Vas- és Fémmunkások Lapja, 1933 (39. évfolyam, 1-13. szám)
1933-02-10 / 2. szám
■ A 8»a@phu al» Nagyjelentőségű tanácskozás vette kezdetét januárban Genfiben, amely tanácskozás eredményétől függ nagyrészben a világ dolgozóinak további sorsa. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal rendkívüli konferenciára hívta, meg a kötelékébe tartozó államok képviselőit és ennek a konferenciának egyetlenegy napirendi pontja a 40 órás munkahét. A napirendhez fűződő vita során érdekes felszólalások hangzottak el. A munkáltatók majdnem kivétel nélkül a 40 órás munkahét ellen foglaltak állást, ezzel szemben a munkások képviselői a javaslat mellett szavaztak. A kérdést a kormányok állásfoglalása döntötte el, amelyek közül csak egyetlen kormány, az angol kormány szállt szembe a javaslattal, a többiek egy pár kikötéssel hozzájárultak elvben a kérdés megoldásához. A munkáltatók állásfoglalását jellemzi az a rövidlátó, gőgös elbizakodottság, amellyel a kapitalizmus a maga sírját ássa meg. Nincs okunk sajnálni ezt a rendszert, amely 25 millió dolgozót dobott, ki az uccára ugyanakkor, amikor nyersanyagot és élelmiszert pusztítaanak el, hogy a profitot, ne veszélyeztesse. Ez a gőgös, rövidlátó politika majdnem minden konferencián megnyilvánul és épúgy állást foglaltak ti 8 órásmunkaidő-egyezmény ellen, mint ahogy állást foglaltak a munkások szervezkedése, a munkások munkaideje és a munkásság szociális helyzetét védő más javaslatokkal szemben. Nekik ideáljuk a korlátlan uralkodás és csak azt sajnálják, hogy Európában nem lehet meghonosítani azokat az állapotokat, amelyeket még a kínai nemzetközi telepen fönn tudnak tartani. A kormányok képviselői már tisztábban látják a helyzetet, főképpen ott, ahol a kormány szellemét nem a reakció, hanem a haladás és a bölcs előrelátás hatja át. A német kormány képviselőjének kijelentése szerint a munkaidőrövidítés nem csupán az igazságosság kérdése, hanem az okos gazdálkodás és a helyes szociálpolitika kérdése. Persze, a verseny kérdése is közrejátszik itt és Franciaország állásfoglalását attól tette függővé, hogy más ipari államok ratifikálják-e majd az egyezményt. A munkások álláspontját Jouhaux elvtárs, a francia szakszervezeti szövetség főtitkára fejtette ki. Már kísérlet történt — mondotta —, a válság folyamán a munkanélküliség magoldására a bérek leszállításával. Ez a kapitalizmusnak jelentett előnyt, de a munkanélküliséget nem csökkentette. A belső fogyasztás a bérek leromlása következtében még jobban csökkent és újabb dolgozókat dobott az utcára. A bérek csökkentésének semmi értelme nem volt, mert a bér az előállítási költségnek alig 25—30 százalékát teszi ki, a többi költség pedig érintetlen marad. Nem fogunk sohasem hozzájárulni — mondotta Jonbaux elvtárs — olyan munkaidő rövidítéshez, amelynek következtében a munkások anélkül is alacsonyra szállított életnívója még jobban csökkenjen. _ A munkaidőrövidítést a bérek változatlan érvényben tartásával, vagyis a dolgozó tömegek életszínvonalának emelésével kell keresztülvinni, mert csak ez biztosítja, a tömegek fogyasztóképességét. A világ munkásainak egyhatod része van munka nélkül és ha, másnem, ez kell, hogy figyelmeztessen mindenkit, hogy sürgősen tenni kell valamit. Fölvetett© a német munkások képviselője, hogy ha a munkáltatók ellenzik a 40 órás munkahetet, jelöljék meg azokat a módokat, amelyekkel az állapoton segíteni lehet Csak nem gondolják azt, hogy a munkások szó nélkül tűrni fogják, hogy mind többen és többen kerüljenek ki a gyárakból és a műhelyekből! A meglévő munkaalkalmakat úgy kellfölosztani, hogy abból minden munkásnak munka, jusson. Lehet, hogy ez a termeléstmeg fogja drágítani, de ez egyáltalában nem lehet szempont, ha ennek ellenében a nyomorúság további fokozódását meg lehet szüntetni. A munkáltatók részéről mindenkor ellenállással találkoztunk, ahányszor valamelyes szociális előrehaladásról volt szó. A 11 és 12 órás munkanaphoz époly görcsösen ragaszkodtak és épúgy érveltek, hogy annak megrövidítése tönkreteszi, az ipart és kereskedelmet, megdrágítja az árut és ime, a 1 8 órás munkanap mellett olyan vagyonok halmozódtak föl, amelynek