Nyomda- és Rokonipar, 1930 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1930-01-01 / 1. szám
XX. évfolyam Budapest, 1930 január 11. szám MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1-ÉN | | M | \ |^| f| K | fl P B m\ KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KÉR.ÉS 15-ÉN. ~ TELEFON: AUT. 825 05 HTI ^ MÁRIA VALÉRIA UTCA 12. FÉLEM. 1. SÍIÍÍÍ^^ .....Ilim.....................iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiK.....IIIIIIHI Tartalom a Újévi cikket__- Új év és az optimizmus. - Újévi dióhéj. - A Főnökegyesület hivatalos közleményei. -A dridlIIIII ■ /| papirosminőségek normalizálása. - Vegyes. - A budapesti békéltető bizottság határozatai. llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllilllllllllllllllllllllilllllllllli NYOMDA- ÉS ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTÖI, KEMIGRÁFIAI KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETIKÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPÍRFELDOLGOZÓ IPARI ! Újévi cikket írni egykoron, normális időkben, igen háládatos munkálkodás volt. Az ember végiggondolta az elmúlt év eseményeit, ezek közül felsorolta azokat, amelyek a szóbanforgó közületre károsan hatottak, vagy legalább is nem mozdították elő annak tervbevett boldogulását. Azután reményt nyújtott az újévi cikk írója, hogy mindezek a zavarólag ható helytelenségek, a boldogulást gátló körülmények az új, évben jóra fognak fordulni, mert hisz a múltak tapasztalatain okulva, világosan mutatkozik az út, amelyen haladva, el lehet mindazt érni, amit törekvő és szorgalmas tagjai a közületnek, joggal maguknak követelhetnek. Egykor így volt és most? Nagyon hálátlan munkálkodás. Végigjárom gondolatban az elmúlt esztendőt és nem találok egyetlen olyan eseményt, amely gazdaságilag valamelyest valóra váltott volna azokból a reménységekből, amelyek teljesedése iparunkat a javulás útján előbbre vinné. Ha tehát azon módszer szerint kívánnám cikkemet megírni, mint egykor lehetett, fel kellene sorolnom mindazt, ami egy év előtt helytelen volt, aminek megvalósítását az elmúlt esztendőtől vártuk. Sőt nem is volna elég! Hiszen rosszabbodtak a viszonyok. A helyzet súlyosbodott és ami egy év előtt még segített volna talpraállítani iparainkat, az ma már nem elég, kevés, annál sokkal többet kellene az új évnek hozni, hogy az egy év előtt támasztott kívánságok, igények, remények kielégülést nyerjenek. Mert — sajnos — azt igazán könnyű megállapítani, hogy iparaink a romlás lejtőjén lefelé — az elmúlt év folyamán — nagy darab utat tettek meg. Itt már csak valami csoda segíthet. Az iparainkban dúló bábeli meg nem értést romlásunk legfőbb elősegítőjét csak a gazdasági viszonyok általános és az egész vonalon való megjavulásakor lehet majd gyógykezelésbe venni. Addig is pepecselhetünk, egyes sebeket kezelhetünk, kínzóbb fájdalmakat enyhíthetünk, de új vérkeringést, amire ennek a nagy betegnek szüksége volna, nem remélhetünk. Odajutottunk, hogy sem az orvosokhoz, sem az orvosságokhoz a szenvedőnek nincs bizalma. Fásultan tűri, hogy ezzelazzal próbálkozzanak, de érzi, hogy mindezek nem segítenek rajta, ha láza itt-ott átmenetileg alább is száll. Várja az idő javulását, a természet újjáéledését, — a gazdaság nagy világában, — mikor majd kisüt ismét az eredményes munkálkodás életet adó napja, amely minden dolgozni akaróra, szorgalmát kifejtőre egyaránt veti érlelő sugarait, akkor talán, akkor —reményt! — visszatér majd ereje, olyan munkálkodásba kezdhet, amely részére is eredménnyel kecsegtet. Ezt a gyógyulást várja, reményit . .. Közben pedig a gyengébbek, akik egyúttal nem a rosszabbak is, pusztulnak ... Addig is, míg elérkezik az az idő, azzal vigasztalódom: kiváltságos zsenik, kiknek neve a történelem lapjaiba az utókor számára bevésődik, kiknek tudása, éleslátása milliók és milliók közül kiemelkedik, kik