Vas- és Fémmunkások Lapja, 1930 (36. évfolyam, 1-18. szám)
1930-01-10 / 1. szám, melléklete
VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA MELLÉKLETE XXXVI. ÉVFOLYAM X. SZÁM BUDAPEST 1930 JANUÁR 10 »SS®®®®®®»®®®®®®®®®®®®®«®«®®®»®®®®®®®® A TECHNIKA KÖRÉBŐL Két nevezetes jubileum Ötvenesztendős Edison izzólámpája — Stephenson „Rocket“-jének az első, gyakorlatilag bevált vasúti mozdonynak évszázados jubileuma. Két fontos évfordulót ünnepelt az év végeide a tudományos és a műszaki világ. Most volt ötven esztendeje, hogy a modern kor legnagyobb „varázsló“-ja, Thomas Alva Edison megalkotta első izzólámpáját és megvetette a villamos világítás alapjait. Ugyanakkor volt százesztendős évfordulója annak, hogy Stephenson gőzmozdonya, a „Rocket“, a modern gőzlokomotivok őse, megnyerte a híres rainhilli mozdonyversenyt s ezzel új korszakot nyitott a vasúti közlekedés történetében. Mindkét találmány gyökerében átformálta a világ gazdasági és társadalmi berendezkedését, megváltoztatta arculatát és nem sejtett mértékben emelte ki az általános emberi élet standard színvonalát. Megérdemlik tehát, hogy e nevezetes kultúrtörténeti évfordulók alkalmával visszapillantunk arra a küzdelmes útra, amelyen a föltalálói lángelmék megközelítették és elérték céljukat és amelynek eredményeképen e találmányok megszülettek. if A villamos világítás története voltaképen Davy angol fizikusig nyúlik vissza, aki már az 1800-as évek első tizedeiben kísérletezett a villamos ívlámpával. Csakhogy az Ívfény körülményes szerkezete és beállítása, brutálisan vakító fénye és nagy áramfogyasztása folytán nem volt predesztinálva arra, hogy általánosan elterjedt világítóeszköz legyen. Edison találmányának alapelve: a légritka térben áramhatásra izzó vezető- (szén- vagy fém-) fonál már jóval Edison előtt is ismeretes volt és számosan akartak már előtte is ezen az elven használható izzólámpát szerkeszteni. Kísérletük részben ott bukott meg, hogy nem tudtak az üvegedényben kellő fokú vacuumot előállítani és föntartani, továbbá, hogy az izzószál nem volt tartós, ami lehetetlenné tette, hogy a lámpa számára jelentékenyebb élettartamot biztosítsanak. Részben pedig ott, hogy nem volt alkalmas áramforrás (eleinte csak akkumulátorokkal kísérletezhettek a feltalálók) és nem ismerték a központilag termelt villamos energia célszerű elosztási módját. 91 évvel ezelőtt, 1838-ban Jobard brüsszeli technikus azt javasolta, hogy szenet izzítsanak árammal légüres térben s ezt az eszközt világításra használják föl. Hat esztendővel később, egyik honfitársa, de Clougy, hasonló eszmével lépett a nyilvánosság elé; 1845-ben pedig Storr cincinnati és King angol föltalálók kísérleteztek izzólámpával, illetőleg szabadalmaztattak ilyen irányú találmányt. A szabadalom „amaz izzási jelenségeknek világításra való fölhasználásán alapszik, amelyek fém- és szénvezetőkön figyelhetők meg légüres térben“. De sem ez a lámpa, sem a svájci Roberts, továbbá Konn és Lodiguine orosz kutatók későbbi lámpakonstrukciói nem feleltek meg a gyakorlat követelményeinek. A baj majd minden esetben a rossz vacuum volt. Ezt csak Heinrich Goebel német-amerikai és U. Sivari angol technikus tudta kiküszöbölni 1855-ben, illetőleg 1877-ben s így hosszú ideig égő ívlámpát állítottak elő. Szerkezete azonban még mindig nem érett meg a gyakorlati alkalmazásra. Ebben a tekintetben elvitathatatlanul Edisoné az érdem, aki 1879-ben teremtette meg laboratóriumában az első, minden tekintetben használható, egyszerű kapcsolóval kezelhető, s a ma jól ismert Edison-foglalattal ellátott villamoslámpát, amelynek üvegburájában elszenesitett bambuszfonál égett s az égési időtartam körülbelül 50 óra volt. Az első Edison-lámpa 100—120 volt feszültség mellett 90 watt teljesítmény árán 16 gyertyafényt adott, ami nagyon gazdaságtalan energiafogyasztást jelent. Edison érdeme a lámpák, illetőleg a világítási áram fogyasztóinak egymástól való függetlenítése párhuzamos kapcsolás útján és az első világítási áramfejlesztőtelep berendezése is, mely 1882-ben lépett működésbe és Newyork húsz utcájának 1284 lámpáját látta el energiával. Két évvel előbb a „Columbia“ óceánjárót is fölszerelték Edison-rendszerű villany világítással s 1881-ben a hajó indulásának estéjén tündéri fényben ragyogva, mint valami soha nem látott, fantasztikus csoda futott ki a newyorki kikötőből. Későbbi feltalálók tökéletesítették Edison művét; a szénszálas lámpát a fémszálas (tantál, wolfram), a léghíjas lámpát pedig a gázzal töltött (argon, nitrogén stb.) lámpa váltotta föl, így jutottunk a mai, aránylag gazdaságos, hosszú élettartamú, nagy fényerejű (bár még mindig jelentékeny tökéletesítésre szoruló) izzólámpához, mely ma már minden relációban nélkülözhetetlen tartozéka és segédeszköze lett az emberi életnek. Amerika pazar fénnyel és sötétséggel ünnepelte meg az „electric light’s golden jubilee“-t s vele együtt az egész kulturemberiség hálás tisztelettel fordult az aggastyán föltaláló felé, aki annyi jótéteménnyel ajándékozta már meg a világot. 1t Sokan talán csodálkoznak azon, hogy a Földgolyót keresztül-kasul befonó vasúthálózat mozgató eleme, a gőzmozdony, alig több, mint egy évszázados pályafutásra tekinthet vissza. A vasút két legfontosabb része: a tulajdonkénen „vasút“, a sínpálya és a gőzlokomotív. Utóbbi élettartama, amint említettük, legföljebb egy mathuzsálemi korú emberének felel meg, viszont a sínpálya már kétszáz év óta ismeretes és középkori bányaművekben is rátalálunk. A párisi „Conservatoire des Arts et Metiers“ben megtaláljuk a világ első gépkocsiját, amellyel Cugnót ejtette 1786-ban rémületbe