Szabók Szaklapja, 1929 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1929-01-19 / 1. szám
k * Öntudatos szervezett munkás csak az «J Kitűnő minőségű áruk © Legolcsóbb napi árak t ® Vásárlási visszatérítés 'd Díjmentes életbiztosítás» i 0 • • tfl Beíratási díj 50 fillérLTALÁNOS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETBEN • SZABOK SZAKLAPJA Március 2-án a Vigadóban találkozunk! hanem a munkaerőt termelőkészségét és képességét, egyben pedig a belső fogyasztóipar vásárlóképességét is mesterségesen leszorítják. Ennek pedig a termelés mai urai, a kapitalisták is kárát látják. Nemcsak azért, mert a rosszul fizetett, agyonhajszolt munkás kevesebbet és rosszabbul dolgozik, nemcsak azért, mert az éhbérek és a 10—14 órás munkaidő embertelen rendszerével éppen a legértékesebb munkaerőt kergetik ki az országból, hanem azért is, mert a tömegek, a dolgozó néprétegek vásárlóképességének lecsökkentését súlyosan megsínyli a termelés, a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem, tehát a kapitalista gazdaság egyeteme is. És a mai gazdasági válságnak — ha nem is kizáróan, de — főképen ez a forrása. Előidézője pedig a magyar kapitalizmus kornírt elvakultsága, amellyel a kizsákmányolást a végletekig fölfokozza és a holnappal nem számolva, vad elvakultsággal csak a munkáságazásban, a pillanatnyi, profitérdekek hajszájában látja a boldogulását. Pedig a mai magyar gazdasági válság orvoslásának egyedüli útja az volna, hogy emberséges bérekkel, a munkaidő megrövidítésével a fogyasztótömegek minél szélesebb rétegeit vásárlóképessé tegyék és így a termelés számára itthoni piacot teremtsenek. A magasabb munkabér és alacsonyabb munkaidő nálunk még inkább meghozná a gyümölcseit, mint a fordizmus hazájában. Elvégre a Ford-gyárak jórészt kivitelre dolgoznak, míg Magyarország a kivitel lehetőségei elől úgyszólván teljesen el van zárva. A fordizmus előnyei tehát itt nemcsak hogy érvényesíthetők, hanem fokozott mértékben érvényesülnének a mi, Amerikáétól elütő gazdasági viszonyaink közepett. Ami pedig bizonyos kapitalista köröknek azt a reménykedését illeti, hogy a fordizmus alkalmasnak bizonyulhat a kapitalizmus megmentésére, arra, hogy a kapitalista termelési rendszert ezen a földtekén örökéletűvé tegye, ezt az önáltatást a hiú ábrándok birodalmába kell utalnunk. Hiszen már a föntiekben rámutattunk arra, hogy a magasabb munkabér nem változtat az osztályharc tényén, sem pedig a bérmunkás osztályhelyzetén, ha sorsát emberileg némikép enyhíti is. Sőt, a kultúrember, az a munkás, akit jobb helyzete igényesebbé tesz és aki bizonyos kultúrigényeit is ki tudja elégíteni, hozzájut az olvasáshoz, tanuláshoz, meglátja, az emberi élet és a maga, sorsa közt semmiféle fordizmussal át nem hidalható szakadékot — az ilyen kulturemberré emelkedett munkás mindig könnyebben * fölismeri osztály helyzetét és tisztábban látja osztályharcos elhivatottságát. A fordizmus tehát nem bizonyulhat a kapitalizmus megmentőjének. És amikor kultúremberekké hagyja nőni ellenfeleit, ezzel legföljebb csak azt a lehetőséget biztosítja, hogy a kapitalista termelés kiélését követő átmenet korszaka, a szocialista termelés rendjének kialakulási folyamata, lehetően mentes legyen a súlyosabb zökkenésektől. Ott azonban, ahol a kapitalista kizsákmányolás oly elvakultsággal tobzódik, mint nálunk, ez az átmenet kétségkívül súlyos megrázkódtatásokkal kell hogy járjon. Ezért azonban legkevésbé tehetők felelőssé a kizsákmányoltak, az áldozatok. (d. gy.) tív családi foglalkozástól a mai modern nagyipari ruhagyártásig. Mint a legtöbb foglalkozási ágban, úgy itt is a zárt családi termelőmód csakhamar háttérbe szorult, a megnagyobbodott szükséglet és a kibővült piac hatása követ-keztében. Bekövetkezett a munkamegosztás folyamata és a ruhakészítő ipar mindinkább megszűnik ipari egység lenni. Kialakul az iparágak egész csoportja és az egyes iparágaknak csak annyiban van közös nevezőjük, amennyiiben mindegyikük terméke az emberek ruház- kodására szolgál. Ahányféle ruházati cikket készítenek, majdnem ugyanannyi külön-külön foglalkozási ágazatra oszlik a ruházati ipar egysége. Ezzel kapcsolatban a bizottsági jelentés megállapítja a ruházati iparnak azt, a jellegzetességét, miszerint annak ellenére, hogy ez az ipar messzire eltávolodott az eredeti zárt családi foglalkozástól és annak