gyűjtésére az előző generáció nem is gondolhatott. A kapitalizmus a maga érdekeinek védelmére sorompóba szólítja, a tudományt is és megjelennek a jól fizetett szakvélemények, amelyekkel, hatni próbálnak. Mindezek a kísérletek végeredményben nem fogják megakadályozni azt, hogy a június 1-én kezdődő nemzetköz munkaügyi konferencia el ne fogadjon egy végleges egyezménytervezetet a 40 órás munkahét bevezetésére. Két kérdés marad hátra, amelyre nézve a konferencia nem tud határozott álláspontot elfoglalni. Az egyik a bér kérdése, amelyet, ha ki is mondják, hogy változatlan bérek mellett kell a munkahetet 40 órában megállapítani, a gyakorlatban annak keresztülvitele mindig az erőviszonyoktól függ. A másik, amely etinél még fontosabb, hogy mely állam ratifikálja az egyezményt és milyen végreajtási utasítást ad ki a keresztülvitelre nézve. Magyarországon körülbelül 180.000 ipari munkás van munka nélkül az OTI jelentése szerint. Más biztosítóintézeteket és egyéb rétegeket számítva egyáltalában nem túlzás, ha az ipari munkanélküliek számát minimum 260.000-re tesszük, de lehet, hogyez a szám több. Magyarország kivitele körülbelül a ..felére csökkent és ebből tekintélyes hányadot tesz ki az ipari export visszaesése. Gyártelepek szűntek meg és azok, amelyek újonnan keletkeztek, bér és munkaidő tekintetében a legnyomorúságosabb viszonyokat teremtették. Magyarország lakosságának túlnyomó része ugyan a mezőgazdaságból él, de a fő jövedelmi forrást mégis az ipar képezi és a városokban lakóinari munkásság. Ma, amidőn a termelést annyira tökéletesítették, amidőn a háborúelőtti időkhöz viszonyítva nem egy cikket egytizednyi idő alatt lehet elkészíteni, a géntechnika tökéletessége folytán a termelés oly gyors és oly olcsó, hogy ilyen viszonyok között egyenesen bűn a mai munkaidő fönntartásával százezreit az embereknek éheztetni. Ha valahol jogos az a követelés, hogy a bérek érintetlenül hagyásával történjék meg az átszervezés, úgy ez Magyarországon kétszeresen jogos, ahol az ipari munkások bérei már az ínségmunkások béreivel egyenlők, ahol az életszínvonal teljesen leszállt; itt föltétlenül szükséges, hogy a bérek érintetlenül hogy ássanak, mert különben a termelésben semmi változás nem fog történni. Ismerjük a magyar kormány szociálpolitikai érzékét, tudjuk, hogy onnan vajmi keveset várhatunk, de magának a munkásságnak is tudnia kell ezt és a maga erejében bízva kell fölkészülni, hogy érdekeit megvédje. A munkáltatók szervezettségével szemben erőt, kell mutatni,, ezt az erőt a munkásság csak a szervezetében tudja összpontosítani. Ha erőt tud mutatni és a 40 órás munkahetet ratifikálják, úgy meg fogja, tudni védeni keresetét, ha nem, akkor ennek előnyeit, a kapitalizmus fogja élvezni és a magyar munkásság hosszú-hosszú időn keresztül nem fogja ennek előnyét látni. Csak a szakszervezetekben tömörült öntudatos és erőt képviselő munkásság lesz képes a, 40 órás munkahét mellett megfelelő bért is biztosítani magának. (Sz. Ért.) OLVASSÁTOK ! TERJESSZÉTEK ! 2. SZÁM VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA a* 3. oldal lalkozott ezzel a kérdéssel és erélyesen állást foglalva a legutóbbi rendelettel szemben, utasította a vezérigazgatót, hogy az igazgatós. •A tiltakozó határozatát sürgősen terjessze föl a Miniszterhez, annak nyomatékos hangsúlyozásával, hogy a fenti megszorításokat a miniszter sürgősen helyezze hatályon kívül. A harc tehát megindult. Hogy az eredmény milyen lesz, azt nem tudjuk. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy az esetben, ha minden munkás megteszi a kötelességét és egy pillanatra sem engedi levenni ezt a fontos kérdést a napirendről, úgy a győzelem sem maradhat el. Automata, amely egy egész iparágat fenyeget A termelés racionalizálása az utóbbi években óriási méreteket öltött. Nagyrészt, ennek tudható be a mai nagy munkanélküliség is, mert a gépek az emberek óriási tömegeit teszik fölöslegessé. A kapitalizmus ennek dacára is folytatja ezt a tevékenységét, tekintet nélkül arra, hogy ezáltal a munkanélküliség egyre emelkedik, de ugyanekkor a kisiparosok ezrei is kénytelenek a műhelyeiket bezárni. Utóbbiakat a racionalizálás azért érinti súlyosan, mert a nagytőkével szemben nincsen meg a versenyképességük, de hiányzik részükről a racionalizáláshoz szükséges tőke is. Legújabban a solingeni borotvapengeipart az a veszély fenyegeti, hogy egy új automata teljesen tönkre fogja tenni a jóhírnevű kis- és középipart. Ugyanis Svédországban egy olyan automatát konstruáltak — amelyet később a németországi A. E. G.