Papír és Írószer, 1944 (24/8. évfolyam, 1-19. szám)
1944-01-01 / 1. szám
4 PAPIR ÉS ÍRÓSZER *$T indnty’«' «st** ,lA&4 m°' iaw^My 2? CLKX O fclikan U/ottiyt^uoOMt At&ÖNTHÍR. WAGVFR. sodik felében és pedig azért, mert azok a körülmények, amelyeknek következtében a belföldi gyárak termelése a folyó év második felében csökkent, 1944. év folyamán is fenn fognak állani. Sajnos, meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy a papirossal is takarékoskodni kell, mert a termelési lehetőségek is korlátoltak. Rá kell azonban mutatnom arra, hogy a jelenlegi helyzet jórészt annak a következménye is, hogy a kereslet az egész vonalon igen nagy mértékben emelkedett, vagyis a csökkent termeléssel egy megnövekedett kereslet áll szemben, amely szükségszerűleg a kereslet és kínálat között eddig fennállott egyensúlyhelyzet megváltoztatását eredményezte. Feltétlenül takarékoskodni kell tehát a papirossal és gondoskodni kell a termelt mennyiségek oly igazságos elosztásáról, mely lehetővé teszi azt, hogy minden feltétlenül szükséges, jogos igény kielégíthessék és a készlet felhalmozása úgy a kis-, mint a nagyfogyasztónál megakadályoztassék. 2. Mi az oka annak, hogy hónapok óta a papírnagykereskedők oly vontatottan szállítanak; nem-e a nagykereskedői új bruttó haszonkulcs késedelmes megállapítása? — A nagykereskedelem vontatott szállítása tényleg összefüggésben van a bruttó haszonkulcs késedelmes megállapításának kérdésével. A jelenleg érvényben lévő nagykereskedői eladási árak csak mintegy 5—60/c-os bruttó hasznot biztosítanak a nagykereskedőknek, tehát ez azt jelenti, hogy minden eladott mázsa papirosnál a nagykereskedő ráfizet az üzletre. Remélhetőleg ez a függő kérdés mihamarabb elintézést fog nyerni. Megjegyezni kívánom, hogy a nagykereskedelem az utolsó hónapokban igen nagy áldozatokat hozott a piac papírellátása érdekében, mert tény, hogy a nagykereskedelem, dacára a fenti körülményeknek, állandóan szolgáltatott ki raktáráról papirost. Ezen kérdéssel kapcsolatosan meg kell jegyeznem, hogy a nagykereskedők raktárkészlete is csökkent természetszerűleg az utolsó hónapokban, mert a gyárak részéről hónapok óta raktárkiegészítés céljaira utánpótlást alig kaptak. 3. Van-e remény arra, hogy a IV. P. S. sorolás megszűnjék és a kiskereskedelem igénylései más elbánásban részesüljenek? — A PL. IV. sorolási csoportnak megszűnése semmiben sem javítaná a kiskereskedelem papírellátási helyzetét, minthogy az most nem azért tartotékjelzők, lovasok, minden nagyságban, különböző színekben kaphatók ACZÉL GYÖRGY, Budapest, III., Lajos utca 92. sz. — Telefon: 362-579. POPORNOKY ISTVÁN védjegyű iratrendezők, gyorsfűzők, iratrendező és papírneműgyára BUDAPEST, VI. HAJÓS UTCA 25 TEL: 1 13-479 — ALAPÍTVA: 1917 okmány gyűjtők