Szabók Szaklapja, 1929 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1929-01-19 / 1. szám

k * Öntudatos szervezett munkás csak az «J Kitűnő minőségű áruk © Legolcsóbb napi árak t ® Vásárlási visszatérítés 'd Díjmentes életbiztosítás­­» i 0 • • tfl Beíratási díj 50 fillér­LTALÁNOS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETBEN • SZABOK SZAKLAPJA Március 2-án a Vigadóban találkozunk! hanem a munkaerőt termelőkészségét és ké­pességét, egyben pedig a belső fogyasztóipar vásárlóképességét is mesterségesen leszorít­ják. Ennek pedig a termelés mai urai, a kapita­listák is kárát látják. Nemcsak azért, mert a rosszul fizetett, agyonhajszolt munkás keve­sebbet és rosszabbul dolgozik, nemcsak azért, mert az éh­bérek és a 10—14 órás munkaidő embertelen rendszerével éppen a legértéke­sebb munkaerőt kergetik ki az országból, ha­nem azért is, mert a tömegek, a dolgozó nép­­rétegek vásárlóképességének lecsökkentését súlyosan megsínyli a termelés, a­ mezőgazda­ság, ipar és kereskedelem, tehát a kapitalista gazdaság egyeteme is. És a mai gazdasági vál­ságnak — ha nem is kizáróan, de — főképen ez a forrása­. Előidézője pedig a magyar kapi­talizmus kornírt elvakultsága, amellyel a ki­zsákmányolást a végletekig fölfokozza és a holnappal nem számolva, vad elvakultsággal csak a munkáságazásba­n, a pillanatnyi, profit­érdekek hajszájában látja a boldogulását. Pedig a mai magyar gazdasági válság or­voslásának egyedüli útja­ az volna, hogy em­berséges bérekkel, a munkaidő­ megrövidítésé­vel a fogyasztótömegek minél szélesebb réte­geit vásárlóképessé tegyék és így a termelés számára itthoni piacot teremtsenek. A maga­sabb munkabér és alacsonyabb munkaidő ná­lunk még inkább meghozná a gyümölcseit, mint a fordizmus hazájában. Elvégre a Ford-gyá­­rak jórészt kivitelre dolgoznak, míg Magyar­­ország a kivitel lehetőségei elől úgyszólván teljesen el van zárva. A fordizmus előnyei te­hát itt nemcsak hogy érvényesíthetők, ha­nem fokozott mértékben érvényesülnének a mi, Amerikáétól elütő gazdasági viszonyaink közepett. Ami pedig bizonyos kapitalista köröknek azt a reménykedését illeti, hogy a fordizmus al­kalmasnak bizonyulhat a kapitalizmus meg­mentésére, arra, hogy a kapitalista termelési rendszert ezen a földtekén örökéletűvé tegye, ezt az önáltatást a hiú ábrándok birodalmába kell utalnunk. Hiszen már a föntiekben rámu­tattunk arra, hogy a magasabb munkabér nem változtat az osztályharc tényén, sem pedig a bérmunkás osztályhelyzetén, ha sorsát embe­rileg némikép enyhíti is. Sőt, a kultúrember, az a munkás, akit jobb helyzete igényesebbé tesz és aki bizonyos kultúrigényeit is ki tudja elé­gíteni, hozzájut az olvasáshoz, tanuláshoz, meglátja, az emberi élet és a maga, sorsa közt semmiféle fordizmussal át nem hidalható szakadékot — az ilyen kulturemberré emelke­dett munkás mindig könnyebben * fölismeri osztály helyzetét és tisztábban látja osztály­­harcos elhivatottságát. A fordizmus tehát nem bizonyulhat a kapitalizmus meg­mentőjének. És amikor kultúremberekké hagyja nőni ellen­feleit, ezzel legföljebb csak azt a lehetőséget biztosítja, hogy a kapitalista termelés kiélését követő átmenet korszaka, a szocialista terme­lés rendjének kialakulási folyamata, lehetően mentes legyen a súlyosabb zökkenésektől. Ott azonban, ahol a