Vas- és Fémmunkások Lapja, 1929 (35. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-11 / 1. szám, melléklete

határozhattuk. Kettővel egyszerűsítve y^1 ^ n­' amiből (ismert v és. n esetén) 30 Xv ^ — V ’ nX_i ismert V és r esetén pedig 30 Xv . . “ rX* Azaz egy kerek vagy tárcsa átmérőjét meg­adott sebesség és fordulatszám esetén úgy szá­mítjuk ki, hogy a sebességet 30-cal szorozva, elosztjuk r' és a fordulatszám szorzatával. A fordulatszám­ kiszámítása pedig a megadott kerületi sebességből és a sugárból úgy történik, hogy a sebességet 30-cal szorozva , és a sugár szorzatával osztjuk el. Ha a sugár helyett átmérő (d) van megadva, úgy az a sugár kétszeres m­értékével (2 r) egyenlő. Az Átmérőt tehát úgy számítjuk ki, hogy a kerületi sebességet 60-nal szorozva, osztjuk _ * és a fordulatszám szorzatával. A fordulatszám pedig egyenlő a 60-szoros sebesség és * meg d (az átmérő) szorzatának hányadosával. Példa: Mekkora egy kötéltárcsa átmérője, ha kerületi sebessége p = 3 m, percenkénti for­dulatszámú n— 60.' 60 Xv 60X3 iXn 3-14X 60 3-14 „V, ” (kereken) lm. 2. Egyenlőtlen (változó) mozgás. Egyenlőtlen mozgás esetén, azonos idősza­kukban különböző hosszúságű­ utak léteznek meg, azaz a test sebessége változik. A változás egyenletes vagy maga is változó lehet. A kö­vetkezőkben csak egyenletesen változó mozgás­ról lesz szó: Az egyenletesen változó mozgásnál a sebes­ség egyenlő időszakokban, egyenlő mértékkel változik. A sebességváltozást gyorsulásnak ne­vezzük, akár sebességnövekedésben vagy csök­kenésben nyilvánul meg az. Az első esetben positív, a másik esetben negatív gyorsulással van dolgunk. Ha a gyorsulást p-vel, a kezdő­sebességet (egy bizonyos időpillanatban) c-vel, a végsebességet pedig, amelyet a gyorsuló test egy bizonyos­­ idő múlva elér, it-vel jelöljük, akkor v · c + pt. Más szóval az elért végsebesség a kezdősebes­ség és idővel szorzott gyorsulás összegével egyenlő. Köböl a gyorsulás v—e P · • t •, vagyis a vég- és kezdősebesség különbségének és az időnek hányadosával egyenlő. Példa: Egy labda pillanatnyilag c — 6 m/sec sebességgel mozog­ egyenesvonalú pályán, j­ = 0-2 m/sec gyorsulással, oly pont felé, amely­hez 70 mp elteltével érkezik el. Mekkora vég­sebessége v és mily távolságra (s) van a két pont egymástól! Megoldás: v = e + (p. t) — 6 + (0,2 X 70) = 20 m/sec. ■ A két pont egymástól való távolsága v3—c* s = y—, ahol v2 a 2p végsebesség négyzete, O a kezdősebesség négy­zete. Behelyettesítve: (20 X 20)—(6 X 6) 400-36 364 1W„ 8 = —- 2 xT2 - «*,=,10 Ha a p = — egyenletben c kezdősebbesség O, íj­t képlet a következőképen alakul: v—a v o kezdősebesség esetén tehát a gyorsulás a végsebesség és idő hányadosa. Ebből ismét­ (a kezdősebesség mellett) a végsőbb v­é­p - t, az idő v. t — . A tétlenség törvénye. Minden test megmarad eredeti, nyugalmi­ helyzetében, illetőleg egyenesvonala egyenle­tes mozgásában mindaddig, míg külső erők ezen állapotának megváltoztatására nem kény­szerítik. Ily erők fellépésekor bizonyos ellen­­állást fejt ki az eredeti állapotát megváltoz­tatni törekvő erővel szemben; ez az ellenállás a test tétlenségéből ered­, az ellenállást pedig tétlenség­ ellenállásnak nevezzük. Azonos nagy­ságú és irányú (állandó) erő a testet egyenes­­vonalú, egyenletesen gyorsuló mozgásra kész­teti. A gyorsulás annál nagyobb, minél na­gyobb az erő. Ha P és Pi az erőket, p és pi a gyorsulásokat jelenti, akkor áll, hog­y P _ p Pi~ Pi A terhek, illetőleg a tömegek (ni és nit) forr­­ditva arányosak ama gyorsulásokkal (p és pi), amelyeket az erők (P és Pi) rajtuk előidéztek, vagyis m _ p^ nit p A tömegek pedig