hivatva volnának az emberiség szenvedéseit gyógyítani, nem érnek célt, nem találják meg a gyógyszert, csak azért, mert nem értik, vagy nem akarják egymást megérteni. Pedig az ő megértésük, egymás iránti bizalmuk milliók és milliók boldogulását mozdítaná elő ... Mi ne csodálkozzunk, ha közöttünk nem jobb a helyzet, ha a mi közületünkben nem akad, aki a hiányzó megértést, a nélkülözhetlen bizalmat meg tudná teremteni, hiszen mi is csak emberek vagyunk és folytatjuk az utat — a romlás lejtőjén mind mélyebbre. Ez, úgy látszik, feneketlen. * Egy az iparunkat fájdalmasan érintő seben pepecselek már hetek óta a Typographia tollforgatójával és nem tudunk megegyezni. Mivel a nyomdai munkások lapjának 52. számában adott válasz egyes, részeiben haladást látok, nem veszítem el türelmemet, talán eredményes munkát végzek. Hogy nem tud velem egyetérteni a Typographia cikkírója, azon nem csodálkozom, az természetes. Azt még az a fentebb említett nagy újjáéledése az erőknek, sem fogja meghozni, hogy munkáltató és munkavállaló végig egy véleményen legyen. Mindkettőnek egyaránt érdeke, hogy az az ipar, amelyhez sorsát kötötte, boldoguljon, de hogy kinek mi és mennyi jusson ebből, ennek mindkét részre igazságos eldöntése, talán örök vita tárgyát fogja képezni. Az én részemre már az is »örök«, ha csak néhány generáció őrlődik majd fel annak helyes megoldásáig. A sebet megneveztem: a kollektív szerződés alapján munkát vállaló »munkateljesítménye«. Ha az e körüli vitában más egyébre is kitért cikkeim megválaszolója, ebben nem vagyok hibás. Én semmi mást ez alkalommal nem akartam tisztázni. A jelen súlyos viszonyok között ezt találtam legfontosabbnak és mivel erre éppen a Typographia egy cikkének kapcsán alkalom kínálkozott — ezt megragadtam. Úgy vélem, azért tért ki eleinte minden egyébre, mert ezt a kényes kérdést nem kívánta firtatni. A legutóbbi cikk, a harmadik ebben a vitában, azonban már pedzi: »Talán ott van eltérés közöttük, hogy mi nem tudjuk, mit tartanak a túlsó oldalon megfelelő termelési mennyiségnek?« Téved a cikk írója, mert bizonyára ismeri a kollektív szerződést, ezt csak fel kell tételeznem, és ott ez világosan meg van állapítva. Az én cikkeimben több alkalommal megneveztem a gépszedőt. Nem azért éppen ezt a kategóriát, mert ez vét legjobban a kollektív szerződés megállapította kötelezettsége ellen. Nem! Csak azért, mert ennek a kategóriának a teljesítési kötelezettsége van legpontosabban meghatározva a kollektív szerződésben. Ennél a kategóriánál nem merülhet fel még nézeteltérés sem. Ennek a kategóriának a munkateljesítési kötelezettsége az üzemmel szemben azon naptól fogva meg van határozva, mióta részére árszabály fennáll. És hogy a munkás ne legyen kiszolgáltatva az üzem egyoldalú követelésének, múlt évben még azt is tisztáztuk és az árszabályba iktattuk, ami véleményeltérést okozhatott volna. Erre is hivatkoztam néhányszor cikkeimben. Ismétlem, nem volt szándékomban kipécézii ennek a kategóriának a visszaéléseit, de hiába hadakozunk az egyéb , nem kevésbé fontos kategóriák teljesítményét illetőleg, amely utóbbiaknál a Typographia cikkírójának a teljesítmény megállapítására nézve részben igaza lehet, ha annál a kategóriánál nem tudjuk a jogos követelésünket érvényesíteni, amelyiknél ilyen kétség nem merülhet fel. A gépszedők teljesítményét illetőleg a kollektív szerződés megkötői és, mondjuk, garantálói között nem lehet véleménykülönbség, mivel pontosan számokkal van megállapítva a munkabér ellenértéke. Nagyon örülök, hogy sikerült a Typographiát a fent idézett közlésig elvinni. Mert ha a kérdést jalan feltették, bizonyára választ is várnak reá. Megadjuk. Nem lesz nehéz. Szakember, ki maga is ismeri a munka menetét, számol mindennel, ami a teljesítményt könnyíti, elősegíti, persze azzal is, ami hátráltatja, meg tudja könnyen állapítani, mi a normális telje-