Újítók Lapja, 1960 (12. évfolyam, 1-24. szám)

1960-01-10 / 1. szám

Az újítók ötletessége, találékony­sága érezteti hatását az eisenachi gyár egész területén. Az egyik pró­baterembe betekintve látom, hogy egy Wartburg gépkocsi csaknem 100 kilométeres sebességgel igyek­szik. Hová? Sehová. Egyhelyben jár a kerekek alatt szédületes sebesség­gel pörögnek a görgők. Ezeken „szalad” a gépkocsi. Az újítók ezzel a megoldással gyorsabbá tették a gépkocsi bejáratását, próbáját. Az eisenachi gyárban azt is meg­figyelhettem, hogy a dolgozók a leg­nagyobb mértékben igyekeznek ki­használni a nagy termelékenységet biztosító módszereket. Így elsősor­ban a precíziós öntés eljárására gondolok. A precíziós öntés a mi gyárainkban is ismert eljárás. Úgy gondolom azonban, nem tévedek, ha azt mondom, hogy iparunkban még megközelítőleg sem hasznosítottuk a precíziós öntés által nyújtott le­hetőségeket. Nehéz volna néhány sorban még csak megközelítőleg is érzékeltetni azt a hatalmas mű­szaki kultúrát, amit a Wartburg gyárban láthattam, tapasztalhattam. Az alig több, mint 7000 munkással dolgozó gyár 1959-ben 30 000 külön­böző típusú, korszerű gépkocsit gyártott. 1900-ban a terv szerint 3000-el több gépkocsit készítenek. Wilhelm Breiter azt mondja, hogy tervüknek ezt a nagyarányú eme­lését, annak megvalósítását a meg­levő termelő kapacitás jobb kihasz­nálásával, a műszaki fejlesztés to­vábbi emelésével, az újítómozgalom fokozottabb hasznosításával akarják elérni. Az eisenachi gyárban sorra meg­tekintettem azokat az új gépkocsi típusokat, amelyeknek mintapéldá­nyait vagy első sorozatát 1959-ben készítették el, s a mellékelt fény­képen be is mutatjuk ezeket a gép­kocsikat. Weimari tölgyek Idegen városokban, ismerős em­berek között jártam, olyan embe­rekkel találkoztam, akiknek hite, célja, törekvése, boldogabb jövőt építő szándéka azonos a miénkkel. Weimarba, a szépséges Thüringia fővárosába is az a szándék vitt, hogy jobban megértsem a hagyo­mányok fényén keresztül is a né­met embereket. Ebben a városban élt Schiller, a nagy német költő és Johann Wolfgang Goethe, a nagy szellemóriás. Bevallom, Goethe, von­zott ide. Hiszen, bármerre járunk a nagyvilágban, az ő szavaival fag­gatjuk az elénk táruló képet: „Némák vagytok-e, büszke kövek? Ne beszéljetek, utcák! Szóljatok ó, paloták! Genius, alszol-e még? Mindennek van lelke, tudom, szenteld falaid közt, Róma, csak énhozzám semmi, de semmi se szól.. Goethe, a Római Elégiákban az „Örök” várost faggatta, a szerelem angyalát, az embert kereste. Azon a földön, ahol én jártam, az ember kezének nyoma rá volt írva min­denre. Az új, mészszagú épületek, a földből kiemelkedő paloták és gyár­óriások, a lüktető élet, mind azt bizonyították, hogy az NDK- ban ismét így, nagy betűkkel írva az EMBER lett az úr. A fasizmus rombolásait, az emberi lelkekben és alkotásokban nem azért taka­rítottuk el, hogy felejtsünk. A weimari park idillikus csendjében járva a Goethe Gartenhaus szobáit, szemlélve a nagy költő kéziratait, a hűlt betűket, amelyek még így, a sárguló papíron is dinamikus lendületről tanúskodnak. Mondom, amíg Goethe hagyatékát néztem, arra gondoltam, hogy egy ilyen sárguló papírfoszlány Goethe kéz­írásával, maradandóbb értéket je­lent az emberiség számára, mint a fasiszta „ideológia” bármelyik gon­dolata. Weimarban és máshol, amerre csak jártam, nem voltak némák a „büszke kövek” és az ut­cák is szívese­n szóltak. Valameny­­nyien egy boldogabb korszak ki­bontakozásáról a szocializmus épí­téséről beszéltek. (Folyt, következik) Hidraulikus befogószerkezettel ellátott hegesztőgép (újítás)

Next