Szabók Szaklapja, 1927 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-15 / 1. szám

1527 A remény. Minek lépjek be a szak­egyesületbe, ha férj­hez megyek, úgyis majd csak a háztartással fogok foglalkozni. Szabászat és munka. Irta: Fodor Antal férfiszabómester, szabástan­­oktató. A munkaadók között sokszor, lehet hallani, hogy a munka már nem olyan minőségű, mint régen volt, a munkások vagy nem akarnak, vagy nem tudnak dolgozni. A munkás viszont azt mondja, ő tud dolgozni, de a szabász vagy a mester a legtöbb esetben minden apró szabás­hibáért őt teszi felelőssé. Világítsuk meg ezt a fontos kérdést, vájjon melyik oldalon van az igazság. Vagy ha probléma, hogyan kell azt megoldani. Ez mind a két fél érdeke volna, mert ha a mester jó munkát kap, fölveheti a versenyt még a külfölddel is, rossz munka mel­lett azonban az üzemnek tönkre kell menni. Ezt a munkásnak is meg kell szívlelni, mert a jó munka neki is érdeke. A jó munka mindig kedvet ébreszt a vevőben új rendelésekre és ha a munkás nem is szerezhet munkájával va­gyont, de számíthat állandóbb foglalkoztatásra. Annyi tény, hogy ha a munkások egyforma alapelvek szerint dolgozhatnának, sokkal mű­vészibb munkát termelnének. De a mai szabá­szati fölfogások mellett ez teljesen lehetetlen. Minden üzemben másképen szabnak és a leg­több ember fölesküszik az ő tudományára, még akkor is, ha az mit sem ér. Vannak, akik fittyet hánynak a test anatómiájára és csak az ő régi, megszokott metódusuk szerint szabnak. Még most, a huszadik században is vannak, akik olyan rendszerrel szabnak, hogy az elejét jól be kell dolgozni, különben szétesik. Ha ugyanaz a munkás egy modern szabász keze alá kerül, akinek a munkáját csak a test arányában szabad bedolgozni, és ezt a két ellentétes fölfo­gást ne­m tudja megérteni, azon nem lehet cso­dálkozni. Pedig minden szabni tudónak az utóbbi szerint kell a rendszerét átalakítani, már csak azért is, mert köztudomású, hogy a zakkó­­ruh­a nagyobbrészt csikós vagy kockás szövet­ből készül, kerülni kell tehát a bedolgozást, hogy a csik el ne görbüljön. Vannak, akik hosszú nyakat szabnak, és csak az a jó munkás náluk, aki az ő slendriánságu­­kat helyre tudja hozni. Pedig ilyen fontos dol­got a legjobb munkás sem tud alaposan meg­oldani. A legtöbb szabó még most is elől a nyak­nál bevág. Elárulom, hogy ezzel a nyak nem lesz jobb, csak a fazonja lesz keskenyebb. De ha a fazon magas, kapunk alatta olyan zacs­kót, amelyet a legjobb munkás sem tud elva­salni. Mellet pedig nem nyerhetünk vele, mert mindenki meggyőződhet afelől, hogy a mell legalább 18—20 centiméterrel alább fekszik a nyaktól, a bevágástól képződött dom­borodást pedig annyira bedolgozni nem lehet. Aki sokat szabott életében, az tudja, hogy legalább 80%-a az emberiségnek féloldalas, és kivétel nélkül a jobblapocka erősebb. Ez el­hozza a jobb vállat és gallért a nyaktól. Erre sokan azt mondják, a munkás rosszul kezelte a jobboldalát. És hány keserű órát szereznek de­rék és jó munkásoknak ilyen igazságtalan tu­datlansággal. Ezért jó, ha minden munkás is igyekszik minél többet tanulni, hogy tudja majdan ezeket a hibákat tudásával kiparírozni. De a fönt elmondottak még természetesen nem jelentik azt, hogy a munkás mindent hiba­mentesen csinál. Például egy jó gallért bármi­lyen szabásra tudni kell rátenni. Mielőtt a gal­lért ráférceljük, tudni kell, mennyire