Nyomda- és Rokonipar, 1935 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1935-01-04 / 1. szám

15 OZ XXV. évfolyam Budapest, 1935 január 47 1S1K szám MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 1.-ÉN EU9 9 B ^9 gj^ §áf i #% D)I &k SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, ÉS 15.-ÉN. ~ TELEFONSZ.: 87-664 ■ V ■% M V# Km ■ WM BUDAPEST, IX. KNEZITS UTCA 12. SZ. NYOMDA- ÉS ROKONIPAR A KÖNYVNYOMDÁI, LITOGRÁFIÁI, FÉNYNYOMDAI, BETŰ- ÉS TÖMÖNTÖI, KEMIGRÁFIAI KÖNYVKÖTŐ, ÜZLETIKÖNYV, DOBOZGYÁRI ÉS EGYÉB PAPÍRFELDOLGOZÓ IPARI Új esztendő. — Újévi köszöntő. — Munka és összetartás. — Az elmúlt esztendő mérlege. — Az árajánlat és a hering-adoma. — Javulunk? — A vidéki nyomdaipar és a szakmai áregyezmények kérdése. — Búcsú Kellner am Alberttől. — Levél a szerkesztőhöz. — Emlékeim. — Mérsékeljék a nyomtatványok postai tarifáját próbaidőre. W,M' — Parancs. — Újévi köszöntő. — A holland nyomdákról. — Idegenforgalmi propaganda és grafikai kultúra. Hatáskeresés. — A ponyva divatja. — Rövid áttekintés az év nyomdatechnikai újdonságairól. — Hivatalos közlemények. A grafikai iparok szállítói. — Technikai problémák. — Az árak leszállítása helyett a minőség javításával versenyezzünk! — Magyar könyvtermelés. — Levél a szerkesztőhöz. — Az árrontásról szóló osztrák törvény. — Az OTI által felszámított késedelmi pótlékok egy részének törlése. — A vállalati alkalmazottak illetményei után járó nyugtailleték. — Az ólommérgezés elhárítása. — Vegyes. Tartal mi esztendő. Régi szokása az embernek, szinte olyan régi, mint maga az emberiség, hogy az élet hosszú országútján határköveket állít, amelyeknél egy-egy pillanatra megpihenve, emlékezik a múltra, gondol a jövőre és jó kívánságokkal árasztja el embertársait. Felszakadnak ilyenkor az érzések összes melegforrásai, hogy úrrá legyenek a gyűlölség felett és elsöpörjék a mesterségesen emelt válaszfalakat. Egy pillanat — aztán folytatjuk utunkat és az országhatárok tilalomfái között ismét a gyűlölködés és konokság drótakadályai tépik ezer sebből vérző életünket. Sajnos, nagyzolás nélkül állapíthatjuk meg, hogy a világpolitika útját járja ma a legszerényebb polgár is és az országok fegyveresen őrzött vámfalai között a legkisebb ember is katona, aki minden rendelkezésére álló fegyverrel vívja a maga külön háborúját kiszemelt ellenségeivel. Ahogy a hanghullámok és az elektromos hullámok tovaterjedését a legvaskosabban megépített falak sem akadályozzák, ugyanúgy jut a politikai és gazdasági élet hullámrengése mindenünnen mindenhová, hogy világzavart teremtsen, rengést, amely földünk minden négyszög centiméterére kiterjed és amelyet életünk minden megnyilvánulásában, idegeink minden rezdülésében megéljünk. Az ilyen földrengés ellen van-e védekezés? Vagy várnunk kell-e összetett kézzel, míg szerény polgári létünk öszszeomlik azokban a fedezékekben, amelyek védhetetlenek? Nagy kérdések ezek, amelyek talán nem is illenek a mi kis polgári életünkhöz és amelyekre nagy viszonylatokban választ adni bizonyára nem a mi hivatásunk. De fanatikusan hisszük, hogy a mi szerény kis körünkben igenis választ tartozunk adni rájuk és bármennyire kihatnak is ránk a felettünk állók politikai és gazdasági harcai, meg kell kísérelnünk, hogy a mi kis birodalmunkban kiküszöböljük a gyűlölködést, az egymás elpusztítására törekvést, hogy fenntarthassuk a Betű életét. A káoszt, amely a