-nél tökéletesítettek —, amely évente 600 millió borotvapengét képes gyártani. Az automatát állítólag egy német acélipari érdekeltség akarja megvásárolni, ami egyet jelentene a solingeni borotvapengeipar halálával. Hogy ez mennyire lesújtó, azt a legjobban az mutatja, hogy a, fejlett, amerikai ipar ellenére, Solingen fedezi még ma is a világfogyasztás 24%-át. Hogy ez az automata mit jelent, azt legjobban akkor bírálhatjuk el, ha figyelembe veszszük a mai szükségletet. Átlagban minden önborotváló évente 25 pengét, használ el. Ezt figyelembe véve, az automata 24 millió ember borotvaszükségletét képes ellátni. Az automata mellett ehhez a termeléshez csak nyolc munkás szükséges. Az automata a rajnai acélműveknek lett fölajánlva azzal a föltétellel, hogy a vállalat minden penge utánegynegyed pfenniget, tartozik engedélydíj, címén fizetni, ami évente másfélmillió márkát tesz ki. Talán szükségtelen mondanunk, hogy a találmányt egy részvénytársaság vette meg a föltalálótól 12.000 márkáért. A másfélmillió márka engedélydíj tehát egy részvénytársaságot boldogít. A solingeni borotvapengeiparosok azt kérik ,a kormánytól hogy ezen automata fölállítását tiltsa meg. Ugyanekkor egy acélérdekeltség annak üzembevétele mellett kardoskodik és már talált is bankokat, amelyek a vállalatot finanszíroznák. Ugyanekkor solingeni iparosok azt követelik a kormánytól, hogy a bankoknak tiltsa meg ezt az üzletkötőét.. Hogy ennek lesz-e eredménye, azt egyelőre senki sem tudja. De ismerve a kapitalizmust, biztosra vehető, hogy, ha egy kis huzavonával is, de végre mégis csak győzni fog. 1 SIFLFOLIM SZEMLE ■■««■■II ni I« l bádogosmester elvtars ja* Sztipan István iamárd hó 20.án meghalt. Sztipán elvtárs még a régi gárdához tartozott. Egyike volt azoknak a munkásembereknek, akik már a 90-es években is nagy küzdelmet folytattak a szociáldemokrata, munkásmozgalom megerősítéséért. Ugyanakkor részt vett az akkori vasmunkásmozgalomban is. Ez idő óta hűen kitartott az eszme mellett,annak dacára, hogy mint önálló mester dolgozott. Sztipán elvtárs azonban még más vonatkozásban is szolgálta munkásmozgalmat. Egyike volt Magyarország legképzettebb díszműbádogosainak. Az elmúlt évek során egy egész új generációt nevelt a szakmának azzal, hogy a szervezett bádogosmunkásoknak szakmai tanfolyamokat tartott, amelyekkela fiatalabb generációt bevezette a szabáskiszámítás és a művészi munkák mikénti elkészítésének rejtett titkaiba. Erre vonatkozóan igen sok cikke jelent meg a lapokban, így a miszaklapunkban is, amelynek fiatalabb korában csaknem állandó munkatársa, volt. Az ő tolla alól kerültek ki azok a szakkönyvek is, amelyek ma a bádogosszakmában mint megbecsülhetetlen forrásmunkák szerepelnek. Temetése vasárnap, január hó 22-én délután 3 órakor volt a kispesti temető halottasházából. Szövetségünk, valamint, a bádogosok, víz- és gőzfűtésszerelők nevében Türk Ödön szaktárs mondott búcsúztatót és ismertette azt a szakmai tevékenységet, amelyet Sztipán elvtárs kifejtett. Az ehunytban Kardos Jakab elvtársunk az apósát gyászolja. Emlékét kegyelettel megőrizzük: Balesetek és tanulságok. F. és Sch. cég üzemében Z. B. gyári munkás lemezeket hordott és rakott egymásra. A lemezrakás eldűlt és az egyik lemez éle Z. B. jobb keze fején zúzottvágott sebet ejtett. Minden tárgyat úgy kell egymásra rakni, hogy le indűljön. A falat, rakó kőműves is egy bizonyos rendszerrel helyezi egymásra a téglákat. Bármilyen nagyságú és formájú anyagot lehet egymásra raktározni úgy, hogy megálljon, csak ismerni kell a módját és gondosan kell a munkát végezni. T. fr. T. üzemében P. I.-né fúrógépen dolgozott. Munka közben a fúrógép orsója elkapta a haját, fölcsavarta és nagy csomóban kitépte. Kegyetlen baleset, de ki tehet róla. Bizony