Uj Magyar Foto, 1950 (2. évfolyam, 1-5. szám)
1950-01-01 / 1. szám
ság — ne essünk egyoldalúságba — nemcsak gépekből és gépkezelőkből áll, hanem millió és millió emberből, emberek mosolyából napsütésből és zivatarból, harcból, hóból és jégből, mezőkből és virágokból, hegyekből és autóbuszokból .... Azt akarjuk ezzel mondani, hogy, rengeteg mindent fényképezhetünk, ami valóság és élmény, ami megragad bennünket s ami kifejez valamit a változó világból és a fényképező sajátos művészi és szellemi alkatából.* A bírálóbizottság a magyar kiállítók közül a következőket tüntette ki : Ezüst érem : Gisser Gyula, Marton Tibor, Skita Viktor. Bronzérem : Csik Ferenc, Ratkó István, Bányász Ede, Tiszavölgyi János, Kálmán Béla, Erdődy Mihály, Héja Gyula, Salgó Jolán, Szélig János. Oklevelet kaptak: Vásáry János, Taub Lajos, Kovácsovics Tibor, Nagy Ágnes, Kerecsen Győző és Jónás Pál. Részben versenyen kívül részt vettek a nagysikerű, egészében szép és színvonalas kiállításon a magyar művészfényképezés régebbi kiválóságai is. A kiállítás igazi hangját mégis az üzemi fényképezők adták és a bírálóbizottság igazságosan és helyesen, nagyobbrészben ezeket a feltörő, új fotografikus élményeket hozó amatőrfényképezőinket serkentette a díjakkal további elmélyedő munkálkodásra. Sajnos, a rendelkezésünkre álló hely most nem engedi meg, hogy legjobbjaink képeivel és fényképező egyéniségükkel külön-külön foglalkozzunk. Reméljük, hogy később egyesekre — erényeikre és gyengéikre — még konkréten visszatérhetünk. Általánosságban benyomásunk az, hogy a magyar fényképező művészet most lábal ki a kényszerű háború utáni tespedésből és ma is küzd még bizonyos technikai hiányosságokkal. Fényképezőink igyekeznek megtalálni az új utat, megoldani a »mit« és »hogyan« kérdését. Haladás van. A képek túlnyomó többsége a magyar valóság művészi kifejezése, kinek-kinek technikai készsége, érdeklődési köre és művészi egyénisége szerint. A közel 200 magyar képpel kapcsolatban meg kell azonban jegyeznünk : sok volt az azonos tárgyú és majdnem azonos felfogással megkomponált kép. Sokszor találkoztunk önkényes és a kép tárgyával semminemű kapcsolatban nem álló, megtévesztő képeimmel. Az ilyen erőszakolt címadogatás a hozzáértő szemlélőt nem téveszti meg. Nem értünk egyet Angelo versenyen kívül kiállított képeivel. A valóság tárgyainak cseppfolyósított vonalai, szétfolyó síkjai egy felbomló és letűnő világot vizionálnak. Ezek a valóságtól elrugaszkodott, »részeg« képek csak egyre alkalmasak : bizonyítani a burzsoáfényképezőművészet szellemi csődjét, dekadenciáját, elkorcsosulását, fülledt, bomlott egészségtelenségét. Okosabb lett volna mellőzni ezt a »stílust«. * Örvendetes, hogy fényképezőink érdeklődése a szocializmust építő dolgozók mindennapi élete, munkája, öröme, lelkesedése és harca felé fordult. Sok jó kép beszélt róluk és nekik. Örvendetes, hogy az üzemi dolgozók munkáit is bemutatták. Ezek a képek még nem kiállítási színvonalúak, még fogyatékosak, éppen ezért már most az indulásnál foglalkozni kell hozzáértő mestereinknek a tehetséget mutató fényképezőkkel és rá kell mutatni hibáikra. A »csettintgetés«-ből át kell vezetni őket a céltudatos, igényes fényképezés és képfelépítés útjára. Bizonyosak vagyunk, hogy e kiállítás után fényképezőink ösztönzést, hogy úgy mondjuk : szárnyakat kaptak és a magyar művészfényképezés jó hagyományainak felhasználásával, megteremtik a felszabadult dolgozó nép új fényképező művészetét. Az üzemekben, a földeken új világ, új ember születik. Indul az egész magyar életet átformáló ötéves terv. Ezt a nagy forradalmi átalakulást művészien kifejezni, gyönyörű feladat a dolgozó néppel együttérző fényképező részére. YECiYÉSZKOlIGBEIilZUS SZEGEDEM A Magyar Kémikusok Egyesülete nov. 18—20-án tartotta első vándorgyűlését Szegeden. Erre az alkalomra mintegy 500 főnyi tudományos és ipari szakember gyűlt össze, hogy megvitassa a lendületes fejlődésben levő magyar vegyészet kutatási és termelési kérédéseit. Több mint nyolcvan előadás és az ezeket követő tartalmas hozzászólások adtak átfogó képet a vegyipari értelmiség munkájáról. Fényképészeti szempontból különösen érdekes volt Fári László, a Chinoin főmérnökének előadása Korszerű fényérzékeny rétegek címmel. Az előadó tömören vázolta azokat a követelményeket, amelyeket a művészi, technikai és mozgófényképezés a fotográfiai emulzióval szemben támaszt. A kisfilmes gépek széleskörű elterjedése a szemcsézettség tekintetében lép fel fokozott igényekkel. Más vonalon pedig magasabb általános érzékenység, egyöntetű színérzékenység és egyenletes gradáció kívánatos. E követelmények ■kielégítése csak széleskörű kutatómunka segítségével volt biztosítható. Fári főmérnöknek a Forte- és Chinoin-gyárak együttműködésével sikerült megteremteni azokat a feltételeket, amelyek mellett a magyar fotoemulziógyártás fontos nyersanyagai magyar eljárások segítségére előállíthatók. Kitért az előadó a szenzibilizátorfestékek előállítására. Ismeretes, hogy a brómezüstemulzió csak a kék és ennél rövidebb sugárzások iránt érzékeny. Bizonyos komplikált szerves festékek adagolásával azonban az érzékenység a szemmel látható egész színképtartományra, sőt az ultravörösbe is kiterjeszthető. Valamennyi ilyen festék előállítását sikerült ipari méretekben megvalósítani és így jelentős valutamegtakarítás érhető el. E kutatások eredményeképpen a közönséges film és papíron kívül egyes speciális fényérzékeny emulziók gyártása is megindulhat, úgymint Röntgen-film, spektrállemez, atomfizikai emulzió stb. Végül a nagyszámú hallgatóság örömmel vette tudomásul, hogy a régen várt hazai színes papír és színes film gyártásának kémiai problémáit is sikerült megoldani és megnyílt a lehetőség ezek előállítására. Az előadás után számos hozzászólás hangzott el, amelyek témaköre az előadás anyagán túlmenve,a fényképészeti ipar összes időszerű kérdéseit felvetette, mutatva az érdeklődést fiatal, de fejlődő fényképészeti iparunk iránt. 2 SZIMÁN OSZKÁR