Művezetők Lapja, 1938 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1938-01-01 / 1. szám

XLI évf­. 1. szám. MŰVEZETŐK LAPJA LVIII. Pestszenterzsébet jubiláris társasvacsorája. Az LVIII. sz. pestszenterzsébeti kerületi egyesület fenn­állásának 30-ik évfordulója alkalmából 1938 január hó 6-án esti 7 órakor a saját helyiségében (Pestszenterzsébet, Kos­suth Lajos­ utca 9., Szilva-féle vendéglő) TÁRSASVACSORÁVAL EGYBEKÖTÖTT JUBILÁRIS, RENDKÍVÜLI TAGGYŰLÉST tart, melyre a központi elöljáróságot, saját tagjait és az összes kedves ismerősöket tisztelettel meghívja. A gyűlés keretében ünnepélyesen leleplezik a tagok csoportképét. A rendezőség a meghívottak szíves számos megjelené­sét kéri. Blaha Emil Kovács Béla jegyző, elnök: Kerületi hírek. A kerületi egyesületeinkből beérkezett jegyzőkönyvek és a központi kiküldöttek jelentései szerint az egyesületi élet az egész vonalon felélénkült, aminek élénk bizonyíté­kait képezik azok az élénk eszmecserék, melyek az egye­sületek ülésein felmerülnek és amelyek nyomán a kartár­­sak érdeklődése abban is megnyilvánul, hogy az üléseken számos vendégkartárs is megjelenik és hallva a kari érdekű fontos tárgyalásokat, egymásután jelentkeznek tagjaink so­raiba való felvétel végett. Sajnos, a jegyzőkönyvek egy­­része elkésve érkezett be és azok anyaga túlsúlyban tárgy­talanná vált, más része pedig oly bő — több oldalra terjedő — an­yagot tartalmaz, hogy helyszűke miatt azoknak csak eg­­ kis részét hozhatjuk lapunkban. A központi kiküldöttek általánosságban fejtegették a kari érdekű kérdéseket és a Szövetség központi vezetősége által szükségesnek tartott vagy elvégzett munkálkodást. A tárgyalások homlokterében állottak a m. kir. iparügyi miniszter úr által kiadott kormányrendelet-tervezetek, a magánalkalmazottak rendszeresített fizetett évi szabadsága és munkaidejének szabályozása tárgyában. Kifejtették a kikül­döttek a tervezetekkel szemben elfoglalt álláspontját a köz­pontnak. Kifejtették a kiküldöttek azt is, hogy a helyzet tiszta feltárását célzó adatgyűjtőlapok mily fontossággal bírnak. Ezért szükséges, hogy a kérdőlapokat mindenki a leg­rövidebb idő alatt kitöltve küldje be a központba. Szóba került a Magánalkalmazottak Kamarájának ügye is, melyre vonatkozólag egyöntetűen az a vélemény alakult ki, hogy a kam­arán­ak­ igen fontos szerepe kell, hogy legyen a ma­gánalkalmazottak jogviszonyának ellenőrzése körül. Több oldalról indítvány hangzott el arra nézve, hogy a központi vezetőség keresse meg a munkaadói érdekelt­ségeket, hogy a kedvezőtlen konjunktúra alatt csökkentett, vagy megvont jutalékokat, remunerációkat, illetményeket a gazdasági helyzet javulásával arányosan ismét helyre­állítsák. AZ I. SZ. ÓBUDAI KERÜLET november 4-iki ülése igen látogatott volt, melyen a folyó adminisztrációs ügyek letárgyalása mellett a fenti kérdések is beható tárgyalás anyagát képezték. Az ülésen a központ nevében Orbán Béla központi számvizsgálóbizottsági elnök tartott tartal­mas beszédet, A VI. SZ. GYŐRI KERÜLET október 7-iki ülését, mely­ről már külön is megemlékeztünk, úgyszólván teljesen szeretett elnöke, Ritter Mihály 25 éves jubileumának ünneplésére szentelte. Ebben az ünneplésben osztozott a LXX. sz. győri kerület is. A VIII. SZ. ÚJPESTI KERÜLET decemberi ülése, év­­záró-tagavató társasvacsorával volt összekötve, melyen Lasztovich Félix kerületi elnök és Wopaletzky Károly köz­ponti alelnök szólaltak fel, üdvözölve az új tagokat és is­mertetve a Szövetség célját és munkáját. A XI. SZ. DIÓSGYŐRI KERÜLET októberi ülésén Hajdú elnök elparentálta a kerület volt elnökét, Sztehlik Rudolfot. Elnök bejelentette, hogy az állami vasgyári mű­vezetők érdekében memorandumot nyújtott át a vasgyár igazgatójának, aki megígérte, hogy a művezetők kérését pár­­tolólag fogja az igazgatóságnak továbbítani. A kerület jegyző­­könyvi köszönetet mondott dr. Used­y Béla országgyűlési képviselő, jogtanácsos urunknak a kerület ülésén valló rész­vételéért és a vasgyári művezetők támogatásáért. A kerület novemberi ülése elhatározta, hogy az özvegyek karácsá­­csonyi segélyezéséhez hozzájárul és gyűjtést indít a tagok között. A XII. SZ. ÓZDI KERÜLET november 13-iki ülésén vitéz Gazsó László elnök két érdemes kortársnak, Stur­­mann Pál és Nagy Sándornak elhúnytát jelentette be és melegen emlékezett meg az elhúnytakról. Az ülés Szlányi