Nyomda- és Rokonipar, 1926 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1926-01-01 / 1. szám
1926 január 2 NYOMDA- ÉS ROKONIPAR 5. oldal iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiíiíiiiiiiiiiiiiiiliiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiii szerint Márkus Géza szakmai képesítéssel nem bir és az érvényét vesztett iparigazolvány elfogadása az 1922. évi ipartörvény kijátszására vezetne. Tagfelvétel iránt kereső Márkus Géza ezek után Egyesületünkbe azzal tért vissza e hó 10.-én, hogy régi, általunk érvénytelennek nyilvánított iparigazolványát ismerjük el érvényesnek és felvétele elé akadályt ne gördítsünk, mivel az illetékes kerületi Elöljáróság arra való hivatkozással, hogy Márkus Géza 1921. év óta ez iparigazolvány alapján adózik, azt érvényesnek tekinti. A fél e kérelmét teljesíthetőnek nem találjuk, mivel felfogásunk szerint a nyomdai iparűzés kritériumát nem meríti ki az a tény, hogy bárki is ily ipar folytatására nyert engedélye után adózott, anélkül, hogy egyben azt az ipari tevékenységet is kifejtette legyen, mely — jelen esetben — nyomtatványoknak, saját, e célra megfelelő és ily munkálkodásra alkalmas felszereléssel biró műhelyében vagy ipartelepén történő készítésében kell, hogy kifejezésre jusson. Márkus Géza ezideig ily teleppel nem birt és 1921-ben nyert iparigazolványának telephelyeként iparűzés céljaira meg nem felelő magánlakása volt megnevezve, hol semminemű, a nyomtatvány készítésre alkalmas felszerelés fölött nem rendelkezett és működése abban merült ki, hogy nyomtatványok közvetítésével foglalkozott, azok ipari elkészítésének kizárásával. Az előadottak alapján a t. Sokszorosító Ipartestület, mint elsőfokú iparhatóság, szerény véleményünk szerint állást kellene hogy foglaljon ez ügyben, azon alapon, mely az 1922. évi XII. t.-c. által adva van, még akkor is, ha szemben találja magát a felsőbb hatóságaként működő kerületi Elöljárósággal, mely elvégre nem az a fórum, mely végkép hivatott ily iparügyekben dönteni. Ez indít bennünket arra, hogy t. Címet ez átiratunkkal megkeressük. Egyesületünk Számol azzal a kézenfekvő eshetőséggel, hogy ez ügybeni állásfoglalásának messzebbmenő hullámverései támadnak, ámde a törvény világos rendelkezése alapján elég erősnek tudja magát e várható kihatások elleni küzdelemre. Egyesületünknek a már ismételten idézett ipartörvény megalkotásakor, annak minden szakmára vonatkozó hátrányos rendelkezésével szemben egyetlen reménye az volt, hogy annak életbeléptével és az általa életre hívott ipartestület segélyével meg lesz akadályozható, hogy szakmánkat ezután is elözönölhessék az arra nem hivatott, képesítéssel nem bíró elemek. E reményünkben nem szeretnénk csalódni, bár, sajnos, az Ipartestület intézménye eddig nem volt képes ezt az áramlatot valamennyire is feltartóztatni. Jelen esetben azonban oly helyzettel találjuk szemben magunkat, melyre nézve a jogszabályok kifejezetten és félre nem érthető módon rendelkeznek és így kötelességünknek tartottuk, hogy a t. Ipartestület figyelmét e körülményre, valamint mindazon kísérőjelenségre felhívjuk, melyek ez újabb abúzus karakterét adják és nincs kétségünk az iránt, hogy a t. Ipartestület is azon lesz, hogy az ipari közös érdekeknek oly mód álljon a maga eszközeivel szolgálatába, mint tesszük azt mi, ez ügybeni állásfoglalásunkkal. Budapest, 1925. évi december hó 14-én. Kiváló tisztelettel Magyaroszági Grafikai és Athoniparosok főniikegyesülete Markovits Kálmán s. k. Székely Artur ?. k. Átiratunknak és az ez ügyben lefolytatott tárgyalásainknak meg volt az a hatása, hogy az ipartestületi iroda, még mielőtt Elöljárósága ez ügybe beleavatkozott volna, magáévá tette a Főnökegyesület álláspontját és megsemmisíttette az 1921. évben kelt iparengedély nyomdai iparűzés gyakorlására jogosító részét. Azóta a nyomdát nyitni óhajtó ügynök ügyvédjével, pénzemberével és jégen tartott képesített társával keresi a nyomdanyitás útját és nincs kétségünk az iránt, hogy a rendelkező és irányadó törvény számtalan hátulsó ajtajainak valamelyikén sikerül is majd rövidesen rátalálnia, hacsak egy kissé is megalkuszik a helyzettel. A képesítéssel járó ezen előnynek tehát vajmi kevés a gyakorlati értéke az életben. De menjünk tovább egy lépéssel. Azok, kik annak idején figyelmeztetve lettek az ilyen bekövetkezendő körülményekre, mégis lándzsát törtek az Ipartestület megalakításáért, előszeretettel hivatkoztak mindig arra, hogy e szerv megalkotása fogja a kisipar részére lehetővé tenni, hogy a közszállításokban, melyekből