Nyomda- és Rokonipar, 1930 (20. évfolyam, 1-24. szám)

1930-01-01 / 1. szám

XX. évfolyam Budapest, 1930 január 1­1. szám MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1-ÉN | | M | \ |^| f| K | fl P B m\ KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, V. KÉR.­ÉS 15-ÉN. ~ TELEFON: AUT. 825­ 05 HTI ^ MÁRIA VALÉRIA­ UTCA 12. FÉLEM. 1. SÍIÍÍÍ^^ .....Ilim.....................iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiK.....IIIIIIHI­ Tartalom a Újévi cikket__- Új év és az optimizmus. - Újévi dióhéj. - A Főnökegyesület hivatalos közleményei. -A dridlIIIII ■ /| papirosminőségek normalizálása. - Vegyes. - A budapesti békéltető bizottság határozatai. llllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllilllllllllllllllllllllilllllllllli NYOMDA- ÉS ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTÖI, KEMIGRÁFIAI KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETIKÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPÍRFELDOLGOZÓ IPARI ! Újévi cikket írni egykoron, normális időkben, igen hálá­­datos munkálkodás volt. Az ember vé­giggondolta az elmúlt év eseményeit, ezek közül felsorolta azokat, amelyek a szóban­­forgó közületre károsan hatottak, vagy legalább is nem mozdították elő annak tervbevett boldogulását. Azután reményt nyújtott az újévi cikk írója, hogy mind­ezek a zavarólag ható helytelenségek, a boldogulást gátló körülmények az új, évben jóra fognak fordulni, mert hisz a múltak tapasztalatain okulva, világosan mutatkozik az út, amelyen haladva, el lehet mindazt érni, amit törekvő és szorgalmas tagjai a közületnek, joggal maguknak követel­hetnek. Egykor így volt és­­ most? Nagyon hálátlan munkálkodás. Végigjárom gondo­latban az elmúlt esztendőt és nem találok egyetlen olyan eseményt, amely gazdasá­gilag valamelyest valóra váltott volna azokból a reménységekből, amelyek tel­jesedése iparunkat a javulás útján előbbre vinné. Ha tehát azon módszer szerint kí­vánnám cikkemet megírni, mint egykor le­hetett, fel kellene sorolnom mindazt, ami egy év előtt helytelen volt, aminek meg­valósítását az elmúlt esztendőtől vártuk. Sőt nem is volna elég! Hiszen rosszab­bodtak a viszonyok. A helyzet súlyos­bodott és ami egy év előtt még segített volna talpraállítani iparainkat, az ma már nem elég, kevés, annál sokkal többet kel­lene az új évnek hozni, hogy az egy év előtt támasztott kívánságok, igények, re­mények kielégülést nyerjenek. Mert —­ saj­nos — azt igazán könnyű megállapítani, hogy iparaink a romlás lejtőjén lefelé — az elmúlt év folyamán — nagy darab utat tettek meg. Itt már csak valami csoda segíthet. Az iparainkban dúló bábeli meg nem értést romlásunk legfőbb elősegítőjét csak a gazdasági viszonyok általános és az egész vonalon való megjavulásakor le­het majd gyógykezelésbe venni. Addig is pepecselhetünk, egyes sebeket kezelhetünk, kínzóbb fájdalmakat enyhíthetünk, de új vérkeringést, amire ennek a nagy beteg­nek szüksége volna, nem remélhetünk. Odajutottunk, hogy sem az orvosokhoz, sem az orvosságokhoz a szenvedőnek nincs bizalma. Fásultan tűri, hogy ezzel­­azzal próbálkozzanak, de­ érzi, hogy­ mind­ezek nem segítenek rajta, ha láza itt-ott átmenetileg alább is száll. Várja az idő javulását, a természet újjáéledését, — a gazdaság nagy világában, — mikor majd kisüt ismét az eredményes munkálkodás életet adó napja, amely minden dolgozni akaróra, szorgalmát kifejtőre egyaránt veti érlelő sugarait, akkor talán, akkor —­­reményt! — visszatér majd ereje, olyan munkálkodásba kezdhet, amely részére is eredménnyel kecsegtet. Ezt a gyógyulást várja, reményit . .. Közben pedig a gyen­gébbek, akik egyúttal nem a rosszabbak is, pusztulnak ... Addig is, míg elérkezik az az idő, azzal vigasztalódom: kiváltságos zsenik, kiknek neve a történelem lapjaiba az utókor szá­mára bevésődik, kiknek tudása, éleslátása milliók és milliók közül kiemelkedik, kik hivatva volnának az