Tejgazdasági Szemle, 1944 (24. évfolyam, 1-23. szám)
1944-01-15 / 1. szám
szóvátette, hogy ha a tejszövetkezeti alkalmazottaknak azt a fizetést adnák, amit ma kérnek és meg is érdemelnek és az így megnagyobbodott üzemköltségeket levonnák a tej árából, akkor alig maradna valami a termelőknek. Ha a bajokat nem orvosolják, arra van kilátás, hogy nagyon kevés tejet fognak behozni, mert a feketepiac árai erősen vonzó hatással vannak. Ma egy liter szódavíz drágább, mint egy liter tej, a bornak az ára pedig 7 pengő, holott azelőtt egy liter bornak az ára két liter tej árával ért fel. Ez nagyon visszás helyzet, amin segíteni kell, mert tavasszal a tej hiányát a közfogyasztás nagyon meg fogja sínyleni. Kérte, hogy a szövetség illetékes helyen járjon el ez ügyben, mert a termelő akkor termel kedvvel, ha számítását megtalálja, a tejszövetkezetek pedig akkor felelhetnek meg hivatásuknak, ha a termelőktől tényleg kapnak tejet s az üzemköltségek folytonos emelkedése nem nyomja agyon az egyre kevesbedő tej árát. Herodek Sándor jelentette, hogy a szövetség már megkezdte a tejgazdasági tanfolyamok rendezését. Ilyenek eddig Balassagyarmaton és Szombathelyen voltak s igen szép sikerrel jártak. A hallgatóság némileg csökkent az élelmezési és elszállásolási viszonyok miatt. Az erkölcsi eredmény azonban ezzel szemben fokozódott, mert a kevesebb hallgatóval az előadók bővebben foglalkozhattak. A tanfolyamokat a megyei vagy járási székhelyeken tartják, ahol a megfelelő látogatottság biztosítva van. Elnek tudomásul véve és határozattá emelve a javaslatokat, hangsúlyozta, hogy a szövetség állandóan napirenden tartja a tejár megfelelő felemelésének a kérdését, mert tudatában van nagy horderejű kihatásának. TEJGAZDASÁGI SZEMLE 1044. január 15- A m. kir. minisztérium 5.570/1943. M. E. számú rendelete, a tej- és tejszínszállítási kötelezettség meghosszabbítása tárgyában A m. kir. minisztérium a honvédelemről szóló 1939:11. te. 112., 113. és 212. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli : 1. §■ (1) Az a tejtermelő (tejszövetkezet) és tejiparos (tejszövetkezet), aki az 1943. évi december hó 31. napjáig tejiparosnak — szerződés alapján vagy az 5.540/1942. M. E. számú rendelet 1. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés folytán — tejet vagy tejszínt szállított, köteles a szállítást az 1944. évi december hó 31. napjáig változatlan feltételek mellett— a hatóság által megállapított áron — folytatni. (2) E kötelességen sem az nem változtat, ha a felek egyike a szerződést felmondja, sem az, ha a felek a szerződést megegyezéssel felbontják vagy módosítják, valamint az sem jön tekintetbe, ha az eredeti szerződés az 1944. évre az előbbi évekre irányadó feltételektől eltérő feltételeket szab. (3) Az (1) bekezdés rendelkezéseivel ellentétes minden megállapodás hatályát veszti. (4) A tej- és tejszínszállításra vonatkozó megállapodást írásba kell foglalni. (5) Abban az esetben, ha a szerződés a szállítandó tej vagy tejszín mennyiségét pontosan nem jelöli meg, az eladó átlagban lehetőleg az 1943. évi december hó 31. napjáig az 1943. évben tényleg elszállított tej vagy tejszín napi átlagának megfelelő mennyiséget köteles szállítani. 2. §• (1) Az 1944. évi január hó 1. napjától az 1944. évi december hó 31. napjáig terjedő időtartamra szóló tej- és tejszínszállítási szerződés felbontására, módosítására, ahelyett új szerződés kötésére a fél, illetőleg felek kérelmére a Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetségének a véleménye alapján a közellátásügyi miniszter ad engedélyt. Az erre irányuló, kellően indokolt kérvényeket a Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetségéhez (Budapest, IX., Köztelek utca 8. szám) az 1944. évi január hó 15. napjáig kell benyújtani. (2) Az 1944. évi január hó 15. napja után a szállítási szerződés felbontását, módosítását, ahelyett új szerződés kötését csak abban az esetben lehet kérni, ha a szerződő fél (felek) viszonyaiban olyan változás áll elő, amely a szállítási kötelezettség teljesítését egyáltalán nem, vagy csak valamelyik fél súlyos károsodásával teszi lehetővé. Ilyen esetben a kellően indokolt kérvényeket azok felmerülését követő harminc napon belül kell a Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetségéhez benyújtani. (3) Az (1) és (2) bekezdésben foglalt esetekben a kérvényhez csatolni kell az írásba foglalt eredeti szerződést és a tejiparok eladó és vevő iparengedélyének hiteles másolatát. Ha a kérelem a szerződési feltételek megváltoztatására vagy új szerződés kötésére irányul, az új szerződés tervezetét is be kell mutatni. 3. §. Az iparengedéllyel rendelkező tejiparos (1959.000/1941. F. M. számú rendelet 6. §-ának (1) bekezdése) és a tejtermelő között az 1944. évre érvényes minden tej- és tejszínszállítási szerződés másolatát a vevő köteles a Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetségéhez az 1944. évi január hó 31. napjáig benyújtani. Amennyiben a szerződés ennél az időpontnál később köttetett, a másolatot a szerződés megkötésétől számított harminc nap alatt kell benyújtani. A Tejtermelők és Tejszövetkezetek Országos Szövetsége köteles a szerződések másolatát a közellátásügyi miniszterhez felterjeszteni. ^ —— STAUFFER sajtok és pedig Emmentáli kari-kákban 100 kg -ig, f Trappista, Répcelaki, Kastély, Romadour, Blokk-emmentáli-, Chester-, Dobozos- romadour, Dobozos emmentáli (6 adag) a legjobb minőségben STAUFFER I ÉS FIAI CÉGNÉL Központ: RÉPCELAK Telefon:5. Központi iroda: SOPRON. Telefonszám: 192.