ezideig ki volt zárva, ezentúl részt vehessen. A felállított Ipartestület meg is tette már ez ügyben a kezdeményező lépéseket, amennyiben, tudomásunk szerint, hozzáfogott ama szövetkezeti szervének fölépítéséhez, melyen keresztül többek közt e kérdést is meg kívánja oldani. Jóslatokba bocsátkozni afelől, hogy speciálisan a nyomdaiparban — hol a közszállítások kiadására meglehetős befolyással bír a napi politika, miként azt csak pár napja is alkalmunk volt tapasztalhatni — minő eredménnyel fog járni e törekvés, bajos volna. Ámde, ha a kisiparnak sikerül a maga kapacitásának megfelelő teljes közszállítási munkamennyiséget megszereznie, annak előrelátható tiszta össznyeresége aligha fogja kitenni azt az összeget, melyet az ipartestületi tagdíjaknak az üzemek által kifizetett összege tesz ki. Ennek dacára van még egy momentum, amellyel a kisiparnak számolnia kell az esetben, ha közszállítások elnyerése iránti törekvését kellő siker koronázza. Utóbbi időkben gyakran hallani oly megnyilatkozásokat, melyek az ily kisipari törekvéseket azzal okolják meg, hogy a nagy- és középipar konkurrenciája folytán a kisiparra kiható munkacsökkenés pótlására irányuló természetes jelenséggel állunk szemben, midőn a közszállítások megosztása céloztatik. Hogy ez az érv csak jelszó, mint ahogy napjainkban nem egy alkalommal tetszetős, de alap nélkül bíró jelszavakkal állunk szemben, azt hajlandó vagyok bizonyítani. Úgy gondolom, nem kell igazolni, hogy a nyomtatványszükséglet a békeévekkel szemben lecsökkent, mert ha bárki is ennek bizonyítását kívánná, rámutatnék a nagy- és középüzemekben, de talán bizonyos mértékig még a kisüzemekben is állandóan letakart gépekre. Annak dacára azonban, hogy a nyomtatványszükséglet lecsökkent, mégis újabb nyomdák alakultak, melyek több-kevesebb szerencsével folytatják iparukat, kezdve ezt az alfán, az üzletszerzésen. Az tehát, ki a szükségletcsökkenés és üzemszaporodás által előállott és az egyeseket érintő munkahiányt a »nagyok« konkurrenciájának rovására kívánja elkönyveltetni, üres jelszón nyargal. Hogy ez menynyire igaz, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a konkurrenciában egymással vetélkedők jórésze elismeri, hogy a kiélesedett verseny terén leginkább azokkal áll szemben, kiknek üzeme a saját üzemével egyenrangú. Az elkonkurrálás legtöbb esete tehát az egyazon osztályozottságon belül játszódik le. Vannak azonban kivételek is, ámde pro és contra és nem tehető jogosan szemrehányás azért, hogy itt-ott a nagy nyomda elveszi a kicsiny munkáját, midőn ugyanakkor és legalább azonos mértékben megtörténik ennek fordítottja is. Nem lehet azonban a nagyüzemek versenyzési rendszerének rovására írni a munkamennyiség csökkenésének még ezek után fennmaradó részét sem, mivel igazolható, hogy az utóbbi esztendők alatt általánosságban inkább a nagyüzemek stagnáltak és vesztettek teret és a kisüzemek fejlődtek, amit bizonyít az a tény is, hogy a munkáslétszám a régi állapottal szemben éppen a nagyüzemekben csökkent le. Ez megint csak bizonyíték arra nézve, hogy a hiányzó és előszeretettel a nagyiparon keresett munkamennyiség egy jó része azon kis üzemekben helyeződött el, melyek az örvendetes fejlődés és terjeszkedés ez útjára kerültek. Ha tehát még ezek dacára is sokan osztozkodni kívánnak azon a munkaállagon, mely bizonyos mértékig a tradicionális elhelyezkedés folytán egyes üzemeknek bizonytalan birtokállományát képezi, úgy gondoljanak ezek arra, hogy abban a minutumban, amikor ez az állag megbontatik, kénytelen lesz annak addigi birtokosa a pótlást a munkapiac azon szükségletéből megszerezni, mely a konkurrencia révén hozzáférhető. Ez a majdan alkalmazásra kerülő kényszermegoldás pedig a konkurrencia megnövekedését jelenti. Nem tudom, meddig lehet még feszíteni azt a már mindenki által túlontúl feszültnek elismert húrt, amely konkurrencia néven ismeretes iparunkban, azonban egy bizot y A Kalkulációs Tanfolyam előadássorozata 1926 január hó 5-én kedden délután 6 órakor. Szász Győző „A papiros a nyomdaipar szempontjából", Dr. Engel Kornél „A tisztességtelen versenyről szóló törvény“ és Révész Zsigmond „A könyvkötészet és a nyomdai kalkuláció“ c. felolvasása. Ezt követi a „Kompress munkák gyakorlati kalkulációja“ 1926 január hó 12-én kedden délután 6 órakor. Tausz Sándor „A kémigráfia“, Markovits Kálmán „A kollektív szerződés“ címen tart felolvasást. Ezt követi a „Folyóiratok gyakorlati kalkulációja, különös tekintettel a hirdetésekre". Az előadásod sorrendjén való változtatás jogának fenntartásával.