Nemesfémipari Közlöny, 1940 (20. évfolyam, 1-23. szám)
1940-01-15 / 1. szám
Ny yugkereskedők a zálogházi árveréseken A Szövetség ékszercsarnokkereskedői szakosztálya tartott választmányi ülést a héten Horváth Ferenc elnöklete alatt. Elsner Ignác alelnök, a segélyalap pénztárnoka számolt be a segélyek kiosztásáról és közölte, hogy 12 ékszercsarnokkereskedő részesült támogatásban 50 P-től 100 P-ig terjedő összeggel, összesen 970 P értékben. A segélyalap jelenlegi vagyona 10.271 P. A választmány a jelentést tudomásul vette, majd a közgyűlés előkészítésére választott jelölőbizottságot, melynek tagjai: Goldner Nándor, Hartmann Artur, Rózsa J., Zelmanovits Lajos és Rákos Nándor. A választmányi ülés további folyamán azokat a panaszokat tárgyalták, amelyek a zálogházak árverései körül felmerültek. Mióta ugyanis a tört-arany rendelet életbe lépett, az a gyakorlat alakult ki, hogy a zálogházi árveréseken olyan vevők jelentkeznek, akik nincsenek az aranybizottság ellenőrzése alatt, tehát a vásárolt tárgyakkal tetszésük szerint rendelkezhetnek. Így történik aztán az, hogy zugkereskedők özönlik el az árverési termet, akik természetesen az árjegyzőbizottság által megállapított áron felül vásárolhatnak, szemben a legális ékszerészekkel, akik a vásárolt tárgyakat törtaranyként kell, hogy kezeljék, tehát el nem adhatják áruként, s így nem is tudnak olyan árat fizetni, mint a zugkereskedők. Ezzel a helyzettel pontosan az ellenkezőjét éri el a törtarany rendelet, mint amit célzott és a zálogházi áru olyan kezekbe kerül, ahol az aranybizottság ellenőrzése megszűnik. A választmány úgy határozott, hogy bizottságot küldenek ki, mely bizottság ezeket az árverési sérelmeket összeállítja és az aranybizottság elé terjeszti. Adómérséklés — katonai szolgálat. Előfordult sok esetben, hogy katonai szolgálatot teljesítő iparosok, eredménytelenül adóelengedést kértek a pénzügyigazgatóságtól. Ezúton is közöljük, hogy jogosan és a siker reményében katonai szolgálatot teljesítése címén az adómérséklést csak abban az esetben kérhetik, ha januárban felmondják a rögzített adókat, s a felmondáskor benyújtandó adóvallomásban pontosan feltűntetik, hogy medig teljesítettek katonai szolgálatot és ezalatt keresetükben milyen mérvű csökkenés következett be. Igazolt keresetcsökkenés esetén mérséklik az adókat. Szabályszerű könyvelés mellett nem lehet becslés alapján adózni. Felmerült konkrét ügyből kifolyólag a Közigazgatási Bíróság megállapította, hogy ha az adózó szabályszerű könyveket vezet, a jövedelem- és vagyonadóalapokat akkor is jogosultak az adókivető hatóságok — ezeknek a könyveknek alapján — megállapítani, ha az adózó kifejezetten arányosítás alapján való adóztatását kéri. Ilyen rendelkezés, amely az adózó akaratától tenné függővé a gazdasági könyveknek az adóztatásnál való igénybevételét, nincsen. A Közigazgatási Bíróság ezzel a rendkívül érdekes indokolásal utasította el az érdekelteknek a benyújtott panaszát, amely panasz ugyanis becslés alapján kérte annak megállapítását, hogy az elmúlt esztendőben a vállalatot károsodás érte. Kisiparosok gépeinek, szerszámainak végrehajtás alóli mentesítése. A közadók kezeléséről szóló 60.000— 1927. P. M .számú rendelet (К. К. H. Ö.) 55. §-ának 12. pontja szerint mentesek a végrehajtás alól és a végrehajtást szenvedő beleegyezésével sem foglalhatók le a kisiparosoknak és kézművesiparosoknak a keresetük folytatásához з Január змэ Kell bejelenteni a szellemi foglalkoztatottak körébe eső változásokat Mint lapunkban már több ízben jeleztük, minden évben kétszer kell az Értelmiségi Alkalmazottak