ellenére, hogy a munkamegosztás folyamata, valamint a géperő alkalmazása nagy mértékben átváltoztatta, mégis, végeredményben a ruházati, ipar nemigen tudta magát elszabadítani a házi,ipar hagyományától. Még ma is ott lehet találni a hatalmas, modern gyárak mellett nagy számban az otthonmunkásokat. A ruházati ipar egy része még csak a fejlődési folyamat második fokát, a kézműipari, kisüzemi termelési módot érte el. A gyárüzemek kiadnák a munkát otthon dolgozó munkásoknak. Úgy Németországban, mint Amerikában vannak nagy ruhagyárak, amelyek mérték szerinti munkát vállalnak, de üzemük nagysága ellenére mégis otthoni munkásokkal készíttetik a rendelt ruhákat. De vannak olyan nagyvállalkozók is, amelyek gyárüzemeket egyáltalán nem tartanak fönn és csakis otthonmunkásokkal dolgoztatnak. Vállalkozói tevékenységük csupán abban jut kifejezésre, hogy vállalják a munkát, beszerzik az anyagot, átadják az otthon dolgozó munkásoknak és bezsebelik a mindezekből eredő hasznot. A széttagolt ipar egyes érdekeltségei természetesen versenyt űznek egymással szemben. A konfekcionált ruhát készítő vállalkozó azon van, miszerint a rendelésre dolgozó szabócégtől azzal hódítja el a rendelőt, hogy igyekszik eleget tenni a vevő igényeinek, javítja a szabást, az anyagot és lejjebb megy az árral. A mértékszerinti ruhát készítő cég pedig szintén mindent megkísérel, hogy megrendelője nemenjen a konfekciushoz. ellenére ennek a századnak utolsó negyedében a ruhakonfekció óriási mértékben fejlődött a rendelésre, dolgozó szabóság rovására. A konfekcióipar termelése ma már nem szorítkozik csupán az olcsó anyagok feldolgozására és silány minőségű ruhák előállítására. A ruházati ipar egyik jellegzetessége az is, hogy a nők ruháikat bizonyos mértékben otthon, lakásukon készíttetik, ami azáltal, hogy az utóbbi években a ruhák formái mindinkább egységesebbé válnak, fokozottabb mértékben vált lehetségessé. Ami a ruházati ipar műszaki fölszerelését illeti, egyik sajátossága az iparnak, hogy báraz utolsó évtizedben a gép nagymérvben bevonult a ruhaipari termelésbe, bár már alkalmaznak vagy 1á-féle vasalógépet és 21-féle különleges varrógépet, szabászgépeket stb., mégis aránylag kevés az alkalmazott gépek száma — a többi iparágak technikai fejlődéséhez viszonyítva. A ruhakészítéshez alkalmazott gépek, bár motorikus erő hajtja őket, aránylag kis mértékben nélkülözhetik az emberi munkaerőt. Ezek inkább tökéletesített kéziszerszámgépek, nem olyanok, mint a nagyipari termelésben, például a vas- és fémiparban alkalmazott tömegcikkek gyártására alkalmas gépek. A ruházati ipar egy másik jellegzetessége továbbá, az is, hogy aránylag óriási nagy számban vannak még mindig a kis műhelyek. A szabóműhely berendezése csak kevés tőkét igényel. Egy törekvő munkás tehát könnyen hajlamos arra, hogy kevés, de annál nehezebben összekuporgatott pénzét abba fekteti bele, hogy „önállósíthassa“ magát. Még külön helyiség sem okvetlen szükséges. A lakást egyszerűen kinevezi műhelynek is. Leginkább ez a körülmény az, amire a vállalkozók nagyrésze alapítja kalkulációját: kevés üzemköltség mellett sok munkást foglalkoztathat — a munkás saját otthonában. A legjobb esetben a vállalkozó kisebb üzemében foglalkoztat néhány állandó munkást, ha az üzletmenet nagyobb, esetleg megnagyobbítja üzemét, de addigra, is megtakarította az üzemköltségek egy tekintélyes részét. Ezt a rizikót addig is a steefermesterek és az otthon dolgozó munkások viselték. Mindezeket a körülményeket a bizottsági jelentés annak bizonyítására sorolja föl, miszerint a technika és a termelési módok minden fejlődése dacára, a ruházati ipari termelés lényegében mégsem nagyon távolodott el kezdetleges formáitól, amennyiben a ruhakészítés nagy része még ma is kisüzemben vagy családi otthonban történik. Még azokban az országokban is, ahol ruházati nagyiparról lehet beszélni. A ruházati ipar — ez a sajátossága — a ruhakészítési munka természeténél fogva előreláthatóan még soká uralja majd a helyzetet, különösen a kevésbé fejlődött országokban. A tanulmány egy további része a ruházati iparban foglalkoztatott, munkások és munkásnők helyzetével foglalkozik, értve ezalatt úgy az iparban való elhelyezkedésük, mint a megélhetésük lehetőségeit. Erre egy későbbi ismertetésben fogunk majd rátérni. A Népszaváért A magyar szociáldemokrata munkásmozgalom egyik