Tüzeléstechnika, 1928 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1928-07-08 / 1. szám
1928 július 8. TÜZELÉSTECHNIKA sütésre jogot. Paláink és bitumenes szeneink lepárlásával nyersolaj behozatalunk csökkentését s fogyasztásunknak a külföldtől való függetlenítését kellene előmozdítanunk. A porlós természetű magyar eocén-szeneknek ipari tüzelésekben való tökéletes kihasználására a szénportüzeléssel kellene a legkomolyabban foglalkoznunk. Sajnos, e téren is csak egy-két kísérletről számolhatunk be. A magyar szenek tulajdonságaival számoló racionális portüzelés kiválasztása, jobban mondva megalkotása még a jövő feladata. Jövő széngazdálkodásunk perspektívájára meglehetős árnyékot vet az a tény, hogy a fejenkénti szénfogyasztásban a nyugathoz képest meglehetősen elmaradtunk. Az összehasonlítást az 1912. évre végezve el, 6000 kalóriás szénben kifejezett 5,75 g-s fejenkénti fogyasztásunkkal szemben Ausztriának 14.6 g-s, Franciaországnak 15 q-s, Németországnak 35.6 q-s, Nagybritanniának 41.2 q-s és az Észak- Amerikai Egyesült Államoknak 48.9 q-s fejenkénti fogyasztása állott. A csonka országra 6000 kal-s normálszénben 1924-re levezethető 67.4 millió q-s fogyasztás a 7.9 milliós lélekszámra vonatkoztatva kereken 8.5 q-s fejenkénti fogyasztást ad, viszont 442 millió t-ban kifejezhető szénvagyonunk élettartamát alig 66 évben állapítja meg. A fogyasztás természetes növekedését is latba vetve, ez az élettartam alig 40 évre zsugorodik össze. A sötét háttér megfestésével az volt a célom, hogy Tüzeléstechnika című mellékletünk megindítása alkalmából, időszerűségének és szükségességének fontosságára annál élesebben rávilágíthassak. Közlönyünk eddig is nagy gonddal karolta fel az idevágó kérdéseket, viszont a váltógazdaság elvén felépített programunk nem tűri meg azt, hogy egyébként is szűken megszabott hasábjainkat tisztán egy szakra és célra áldozzuk. Szerkesztőtársunk magabízó vállalkozása kivezet bennünket a gondozásunkra bízott cél és eszközök között mutatkozó diszharmóniából , egyben azzal a reménységgel tölt el, hogy sikerre válván, kartársaink odaadó támogatásával a magyar tüzeléstechnika ügyét egy hatalmas lépéssel viszi előbbre. Gazdaságos mészégetés Vécsei Béla A mészégetésnél a termelési költségek jelentékeny részét — több mint felét — a tüzelőszer ára teszi ki s így itt különösen fontos, hogy minél kevesebb tüzelőanyagot fogyasszunk, vagyis minél tökéletesebb kemencénk legyen. Nemcsak több termelésre, hanem inkább tüzelőszermegtakarításra célzó törekvések adtak impulzust arra, hogy a primitív tábori kemencét a sokkal gazdaságosabb, folyton asóüzemű aknás- és körkemencévé fejlesszék. Hőgazdasági szempontból azonban a legújszerűbb mészégetőkemencék sem állanak a tökéletesség magas fokán. Értekezésemnek éppen az a célja, hogy ezek hőgazdasági hibájára rámutasson és megjelölje azt az utat, melyen ez kiküszöbölhető volna. Minden folytonos üzemű kemencében, így az aknás- és körkemencében is három zónát különböztetünk meg: az előmelegítő, az égető és a hűlő zónát. Az előmelegítő zónában a hideg nyersanyagot az égetőtérből távozó forró égésterményekkel, az égetés hőfokára melegítjük fel. Az égetéshez szükséges levegőt viszont a hűlő zónán vezetjük át, ezzel a