kapitalista kizsákmá­nyolás oly elvakultsággal tobzódik, mint ná­lunk, ez az átmenet kétségkívül súlyos meg­rázkódtatásokkal kell hogy járjon. Ezért azon­ban legkevésbé tehetők felelőssé a kizsákmá­nyoltak, az áldozatok. (d. gy.) tív családi foglalkozástól a mai modern nagy­ipari ruhagyártásig. Mint a legtöbb foglalko­zási ágban, úgy itt is a zárt családi termelőmód csakhamar háttérbe szorult, a megnagyobbo­dott szükséglet és a kibővült piac hatása követ-­­­keztében. Bekövetkezett a munkamegosztás fo­lyamata és a ruhakészítő ipar mindinkább meg­szűnik ipari egység lenni. Kialakul az ipar­ágak egész csoportja és az egyes iparágaknak csak annyiban van közös nevezőjük, amennyi­­i­ben mindegyikük terméke az emberek ruház-­­ kodására szolgál. Ahányféle ruházati cikket készítenek, majdnem ugyanannyi külön-külön foglalkozási ágazatra oszlik a ruházati ipar egysége. Ezzel kapcsolatban a bizottsági jelentés meg­állapítja a ruházati iparnak azt, a jellegzetes­ségét, miszerint annak ellenére, hogy ez az ipar messzire eltávolodott az eredeti zárt csa­ládi foglalkozástól és annak ellenére, hogy a munkamegosztás folyamata, valamint a géperő alkalmazása nagy mértékben átváltoztatta, mégis, végeredményben a ruházati, ipar nem­igen tudta magát elszabadítani a házi,ipar ha­gyományától. Még ma is ott lehet találni a ha­talmas, modern gyárak mellett nagy számban az otthonmunkásokat. A ruházati ipar egy része még csak a fejlődési folyamat második fokát, a kézműipari, kisüzemi termelési módot érte el. A gyárüzemek kiadnák a munkát otthon dol­gozó munkásoknak. Úgy Németországban, mint Amerikában vannak nagy ruhagyárak, ame­lyek mérték szerinti munkát vállalnak, de üze­mük nagysága ellenére mégis otthoni munká­sokkal készíttetik a rendelt ruhákat. De van­nak olyan nagyvállalkozók is, amelyek gyár­üzemeket egyáltalán nem tartanak fönn és csakis ott­honmunkásokkal dolgoztatnak. Vál­lalkozói tevékenységük csupán abban jut ki­fejezésre, hogy vállalják a munkát, beszerzik az anyagot, átadják az otthon dolgozó munká­soknak és­­ bezsebelik a mindezekből eredő hasznot. A széttagolt ipar egyes érdekeltségei termé­szetesen versenyt űznek egymással szemben. A konfekcionált ruhát készítő vállalkozó azon van, miszerint a rendelésre dolgozó szabócég­től azzal hódítja el a rendelőt, hogy igyekszik eleget tenni a vevő igényeinek, javítja a sza­bást, az anyagot és lejjebb megy az árral. A m­értékszerinti ruhát készítő cég pedig szintén mindent megkísérel, hogy megrendelője ne­­menjen­ a konfekciushoz. ellenére en­­­nek a századnak utolsó negyedében a ruhakon­fekció óriási mértékben fejlődött a rendelésre, dolgozó szabóság rovására. A konfekcióipar termelése ma már nem szorítkozik csupán az olcsó anyagok feldolgozására és silány minő­ségű ruhák előállítására. A ruházati ipar egyik jellegzetessége az is, hogy a nők ruháikat bizo­nyos mértékben otthon, lakásukon készíttetik, ami azáltal, hogy az utóbbi években a ruhák formái mindinkább egységesebbé válnak, fo­kozottabb mértékben vált lehetségessé. Ami a ruházati ipar műszaki fölszerelését illeti, egyik sajátossága az iparnak, hogy bár­az utolsó évtizedben a gép nagymérvben be­vonult a ruhaipari termelésbe, bár már alkal­maznak vagy 1á-féle vasalógépet és 21-féle kü­lönleges varrógépet, szabászgépeket