A szikvízipar, 1933 (8. évfolyam, 1-11. szám)

1933-01-01 / 1. szám

­ A SZIKVIZIPAR Az adóemeléseket csak úgy tudja elviselni a szikvízipar, ha ellentállóbbá teszik Adómorál­t a végkimerülésig. Mit kér a szikviziparosság ? — A Szikvízipar tudósítójától. — Nehogy tévedés essék! Még a látszatát is el akarjuk kerülni annak, mintha nyugtalanságot, elé­gedetlenséget, izgalmat akarnánk szítni szakmánk­ban, ebben a tipikusan kézműves jellegű iparágban. Hangsúlyozzuk, sőt aláhúzzuk azt, hogy az állam­nak meg kell keresnie, meg kell találnia az eszkö­zöket, amelyek az egész állami aparátus viteléhez nélkülözhetetlenül szükségesek. Az adófizetés már emiatt is állampolgári kötelesség. A szikvíziparos­­ság eddig is — és talán még ezután is — hűségesen teljesítette az állam iránti kötelességét, valósággal túlzásba vitte az adómorált. A szikvíziparosság a fővárosban csak úgy, mint a vidéken pontos adó­fizető, úgy, hogy egyenesen példaadásul szolgálhat ebben a tekintetben is. De hogy tudomásul vették-e ezt a manapság oly ritka erényét azokon a fórumo­kon, ahol a sorsát intézik, nem tudjuk, ebben a percben nem is kutatjuk, pedig bizonyára igen nagy súllyal esne a latba, hiszen ma a magyar állam léte vagy nemléte úgyszólván az adóproblémán dől el. Most mégis kénytelenek vagyunk a mindjobban égető adóproblémához hozzászólni. Mindenekelőtt nekünk is meg kell állapítani a tényt, amelyet már valamennyi érdekképviselet megállapított és aminek már valamennyi érdekképviselet igen energikusan hangot is adott, hogy a szikvíziparosság is elérkezett a teherbíró­képesség legvégső határáig. Nem frázis ez, hanem szomorú és rideg valóság, sőt reánk szikvíziparosokra kettőzött mértékben érvé­nyesül ez az igazság. Nézzük csak mi is történt tu­lajdonképen? A kormány, bizonyára azért, mert egyelőre nem találhatott más kivezető utat, egész sereg új adórendeletet adott ki, amelyek legfő­képpen a városi polgárságot sújtják. Az adórende­letek közvetlenül is súlyosan érintik a szikvíziparos­­ságot, hiszen jelentősen emelik a közvetlenül befi­zetendő adókat, de talán még pusztítóbb hatású az adórendeletek közvetetten érződő hatása. Egészen sajátságos a mi iparágunk kereseti lehetősége. Min­den idegszálával belekapcsolódik a magyar élet­be, mondhatnánk olyan mint a legérzékenyebb földrengésjelző-készülék, amely a legtávolabbi föld­mozgásokra is reagál. Ha tehát bármi történik a gazdasági életben, ha bármelyik társadalmi réteg keresete meg­csappan, nyomban reagáln­ak rá a szikvíz­­üzemek, nyomban megcsappan a szikvíz fogyasztása és vele az egész szakma be­vétele és jövedelme. Most az egész magyar társadalom sínyli az új adó­rendeleteket, valamennyi társadalmi réteg szenved miatta, polgárság, munkásság egyformán viseli az új adók, főként az új fogyasztási adók terhét, ami­nek a vége a kiadások csökkenése lesz. A szikvíz­­iparág máris érzi az új adórendeletek hatását. Az amúgy is szegényes szikvízfogyasztás még jobban visszaesett. A szikvízüzemek forgalma, szinte teg­­napról-mára, jelentékenyen megcsappant, amivel szemben viszont az adóterhek emelkedtek. Épp ezért a szikvízszakma is kénytelen felemelni szavát az adóterhek fokozása ellen, kénytelen aggodalmát ki­fejezésre juttatni, kénytelen a kormányhoz fordulni a kéréssel, hogy álljon meg ezen az úton, mert min­den további adóemelés ezernyi egzisztenciát tehet tönkre és ma még valahogyan elvegetáló iparágakat pusztíthat el. A szikvíziparág sohasem zúgolódott, soha­sem csinált frontot a kormány pénzügyi politikája ellen. Mindig megmaradt tisztes iparának határain belül és ameddig csak bírta, derekasan állta a mind ter­hesebbé váló idők viharát. Pontos adófizető volt és pontos adófizető lesz addig, amíg bírja. Úgy érezzük azonban, hogy most már nincs tovább. Még gondolni sem merünk arra, hogy mi történik, ha fokozódik a munkanélküliség, ha egzisztenciáknak újabb ez­rei mennek tönkre, ha újabb adóterhek következté­ben még vészesebben csökken a fogyasztás, ha végül a szikvíziparosság sem tudja megkeresni a minden­napit, az üzemek viteléhez szükséges eszközöket. A kormánynak, nyíltan valljuk, amikor újabb adóter­heket rak a társadalom vállára, komoly kötelezett­ségei vannak abban az irányban, hogy a még küz­dőképes iparágakat megerősítse, viharállókká tegye. A szikvízszakmát is meg lehet erősíteni, a szikvíziparosságot is ellentállóbbá lehet tenni, ha végre megadják ellentállóképessé­­gének, egész életének alapfeltételeit, ha az államhatalom végre valahára ráborítja védő palástját és kiterjeszti rá a képesítés védel­mét és ha megszabadítja az oly méltatlan és oly jogosulatlan tankveszedelemtől. Ha valaha időszerű volt, akkor igazán most jött el ennek a legfőbb ideje, amikor roskadozni kezd már a mi szakmánk is, amikor kihagyóban van a lélegzete, amikor csak nagy nehezen tud megküzdeni a szörnyű válsággal. Ma minden egyes egzisztenciát támogatni, védenie kell az államhatalomnak. Ha ez az elv meg­áll és ha a kormány ezt az elvet gyakorolni is óhajtja, akkor fokozottan áll ez a 2500 önálló kis­iparossal dolgozó szikvízszakmára. Egyenesen államérdek egy ilyen kötelességtudó, végtelenül szorgalmas és vég­telenül államhű szakma védelme és megmentése. És már nemcsak azért, mert a szakma minden egyes

Next