egyenesen arányosak azok­kal az erőkkel, melyek rajtuk a kérdik-»p r*ver­­sulásokat létrehozták; azok m P nil Pi ■•-.gysegui azt a tömeget választjuk, melyen az erő egysége (kg) egy másodperc alatt egy méter gyorsulást hoz létre. Az általános defi­níció szerint: ,, t­ömeg gyorsulás­a ——, erő. Ha az erő 0, a gyorsulás is 0 lesz, azaz a­ test­ mozgásállapota erőbehatás nélkül nem vál­tozik. Ez a tétlenség törvénye. A nehézkedés törvénye. A testek súlya oly erő, mely minden testnek másodpercenként ugyanakkora gyorsulást, még­pediig g — 9.81 m­ — t ad. Ezt az értéket a nehézkedési erő vagy a szabad esés gyorsulásának nevezzük. Ha a­ tö­meg kg-ban kifejezett súlyát G-vel jelöljük, ak köl­ti amiből (Folytatása kítvettezet.­ ’ A Vas- és Fémmunkásszövetség rádiócso­­portja január 13-án, vasárnap délelőtt 10 óra­kor rendezi harmadik rádiótechnikai előadá­sát a szövetségi Otthon I. emelet 11. számú ter­mében. Az előadás tárgya: Vevőkészülékek, az elektroncsövek alkalmazása a vevőkészülékek­ben, gyakorlati útmutatások az antenna és vevőkészülékek elkészítésére. Előadó: Spiegl István, a Philips-gyár főmérnöke. Kérjük a szaktársakat, hogy az előadáson. Pontosan je­lenjenek meg. A NŐMUNKÁS A dolgozó nők szervezése A dolgozó nő jelentősége a világháború alatt és után a kapitalizmus új fejlődési fokának megfelelően egyre növekszik. A racionális ter­melés mindig kevesebb és kevesebb szaktudást és a gépek kezelése mindig kevesebb fizikai erőt igényel. A kapitalizmus gyorsan fölis­merte a nőben rejlő olcsó munkaerőt s ver­senytársnak állította a termelés egész vonalán a férfi mellé. Ezt nemcsak azért tette, mivel mint munkaerő ugyanúgy megállta a helyét a termelésben, hanem mert türelmesebb és alá­zatosabb is volt. A szervezett munkásság eddig rosszul fölfogott egyéni okok miatt nem fej­tette ki azt a nagy szervezési és nevelési mun­kát, amit a szakszervezet és minden egyes szer­vezett munkás életérdeke parancsolóan meg­követel. Amikor mi egyik oldalon harcolunk a tőkés társadalom ellen, amely egyaránt zsák­mányolja ki a nőt és a férfit és küzdünk a pol­gári ideológiák minden képmutató hagyo­mánya és hazugsága ellen, a másik oldalon a szocialista eszméknek megfelelően kell meg­kezdenünk az átalakító munkát a dolgozó asz­­szonyok és leányok gondolkozásában is. Lelkünkben át kell halódnia annak a gondo­latnak, hogy a műhelyekben és a háztartások­ban dolgozó nők nem alacsonyabb, nem alá­­rendeltebb emberi lények, hanem sorstársaink az életben. Osztályönt­udatra kell ébreszteni a nőket! Meg kell magyarázni és fölvilágosítani, hogy látóköre túlnőjön a gyárak és konyhák szűk keretein, hogy a nélkülözéstől és robottól sápadt arcú, beesett mellű szaktársnőink és a kapitalisták igáját nyögő fiatal leánygyerme­kek agyában is kigyuljon a szocializmus lángja. A mi számunkra minden henyélő, pom­pázó asszonynál drágább munkásnőpáriák esz­méljenek rá a szocializmus irigy igazságaira. ■ Sok vigyázatra, szeretetre és óvatosságra van szükség a nők szervezése és tanítása kö­rül. Nem szabad elfelejteni, hogy a női lélek óriási fejlődésen ment keresztül a háború óta. Az anyák konzervativizmusa nem tudja meg­érteni leánygyermekeik új gondolatvilágát, életfölfogását. Az utolsó évtized forradalmat okozott a nők lelkivilágában. A polgári tár­sadalom ideológiája a férfi és nő viszonyában teljesen csődöt mondott. Megdöbbenve látják a proletárasszonyok és leányok, hogy mily kép­mutató hazugságokkal telítették az ő gondolat­­világukat, lelkükben összeomlottak az évszáza­dok mesterséges bálványai: itt ü­lt a dolgozó nő, egyedül, összeszorított, hazug ideálokkal. A sötétben