Kormánybiztosságához, (V., Klotild u. 10.) bejelenteni az értelmiségi alkalmazottak körébe eső változásokat. Ez a bejelentés most január 31-én válik esedékesé, ezért ezúton figyelmeztetjük érdekelt kartársainkat, hogy a bejelentést el ne mulasszák. Bejelentés alá a december 31-i állapot kerül. Bejelentési lapokat a kerületi elöljáróságokon lehet kapni drb-ként 10 fillérért, vagy a szakmai ruhatárosnál drb-ként 16 fillérért. Ott, ahol változás a legutóbbi bejelentéshez képest nincs, szintén kell bejelentést tenni, csak azzal a megjegyzéssel, hogy: változás nincs. Tájékoztatásul közöljük, hogy a zsidótörvény rendelkezései szerint 1942. december 31-ig kell egyensúlyi állapotot teremteni. Ez azt jelenti, hogy akinek egy elbocsátandó alkalmazottja van, az 1942. december 31-re kell, hogy felmondjon, akinek kettő az elbocsátandó alkalmazottja, az az egyik alkalmazottját 1941. december 31-re, a másikat 1942. december 31-re kell, hogy elbocsássa, akinek három elbocsátandó alkalmazottja van, az egynek-egynek 1940., 1941. és 1942. december 31-re kell, hogy felmondjon. Háromnál több elbocsátandó ügyében maga a Kormánybiztosság állapítja meg az elbocsátások sorrendjét, szükséges szerszámai, gépei, műszerei, állatai és ezen állatok részére félévre szükséges takarmány, továbbá a kisiparosok és kézművesiparosok feldolgozható anyagkészlete 500 pengő értékig. Tudomásunkra jutott, hogy a fenti rendelkezés ellenére is az adóügyi hatóságok több ízben a kisiparosoknak keresetük folytatásához szükséges munkaeszközeit is lefoglalták köztartozásuk fejében. A lefoglalás ellen benyújtott panaszoknak a közigazgatási bíróság számos esetben helyt adott és a foglalást feloldotta (1. 9583/1936. P. sz. vagy pedig 9609/1936. P. számú Közigazgatási Bírósági határozatok.) A fentiekre való tekintettel felhívjuk kortársaink figyelmét arra, hogy amenynyiben tudomásukra jut, hogy az adóügyi hatóságok a fenti rendelkezést nem tartják be és kisiparosoknak és kézművesiparosoknak a keresetük folytatásához szükséges gépeit, szerszámait, esetleg anyagkészletét (500 pengőn alul) lefoglalnák és fellebbezésüket a felsőbb adóügyi hatóságok is elutasítanák, akkor a fenti közigazgatási bírósági döntésekre hivatkozva, forduljanak panasszal a Közigazgatási Bírósághoz. FELHÍVÁS AZ ÓRÁS KARTÁRSAKHOZ! Napról-napra visszatérő probléma órát árusító kartársaink részéről az órák ármegállapítása. Felhívjuk kartársaink figyelmét arra, hogy a Budapesti Órások Ipartestülete még 1938-ban kiadott irányárlapot az órajavításokra vonatkozólag. Ez az árlap a repassálás költségeire vonatkozólag is tartalmaz intézkedéseket. Mindenki egyéni érdeke, hogy ily irányárlap birtokában legyen, hogy az óraeladás kalkulálási problémái feleslegessé váljanak. Az irányár táblázat 50 f és megrendelhető úgy lapunk kiadóhivatala útján, mint közvetlenül a Budapesti órások Ipartestületénél (Budapest, VII., Károly körút 3/a.) Dr. Mayerhof György arany-, ezüstáru készítő új helysége: BUDAPEST, VII. KERÜLET, WESSELÉNYI UTCA 11. SZ. (Sípu. sarok) Telefon: 345-014. Kálmán Géza közreműködésével készít és raktáron tart mindennemű ezüstárukat elsőrangú kivitelben. Speciális dobozok és képkeretek. Javításokat jutányosan és pontosan készít. Aranyozás, ezüstözés, galvanizálás. A vidéki megbízásokat postafordultával intézi el. Legrégibb szakmabeli cég 1 Nagy raktár különböző kivitelű és gyártmányú zseb- és karórákban, ébresztő- és faliórákban, valamint raktáron összes Telefon , sablon alkatrészek. Pontos, lelkiismeretes 142-431. kiszolgálás Ksinger Zsigmond óra- és forintúra nagykereskedő Budapest VII., Wesselényi utca 8. sz.