jegyző katonai bevonulása miatt felkérte Parizek Ferenc pénztárost a jegyzői teendők ideiglenes ellátására. Elnök indítványára elhatároztatott az özvegyek karácsonyi segé­lyezéséhez való hozzájárulás. A XV. SZ. SALGÓTARJÁN-VASGYÁRTELEP kerületi egyesül­etének november 19-iki ülése szintén szomorú ak­tussal kezdődött, amennyiben Malomhegyi Gyula elnök szomorú kötelességet teljesített azzal, hog­’ bejelentette Malomhegyi István tagtársunk elhúnytát. A szomorú be­jelentést az ülés néma felállással hallgatta meg. Elhatá­roztatott, hogy a kerület az özvegyei­ és árvák karácsonyi segélyezéséhez 20 pengővel járul hozzá. A XLV. SZ. TATABÁNYAI kerületi egyesület novem­ber 13-iki ülése a karácsonyi özvegyi segélyekre 50 pengőt szavazott meg. Ezenkívül a kerület öt özvegyének külön 25—25 pengő segélyt nyújt. Molnár József elnök bejelen­tette, hogy a már régebben megszavazott írógépet besze­rezték és a jegyző rendelkezésére bocsátotta. Elhatároz­tatott, hogy a kerületi ülések jövő évtől negyedévenkint tartatnak meg, valamint, hogy a központ megkerestessék, hogy a bányanyagbér rendezése ügyében a belügyminisz­ternél kihallgatást eszközöljön ki, melyen az elnökség és az érdekeltek képviselői az új belügyminiszternél is szor­galmaznák a bányanyagbérügy méltányos rendezését. AZ LVIII. SZ. PESTSZENTERZSÉBETI ker. egy. novem­ber 4-iki ülése igen élénk érdeklődés közt folyt le. Meg­jelent azon Kovácsi Bella Mihály központi elnök is, kinek tartalmas előadását lelkesedéssel és nagy megértéssel fo­gadták. A központi elnök dicsérettel szólt a kerület jegyző­jéről, aki kimerítő stílusos jegyzőkönyveivel hű képét örökíti meg a kerületi mozgalmaknak. Melegen gratulált dr. Hanák Gyula kartársnak, áld.­művezetői elfoglaltsága mellett egyetemi tanulmányait is végezte és sikerrel dok­­t­torált. Kimerítő előadása végén rámutatott arra, hogy a szövetségi élet vezetésében fokozatos utánpótlásra van szükség. Az életük derekán már túllevő vezetőségi kartár­sakat a fiatalabb generációnak kell felváltani. Nekik könnyebb lesz a helyzetük, mint elődeiké, mert már egy kész "örökségbe ülhetnek. A Szövetség erkölcsi tekintélyé­vel és több mint egy milliós vagyonával áll a hátuk mö­gött. Buzdít a tagszerzésre, amihez most a gazdasági hely­zet javulása hozzásegíthet. Ha minden tag legalább még egy tagot tud szerezni, akkor nagyban hozzájárul a veze­tőségre váró feladatok megoldásához. Nem dicséretet vagy elismerést kér a vezetőségnek, hanem támogatást. Apos­­tolkodjanak tehát, hogy mielőbb elérhessük céljainkat. Most van erre a legjobb alkalom. A központi elnök beszé­dét Kovács Béla kerületi elnök és Edelkraut Sándor mél­tatták. A központi elnök szavai termékeny talajba hullot­tak. Támogatják őt abban, hogy a Szövetség erejével és a vezetőség munkájával több elismertetést, több jogot és jobb sorsot akar a művezetőtársadalomnak biztosítani. Váradi József méltatta a Szövetség értékes közvetítő mun­káját, melyet egyik vállalatnál a tagjai érdekében kifej­tett. Ruzicska Henrik a magasabb állásban lévő tagtársak támogatását is szeretné a tagszerzés érdekében kieszkö­zölni. A központi elnök a felszólalásokra kimerítően re­flektált. Részletesen ismerteti azokat a folyamatban lévő kérdéseket, melyeknek sikeres megoldása érdekében a ve­zetőség az illetékes hatóságoknál és munkaadói érdek­­képviseleteknél eljár. Szóvá teszi azt a veszélyt, mellyel a művezetői hatásköröknek mások részéről való fokozatos kisajátítása jár. Tiltakozik az ellen, hogy művezetőket megalázó címmel és jogviszony mellett alkalmaznak. Hely­telennek tartja, hogy a szakértelem és rátermettség he­lyett, iskolai kvalifikáció és protekció legyen az irányadó. A készülő törvénytervezet tárgyalásánál szóvá fogjuk tenni az illetékesek előtt a művezetők értékelésének igazságtalan voltát. Kéri, hogy minden kortárs pusztán kari érdekből csatlakozzon Szövetségünkhöz. A LXVI. SZ. CSEPELI KER. EGYESÜLET október 6-iki és november 3-iki üléséről küldött be legutóbb jegyzőköny­vet. Az októberi ülésen Kovács Béla közp. választmányi tag, míg a novemberi ülésen Kauert Rezső titkár képvisel­ték a központot. Mindkét ülés lelkes hangulatban folyt le s a kerületből a központi kiküldöttek a legjobb benyomá­sokkal távoztak. A GYŐRI LXX. SZ. KER. EGYESÜLET november 6-án tartott ülést, melyen a VI. sz. ker. egyesület vezetőségi tag­ III

Next