Unio - Sütőiparosok Lapja, 1933 (33. évfolyam, 1-41. szám)
1933-01-01 / 1. szám
XXIII. évfolyam 1. UNIO SÜTŐIPAROSOK LflPifi Budapest, 1933 január Ь Boldog új éve lesz! Használja az uj „Pendor 1933“ sütőtablettát! Kérjen ingyen mintát az uj minőségű kitűnő „Pendor 1933“-ból, próbálja ki és közölje véleményét kartársaival. — 1 Doboz tabletta (60-80 liter vízhez) változatlanul —.60 áli., 1 kgr. uj minőségű Pendor por 12.— P. Saját érdeke, hogy kipróbálja! Magyarországi lerakat: ЩЩ pj^ QKL. VEGYÉSZMÉRNÖK Óvakodjunk Budapest, VII., filmássy*tér 11. II. 14 az utánzatoktól! Telefon: 330*22. Boldog újéves. Kissé elfogadott vagyok, amikor a címet leírom, mert vájjon hol van boldogság máma? A boldogság fogalma nemcsak egyénenként, de időnként is változó valami s a mai értelemben a boldogsággal egyenlőnek kell tekinteni, ha kevesebb gonddal van életünk megterhelve. Ma tehát ott tartunk, hogy már akkor is boldogoknak kell érezni magunkat, ha gondjaink kevesebbek. A boldogság fogalma, amint említettem, folyton változik, mert mást értünk boldogság alatt fiatal, mást öregkorunkban, viszont mást télen, tavasszal, nyáron, ősszel. De minket nem a boldogság feletti filozófia, hanem az érdekel, hogy mi lenne a boldogság a sütőipar szempontjából és milyen úton lehet eljutni odáig? Vájjon boldogság lenne-e, ha csak sütőiparos árulna üzletében és fiókjaiban kenyeret és péksüteményt? Boldogság lenne-e, ha a sütőipari termékek angro- és detail-árai egyenlők lennének? Boldogság lenne-e ha konkurrens sütőiparos jóbarátságban lenne konkurrensével, nemcsak privátim, hanem üzletileg is? Boldogság lenne-e, ha megszűnne a sütőiparban az esztelen, számítás nélküli vad árverseny és helyette a kartársak az élni és élni hagyni elvet valósítanák meg? Boldogság lenne-e, ha a sütőiparosok mindannyian kasszára vásárolnának lisztet és egyéb nyersanyagot és ők nem velük konkurrálnának a viszonteladók? Végül boldogság lenne-e, ha a sütőiparosoknak adósságok helyett kifizetett lisztes egyéb nyersanyagraktáruk lenne? Hátha a feltett kérdésekre igennel felelünk, miért nem igyekszünk akkor azokat megvalósítani? Miért várjuk, mint sült galambot, azt a kormányrendeletet, amely ezeket megvalósítja, amikor erre semmi kilátásunk nem lehet, mert azt a vak is látja, hogy a kormánynak egyenesen érdeke, hogy a sütőiparosok vad és esztelen számítás nélküli konkurrenciája következtében, a kenyér, a sütemény ára ne reálisan, hanem a mai irreális formában alakuljon. A kormány igen jól tudja, hogy a baletta-rendelettel olyan súlyos terhet rakott a fogyasztóközönség vállalta, hogy ennek ódiumát csak akkor és azzal háríthatja el magáról, ha a pékek a szabad verseny elveit úgy alkalmazzák egymás ellen, hogy nemcsak existenciájukat, de a ruhájukat is elvesztik azon. De azt is tudja a kormány, hogy a sütőiparosok, mint kis létszámú egyedek, mint adóalanyok sem sokat számítanak a milliós fővárosban, tehát páholyból nézik az illetékes körök a sütőiparosok szédülő versenyét, amellyel mind lejebb és lejebb nyomják az önmaguk által megállapított és elfogadott árakat. Látják és tudják, hogy a ipar ezzel a vad, szédült iramú versennyel vesztébe rohan, mégsem segítenek, mert fontos politikai és közérdek fűződik ahhoz, hogy a kenyér olcsó legyen. Mivel pedig a cél szentesíti az eszközöket, tehát még a sütőiparosok existenciájának feláldozása mellett is ezt az utat követik. Reilmesebb is az illetékes köröknek a csendes szemlélő szerepe, mert így a bekövetkező eseményekért senki sem teheti felelőssé őket. Megvédve látják a fogyasztóközönség érdekeit is, mert ennek a szabad versenynek árromboló hatásából a fogyasztóközönségnek valami haszna is van. Azt azonban, hogy ennek a rettenetes harcnak a haszna nem a fogyasztóközönség, hanem a vizzontkereskedelem zsebébe folyik, nem látják és nem akarják tudomásul venni, mert nem mernek, de nem is akarnak belátni a kulisszák mögé. Hiába igyekezett a vezetőség lerántani a leplet és megmutatni ezeket a kérdéseket a maguk meztelenségében, az igazságra úgy látjuk senki sem kiváncsi. A kutya ugat, a karaván halad és ezt a jobbsorsra érdemes ipart mindenki magára hagyja. Még azok is, akik ebből élnek és akiknek elsősorban volna érdekük, hogy iparuk sorsán és így saját sorsukon is változtassanak. Legyünk optimisztikusak. ” Higyjük és reméljük, hogy az új esztendőben ez másképen lesz. Higyjük azt, hogy a sütőiparosok öntudatos és önérzetes iparosokhoz illően az asztalra csapnak és azt mondják: „Nem tűrjük tovább, hogy a viszonteladók egyoldalúan letörjék árainkat és nem engedjük, hogy velünk konkurráljanak. Reméljük, hogy az összetartás és a kartársi szeretet fog a mai széthúzás szellemének helyébe lépni és akkor csak egy lépés kell ahhoz, hogy a gond, idegesség, türelmetlenség helyett a nyugodtság, megelégedettség és boldogság legyen osztályrészünk és ha ez meglesz, akkor igazán új és boldog lesz az esztendő. Adja az Isten, hogy így legyen. Dr. Georgevits Béla.