kiégetett izzó anyagot lehűtjük és a levegőt felmelegítjük. Ily módon úgy az előmelegített nyersanyag, mint a levegő melegtartalmát végeredményben az égető zónába, visszajuttatjuk. A visszanyert melegmennyiségeknek megfelelő tüzelőszert tehát megtakarítjuk. Csak olyan kemenceszerkezetet nevezhetünk hőgazdasági szempontból kifogástalannak, amelyben ideális esetben úgy a kiégett anyag, mint az égéstermények egész melegét visszanyerhetnénk. Az ilyen kemence hatásfoka 100% volna. Természetes, hogy a gyakorlatban ezt az ideális hatásfokot csak megközelíthetjük, de soha el nem érhetjük. A mészégetésre manapság használt folytonos üzemű kemencék azonban e követelménynek nem felelnek meg. Ha ugyanis a mészkő kiégetésénél végbemenő folyamatokat közelebbről vizsgáljuk, arra a következtetésre jutunk, hogy a közismert szerkezetű aknás- és körkemencében az égéstermények melegtartalmaztak jórészét nem, nyerhetjük vissza és a mészégetés hatásfoka még ideális esetben is legfeljebb csak 15% lehet. Képzeljünk el olyan folytonosüzemű körkemencét, amelyben vegytiszta mészkövet tisztán carbonnal és fölös, levegő nélkül, csupán az elméletileg szükséges levegővel égethetnénk ki. Tételezzük fel elméleti kemencénkről azt is, hogy sem sugárzással, sem más úton meleget nem veszíthet. Elképzelhetjük azt is, hogy a hűlő zónában a kiégetett izzó meszet a légkör hőmérsékletére hűthetjük le s így összes melegtartalmát a felmelegített levegővel az égető zónába juttathatjuk vissza. Elméleti kemencénkben tehát e réven hőveszteséggel nem kell számolnunk. A gyakorlati mészégetőkemencékben az égetett meszet természetesen nem hűthetjük le a légkör hőmérsékletére, mert ez végtelen hosszú ideig tartana. Az égetett meszet kb. 100° C, átlagos hőmérséklettel hordhatjuk ki a kemencéből. Kiszámíthatjuk, hogy ez az getésre felhasznált tüzelészemek legfeljebb 4%-át kitevő hőveszteséget okoz. A meleg mész nem tökéletes lehűtése kemencénk hőgazdaságát tehát gyakorlati értelemben nem befolyásolja. Egészen más az eredmény azonban, ha a forró égéstermények elvezetésénél előálló hőveszteséget vesszük tekintetbe. Itt már nemcsak azzal a hőveszteséggel kell számolnunk, amely minden tüzelésnél szükségképen előáll azzal, hogy a kémény szívó hatásának előidézésére meleg égésterményeket kell a kéménybe vezetnünk. A mészégetőkemence gázai — mint látni fogjuk — szükségképen sokkal magasabb hőmérsékleten távoznak, mint amilyenre e célból szükség volna. Ezzel oly jelentőshőveszteség áll elő, amely a mészégetés gazdaságosságát igen hátrányosan befolyásolja. Ezt a tényt nemcsak a gyakorlat igazolja, hanem elméleti úton isbebizonyítható. A hosszadalmas számításokat mellőzöm. Csupán azokat áradatokat sorolom fel, amelyek állításomat kétségtelenné teszik. Kémiai és fizikai adatokból kiszámítható, hogy a már említett elméleti kemencénkben 100 % mészkő kiégetésére 8.135 kg, carbont kellene felhasználnunk, ha az égetés 856° hőmérsékleten (a mészkő bomlási hőmérsékletén) menne végbe. Kiszámíthatjuk azt is, hogy ez esetben 100 kg mészkő kiégetésénél keletkező égéstermények 41.312 kalória mennyiséggel hagyják el az égető zónát. Vegyük tekintetbe azt is, hogy az égetés hőfokára, 8560-ra előmelegített 100 kg mészkőben csak 17970 ka- 3