Újítók Lapja, 1957 (9. évfolyam, 1-22. szám)
1957-02-05 / 1. szám
A műszaki kultúra fejlesztése — több szén Szénbányáink állapota — különösen Dorogon, Pécsett és Komlón — november végén valóban aggasztó volt, annyira, hogy akadtak, nem is kevesen, akik már valósággal elparentálták a magyar bányászatot. Sokhelyütt összementek a frontfejtések, a szállító vágatok be-be szakadoztak, sok aknát a víz fenyegetett. Ezt az állapotot hűen tükrözik vissza az akkori termelési adatok is. Íme néhány szám: november 19-én mindössze 3571 tonna szén került ki a bányákból, december 13-án sem volt több a napi termelés 15 500 tonnánál. Mi lesz a magyar bányászattal, a legfontosabb, az éltető iparággal? — hangzott sok helyről a kérdés. Súlyosbította a helyzetet az is, hogy a szénmedencékben a több mint 90 ezer bányászból mindössze 30—35 ezer maradt, s az ott levők közül is sokan csak az illetményszenüket bányászták ki. A bányászok a műszaki vezetőkkel karöltve felmérték a helyzetet. Megállapították, hogy a legsürgősebb feladat a szállítóutak rendbehozatala és a könnyebben megközelíthető fejtések elérése. Szerencsére bányafa volt és nagyon sok idős bányász nem restelte a csillésmunkát sem. Arra azonban nem lehetett még gondolni, hogy minden frontfejtést, amely törést szenvedett, gyorsan helyreállítsanak. Sok kamrafejtés rendbehozatalához is időre van szükség. Január hónap eredménye mégis 1,2 millió tonna termelés. Hatalmas fejlődés ez néhány hét alatt. Mi a titka ennek a gyors eredménynek? Egyik — s ez a legfontosabb —, hogy a bányászok alaposan nekigyűrkőztek a munkának. A másik, hogy rövid idő leforgása alatt mintegy 85 ezerre szökött fel a szénbányászatban foglalkoztatottak száma. Sok olyan dolgozó tért vissza a bányákba, aki már régebben is dolgozott a szakmában, tehát nem volt számára új ez a foglalkozás. Rövid vizsgálat mindenkit meggyőz azonban arról, hogy csak létszámnöveléssel a továbbhaladás megoldhatatlan. Ez elviselhetetlenül megdrágítaná a szén árát, műszakilag is lehetetlen keresztülvinni, hogy egy bizonyos létszámon túl újabb és újabb erőket telepítsenek a fejtésekbe. Ellenben arra kell törekedni, hogy az újonnan bányába került munkások minél gyorsabban sajátítsák el a legszükségesebb bányászati ismereteket. Kétségtelenül megszerezhetik ezt a munkahelyeken, a mindennapi termelés keretében. Ez azonban nem elég. Különböző tanfolyamokon, kisebb előadásokon, a szó helyes értelmében vett tapasztalatcserén kell megtanítani őket a mesterség legjobb fogásaira. S ha már a munkáskérdésnél tartunk, szólni kell arról is, hogy a magyar szénbányászat nem fejlődhet lakótelepek építése nélkül. Több lakás kell, ezer és ezer, hogy a bányában dolgozó munkás munkahelye közelében valóban otthonra találjon. A korszerű bányászat s egyben a termelés további növelése sürgetően előírja, hogy az egyéni teljesítmény fokozását gépesítéssel is elősegítse a kormány. Nagyon sok gép kell a bányákba, de csak olyan, amely a magyar bányaviszonyoknak meg is felel. Czottner Sándor, a Nehézipari Minisztérium vezetője, legutóbbi sajtóértekezletén kifejtette, hogy mi sem mondhatunk le a gépesítésről, de a szállítás gépesítésén kívül elsősorban a rakodás gépesítésére kell gondot fordítanunk. Most készül el majd a Hidasi-féle rakodógép öt, továbbá az F 5-ös fejtő- és rakodógép ugyancsak öt példánya. Ezeket, ha majd a kísérletek végetérnek, követi a szériagyártás. Csakhogy szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy a gépesítés gondja csupán a minisztériumé és a trösztök tehernek érezzék a kísérleti munkákat. Nagyobb gondot kell fordítani tehát a gépesítésre, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gépesítés korszerűbb munkaszervezést is megkövetel. Nem lehet egyik oldalon modern gépeket alkalmazni, a másik oldalon pedig avult szervezést. És nem utolsósorban szólni kell az újítások ügyéről. Minden újító maga is tapasztalhatta, hogy az újítási ügyek intézése nehézkes, bonyolult, bürokratikus volt. A szénbányászatban most forr, kristályosodik ezeknek a problémáknak végleges megoldása. Az azonban már kialakult nézet, hogy a minisztérium újítási osztálya — ha lesz egyáltalán ilyen — vagy a minisztérium újítási szakembere csupán elvi irányítást végezzen, s az üzemeknél döntsenek az újítások sorsáról. Ha pedig az újító nincs megelégedve a döntéssel, fellebbezzen a munkástanácsokhoz. Kivételt képeznének természetesen a vezetőállásban levők újításai, ezekről már a tröszt mondana véleményt. Találmányoknál is hasonló lenne a helyzet, kivéve az országos jellegűeket. A tapasztalatcsere-mozgalomra vonatkozólag is vannak már elgondolások: ezt a trösztök egymás között bonyolítanák le, ahogy ez gyakorlatilag már eddig is történt. Rövid néhány hét alatt a magyar szénbányászat, ha nem is heverte ki teljesen a károkat, nagy utat tett meg. Most azonban újból nehéz feladat előtt áll: további termelési sikerekről kell számot adni a gazdaságossági követelmények kielégítése mellett. Ehhez azonban műszaki kultúra kell, lépést kell tartani a bányatechnika fejlődésével, s több figyelmet kell fordítani minden új műszaki eredményre, újításra. Hirs Pusztavámon a külszíni fajtát már napi 50 vacson szenet ad