Papír és Írószer, 1938 (18/2. évfolyam, 1-24. szám)

1938-01-20 / 1. szám

PAPÍR ÉS IROSZIH suilis programmját képezte a Testületnek. Az álláspontot ■egészen röviddel ezelőttig a Szövetség hivatalos ténye­zői osztották. Meglep tehát most nagyon, hogy a Szövet­ség előző véleményét magára nézve kötelezőnek fenn nem tartja, álláspontját revideálja s most, amikor ez a­­kérdés végre komoly miniszteriális megbeszélés tárgyává tétetett, egyszerűen másról — a szakma, sajnos, nagyon sok kontársáról beszél s képesítés helyett az ezektől való megszabadítást kívánja. Nagyon sajnálom, hogy ez most így történt. Erre a revízióra nem volt szükség, sőt ez határozottan szem­ben áll a szakma vitális érdekeivel. Mert mit jelent az, hogy elvetjük a képesítés gondolatát! Azt, hogy szak­mánk továbbra is a­ szabad és korlátlan beözönlés terü­lete marad; azt, hogy elvetjük a papírkereskedelem ma­gasabb és kulturális nívóra való emelését; azt, hogy ál­­humanisztikus meggondolásoktól vezéreltetve, az árrom­­­bolókat, a szakma tekintélyének aláásóit továbbra is ma­gunk közé óhajtjuk fogadni; azt, hogy folytatólagosan is a heterogén összetételű tömegnél megmaradva, egy­szerűen képtelenek leszünk minden józan szociális és gazdasági programmal, kari összetartást, megbecsülést és főleg gazdasági fegyelmet meghonosítani, mely nél­kül sem a papír- és írószerkereskedelem, sem pedig bár­mely más komoly és valóban szakismeretet, előgyakor­­latot, ügyszeretetet igénylő szakma kereskedői nem bol­dogulhatnak. Teljesen elhibázottnak tartom azt a felfogást, hogy vessük el magunktól a képesítés gondolatát és előbb a gyárak detailárusítását szüntessük be, lépjünk fel a há­zalókkal szemben és így tovább . . . Mindenben, de első­sorban kereskedelempolitikai intézkedésnél sorrendet kell tartanunk. Itt is az a helyzet. Előbb fogjuk kissé szo­rosabbra a saját magunk táborát. Állítsuk őket gazdaság­­védelmi egységbe. Ezt a társadalmi egyesületek nem tud­ják saját erejükből megcsinálni. Ehhez törvényi véde­lem, törvényi segítség kell. Ezért szükséges mindenek­előtt a képesítés, hogy lássuk és tudjuk, kik azok, akik közénk érkeznek és honnan áramlanak be. Gondoskod­junk arról, hogy ai jövőben bárki jön, megfelelő képzett­sége és gyakorlata legyen e szakmában és ne vagdosson itt össze-vissza, mint a sanda mészáros. Ez a védelem a jelenlegi összes papír- és írószerke­­reskedők exisztenciális kérdése. Nem tudok arról, hogy ezek a szakmabeli összes kereskedők erről az érdekvéde­lemről lemondtak volna. Senki erre felhatalmazást nem adott és épen azért mélységesen fájlalom, hogy Szövet­ségünk vezetőségi ilyen szédületes szál­fordulással egy­szerűen otthagyja régi, becsületes harcainak és nemes törekvéseinek mezejét. Csodálkoznom kell azonban azon, hogy ezen szakke­reskedelmi testület azzal az indokolással utasítja el most a képesítés gondolatát, hogy mi lesz az egyéb szakmák­ban levő azon kereskedőkkel, kik ez idő szerint a mi szakmánk cikkeit árusítják! E tekintetben utalok arra, hogy ez a szakkereskedelmi testület elsősorban a saját érdekeiért kell, hogy küzdjön és nem azért van, hogy altruista elveket hangoztasson. Minek ez a feltűnő ide­gesség, hiszen egyikünk se, kik e képesítést határozottan kívánjuk, még álmában sem gondolt jogfosztás lehetővé­­tételére. Talán csak nem kerülte el az i.­t. Vezetőség fi­gyelmét, hogy a szerzett jogok épségben tartandók! Itt tehát tehát csak a jövőről és ennek érdekében az átme­net­ megépítéséről van szó. Vagy talán sohasem akarjuk elkezdeni a magyar papír- és írószerkereskedelem meg­nyugtató támlálását! De általános kereskedelmi szempontból is kell, hogy ezen államérdekből is fontos pályát a jövőben ne lepje el előképzettség és szaktudás nélküli tömeg s épen ezért képesítéshez kötés feltétlenül összekapcsolandó volna megfelelő szakirányú iskolai képzettséggel, és nyelvokta­tással. Szükséges a megfelelő szakképzettség, hogy egy egységes kereskedő társadalmi réteg képződjön, amely képzettsége és etikai érzéke folytán a szakmákon belül f.­tüz GYÁRTJA: Vegyészeti Gyár és Kereskedelmi Rt. BUDAPEST, IX. KÖZRAKTÁR UCCA 12/a TELGF.­IV 186-351 állandóan dúló harcokat végleg megszüntesse, kifelé pe­dig a kereskedőt megillető tekintélyt magának kivívja. Helyes utánpótlási politikával a jövő kereskedő nemze­dék szaktudása és életfelfogása révén könnyebb helyzet­be kerül s magasabb életstandardba jut. Mert nem vitat­ható, hogy csak megfelelő képzettségű kereskedő képes felismerni szakmája, érdekeit s egységes akarattal kiter­melni szociális kívánalmait. Befejezésül csak utalok Tranger József Öméltósá­gának szaklapunk múlt évi október 20-iki számában meg­jelent cikkére, melyben ezen kérdésről azt mondja: „Jo­gos követelés azok részéről, akik a szakmát megtanulták és ebből meg akarnak élni, így van. A képesítést vágyók a szakmájukban becsületes munkával és teljes tudással valóban meg akarnak élni! Ezért kell a képesítés!­V. (Hozzászólásunk.) Ecker Kálmán levelének első két kikezdésére már előzőkben válaszoltunk. A szövetség vezetősége, igenis, megváltoztatta véleményét, pedig kívánná és hőn óhaj­taná a képesítéshez kötést, szeretné „a szakmát folyta­tók nívójának emelkedését“, szeretné, „ha nem lenne a korlátlan beözönlés területe“, ha nem félne attól, hogy ennek nagyon bizonytalan eredményéért nagyon nagy árat kellene fizetnünk. A szakma nívójának emelése: tu­datos törekvése. De az önképzés, a tanoncképzés, a se­gédoktatás is járható út. Ezt kötelezővé tenni biztosabb eredményt jelenthet, anélkül azonban, hogy antiszociális és bajt okozó korlátozások kísérletével nagyobb része-

Next