Tüzeléstechnika, 1928 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1928-07-08 / 1. szám

1928 július 8. TÜZELÉSTECHNIKA sütésre jogot. Paláink és bitumenes szeneink lepár­lásával nyersolaj behozatalunk csökkentését s fo­gyasztásunknak a külföldtől való függetlenítését kellene előmozdítanunk. A porlós természetű ma­gyar eocén-szeneknek ipari tüzelésekben való töké­letes kihasználására a szénportüzeléssel kellene a legkomolyabban foglalkoznunk. Sajnos, e téren is csak egy-két kísérletről számolhatunk be. A magyar szenek tulajdonságaival számoló racionális por­tüzelés kiválasztása, jobban mondva megalkotása még a jövő feladata. Jövő széngazdálkodásunk perspektívájára meg­lehetős árnyékot vet az a tény, hogy a fejenkénti szénfogyasztásban a nyugathoz képest meglehető­sen elmaradtunk. Az összehasonlítást az 1912. évre végezve el, 6000 kalóriás szénben kifejezett 5,75 g-s fejenkénti fogyasztásunkkal szemben Ausztriának 14.6 g-s, Franciaországnak 15 q-s, Németországnak 35.6 q-s, Nagybritanniának 41.2 q-s és az Észak- Amerikai Egyesült­ Államoknak 48.9 q-s fejenkénti fogyasztása állott. A csonka országra 6000 kal-s normálszénben 1924-re levezethető 67.4 millió q-s fogyasztás a 7.9 milliós lélekszámra vonatkoztatva kereken 8.5 q-s fejenkénti fogyasztást ad, viszont 442 millió t-ban kifejezhető szénvagyonunk élettartamát alig 66 év­ben állapítja meg. A fogyasztás természetes növe­kedését is latba vetve, ez az élettartam alig 40 évre zsugorodik össze. A sötét háttér megfestésével az volt a célom, hogy Tüzeléstechnika című mellékletünk megindítá­sa alkalmából, időszerűségének és szükségességének fontosságára annál élesebben rávilágíthassak. Köz­lönyünk eddig is nagy gonddal karolta fel az ide­vágó kérdéseket, viszont a váltógazdaság elvén felépített programunk nem tűri meg azt, hogy egyébként is szűken megszabott ha­sábjainkat tisztán egy szakra és célra áldozzuk. Szerkesztőtársunk magabízó vállalkozása kivezet bennünket a gondozásunkra bízott cél és eszközök között mutatkozó diszharmóniából , egyben azzal a reménységgel tölt el, hogy sikerre válván, kartár­saink odaadó támogatásával a magyar tüzeléstech­nika ügyét egy hatalmas lépéssel viszi előbbre. Gazdaságos mészégetés Vécsei Béla A mészégetésnél a termelési költségek jelentékeny részét —­ több mint felét — a tüzelőszer ára teszi ki s így itt különösen fontos, hogy minél kevesebb tüzelő­anyagot fogyasszunk, vagyis minél tökéletesebb kemen­cénk legyen. Nemcsak több termelésre, hanem inkább tüzelőszermegtakarításra célzó törekvések adtak impul­zust arra, hogy a primitív tábori kemencét a sokkal gaz­daságosabb, folyt­on asóüzemű aknás- és körkemencévé fejlesszék. Hőgazdasági szempontból azonban a leg­újszerűbb mészégetőkemencék s­em állanak a tökéletes­ség magas fokán. Értekezésemnek éppen az a célja, hogy ezek hőgazdasági hibájára rámutasson és megjelölje azt az utat, melyen ez kiküszöbölhető volna. Minden folytonos üzemű kemencében, í­gy az aknás- és körkemencében is három zónát különböztetünk meg: az előmelegítő, az égető és a hűlő zónát. Az előmelegítő zónában a hideg nyersanyagot az égetőtérből távozó forró égésterményekkel, az égetés hőfokára melegítjük fel. Az égetéshez szükséges levegőt viszont a hűlő zónán vezetjük át, ezzel a kiégetett izzó