emberiség szenvedé­seit gyógyítani, nem érnek célt, nem ta­lálják meg a gyógyszert, csak azért, mert nem értik, vagy nem akarják egymást megérteni. Pedig az ő megértésük, egymás iránti bizalmuk milliók és milliók boldo­gulását mozdítaná elő ... Mi ne csodál­kozzunk, ha közöttünk nem jobb a hely­zet, ha a mi közületünkben nem akad, aki a hiányzó megértést, a nélkülözhet­­len bizalmat meg tudná teremteni, hi­szen mi is csak emberek vagyunk és foly­tatjuk az utat — a romlás lejtőjén mind mélyebbre. Ez, úgy látszik, feneketlen. * Egy az iparunkat fájdalmasan érintő seben pepecselek már hetek óta a Typo­­graphia tollforgatójával és nem tudunk megegyezni. Mivel a nyomdai munká­sok lapjának 52. számában adott válasz egyes, részeiben haladást látok, nem veszítem el türelmemet, talán eredményes munkát végzek. Hogy nem tud velem egyetérteni a Typographia cikkírója, azon nem csodálkozom, az természetes. Azt még az a fentebb említett nagy újjáéle­dése az erőknek, sem fogja meghozni, hogy munkáltató és munkavállaló végig egy véleményen legyen. Mindkettőnek egyaránt érdeke, hogy az az ipar, amely­hez sorsát kötötte, boldoguljon, de hogy kinek mi és mennyi jusson ebből, ennek mindkét részre igazságos eldöntése, talán örök vita tárgyát fogja képezni. Az én ré­szemre már az is »örök«, ha csak né­hány generáció őrlődik majd fel annak helyes megoldásáig. A sebet megneveztem: a kollektív szer­ződés alapján munkát vállaló »munkatel­jesítménye«. Ha az e körüli vitában más egyébre is kitért cikkeim megválaszolója, ebben nem vagyok hibás. Én semmi mást ez alkalommal nem akartam tisztázni. A jelen súlyos viszonyok között ezt talál­tam legfontosabbnak és mivel erre éppen a Typographia egy cikkének kapcsán al­kalom kínálkozott — ezt megragadtam. Úgy vélem, azért tért ki eleinte minden egyébre, mert ezt a kényes kérdést nem kívánta firtatni. A legutóbbi cikk, a har­madik ebben a vitában, azonban már pedzi: »Talán ott van eltérés közöttük­­, hogy mi nem tudjuk, mit tartanak a túlsó ol­dalon megfelelő termelési mennyi­ségnek?« Téved a cikk írója, mert bizonyára is­meri a kollektív szerződést, ezt csak fel kell tételeznem, és ott ez világosan meg van állapítva. Az én cikkeimben több al­kalommal megneveztem a gépszedőt. Nem azért éppen ezt a kategóriát, mert ez vét legjobban a kollektív szerződés meg­állapította kötelezettsége ellen. Nem! Csak azért, mert ennek a kategóriának a tel­jesítési kötelezettsége van legpontosabban meghatározva a kollektív szerződésben. Ennél a kategóriánál nem merülhet fel még nézeteltérés sem. Ennek a kategóriá­nak a munkateljesítési kötelezettsége az üzemmel szemben azon naptól fogva meg van határozva, mióta részére árszabály fennáll. És hogy a munkás ne legyen kiszolgáltatva az üzem egyoldalú követe­lésének, múlt évben még azt is tisztáztuk és az árszabályba iktattuk, ami vélemény­­eltérést okozhatott volna. Erre is hivatkoz­tam néhányszor cikkeimben. Ismétlem, nem volt szándékomban kipécéz­ii ennek a ka­tegóriának a visszaéléseit, de hiába ha­dakozunk az egyéb , nem kevésbé fon­tos kategóriák teljesítményét illetőleg, amely utóbbiaknál a Typographia cikk­írójának a teljesítmény megállapítására nézve részben igaza lehet, ha annál a kategóriánál nem tudjuk a jogos köve­telésünket érvényesíteni, amelyiknél ilyen kétség nem merülhet fel. A gépszedők tel­jesítményét illetőleg a kollektív szerződés megkötői és, mondjuk, garantálói között nem lehet véleménykülönbség, mivel pon­tosan számokkal van megállapítva a mun­kabér ellenértéke. Nagyon örülök, hogy sikerült a Typo­­graphiát a fent idézett közlésig elvinni. Mert ha a kérdést jal­an feltették, bizo­nyára választ is várnak reá. Megadjuk. Nem lesz nehéz. Szakember, ki maga is ismeri a munka menetét, számol minden­nel, ami a teljesítményt könnyíti, elősegíti, persze azzal is, ami hátráltatja, meg tudja könnyen állapítani, mi a normális telje-

Next