szüksé­ges azt bevasalni. Egy frakkra, vagy egyéb hosszú fazonra a gallért alig szabad bevasalni, mert különben nem húzhat eleget. De ha a­­ fazon magas, a gallért okvetlenül be kell va­salni, különben nagyon húz. A jó gallért — el­tekintve a fazon hosszúságától — úgy kell be­illeszteni a nyakba, mintha egybe volna nőve a kabáttal. De a bevasalásnál ügyelni kell, hogy a gallér csak kétoldalt, jóformán a vállvarrás­­nál forduljon, elől és a hát közepén egyenes maradjon. Ha a gallér ilyen szakszerű kezelés­nél sem jó, akkor csak a kabát szabása rossz. A kabát öss­zeállításán­ál főkép a váll érdemel különös figyelmet. Majdnem minden fejlett férfinak többé-kevésbé erős lapockája van. Ez teszi indokolttá, hogy a hátvállakat erősen be kell tartani és jól elvasalni. Ezáltal a lapockára elég domborulat képződik. Sokat lehet még ezekről a témákról írni és alkalommal még sort kerítünk rá, de kellő szakiskola nélkül ezt a kérdést megoldani alig lehet. SZABÓK SZAKLAPJA Mímdem. szabómunkásnafo és mumkásnemek érdeke, Sn^igw szak«­szervezetének ímgm tegyen. Mindenki agiMírom m szakszervezetért* glllllllllllllllllINMIN­HlllgS 1 MEGHÍVÓ g­ gfiS A Magyarországi Szabómunkások és ^ Si gj Munkásnők Szakegyesülete budapesti ss­a­g* csoportja 1927 március 5-én, szombaton­­ este a székesfővárosi Vigadó összes G S termeiben az egyesület munkanélküli- sasa segély-alapja javára nagy g rendez, melyre az egyesület t. tagjait ggn rendez, melyre az egyesület t. tagjait és családjaikat, valamint más hozzá­tartozóikat és ismerőseiket tisztelettel meghívja. Táncrendező: Zámoly Zoltán okleve­les tánctanár. A tánchoz a zenét a Ma­gyarországi Munk­ásdalegyletek Szö­vetsége 24 tagú jazzband zenekara szolgáltatja Kralovetz Nándor kar­nagy művészi vezetése mellett. Az ét­teremben egy elsőrendű cigányzenekar muzsikál. A mulatság este 9 órakor kezdődik, vége reggel 6 órakor. A megjelenéshez jelmezruha nem kötelező. Jegyek árai vigalmi adóval együtt: Személyjegy: Előre váltva 2 P 40 fillér, a pénztárnál 2 P 80 fillér. Családjegy (2 nő, 1 férfi): Előre váltva 5 P 60 fillér, a pénztárnál 7 P 20 fillér. Jegyek kaphatók az egyesületben a gondnoknál, az egyesületi irodában és a vigalmi bizottság valamennyi tag­jánál. silllllllllllllllltlllllllllllllltl« A jogért való küzdelem következik most, mert a kor­mány sokalja még azt a néhány százezer munkást is, aki a választói névjegyzékekben benne van. Rendeletet adott ki, amelynek alap­ján megkezdődik a szavazóirtás. Arról van szó, hogy házról-házra járva írják össze az össze­íróbiztosok a választókat és csak azokat veszik föl a választói névjegyzékekbe, akik okmá­nyokkal tudják igazolni jogosultságukat. Az okmánya megvan minden polgárnak, megvan a grófoknak és a földbirtokosoknak, de hon­nan vegyen okmányt a munkás, akit az élet, a nyomorúság, a munkanélküliség városról­­városra, országról-országra sodort, akinek nincs rendes hajléka és ezer egyéb gondja van, mint az, hogy iskolai bizonyítványát vagy szü­letési bizonyítványát megőrizze. De sok ezren vannak, akik elszakított területen születtek és jártak iskolába. Ezek utólag sem tudják meg­szerezni jogosultságukat igazoló okmányukat, mert hiszen amíg a bürokrácián keresztül hoz­zájutnának okmányaikhoz, addigra a válasz­tók összeírása és a névjegyzékek összeállítása véget ér. Kétségtelen tehát, hogy tíz- és tíz­SS® ssa ül valóság. Most még inkább vagyok ráutalva a bér­munkára, szerencsém­, hogy tagja maradtam a szakegyesületnek, mert csak az nyújt számomra védelmet. 