Polytechnikai Szemle, 1905 (9. évfolyam, 1-36. szám)
1905-01-05 / 1. szám
1905. január 5. POLYTECHNIKAI SZEMLE tes emelőnek a magassága 225 mm., a végein levő 45 mm, magas karimák átmérője 220 mm. Ezen karimák átmérője tehát a hüvely és a zúzővas megfelelő méretével megegyező. Az ékek felvételére való nyílások egymástól való távolsága 70 mm. Az emelő ék oldalán a szorító hasáb részére, megfelelő bevágás van. A megerősítésre két teljesen egyenlő nagysággal bíró éket használnak. Ezek 3 mm.-rel keskenyebbek, mint az éklyukak. Az emelőnek, a szorító hasábnak és az ékeknek méretei, illetve egymáshoz való viszonyossága, a 36. sz. rajzból jól kivehető. Az emelő mind a két végén, nyil rádja kerületén 2—4 mm. magas kivágás van, a melynek az a célja, hogy a kopást egyenletesebbé tegye és megakadályozza azt, hogy az emelők kopása kapcsán történjék. A két ékkel biró emelőnek a súlya 40— 45 kg.-al van megszabva. Ha az emelő az egyik oldalán elkopott, megfordítható és újra felékelhető. Mind a két oldalukon elkopott emelőket ki kell váltani, mert a karima letörése esetén a bütykök szenvednének. Az emelők öntött vasból készülnek. Kemény anyag erre a célra nem alkalmas. Jó anyagból készült emelők munkaideje 3-4 év. Nem egyenletes kopást mutató emelőket azonnal ki kell váltani. Miután az emelőket a nyilak bármely pontján könyen meg lehet erősíteni, az emelés magasságának a szabályozása nem jár nehézséggel. A megerősítés oly módon történik, hogy a szorító hasábbal felszerelt emelőt ráadják a nyílra s a megfelelő helyen két-három ék beverésével a nyil rudjához hozzászoritják. A nyélrud, hüvely, zuzóvas és az emelőnek egymáshoz való súlyviszonyát megközelítőleg a 34 : 24 , 14 : 13 viszonyszámok fejezik ki. A rendes kaliforniai zuzónyél alkotó részeinek súlya a következő: a nyil rúdjának súlya a hüvely súlya . . a nyil összes súlya: 350 kg. Használnak azonban ennél könnyebb és ennél nehezebb nyilvasakat is úgy, hogy a zuzónyilak súlya átlag 300 és 500 kg. között változó. (Folytatjuk.) a zuzóvas „ az emelő „ . . 150 kg. 100 , 55 , 45 . Elektromos bányavasutak, írták: Reich Ernő és Mellinger József. A bányaüzem egyik legfontosabb és legnehezebb feladatát képezi a bányatermékeknek olcsón és célszerű módon való felszínre hozatala. Ezen művelet egyik lényeges részét a szintekben való szállítás alkotja. A bányászat, mint egyike a legrégibb termelési ágaknak, az ősidőktől kezdve úgy a szintekben, mint a vertikális irányú szállítást emberi avagy állati erővel végezte, mely szállítási mód azonban az ipar föllendülés által igényelt nagyobb arányú produkció szükséglet nyomása alatt célszerűség és olcsóság szempontjából egyáltalában nem elégítette ki a támasztott követelményeket. A vertikális irányú szállítást a gőzgép csakhamar meghódította , a szintekben való vontatásra azonban a gőzlokomotív alkalmatlannak bizonyult, így figyelembe veendő azon körülmény, hogy a bányászandó szén vagy érc az egyes szintekben az 1 méteres réteg vastagságon felül alig emelkedik; azonkívül az úgynevezett csuszamlások, azaz a hasznos rétegnek helyenkénti vertikális irányú eltűnése a célirányos kiművelés szempontjából egy minimális tárnaszelvény alkalmazását teszi szükségessé, mely javarészt oly csekély, hogy már ezen keresztszelvény minden elváltozások nélkül is a gőzmozdony alkalmazását megnehezíti. Különösen áll ez mélyebb fekvésű szinteknél, ahol az erős ácsolat dacára a nagymérvű talpduzzadások és oldalnyomások miatt a kereszt-szelvény elváltozások gyakoriak. Minthogy továbbá a mozdonyok a tárnákba a szállító aknákon bocsájtatnak le, mely vertikális szállító aknák csekély méretűek, a mozdonyok megengedhető nagysága igen szűk határok közé szoríttatik. Ezen követelményeknek a gőzlokomotív szerkezeténél fogva sem tud megfelelni, de a gőzmozdony ezenkívül alapjában igen komplikált, sok javítást igénylő úgy szólva rozoga alkotmány, a sok csap, vízmutató, gőzszivattyú (injector) vezérmű, kazán stb. rendkívül gondos ápolást, utánnézést és javítást igényel; víz, hamu, olaj, szén, homok folyton rátapadnak, s alkotják ama bizonyos „idő vasfogát“, mely a szerkezetet lassan, de biztosan tönkre rágja. A gőzlokomotív kezeléséhez két ember szükséges, akik aztán igazán nehéz munkát végeznek odalent. A piszkos, olajos, fáradt gőz rátapad az ember arcára, s az illetőt hamarosan felismerhetetlenné teszi, míg a füstgázak és vadul forgó szikrák az ember testi épségét veszélyeztetik. A lárma pedig, mit a kipuffogások okoznak egyszerűen fülsiketítő. A mozdonyvezetők munkáját valóságos „virtusának lehetne mondani, s talán ez is a fő oka annak, hogy a mozdonyvezetők oly annyira szívósan, hogy úgy mondjam szeretettel ragaszkodnak gépükhöz. A lokomotívval — mondják — úgy lehet bánni, mint egy eszes állattal, annak pufogásából, mozgásaiból fel lehet ismerni bajait, fáradt-e, nehezen győzi-e a munkát ? A gőzlokomotivval járó eme nagy hátrányok elégségesek voltak arra, hogy a bányákban való térhódításuknál útját állják már akkor is, mikor más vontatási mód nem volt alkalmazható. Ma pedig már senki sem gondolna arra, hogy a bányák szintjében való vontatására gőzlokomotivot alkalmazzon. A többi: gáz, sűrített levegő, benzin stb. motorok is csak oly helyeken jöhet .