nagyvilágot beborítja, a mi vékony hajszálon függő rendünk nem fogja feloldani, de ha a káosz felülről lefelé dübörgő hullámokon terjed is a hajszálcsöveken felszívódó rend, amely az egymást megértés útján milliónyi hajszálcsővel hálózza be a világot, egyszer mégis úrrá lesz a zűrzavar felett. A belső békét, amely rendet jelent, megteremtettük a munkássággal és fenn fogjuk tartani közös akarattal, hogy egyik biztosítékát képezze iparunk fennmaradásának és példaadásul szolgáljon másoknak. De meg fogjuk szerezni a belső béke minden kellékét, hogy — ha kell, harcok árán is — eljussunk ahhoz a rendhez, amely polgári megélhetést, emberi létet biztosít mindenkinek, aki ebben az iparban becsületes munkát végez. Nem az elérzékenyülést, hanem a józan gondolkodást hívjuk segítségül, hogy megértessük minden társunkkal: a falat kenyér, amelyet kiveszünk mások szájából, nem növeli, hanem sorvasztja a mi porciónkat is. Péter Jenő. w'j • * • t •• «( . H Ujevt hoszonto. „A régi világban az volt a felfogás, hogy a gyermekek az apjuk mesterségét kövessék. Ugyanúgy gondolkodott annak idején az édesapám is, úgy hogy alig végeztem el egyetemi tanulmányaimat, a szedőszekrény mellé állított, hogy ott tanuljam meg a nyomdászmesterséget. Abban az időben is, de azután is mindig arra oktatott, hogy a nyomdászmesterséget nagyon megbecsüljem és hogy annak képviselőit szeressem és tiszteljem. Meggyőződésem szerint ő igen jó tanítást adott nekem, amint hogy természetes is, hogy a gyermek az apja mesterségét folytassa, mert ki lehet a gyermeknek jobb és szeretőbb tanítómestere mint az édesapja." Dr. Légrády Ottó beszéde a Budapesti Sokszorosítók Ipartestületében édesapja, Légrády Károly arcképének leleplezési ünnepségén Kedves Olvasóm, elvezetlek egy régi világba, egy régi világ nyomdászéletébe, hogy megérthessed az én keserűségemet afelett, amit a mai nyomdászvilágunkban látok és tapasztalok. Elvezetlek abba az időbe, amikor tehetséges emberek lerakták az alapjait annak a nyomdászatnak, amely dicsőséget és megbecsülést szerzett művelőinek és amiből kifejlődött a háború előtti magas színvonal, amelyen bátran vehettük fel a versenyt a külföldi nagy államok bármelyikével is. A múltból visszahívott időben közeledünk a kiegyezéshez és ha a reakció kemény kézzel küzd is minden ellen, ami magyar, valami könnyebbség már mutatkozik és az általános gazdasági fellendülés közepette az új nyomdák egész sora nyitja meg kapuját, hogy a kultúra szolgálatába álljon. Egy fiatal ember, alig a nagykorúságon túl, bőséges tapasztalatokkal tér vissza Bécsből, ahol nyomdászéveiből három esztendőt töltött. 1858-at írtak akkor és szedői tevékenységének első tíz esztendeje után volt. Állást keresett és kapott Pest egyik legnagyobb könyvnyomdájában, ahol működését mint szedő kezdi, mint korrektor folytatja és mint az akkori hivatalos lap kiadóhivatali vezetője fejezi be. Ez a hivatalos lap a hivatalos híreken kívül napilap-szolgálatot is teljesített. A lapszerkesztés abban az időben persze még nagyon kényelmesen történt; este hét órakor a szerkesztő lezárta a lapot, a szerkesztőség kiürült és a főkorrektor vezette a lapösszeállítást, megcsinálta a bécsi postával érkezett lapokból a »Legújabb« rovatot és lefordította a német nyelven érkezett táviratokat. Az önállóságra való törekvés azonban sem hagyta nyugodni és ezért 1862 végén már sűrűn váltja a leveleket bécsi és