Nyomdaipar Magyarországon, 1913 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1913-01-01 / 1. szám

2. oldal NYOMDAIPAR MAGYARORSZÁGON 1. szám Itt volna még a hirdetési tarifa kidolgozása és gyakorlatba vitele. Nem lett volna éppen a mi felada­tunk ennek a keresztülvitele, mert hiszen ott az Újság­kiadók Országos Szövetsége. Minthogy azonban ez a testület már évek óta minden látható eredmény nélkül kísérletezik, meg aztán azért, mert majdnem minden nyomdatulajdonos egyúttal lapkiadó is, szükségesnek tartottuk ezzel a kérdéssel is foglalkozni, amely nagyon közelről érint bennünket. De nem jutottunk el a kez­deményezéshez sem, csak éppen, hogy némely ambi­­ciózusabb szaktársunk szólott a tárgyhoz lapunk útján, de ezek is lassan-lassan elhallgattak az érdeklődés abszolút hiánya miatt. Hogy ki lesz az a Heros, aki ebben az irányban összetereli a tespedt újságkiadókat, akik a nyomorúságot s a közvetítők gyámkodását úgy látszik annyira megszokták, hogy ennél jobb sorsot nem is óhajtanak, az a jövő kérdése. Mi mindenesetre ébren leszünk, ha hozzánk be­kopogtatnak és szívesen állunk csatasorba. Nagyfontosságú ügy a nyomtatványtarifa, melynek elkészülte most már csakugyan aktuális. A sok munkát, nagy körültekintést igénylő árszabálynál is még fon­tosabb annak mikénti betartása, kötelezővé tétele. Mert ha fel is tételezzük az árszabály kidolgozásánál a mindenre kiterjedő figyelmet, mégis, gyarló emberi teoretikus munkának tartunk mindent, amit a gyakorlat nem igazol. Ezen tehát még mindig lehet majd a szükséghez képest itt-ott javítani. De ha az árszabályt nem tudjuk általánosítani, minden fáradságunk hiába­valónak fog bizonyulni. Az egyedüli módot, a szakszervezettel karöltve való presszionálást mi kezdettől fogva hangsúlyoztuk s ebben igen sokan támogattak bennünket a kar­társak közül. Most tehát csak rámutatunk erre. A Nyomdaipar Magyarországon az elmúlt évben nagy elhatározással hetenkint megjelenő lap lett. Ezzel azt akartuk elérni, hogy a nagyobb időközökben való megjelenés ellen a vezető körök részéről felhangzott panasz elnémuljon. Most már tehát gyors egymás­utánban értesítjük a Szövetség tagjait a hivatalos dolgok felől. Kívánatos volna azonban, hogy ezzel párhuzamosan a Szövetség is gyorsabb tempókban működjék, mert különben csak mi vágtatunk előre megvalósítás nélküli ideák szárnyain, a Szövetség pedig áll, ami elvégre képtelen állapot, mert hiszen mi is csak a Szövetségtől várjuk a szellemi tápanyagot. Igaz ugyan, hogy bennünk helytelenül keresték a hibát s teljesen indokolatlanul, mert mi elég gyor­san referáltuk el a kétheti megjenés mellett is azokat az ügyeket, melyeket a Szövetség három-négyhavonként egyszer elintézett. De magunk is a köz érdekében valónak véltük a hetenkénti megjelenést s most tehát mi már minden héten köszöntünk be igen tisztelt olvasóinkhoz, de tisztelettel kérdjük, hol marad a nagy buzgalom a nyomdász-társadalom részéről ? A magyarországi nyomdászoknak csak körül­belül egy harmadrésze tagja a Szövetségnek, de a lap járatása ezekre nézve sem kötelező, mert hiszen csak magánvállalat vagyunk, holott kezdettől fogva, sőt még a Szövetség létrejötte előtt is az összesség érde­keit szolgáltuk, sőt magát a Szövetséget is mi kez­deményeztük, később ápolgattuk, támogattuk, nép­szerűsítettük. S mi az eredmény? Magunkra maradtunk. De hát hol vannak a többiek ? Kilencszáz nyomdász közül vagy 340 szövetségi tag. Hol van a többi ? És hol vagyunk mi akkor lapunkkal, Szövetségünkkel együtt ilyen közöny mellett? Nem temetjük el reményeinket az ó-évvel, csak sóvá­rogva várunk kedvezőbb fordulatot az új esztendőben. Elvégre nem lehetséges, hogy ilyen intelligens testület, mint a nyomdászoké, teljes lethargiában meg­dermedjen. Volt élet, van élet és lesz élet. A nap is ahány­szor nyugszik, annyiszor kel. Lehetetlen — ismételjük — hogy fel ne tudjunk ébredni. Minket mindig készen találnak kartársaink. Csak mutassák meg ők is, hogy még élnek s élni akarnak — velünk együtt. * Elmondtuk panaszunkat, feltártuk az email év történetét iparunk terén, vázoltuk röviden program­munkát és ismét csak alig múló remé­nyünknek adtunk kifejezést, hogy elvégre a vidéki nyomdatulajdonosok a boldogulásukra kiható, eredményesnek mutatkozó útra térnek. Még most sem adtuk fel tehát reményünket. Ezen reményünk azonban rohamosan közérg a vég felé ... ha a viszonyok meg nem változnak. Mi bízunk a közgazdasági válság meg­szűnésében, hogy felszabadulunk a nyo­masztó ipari pangás alól, bízunk az új nyomtatvány árszabály­ban és bízunk a nyom­tatványárszabályt ellenőrző és ítéletet mondó — leendő — bizottságban, melynek jogköre a blokád kimondására is kiterjed. S mindehez csak azt tesszük hozzá, hogy a Szövetség létjogosultságának erőpróbája gya­nánt tekintjük a nyomtatványtarifa s az ezzel járó kérdések megoldását, még­pedig minden további halogatás nélküli megoldását. Nem akarunk kételkedni abban, hogy a Szövetség be tudja tölteni hivatását. Mi hangoztattuk kez­dettől, hogy a vidéki nyomdatulajdonosok saját maguk erejéből ezen Szövetség útján biztosít­sák és védjék meg a vidéki nyomdaipar sajátos érdekeit. Ezt a meggyőződésünket nem szívesen dobnánk félre. De ha a Szövetség ezt a meg­ért kérdést megoldani nem tudja, nem habozunk és kötelességünknek tartjuk más hatékony meg­oldási mód és szerv után nézni. A szerkesztőség.

Next