Szabó Szaklap, 1943 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1943-01-01 / 1. szám

2 SZABÓSZAKLAP 1943. január 1. Tábori zubbony feszes testtartásra A hannoveri „Der Schneidermeister” szabászati akadémia és szabószaklap rendszere alapján. Szerkesztette: KALINA JÓZSEF szabász és szakoktató, Budapest. Szaklapunk hasábjain a feszes és haj­lott testtartással kapcsolatban már szá­mos tanulmányt közöltünk és a szer­kesztéseknél is minden alkalommal ki­tértünk ennek a kérdésnek megtárgya­lására. Amint olvasóink tudják, a hát-’ magasság és hónaljmélység az a két mérték, ami rámutat a testtartásnak a normálistól való eltérésére, sőt bizo­nyos támpontot ad, hogy milyen mér­tékű ez az eltérés. Még sokkal megfele­lőbb és megbízhatóbb a testtartásban mutatkozó eltérésnek a megállapítására a mellhosszúság és a lapockahosszúság lemérése. Ennek a két mértéknek a sze­repéről már többször írtunk részletesen, ez alkalommal tehát megelégszünk az­zal, hogy a szerkesztésnél való felhasz­nálását ismertessük a megfelelő helyen. Mértékek A zubbony számára ugyanazon mér­tékre van szükségünk, mint akármelyik polgári ruhadarabnál. Miután azonban a zubbony erősebben testhez szabott darab, a mértékvételre még nagyobb gon­dot kell fordítanunk és ügyeljünk arra, hogy a mértékek lemérése ugyanarra a ruhadarabra (ing, mellény, pullover) történjék, amit vevőnk a zubbony alatt általában hordani fog. Testmagasság . . .174 cm Normális testtartás esetén a lapockahosszúság 21/2 cm-rel több, mint a normális derékhosszúság, azaz jelen esetben a normális lapockahosszúság 4,3­­/2 +2 V2 + 46 cm volna. A normális mellhosszúság pedig általában 1 cm-rel kevesebb, mint a normális lapockahosszúság, azaz jelen esetben 45 cm volna. Látjuk tehát, hogy a je­lenlegi feszes testtartású egyénnél a lapockahosszúság megrövidült 2 cm-rel, a mellhosszúság pedig meghosszab­bodott 1 cm-rel. A különbség, azaz a normálistól való eltérés tehát összesen 3 cm. Ezt az eltolódást kell tehát belevinnünk darabunkba, hogy annak egyensúlyi hely­zete jó legyen. A hátarész megszerkesztése Húzzuk meg a W—h—L derékszögű alapvonalakat. Hosszúsági lemérések: Mérjük w ponttól Rh pontig a normális hátmagasságot, tovább Tl pontig a normális derékhosszúságot (a testmagasság egynegyede) és L pontig az egészhosszúságot. Felezzük meg R ponttal a w—Rh hátmagasságot, majd az összes így kijelölt pont­ból húzzunk derékszögű (vízszintes) vonalat előre. Hátszélesség: Mérjük R ponttól előre Rb pontig a lemért hátszélességet plusz 1 cm-t. A hátarész megrövidítése: Amint a bevezetésben említettük, az eleje- és hátarész eltolódása a normálissal szemben 3 cm. Ha egyenlő mértékben akarnék kiegyen­líteni ezt a különbséget, akkor 1­/2 cm-rel kellene meg­hosszabbítanunk az elejét és ugyanennyivel megrövidí­tenünk a hátarészt. A tapasztalat azonban amellett szól, hogy­ kisebb arányban rövidítsük meg a hátarészt és na­gyobb arányban hosszabbítsuk meg az elejerészt. Jelen esetben tehát rövidítsük meg a hátarészt 1 cm-rel és hosszabbítsuk meg az elejerészt 2 cm-rel. Mérjük tehát azt a mennyiséget, amennyivel megrö­vidíteni akarjuk a hátarészt, jelen esetben tehát 1 cm-t, R ponttól lefelé r1 pont kijelölésére. Mivel a hátarész megrövidülésének körülbelül a hónaljszélesség közepéig kell, hogy érvényre jusson, hosszabbítsuk meg a hát­szélességi vonalat előre és mérjük Rb ponttól előre a 2 pontig a hónaljszélesség felét, azaz a félmellbőség egy­­nyolcadát. Kössük össze a 2 pontot r1 ponttal és előtte 1/2 cm-rel jelöljük ki r2 pontot. Ez a vonal helyettesíti mostantól kezdve a normális hátszélességi vonalat, tehát erre építjük fel a hátarész felső részét. Húzzunk r2 pontból az a2—r2 vonalra derékszögben segédvonalat, mérjünk erre a W ponttól W pontig a R—­w távolságot. Az R—r2 rövidítést tehát W és w pontok kö­zött is elhelyeztük. W pont tehát kissé hátrább kerül, a Mellbőség................................100 cm Hasbőség................................. 88 cm Hátmagasság...................... 24 cm Derékhosszúság (normális) 431/2 cm Egészhosszúság..................... 75 cm Hátszélesség........................... 20 cm Mellhosszúság....................... 46 cm Lapockahosszúság . . . . 44 cm Nyakbőség............................. 43 cm

Next