legerősebb harci fegyvere, vezérlő fáklyája és harsonája volt minden időkben a Népszava és a munkássajtó. Éles penge a kapitalizmus és a reakció ellen a gazdasági jobblétért és emberjogokért, a szocializmus megvalósításáért, folytatott harcainkban. A világosság terjesztője a tudatlanságban és elfogultságban, vagy öntudatos meggyőződés nélkül tévelygők között. Bátor hirdetője az elnyomottak igazának az elnyomókkal és megtévesztőkkel szemben. Nélküle a munkásmozgalom nem képzelhető ,el. Csak a munkásságért és a mozgalomért teljesítünk tehát kötelességet, amidőn fölhívjuk a szaktársakat és szaktársnőket, hogy a Népszava megerősítése érdekében a most kezdődő agitációban meggyőződéssel és legjobb képességük szerint vegyenek részt. Alább közöljük a Népszava felhívását ez ügyben, a továbbiakról megfelelően értesülni fognak. „A mai viszonyok között a legfontosabb pártmunkára hívja a kötelesség pártunk tevékeny tagjait és intézményeit. Országos agitáció indul január 15-én a, pártsajtóért, a Népszaváért,, a, Szocializmusért, a, Nőmunkásért. A magyar szociáldemokrata munkásmozga- ■ lom egyetlen napilapját, tudományos folyóiratát és a nőknek készülő újságját, illetve ezeknek a megerősítését írjuk föl az országos agitáció lobogójára. Jó magasan kell lengetni ezt a lobogót és nem nyugodni addig, amíg azt nem mondhatjuk: pártsajtónk erős, mögötte, tömör sorok vonultak föl,, hogy védjék a fegyvert, amely a mi fegyverünk, hogy erősítsék és képessé tegyék a reakció támadásainak visszaverésére.. Január 15-től március 15-ig tart az agitáció. Bőséges idő áll tehát rendelkezésre és bőséges alkalmakat kell teremteni ahhoz, hogy a legszélesebb körben mozoghassunk és érintkezhessünk elvtársainkkal és barátainkkal. Hogy megmagyarázhassuk, mit jelent a sajtó a mozgalomban — mit jelent az erős sajtó, amely bátran és keményen viaskodik a reakcióval és a kapitalizmussal, a tömegek érdekeiért! Nem nehéz ezt megmagyarázni, megérteni pedig egészen könnyű. Csak körül kell nézni. Látó szemmel, gondolkozó fővel. Az élet, a körülöttünk kavargó élet valósággal döngeti a proletárkoponyákat és a nap minden órájában ontja, a tanulságokat. Csak látni kell és meg kell érteni. Ki nem látja az osztályharc kiélesedését, és vad tobzódását? A proletárság most defenzívában vívja nehéz történelmi osztályharcát, most az ellenfél támad, olyan kíméletlenül, amelyre alig van példa az osztályharcok történetében! Drága az élet, olcsó a munkaerő. Magas a munkaidő, alacsony a munkabér. Nagy a munkanélküliség, a munkanélkülieken nem segítenek. A dolgozó rétegek politikai jogtalanságban, gazdasági nyomorúságban tengőditek, — mindez az osztályharc terméke, a segítség pedig csak egyféleképen lehetséges: erőssé, teljesítőképessé, ellenállóvá kell tennünk minden munkásintézményt, elsősorban a Népszavát, amelynek megsokszorozódott ereje azután átszármazik a többi intézményekre. A kapitalizmussal szövetkezett politikai reakció tudja, mit cselekszik, amidőn éppen a Népszava ellen vonultatja föl erejének zömét. A Népszava az üldözés centrumában áll és küzd és veri vissza a támadásokat és dörgő hangon követeli a munkástörekvések érvényesülését. Szörnyű nagy bűn ez a kapitalizmus és a reakció szemében és a megtorlás pörök tömegében, börtönbüntetésekben, érzékeny A ruházati ipar sajátosságai — Egy tanulmány kivonata — A genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatal külön e célra kiküldött szakbizottságok útján tanulmány tárgyává téteti az egyes foglalkozási ágak fejlődési folyamatát, a gazdasági életre való kihatásait, valamint az abban foglalkoztatott egyének életviszonyait. A vizsgálódások eredményeit a Hivatal saját közlönyében, a több nyelven megjelenő „Nemzetközi Munkaügyi Szemlében teszi közzé, értékes anyagot szolgáltatva mindazoknak, akik a társadalmi és ipari kérdések iránt akár gyakorlati, akár tanulmányi célból érdeklődnek. A ■„Nemzetközi Munkaügyi Szemle“ angol és német nyelvű kiadásának egyik legutóbb megjelent,száma hosszabb tanulmányt közöl a ruházati ipar szerkezetéről és sajátosságairól. A rendkívül értékes tanulmány fejtegetéseit helyszűke miatt teljes egészében nem ismertethetjük, kivonatosan közöljük azonban belőle az alábbiakat: A bizottság beszámolója bevezetésében érdekesen jelzi azokat a változásokat, amelyeken a ruhakészítés munkája keresztülment a primi 6. oldal