Unio - Sütőiparosok Lapja, 1933 (33. évfolyam, 1-41. szám)

1933-01-01 / 1. szám

XXIII. évfolyam 1. UNIO SÜTŐIPAROSOK LflPifi Budapest, 1933 január Ь Boldog új éve lesz! Használja az uj „Pendor 1933“ sütőtablettát! Kérjen ingyen mintát az uj minőségű kitűnő „Pendor 1933“-ból, próbálja ki és közölje véleményét kartársaival. — 1 Doboz tabletta (60-80 liter vízhez) változatla­nul —.60 áli., 1 kgr. uj minőségű Pendor por 12.— P. Saját érdeke, hogy kipróbálja! Magyarországi lerakat: ЩЩ pj^ QKL. VEGYÉSZMÉRNÖK Óvakodjunk Budapest, VII., filmássy*tér 11. II. 14 az utánzatoktól! Telefon: 33­0*22. Boldog újéves. Kissé elfogadott vagyok, amikor a címet leírom, mert vájjon hol van boldogság máma? A boldogság fogalma nemcsak egyénenként, de időnként is vál­tozó valami s a mai értelemben a boldogsággal egyenlőnek kell tekinteni, ha kevesebb gonddal van életünk megterhelve. Ma tehát ott tartunk, hogy már akkor is bol­dogoknak kell érezni magunkat, ha gondjaink keve­sebbek. A boldogság fogalma, amint említettem, folyton változik, mert mást értünk boldogság alatt fiatal, mást öregkorunkban, viszont mást télen, ta­vasszal, nyáron, ősszel. De minket nem a boldogság feletti filozófia, hanem az érdekel, hogy mi lenne a boldogság a sütő­ipar szempontjából és milyen úton lehet eljutni odáig? Vájjon boldogság lenne-e, ha csak sütőiparos árulna üzletében és fiókjaiban kenyeret és péksüte­ményt? Boldogság lenne-e, ha a sütőipari termékek angro- és detail-árai egyenlők lennének? Boldogság lenne-e ha konkurrens sütőiparos jóbarátságban lenne konkurrensével, nemcsak privátim, hanem üz­letileg is? Boldogság lenne-e, ha megszűnne a sütő­iparban az esztelen, számítás nélküli vad árverseny és helyette a kartársak az élni és élni hagyni elvet valósítanák meg? Boldogság lenne-e, ha a sütőiparo­sok mindannyian kasszára vásárolnának lisztet és egyéb nyersanyagot és ők­­ nem velük konkurrálná­­nak a viszonteladók? Végül boldogság lenne-e, ha a sütőiparosoknak adósságok helyett kifizetett liszt­es egyéb nyersanyagraktáruk lenne? Hátha a feltett kérdésekre igennel felelünk, miért nem igyekszünk akkor azokat megvalósítani? Miért várjuk, mint sült galambot, azt a kormány­rendeletet, amely ezeket megvalósítja, amikor erre semmi kilátásunk nem lehet, mert azt a vak is látja, hogy a kormánynak egyenesen érdeke, hogy a sütő­iparosok vad és esztelen számítás nélküli konkur­­renciája következtében, a kenyér, a sütemény ára ne reálisan, hanem a mai irreális formában alakul­jon. A kormány igen jól tudja, hogy a baletta-ren­­delettel olyan súlyos terhet rakott a fogyasztóközön­ség vállalta, hogy ennek ódiumát csak akkor és azzal háríthatja el magáról, ha a pékek a szabad verseny elveit úgy alkalmazzák egymás ellen, hogy nemcsak existenciájukat, de a ruhájukat is elvesztik azon. De azt is tudja a kormány, hogy a sütőiparosok, mint kis létszámú egyedek, mint adóalanyok sem so­kat számítanak a milliós fővárosban, tehát páholyból nézik az illetékes körök a sütőiparosok szédülő ver­senyét, amellyel mind lejebb és lejebb nyomják az önmaguk által megállapított és elfogadott árakat. Látják és tudják, hogy a ipar ezzel a vad, szé­dült iramú versennyel vesztéb­e rohan, mégsem segí­tenek, mert fontos politikai és közérdek fűződik ahhoz, hogy a kenyér olcsó legyen. Mivel pedig a cél szentesíti az eszközöket, tehát még a sütőiparosok existenciájának feláldozása mellett is ezt az utat követik. Reilmesebb is az illetékes köröknek a csendes szemlélő szerepe, mert így a bekövetkező esemé­nyekért senki sem teheti felelőssé őket. Megvédve látják a fogyasztóközönség érdekeit is, mert ennek a szabad versenynek árromboló hatá­sából a fogyasztóközönségnek valami haszna is van. Azt azonban, hogy ennek a rettenetes harcnak a haszna nem a fogyasztóközönség, hanem a vizzont­­kereskedelem zsebébe folyik, nem látják és nem akarják tudomásul venni, mert nem mernek, de nem is akarnak belátni a kulisszák mögé. Hiába igyekezett a vezetőség lerántani a­ leplet és megmutatni ezeket a kérdéseket a maguk mezte­lenségében, az igazságra ú­gy látjuk senki sem ki­váncsi. A kutya ugat, a karaván halad és ezt a jobb­sorsra érdemes ipart mindenki magára hagyja. Még azok is, akik ebből élnek és akiknek elsősorban volna érdekük, hogy iparuk sorsán és így saját sorsukon is változtassanak. Legyünk optimisztikusak. ” Higy­­jü­k és reméljük, hogy az új esztendőben ez másképen lesz. Higyjük azt, hogy a sütőiparosok öntudatos és önérzetes iparosokhoz illően az asztalra csapnak és azt mondják: „Nem tűrjük tovább, hogy a viszont­eladók egyoldalúan letörjék árainkat és nem enged­jük, hogy velünk konkurráljanak. Reméljük, hogy az összetartás és a kartársi sze­retet fog a mai széthúzás szellemének helyébe lépni és akkor csak egy lépés kell ahhoz, hogy a gond, ide­gesség, türelmetlenség helyett a nyugodtság, meg­elégedettség és boldogság legyen osztályrészünk és ha ez meglesz, akkor igazán új és boldog lesz az esz­tendő. Adja az Isten, hogy így legyen. Dr. Georgevits Béla.

Next