Művezetők Lapja, 1916 (19. évfolyam, 1-19. szám)
1916-01-10 / 1. szám
Budapest, 1916 Január 10. XIX. évfolyam, 1. szám. A MŰVEZETŐK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK EGYESÜLETI ÉS SZAKLAPJA. Ír MŰVEZETŐK LAPJA A Magyar szaklapok gyűjteményes kiállításában arany éremmel kitüntetve a szaklapoknak 1007. nemzetközi kiállításán. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 5. korona, félévre 2 kor. 50 fill. Tagoknak egész évre 3 korona 60 fillér — Egyes szám ára 20 fillér. =■'■ ■ Megjelenik minden hő 10. és 25 én. LAPTULAJDONOS: A Művezetők Országos Szövetsége. KIADÓ: A szövetség közjelölt, nevében: SIMONYI GYULA. FELELŐS SZERKESZTŐ: PALIK FERENC. A lap szellemi részére vonatkozó megkeresések a» Művezetők Lapja» szerkesztőségébe, hirdetések és egyebek a »Művezetők Lapja« kiadóhivatalába Budapest Vill., Német-utca 32. cimzendők. Telefon : József 24—68. 1916. Tagtársainknak, olvasóinknak és jóakaróinknak az elmúltnál jobb esztendőt kíván A lapszerkesztőség. A központi elöljáróság. Mit beszélnek a gyertyalángok. (Bh.) Előttem lobognak a karácsonyfa gyertyácskái és én, félkönyökkel az asztalra támaszkodva, vékony füstfelhőket fúvók feléje a családomtól ajándékul kapott karácsonyi szivarból. Úgy elnézem ezeket az apró, lobogó lángokat és elgondolkozom. Kék, piros, sárga, fehér gyertyácskák fölött hajladoznak azok a lángok. Lám, itt sincs egyenlőség. Az egyik láng nagyobb, tehát gyorsabban ég és ennek megfelelően rövidebb is a neki életet, táplálékot nyújtó gyertyaszál ; a másik gyertya hosszabb és annak jóval kisebb a lángja. Az egyik szép fehéren ég, fényes kúp fedi a belső, gyúlásra hevített gázmagot, a másiknak a kúpja már nem olyan fényes és időnként apró füstfelhőt bocsát a magasba. A harmadik , hol leguggol, hol megnyúlik, serceg és lobogva ég. — Úgy szeretném figyelmeztetni a gyorsan, mohon égőt arra, hogy ne siessen, mert hiszen nagyon rövid már a szára és ha a végére ér , elalszik a láng. A fel-fellobbanónak a természete változó, mert egy ideig meghúzza magát, anyagot gyűjt, hogy egy-két pillanatig fényesen éljen. A serceget meg sajnálom, mert ő is szeretne élni, égni, világítani, de a bél, a lélek beteg. Lám, milyen megnyugtató a szemnek az a lassan, de egyenletesen égő lángocska. Nem tudom, miféle eszmetársulás révén gondolok én e gyertyákat és lángjaikat látva, az emberre és az emberi életre, de amint nézem, nézem e színes gyertyákat, egyenként személyesítem meg őket: te ez vagy, te meg az és így tovább a harmadik, a negyedikben is egy-egy ismerősömet vélem látni. A bezárt ajtón, ablakon rést talál, utat tör magának a csengő-bongó harangszó: bim-bam... „És békesség a földön az embereknek...“ Békesség ? Most ? Mintha az apró lángokon át látnám a fehér lelkeket, akik most, e megszentelt órákban hagyják el az ég minden tája felé dúló harcokban elesett emberek vérző porhüvelyét. Jajgatva süvölt az ágyúgolyó, lecsap, lángkéve, abban szerteröpülő tárgyak és anyagok ; egynéhány szürkés tömeg gurul, kapaszkodik, vánszorog, nyög. Lovas csoport rohan a prüszkölő, megvadult paripákon, a fegyvertűzben lángolni látszó széles kardok előrenyújtva ; most egyszerre kard, lovas, ló eltűnik, mintha a föld nyelte volna el őket, ott rángatódzik egy alaktalan tömeg a sötétben és a vad rohanásban nem látott sziklahasadékban. ■ — Kürtök rivalnak, dobok peregnek, kigyódzó vonalban rohannak előre a szuronyok az ellenség árkai felé. Már ott vannak. Hull a puskagolyó, mint a jégeső, de a zajt is túlharsogja egy rettenetes elnyúló hang: Hurrá!... És ablakomon, ajtórésen utat tör magának a harangszó : ■ — bim-bam, bim-bam. És nézem a karácsonyfán imbolygó lángokat és hideg verejték lepi el homlokom. Rémséges, iszonyatos, szörnyűséges képek ii, félre ! Kendőmért zsebembe nyúlok, hogy verejtékes homlokom megtérüljem és egy levél kerül kezembe. Ma adták ide központi irodánkban, hogy ha jónak látom, használjam fel lapunkban. Olvasom : Igen tisztelt Központi elöljáróság ! .......... 1915. december 23-án. El nem mulaszthatom azt, hogy a részemre utalványozott és mai napon kézhez vett karácsonyi segélyért hálás köszönetem ki ne fejezzem. Nagy segítség ez most nekem, amikor szünet nélkül, kora reggeltől késő estig dolgozva, alig vagyok képes annyit megkeresni, amennyi a mindennapi élethez elégséges, így tanuljuk azt a jótéteményt megismerni, melylyel nemesen érző emberek egykor a Művezetők Országos Szövetségét és ezzel kapcsolatban az özvegyek és árvákra való gondoskodást életre hívták. Bizony, az én boldogult férjem, aki szintén az alapítók között volt, még csak nem is álmodta volna, hogy egykor majd az ő neje is azok közé kerül, akik nagymértékben szükségét érzik majd ennek a támogatásnak. Hálás köszönetem megismételve, vagyok teljes tisztelettel özv. L. F -né. Ez is sötét képet tár elém a karácsonyest hangulatában, de nem fordítom el lelki szemeimet tőle. Egy szegény özvegy asszonyt látok sötét, kis szobában, a melyben