Nyomdaipar Magyarországon, 1913 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-01 / 1. szám
4. oldal NYOMDAIPAR MAGYARORSZÁGON 1. szám Nyomdaipar Magyarországon. Az iparunkat anyagi romlással fenyegető általános közgazdasági válság és speciális nyomdaipari sérelmek és bajok között kezdődő újévben tanulságosnak véltük, ha iparunk egyes kiváló művelőinek véleményét és nézeteit megismerjük. Múlt számunkban közzétett felhívásunkra kaptuk az alábbi érdekes megnyilatkozásokat: Újév a nyomdaiparban. Irta: Kabos Ármin. Temesvár, 1912 dec. 24. Kedves Szerkesztő uram, ön nagy idealista, ön talán az egyetlen ember e szakmában, aki azt hiszi, hogy rajtunk még lehetne segíteni. Ezelőtt egy-két évvel még jómagam is optimista rajongója voltam annak a meggyőződésnek, hogy a mi szakmánknál elegendő, ha egy erős, széles látkörű vezérkart szervezünk s akkor a jó útra fordul minden, ami például ezidőszerint is a bűnös közönyösség és furfang sártengerében vesztegel. Az elmúlt évek folyamán meggyőződtem arról, hogy hiábavaló a nyomdatulajdonos vezérkarnak minden erőlködése, mert nálunk, a mi hadseregünknél a harcképes közkatonák és káplárok hiányzanak. A nyomdatulajdonos közkatonák legnagyobb része minden ambíció és előrelátó számítás nélkül a mai napnak él és abszolúte nem törődik a holnappal. A mi drága hazánk legtöbb nyomdatulajdonosának nyomorúságban vergődő életét — mesterséges eszközökkel tartják fenn — a papírnagykereskedő hitelezők, akik a nagy konzum elérhetése érdekében derűre-borura hitelezik áruikat, úgy hogy a nyomtatványok kalkulálásánál a papír ára, illetve értéke alig, avagy egyáltalán nem jön számításba. Ezzel karöltve a nyomdagépgyárosok és betűöntődék túlprodukcióinak legbiztosabb lerakodó helye Magyarország, ahol maholnap minden írni, olvasni tudó emberre egy-egy külön nyomda fog rendelkezésre állani. Más szakmánál egészségtelen túlprodukció esetén egyes ipartelepek vagy üzletek véglegesen megsemmisülnek, ámde nálunk, a nyomdaszakmánál egy év leforgása alatt néha tíz gazdája is akad egy-egy beteg nyomdának és végeredményben a beteg nyomda állandóan fertőzi a levegőt és lehetetlenné teszi a szakma egészséges fejlődését. Nagyon beteg ez a mi szakmánk kedves Szerkesztő uram és pedig nemcsak olyan múló, gyógyítható betegség gátolja életműködését, hanem itt már gyógyíthatatlan szervi betegségről kell megállapítanunk a diagnózist. Hiányzik itt minden, aminek egy egészséges szervezetben meg kell lennie. Hol van nálunk az összetartás, egymásnak megbecsülése, tekintély, áldozatkészség és intelligencia ? Ami nálunk a szakma életgyökerét emészti, hol van másutt az a falánkság, korlátoltság, rosszindulat, furfang és ravaszság ? Élőszóval és cselekedeteinkkel hogyan és hányszor gázolunk kéjelegve versenytársaink becsületében ? Nincs még egy szakma hazánkban, amely olyan gazdátlanul a sárban fetrengne, mint ez a mi szerencsétlen iparágunk! A nyomdászszakma legelső, legtekintélyesebb szakma lehetne és annak is kellene lennie és bizonybizony meggyőződésből mondom, hogy ez időszerint a legutolsó és pedig annyira legutolsó, hogy maholnap szégyellenünk kell nyomdatulajdonos mivoltunkat. Köteteket lehetne összeírni a magyarországi nyomdatulajdonosok élhetetlensége és nyomorúságairól, de nincs időm és igy nem folytathatom tovább, hanem megpróbálom megkeresni e gyógyíthatatlan nyavalyáknak orvosszerét. Gyógyíthatatlan nyavalyáknak orvosszere! Minő paradoxon! És mégis megpróbálkozom vele, mert itt a mi súlyos esetünkben csak enyhítő gyógyszerekről lehet szó. Egy évtized óta összetett kezekkel, mint a szánkba repülő sült galambot, epekedve várjuk a nyomtatványártarifát. A kötelező ártarifát! Kit kötelez az ártarifa ? Engem, téged vagy őketkötelezi ? Kacagjatok kedves kartársaim, mert hiszen édes mindnyájan tudjátok, hogy az ártarifa arról való eszköz lesz, hogy ennek segítségével a bennünk rejlő furfang diadalmaskodjék a konkurrencián - a nagyérdemű és potya nyomtatványokhoz hozzászoktatott nagyközönség javára és örömére! Hiú erőlködés, hogy mi magunk fogjuk a saját külön erőnk és emberségünkből garantálni ezen ártarifának mindnyájunkat kötelező betartását! Végre is be kell látnunk, hogy mi, jelenleg élő és forgalomban levő nyomdatulajdonosok ilyen nagyfokú energia kifejtésére képtelenek vagyunk! Egyetlen, ámde tagadhatatlanul kétélű fegyver a szakszervezettel való társulás, illetve együttműködés. Nincs más, vagy alkalmasabb eszközünk az ártarifa kötelező voltának keresztülforszírozására, mint a szakszervezet. El kell fogadnunk ezt a megoldást, de nem elhamarkodva, hanem minden lépést megalapozó, körültekintő gondossággal. Okosan és óvatosan megcselekedve és nyélbe ütve ezen garanciát , korszakos alkotást fogunk végezni. És hogy most idáig eljutottam (karácsony küszöbén tengersok munka vár reám), föltehetem cikkem végére a pontot, mert amit még ezután leírok, ez csak olyan utóiratféle, ám azért ez volna talán leginkább megszívlelendő. Bármilyen társadalmi vagy szakszervezeti akcióhoz elsősorban pénz kell. Szép cikk, jó cikk — kedves Szerkesztő uram nem ér semmit. Pénzt, lehetőleg