anyagot lehűtjük és a levegőt felmelegítjük. Ily módon úgy az előmelegített nyersanyag­, mint a levegő melegtartalmát végeredmény­ben az égető zónába, visszajuttatjuk. A visszanyert me­le­gmennyiségeknek megfelelő tüzelőszert tehát meg­takarítjuk. Csak olyan kemenceszerkezetet nevezhetünk hőgaz­dasági szempontból kifogástalannak, amelyben ideális esetben úgy a kiégett anyag, mint az égéstermények egész melegét visszanyerhetnénk. Az ilyen kemence hatásfoka 100% volna. Természetes, hogy a gyakorlat­ban ezt az ideális hatásfokot csak megközelíthetjük, de soha el nem érhetjük. A mészégetésre manapság használt folytonos üzemű kemencék azonban e követelménynek nem felelnek meg. Ha ugyanis a mészkő kiégetésénél végbemenő folyama­tokat közelebbről vizsgáljuk, arra a következtetésre ju­tunk, hogy a közismert szerkezetű aknás- és körkemencé­ben az égéstermények melegtartalmaztak jórészét nem, nyerhetjük vissza és a mészég­etés hatásfoka még ideális esetben is legfeljebb csak 1­5% lehet. Képzeljünk el olyan fol­ytonosüzemű körkemencét, amelyben vegytiszta mészkövet tisztán carbonnal és fö­lös, levegő nélkül, csupán az elméletileg szükséges levegő­vel égethetnénk ki. Tételezzük fel elméleti kemencénkről azt is, hogy sem sugárzással, sem más úton meleget nem veszíthet. Elképzelhetjük azt i­s, hogy a hűlő zónában a kiégetett izzó meszet a légkör hőmérsékletére hűthetjük le s így összes melegtartalmát a felmelegített levegővel az égető zónába juttathatjuk vissza. Elméleti kemen­cénkben tehát e réven hőveszteséggel nem kell számol­nunk. A gyakorlati mészégetőkemencékben az égetett me­­szet természetesen nem hűthetjük le a légkör hőmérsék­letére, mert ez végtelen hosszú ideig tartana. Az égetett meszet kb. 100° C, átlagos hőmérséklettel hordhatjuk ki a kemencéből. Kiszámíthatjuk, hogy ez az getésre fel­használt tüzelés­zem­ek legfeljebb 4%-át kitevő hőveszte­séget okoz. A meleg mész nem tökéletes lehűtése kemen­cénk hőgazdaságát tehát gyakorlati értelemben nem be­folyásolja. Egészen más az eredmény azonban, ha a forró égés­termények elvezetésénél előálló hőveszteséget vesszük tekintetbe. Itt már nemcsak azzal a hőveszteséggel kell számol­nunk, amely minden tüzelésnél szükségképen előáll azzal, hogy a kémény szívó hatásának előidézésére meleg égés­­terményeket kell a kéménybe vezetnünk. A mészégető­­kemence gázai — mint látni fogjuk — szükségképen sokkal magasabb hőmérsékleten távoznak, mint ami­lyenre e célból szükség volna. Ezzel oly jelentős­­hővesz­teség áll elő, amely a mészégetés gazdaságosságát igen hátrányosan befolyásolja. Ezt a tényt nemcsak a gyakor­lat igazolja, hanem elméleti úton is­­­bebizonyítható. A hosszadalmas számításokat mellőzöm. Csupán azokat ár­adatokat sorolom fel, amelyek állításomat kétségtelenné teszik. Kémiai és fizikai adatokból kiszámítható, hogy a már említett elméleti kemencénkben 100 % mészkő ki­­égetésére 8.135 kg, carbont kellene felhasználnunk, ha az égetés 856° hőmérsékleten (a mészkő bomlási hőmér­sékletén) menne végbe. Kiszámíthatjuk azt is, hogy ez esetben 100 kg mészkő kiégetésénél keletkező égéster­mények 41.312 kalória mennyiséggel hagyják el az égető zónát. Vegyük tekintetbe azt is, hogy az égetés hőfokára, 8560-ra előmelegített 100 kg mészkőben csak 17970 ka- 3

Next