3. oldal ezer proletár, akiknek egyébként választói jo­gosultsága megvan, ki fog maradni a névjegy­­zékből, mert hiszen a kormány így akarja. De ebbe mégsem nyugodhatunk bele szó nélkül. Mindenkinek kötelessége tehát,­­ ha csak le­küzdhetetlen nehézség nem áll útjába, hogy megszerezze okmányait. És mindenki­­ küzdjön azért, hogy belekerüljön a névjegyzékbe. A névjegyzék, amelyet most összeállítanak, 1920-ig alapja lesz a választásoknak. Ez azt jelenti, hogy akik nem jutnak bele a névjegyzékbe, nem is szavazhatnak. A legközelebbi választá­sok eredményét készítik tehát most elő. A szaktársaknak az a kötelességük, hogy bármilyen nehezen, bármennyi akadály leküz­dése árán is, de bejussanak a névjegyzékbe. A fővárosban házról-házra járnak az össze­íróbiztosok. Reggel 8-tól 2-ig, tehát olyan idő­pontban, amikor a munkás nincs odahaza. De ez ne riasszon el senkit jogai keresésétől, mert akit nem talált otthon az összeíróbiztos, az fölkeresheti naponként délután 5 órától 8-ig a kapualjban kiírt összeíróhelyen az összeíró­biztost és ott igazolhatja választói jogosultsá­gát. Vigyék magukkal igazoló okmányaikat (születési bizonyítvány vagy házasságlevél, is­kolai bizonyítvány vagy tanonclevél, illetőségi bizonyítvány, munkakönyv vagy a legutóbbi választásnál fölhasznált szavazóigazolvány). Községekben, ahol 5000-nél kevesebb a lakosok száma, az összeírást ugyacsak házról-házra járva végzik. A fővárosban azoknak a neveit, akiket a névjegyzékbe fölvettek, kifüggesztik minden ház kapualjába, községekben pedig a községháza hirdetőtábláján. Mindenki meg­győződhetik tehát arról, hogy fölvették-e a névjegyzékbe. Akiket nem vettek föl a névjegyzékbe, azok föllebbezéssel élhetnek, amelyet írásban nyújt­hatnak be az elöljáróságok útján a közigazga­tási bírósághoz. A föllebbezéshez csatolni kell a választói jogosultságukat igazoló okmányo­kat.Jogát senki se hagyja elveszni! A szakszervezetek ellen. A Szabók Szaklapja december havi szám­á­ban foglalkoztunk azokkal a méltatlan táma­dásokkal, amelyek a választások alkalmával a kormányzat részéről elhangzottak a szakszer­vezetek ellen és megfelelően méltattuk ezeket a fenyegetős kiszólásokat. A Magyarországi Szakszervezeti Tanács, mint a szakszervezetek központi képviselete foglalkozott ezen üggyel és az elhangzottakkal szemben az alábbi hatá­rozatban fejezte ki tiltakozását: A Magyaro­rszági Szakszervezeti Tanács 1926 december 23-án tartott ülésén foglalkozott a szakszervezetek ellen intézett miniszteri és államtitkári támadásokkal és egyhangú hatá­rozatával megállapította, hogy valamennyi szakszervezet meghatározott céljainak valóra váltásáért a legnagyobb elnyomatás idején is a legnagyobb áldozatkészséggel és önfeláldo­zással dolgozott. A szakszervezetek segélyezik a­ munkanélkü­lieket, betegeket, rokkantakat, özvegyeket, ár­vákat, végzik a munkaközvetítést, gyógyítják és támogatják a munkáspénztárból kihagyott munkásokat és alkalmazottakat, oktatják, ne­velik tagjaikat és ezzel az ország érdeke szem­pontjából a leghasznosabb és leg­hazafiasabb munkát­ végzik. Ezért sem a múltban, sem a jelenben nem kértek és nem kérnek elismerést. Amikor a szakszervezetek az ország érdeké­ben ilyen fontos és hasznos munkát végeznek.

Next