ténferegve keresi a kivezető utat a társadalmi ideálok mai vajúdásából. A dol­gozó nő számára nem átmenet többé a munka­hely, amelyből a­ házasság fölváltja, hanem ál­landó állapot. Ennek következtében megkezdő­dik osztályhelyzete felismerésének folyamata, annál is inkább, mivel a dolgozó nőnek a há­zasság keretében is küzdelmet kell folytatnia a létföntfutásért, mert a dolgozó nővel a há­zasság egész új formája alakult ki. A nő ma a férfinak egyenrangú élettársa, részt vesz annak örömeiben és szenvedéseiben. Az az önérzet, amelyet munkája teljesítésének tudatában nyert, az könnyűvé teszi számára, a természet által rárótt terheket is, amelyeket az új öntudatos asszonyember örömmel visel el. A kapitalizmus nemcsak munkaerejében, hanem szerelmében is kizsákmányolja a nőt, mert a nagy női munkanélküli tartaléksereg­ből az talál elsősorban munkát, akinek „sze­mélyes körülményei“ a legkedvezőbbek. A mun­kához való jutását adománynak tüntetik föl­ előtte, amelyért közvetve vagy közvetlenül „hála“ jár. De nekünk férfimunkásoknak is ki kell irtani lelkünkből a kapitalista ideológia belénk fecs­­kendezett minden csöppnyi mérgét, mert csak enélkü­l foghatunk bele a legkényesebb, a leg­nehezebb, de az egyik legfontosabb szervezési és oktató munkába, a nők megszervezésének munkájába. Meg kell érteniük a szaktársaknak, hogy a nő szervezésének további elhanyagolása végzetes lehet a szakszervezetre és az egész munkásmozgalomra egyaránt. Fogjon tehát össze Szövetségünk minden tagja, hogy szak­társnőinket, feleségünket és gyermekeinket szervezzük meg szak- és pártszervezeteink ré­szére, foglalkozzunk csoportjaink tag- és veze­tőségi ülésein a nőmunkások megszervezésével, hogy fejetlen kapkodás helyett tervszerű mun­kával érjük el a kívánt célt. A Szövetségünk­ben szervezett nők száma meg fog sokszoro­­zódni, ha mi teljesítettük szocialista köteles­ségünket, emeltük az emberi élet méltóságát, harcainkat közössé tettük a szocialista társa­dalomért, mint egyetlen olyan rendszerért, amelyben elérhető lesz minden ember számára az emberi boldogság. IV. S: Mit kell tenni? A természet olyan bőven ontja kincseit, hogy minden ember nyugodtan és gondtalanul él­hetne. Évezredek fejlődése megsokszorozta az emberi munka terméseredményét. A kezdet­leges gazdasági helyzetből fejlődött ki a mo­dern kapitalizmus, amely mindazt magához ragadta, amit zseniális tudósok és föltalálók az emberiség javára alkottak. Ma már gigan­tikus, csodálatos gépszörnyetegek szolgálják­ a termelés ügyét. Ha a létező erőket és a ter­melést szolgáló minden eszközt arra használná­nak föl, hogy az összesség érdekeit szolgálják, akkor a gazdagságnak és jólétnek olyan mér­tékét tudnák megteremteni, hogy szó sem lehetne nyomorúságról, hogy a dolgozó milliók­nak nem kellene elsorvadniuk a nincstelenség átka alatt. Nem kell kanállal enni a tudományt, hogy rájöjjünk címek az áldatlan állapotnak a nyit­jára. Csak józanul kell gondolkodnunk, de odáig mindenesetre el kell jutnunk, hogy helyesen gondolkodjunk. Ezt kell tennünk azért, mert ha közömbösen beletörődünk abba az állati sorsba, amelynek ma a munkásosz­tály részese, akkor az adott viszonyokon nem lehet változtatni. Azonban egészen más a hely­zet, ha a munkás tisztán látva és átgondolva bírálja el a fönforgó nehézségeket. Elsősorban azt a kérdést kell fölvetnünk, hogy mi okozza a munkásság nyomorúságát, kinek az érdeke, hogy azok a tömegek, ame­lyek a társadalmi értékeket elővarázsolják, saját maguk ne részesedjenek munkájuk ered­ményében! Megdönthetetlenül és megcáfolha­­tatlanul igaz, hogy senkinek sincsen joga má.

Next