stb., mégis aránylag kevés az alkalmazott gépek száma — a­ többi iparágak technikai fejlődéséhez viszo­nyítva. A ruhakészítés­hez alkalmazott gépek, bár motorikus erő hajtja őket, aránylag kis mértékben nélkülözhetik az emberi munkaerőt. Ezek inkább tökéletesített kéziszerszámgépek, nem olyanok, mint a nagyipari termelésben, például a vas- és fémiparban alkalmazott tö­megcikkek gyártására alkalmas gépek. A ruházati ipar egy másik jellegzetessége továbbá, az is, hogy aránylag óriási nagy számban vannak még mindig a kis műhelyek. A szabóműhely berendezése csak kevés tőkét igényel. Egy törekvő munkás tehát könnyen hajlamos arra, hogy kevés, de annál nehezeb­ben összekuporgatott pénzét abba fekteti bele, hogy „önállósíthassa“ magát. Még külön helyiség sem okvetlen szükséges. A lakást egy­szerűen kinevezi műhelynek is. Leginkább ez a körülmény az, amire a vállalkozók nagy­része alapítja kalkulációját: kevés üzemköltség mellett sok munkást foglalkoztathat — a mun­kás saját­ otthonában. A legjobb esetben a vál­lalkozó kisebb üzemében foglalkoztat néhány állandó munkást, ha az üzletmenet nagyobb, esetleg megnagyobbítja üzemét, de addigra, is megtakarította az üzemköltségek egy tekinté­lyes részét. Ezt a rizikót addig is a steef­ermes­terek és az otthon dolgozó munkások viselték. Mindezeket a körülményeket a bizottsági jelentés annak bizonyítására sorolja föl, mi­szerint a technika és a termelési módok min­den fejlődése dacára, a ruházati ipari termelés lényegében mégsem nagyon távolodott el kez­detleges formáitól, amennyiben a ruhakészítés nagy része még ma is kisüzemben vagy családi otthonban történik. Még azokban az országok­ban is, ahol ruházati nagyiparról l­ehet be­szélni. A ruházati ipar — ez a sajátossága — a ruhakészítési munka természeténél fogva előreláthatóan még soká uralja majd a hely­zetet, különösen a kevésbé fejlődött országok­ban.­ A tanulmány egy további része a ruházati iparban foglalkoztatott, munkások és munkás­­nők helyzetével foglalkozik, értve ezalatt úgy az iparban való elhelyezkedésük, mint a meg­élhetésük lehetőségeit. Erre egy későbbi ismer­tetésben fogunk majd rátérni. A Népszaváért A magyar szociáldemokrata munkásmoz­galom egyik legerősebb harci fegyvere, vezérlő fáklyája és harsonája volt minden időkben a Népszava és a munkássajtó. Éles penge a ka­pitalizmus és a reakció ellen a gazdasági jobblétért és emberjogokért, a szocializmus megvalósításáért, folytatott harcainkban. A vi­lágosság terjesztője a tudatlanságban és el­fogultságban, vagy öntudatos meggyőződés nélkül tévelygők között. Bátor hirdetője az el­nyomottak igazának az elnyomókkal és meg­tévesztőkkel szemben. Nélküle a munkásmoz­galom nem képzelhető ,el. Csak a munkásságért és a mozgalomért teljesítünk tehát kötelességet, amidőn fölhívjuk a szaktársakat és szaktárs­nőket, hogy a Népszava megerősítése érdeké­ben a­ most kezdődő agitációban meggyőződés­sel és legjobb képességük szerint vegyenek részt. Alább közöljük a Népszava felhívását ez ügyben, a továbbiakról megfelelően értesülni fognak. „A mai viszonyok között a legfontosabb párt­­munkára hívja a kötelesség pártunk tevékeny tagjait és intézményeit. Országos agitáció indul január 15-én a, pártsajtóért, a Népszavá­ért,, a, Szocializmusért, a, Nőmunkásért. A magyar