő nagy áramerősség (a voltaiv 0 ellenállása) a fémcsúcsokat összeolvasztja és tartósan földeli. Hogy a kiegyenlítődés mekkora feszültségnél történik, az a fém­csúcsok távolságától (légkör) függ. A védelem annál jobb, minél kisebb feszültséget tudunk levezetni, tehát minél kisebbre vesszük a szikrakört. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy a légzést nem szabad túlságosan kicsire venni, mert különben a por és nedvesség, mely a csúcsokra ül, zavarokat okoz (zörejek, levezetés). Ily módon tehát csak nagyobb feszültségek (500 volton felül) levezetését tudjuk biztosítani. A nagyfeszültségű biztosítónak újabb alakja a szénlemezes villám­hárító, amely a feladatot valamivel tökéletesebben oldja meg. A szén­lemezes villámhárító két széntömbből áll: egyik sima, másik fogazott. A két tömb közé több helyen átlyukasztott csillámlemezt helyeznek, melynek az a célja, hogy a széntömbök egymástól való távolságát pontosan szabályozza, továbbá megakadályozza a porszemeknek a lemezek közé való lerakódását. Egy más megoldás szerint a szén lemezes villámhárítónak mindkét széntömbje sima s egyik tömbjébe

Next