Szerelőipar, 1943 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1943-01-01 / 1. szám
SZERELŐIPAR Az elmúlt évszázadok kutatói az ókor csodáinak bámulásában lassák a szépet, a művészieset keresték, a művelődés haszon nélkül való irodalmi remekein szórakoztak, dehidegen értékelték az emberi ész hatalmas műszaki alkotásait, amelyekből a kényelmi élet (civilizáció) pillérei fölépültek. Kevésre méltatták eddig azokat a nagyszerű építményeket is, amelyek a világ hajdani fővárosának, Rómának vízellátását biztosították. Pedig Róma kövei között nemcsak szépek, hanem hasznosak is vannak s a mérnöki munka megfontolt alkotásai ép oly érdekesek, mint a művészi képzelőerő lázas teremtményei. A régi római vízellátás bámulatos mérnök és építészeti rendszerét i szükség kényszerítette ki. Alinig ugyanis Róma nem érte el még fejlődésének lendületét, vízszükségletét egyszerű kutak, források és a Tiborig változó vize kielégítették. Később azonban a járványok, a Város vízszegény, sőt ro®szvizű területének hatalmas kiterjedése, a lakosság özönletes szaporodása arra kényszerítette a Városállam vezetőit, hogy távoli, többmérföldes kitűnő forrásvidékről, Róma környékének hegyeiből szállítson a Városnak vizet. Bár Ktesibios már K. e. 100 körül föltalálta a kétdugattyús vízszállító berendezést, a Város környékén fúrható nagyszámú kútra még sem gondolhattak, mert még nem tudtak csak emberi erővel hajtott kisméretű dugattyús gépeket építeni holott a vízszállításhoz és a magasabb ellátási területekhez szükséges víznyomás előállítására, ezeknél sokkal nagyobb méretű gépek szükségesek. Magasabb helyről a távoli hegyek forrásaiból kellett tehát a Városba vizet szállítani, hogy a vezeték lejtése eljuttassa a vizet a Város hegyes-dombos részeibe is. A források kiválasztásánál megvizsgálták a forrás környékén élő emberek egészségét „nem szenvednek e lábbajban és nem könnyesszeműek”. Új kutak vizét bronzedénybe fecskendezték, nem hagy-e foltot vagy rézedényben forralva nem hagy-e iszapos csapadékot. A víz keménységére egyszerű főzelékfőzés is próba volt. Miután a kiszemelt forrásvidékek olykor sokmérföldes távolságban voltak a Várostól és közben hegyek és völgyek is feküdtek, a vízszállító kezeső lejtésének a szögét szintezéssel állapították meg. Vitruvius építészeti író (K. e. 30 körül) 100 láb (30 m.) vezetékre (4 láb (075 m.) esést ír elő. Ezt a műveletet az u. n. khorabetes-szel a vízszintezővel szélcsendes időben egyszerűen szeles időben azonban több fáradsággal, de elég pontosan végezhették. Rajzokat, terveket is készíttettek, hogy láthassák, hol kell völgyeket viaduktokkal áthidalni, vagy hogy hol fekszenek a hegyoldalakon levezetett közcsővezetékek. A vízszállító közösöseket, kellő szintezéssel, hegyeken át is megépítették, egymástól 240 lábnyi távolságra (72 m.) felülről lefelé fúrt függőleges aknák segítségével. Ezeken az aknákon át fúrták a vízszállító csőalagutakat. A vízszállító nagyobb átmérőjű főcsatornákat leginkább terméskövekből, téglákból építtették rendesen olyan keresztmetszettel, amelynek alsó fele derékszögű négyszög, felső része pedig félköríves boltív volt. Kötőanyagul a természetes cementet (pl. puzzolána) használtak. Kisebb átmérőjű vízszállító vezetékeket készíttettek ólomból is, amelyek súly és méret szerint szabványosítva voltak. A csövek nagyságának megjelölésére annak az ólomszalagnak a szélessége volt az irány- * adó, amely szalagot esővé összehajtogatták és összekalapálták. Ha pl. 50 hüvelyk széles lemezt hajtottak össze azt 50 hüvelykes csőnek nevezték, súlyának pedig 600 fontnak kellett lenni. Vitruvius idején ólomcsöveknél a következő csőméretek voltak használatban (a hüvelyket 185 mm-rel kell számítanunk) 5 hüvelykes 60 font súlyban, 8 hüvelykes 100 font súlyban, 10” (120 font), 15” (180), 20” (240), 30” (360), 40” (480), 50” (600), 80” (960), 100” (1200 font) Ólomeső vezetékeknél könnyen történt csőrepedés, ezért hosszú vezetékeknél néhány száz m. távolságiban gyűjtőmedencéket építtettek, hogy a repedésen ki ne folljon minden víz és könnyebben meg tud-ják találni a hibás helyet. Ólom helyett a jóval olcsóbb cserépcsöveket is használták 2” vastag (37 mm) darabokból, amelyek kónuszosan voltak egymásba illesztve. Az éleket olajjal vegyített mésszel vonták be. Figyelemreméltó, hogy Vitruvius már tud az ólomnak az egészségre káros hatásáról és ezért a cserépcsöveket inkább ajánlja könnyebb javíthatóságuk miatt is. Amíg a római világuralom meg nem erősödött és kárt okozó ellenséges betörésekre is kellett számítani, a vizet a Városba földalatti vezetékeken szállították. Az első ilyen vezetéket, az appiait K. e. 312-ben építették. A több, mint 10 km. távolságban levő praenestei vízgyűjtőből 16 km. hosszú lejtőn, v Az okodláma ullstartyáltatása. Irta : KENDE BÉLA műszaki tanácsos. Szab. bej Dekaionu ,,éska beton vízóraakna A vízművek által előirt szabványos méretben készül, 120x100x80 óra alatt felállítható. Betoncsöveket, idomokat"1 méretes kútgyűrűketségben számtanáru üzeme Dévai és Helmén Olass-fasor 37-39- Telefon: 353-9804