szociáldemokrata munkásmozga- ■ lom egyetlen napilapját, tudományos folyóira­tát és a nőknek készülő újságját, illetve ezek­nek a megerősítését írjuk föl az országos agi­táció lobogójára. Jó magasan kell lengetni ezt a lobogót és nem nyugodni addig, amíg azt nem mondhatjuk: párt­sajtónk erős, mögötte, tömör sorok vonultak föl,, hogy védjék a fegy­vert, amely a mi fegyverünk, hogy erősítsék és képessé tegyék a reakció támadásainak vissza­verésére.. Január 15-től március 15-ig tart az agitáció. Bőséges idő áll tehát rendelkezésre és bősé­ges alkalmakat kell teremteni ahhoz, hogy a legszélesebb körben mozoghassunk és érintkez­hessünk elvtársainkkal és barátainkkal. Hogy megmagyarázhassuk, mit jelent a sajtó a moz­galomban — mit jelent az erős sajtó, amely bátran és keményen viaskodik a reakcióval és a kapitalizmussal, a­ tömegek érdekeiért! Nem nehéz ezt megmagyarázni, megérteni pedig egészen könnyű. Csak körül kell nézni. Látó szemmel, gon­dolkozó fővel. Az élet, a körülöttünk kavargó élet valósággal döngeti a proletárkoponyákat és a­ nap minden órájában ontja, a tanulságo­kat. Csak látni kell és­ meg kell érteni. Ki nem látja az osztályharc kiélesedését, és vad tobzódását? A proletárság most defenzívá­ban vívja nehéz történelmi osztályharcát, most az ellenfél támad, olyan kíméletlenül, amelyre alig van pé­lda az osztályharcok tör­ténetében! Drága az élet, olcsó a munkaerő. Magas a munkaidő, alacsony a munkabér. Nagy a munkanélküliség, a munkanélkülieken nem segítenek. A dolgozó rétegek politikai jogtalanságban, gazdasági nyomorúságban ten­gőditek, — mindez az osztályharc terméke, a segítség pedig csak egyféleképen lehetséges: erőssé, teljesítőképessé, ellenállóvá kell ten­nünk minden munkásintézményt, elsősorban a Népszavát, amelynek megsokszorozódott ereje azután átszármazik a­ többi intézményekre. A kapitalizmussal szövetkezett politikai reakció tudja, mit cselekszik, amidőn éppen a Népszava ellen vonultatja föl erejének zömét. A Népszava az üldözés centrumában áll és küzd és veri vissza a támadásokat és dörgő hangon követeli a munkástörekvések érvénye­sülését. Szörnyű nagy bűn ez a kapitalizmus és a reakció szemében és a megtorlás pörök tömegében, börtönbüntetésekben, érzékeny A ruházati ipar sajátosságai — Egy tanulmány kivonata — A genfi Nemzetközi Munkaügyi Hivatal kü­lön e célra kiküldött szakbizottságok útján tanulmány tárgyává téteti az egyes foglalko­zási ágak fejlődési folyamatát, a gazdasági életre való kihatásait, valamint az abban fog­lalkoztatott egyének életviszonyait. A vizsgáló­dások eredményeit a Hivatal saját közlönyé­ben, a több nyelven megjelenő „Nemzetközi Munkaügyi Szemlé­ben teszi közzé, értékes anyagot szolgáltatva mindazoknak, akik a tár­sadalmi és ipari kérdések iránt akár gyakor­lati, akár tanulmányi célból érdeklődnek. A ■„Nemzetközi Munkaügyi Szemle“ angol és né­met nyelvű kiadásának egyik legutóbb megje­­­lent,száma hosszabb tanulmányt közöl a ruhá­zati ipar szerkezetéről és sajátosságairól. A rendkívül értékes tanulmány fejtegetéseit hely­szűke miatt teljes egészében nem ismertethet­jük, kivonatosan közöljük azonban belőle az alábbiakat: A bizottság beszámolója bevezetésében érde­kesen jelzi azokat a változásokat, amelyeken a ruhakészítés munkája keresztülment a primi­ 6. oldal

Next