Papír és Írószer, 1938 (18/2. évfolyam, 1-24. szám)
1938-01-20 / 1. szám
PAPÍR ÉS IROSZIH suilis programmját képezte a Testületnek. Az álláspontot ■egészen röviddel ezelőttig a Szövetség hivatalos tényezői osztották. Meglep tehát most nagyon, hogy a Szövetség előző véleményét magára nézve kötelezőnek fenn nem tartja, álláspontját revideálja s most, amikor ez akérdés végre komoly miniszteriális megbeszélés tárgyává tétetett, egyszerűen másról — a szakma, sajnos, nagyon sok kontársáról beszél s képesítés helyett az ezektől való megszabadítást kívánja. Nagyon sajnálom, hogy ez most így történt. Erre a revízióra nem volt szükség, sőt ez határozottan szemben áll a szakma vitális érdekeivel. Mert mit jelent az, hogy elvetjük a képesítés gondolatát! Azt, hogy szakmánk továbbra is a szabad és korlátlan beözönlés területe marad; azt, hogy elvetjük a papírkereskedelem magasabb és kulturális nívóra való emelését; azt, hogy álhumanisztikus meggondolásoktól vezéreltetve, az árrombolókat, a szakma tekintélyének aláásóit továbbra is magunk közé óhajtjuk fogadni; azt, hogy folytatólagosan is a heterogén összetételű tömegnél megmaradva, egyszerűen képtelenek leszünk minden józan szociális és gazdasági programmal, kari összetartást, megbecsülést és főleg gazdasági fegyelmet meghonosítani, mely nélkül sem a papír- és írószerkereskedelem, sem pedig bármely más komoly és valóban szakismeretet, előgyakorlatot, ügyszeretetet igénylő szakma kereskedői nem boldogulhatnak. Teljesen elhibázottnak tartom azt a felfogást, hogy vessük el magunktól a képesítés gondolatát és előbb a gyárak detailárusítását szüntessük be, lépjünk fel a házalókkal szemben és így tovább . . . Mindenben, de elsősorban kereskedelempolitikai intézkedésnél sorrendet kell tartanunk. Itt is az a helyzet. Előbb fogjuk kissé szorosabbra a saját magunk táborát. Állítsuk őket gazdaságvédelmi egységbe. Ezt a társadalmi egyesületek nem tudják saját erejükből megcsinálni. Ehhez törvényi védelem, törvényi segítség kell. Ezért szükséges mindenekelőtt a képesítés, hogy lássuk és tudjuk, kik azok, akik közénk érkeznek és honnan áramlanak be. Gondoskodjunk arról, hogy ai jövőben bárki jön, megfelelő képzettsége és gyakorlata legyen e szakmában és ne vagdosson itt össze-vissza, mint a sanda mészáros. Ez a védelem a jelenlegi összes papír- és írószerkereskedők exisztenciális kérdése. Nem tudok arról, hogy ezek a szakmabeli összes kereskedők erről az érdekvédelemről lemondtak volna. Senki erre felhatalmazást nem adott és épen azért mélységesen fájlalom, hogy Szövetségünk vezetőségi ilyen szédületes szálfordulással egyszerűen otthagyja régi, becsületes harcainak és nemes törekvéseinek mezejét. Csodálkoznom kell azonban azon, hogy ezen szakkereskedelmi testület azzal az indokolással utasítja el most a képesítés gondolatát, hogy mi lesz az egyéb szakmákban levő azon kereskedőkkel, kik ez idő szerint a mi szakmánk cikkeit árusítják! E tekintetben utalok arra, hogy ez a szakkereskedelmi testület elsősorban a saját érdekeiért kell, hogy küzdjön és nem azért van, hogy altruista elveket hangoztasson. Minek ez a feltűnő idegesség, hiszen egyikünk se, kik e képesítést határozottan kívánjuk, még álmában sem gondolt jogfosztás lehetővétételére. Talán csak nem kerülte el az i.t. Vezetőség figyelmét, hogy a szerzett jogok épségben tartandók! Itt tehát tehát csak a jövőről és ennek érdekében az átmenet megépítéséről van szó. Vagy talán sohasem akarjuk elkezdeni a magyar papír- és írószerkereskedelem megnyugtató támlálását! De általános kereskedelmi szempontból is kell, hogy ezen államérdekből is fontos pályát a jövőben ne lepje el előképzettség és szaktudás nélküli tömeg s épen ezért képesítéshez kötés feltétlenül összekapcsolandó volna megfelelő szakirányú iskolai képzettséggel, és nyelvoktatással. Szükséges a megfelelő szakképzettség, hogy egy egységes kereskedő társadalmi réteg képződjön, amely képzettsége és etikai érzéke folytán a szakmákon belül f.tüz GYÁRTJA: Vegyészeti Gyár és Kereskedelmi Rt. BUDAPEST, IX. KÖZRAKTÁR UCCA 12/a TELGF.IV 186-351 állandóan dúló harcokat végleg megszüntesse, kifelé pedig a kereskedőt megillető tekintélyt magának kivívja. Helyes utánpótlási politikával a jövő kereskedő nemzedék szaktudása és életfelfogása révén könnyebb helyzetbe kerül s magasabb életstandardba jut. Mert nem vitatható, hogy csak megfelelő képzettségű kereskedő képes felismerni szakmája, érdekeit s egységes akarattal kitermelni szociális kívánalmait. Befejezésül csak utalok Tranger József Öméltóságának szaklapunk múlt évi október 20-iki számában megjelent cikkére, melyben ezen kérdésről azt mondja: „Jogos követelés azok részéről, akik a szakmát megtanulták és ebből meg akarnak élni, így van. A képesítést vágyók a szakmájukban becsületes munkával és teljes tudással valóban meg akarnak élni! Ezért kell a képesítés!V. (Hozzászólásunk.) Ecker Kálmán levelének első két kikezdésére már előzőkben válaszoltunk. A szövetség vezetősége, igenis, megváltoztatta véleményét, pedig kívánná és hőn óhajtaná a képesítéshez kötést, szeretné „a szakmát folytatók nívójának emelkedését“, szeretné, „ha nem lenne a korlátlan beözönlés területe“, ha nem félne attól, hogy ennek nagyon bizonytalan eredményéért nagyon nagy árat kellene fizetnünk. A szakma nívójának emelése: tudatos törekvése. De az önképzés, a tanoncképzés, a segédoktatás is járható út. Ezt kötelezővé tenni biztosabb eredményt jelenthet, anélkül azonban, hogy antiszociális és bajt okozó korlátozások kísérletével nagyobb része-