Magyar Vasmunkások Lapja, 1941 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1941-01-15 / 1. szám

1941 MAGYAR VASMUNKÁSOK LAPJA Kolozsvári szaktársaink csatlakozása Szövetségünkhöz A napi jelentőséget messze felülmúló esemény mozgalmi életünkben az a közgyűlés, amelyet kolozsvári szaktársaink tartottak a múlt év december 23-án az ottani vasasotthonban. Rendkívüli jelentőségét a közgyűlésnek az adja, hogy ezen kellett a kolozsvári szaktársaknak határozniuk arról, hogy Erdélynek az anyaországhoz való visszatérése következtében melyik szervezethez óhajtanak csatlakozni. Hogy ez nem volt valami könnyű feladat, azt az előzmények szinte kézzelfoghatóan érzékeltetik. Az a sáskahad, amely minden alkalmat fölhasznál, hogy mozgalmunkba éket verjen, most sem maradt nyugton. Agitációba fogtak az álmunkásszervezetek, hogy így biztosítsák a munkások hozzájuk való csatlakozását. Különösen a Nemzeti Munkaközpont fogott nagy garral az ilyirányú munkához. Nem volt olyan szép, jó dolog, amit mert ne ígértek volna. Ezen ígéretek között még képviselői mandátum is szerepelt. Csak a munkásság józan belátásán és ítélőképességén múlott, hogy tervük nem sikerült. Kolozsvári szaktársaink december hó 23-án jöttek össze, hogy a hovacsatlakozás kérdésében határozzanak. Az otthon nagyterme zsúfolásig megtelt a kolozsvári dolgozókkal, akik előtt Bereczky Károly elnök szaktárs ismertette röviden összefoglalva a közgyűlés célját. A jegyzőkönyv vezetésére Klein Alfréd, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Boross József és Busitz József szaktársakat kérte fel. A napirendet Klein Alfréd szaktárs ismertette és ő terjesztette elő a hozzánk való csatlakozást kimondó alanti határozati javaslatot is: „A Szamos tartományi vas- és villamossági munkások szakmai szervezetének 1940 december 23-án tartott rendkívüli közgyűlése a szervezet hovatartozása ügyében elhatározza, hogy a M. Kir. Belügyminisztérium rendelete alapján jóváhagyott, alapszabállyal működő Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségéhez csatlakozik. A csatlakozó szervezet a jelenleg érvényben lévő törvények alapján fenntartja jogi személyiségét és viseli az az abból eredő következményeket. Ez okból a szervezet átmenetileg az eddigi alapszabályok szerint működik A határozati javaslatot szűnni nem akaró taps és éljenzés kísérte. Polivka József szaktárs a javaslat melletti felszólalásában rámutatott arra, hogy a csoportot huszonkét esztendővel ezelőtt erőszakkal szakították el a Szövetségtől, amellyel addig odaadó lelkesedéssel együtt dolgozott a szakmai munkásság javára. Most, hogy az erőszak megszűnt, a legtermészetesebb, hogy a csoport csatlakozik az anyaszövetséghez. Hatalmas taps kísérte azokat a szavait, amelyekkel javasolta, hogy a határozati javaslatot vita nélkül fogadják el. Az elnök szavazásra tette föl a kérdést s szaktársaink nagy tömege egyhangú szavazással, dörgő társsal határozta el, hogy a Szövetségünkhöz csatlakozik. Pálfy Tibor szaktárs, a helyi csoport titkára kérte a közgyűlést, hogy a csatlakozás felsőbb jóváhagyásáig a régi vezetőség intézze a szervezet ügyeit. A közgyűlés így határozott, majd Bereczky Károly elnök szaktárs a szép és eredményes munkát végzett közgyűlést berekesztette. Ügy Szövetségünk központi vezetősége, valamint a nagy vasascsalád nevében ezúton is szeretettel köszöntjük sorainkban a kolozsvári szaktársakat abban a szent meggyőződésben, hogy együttes és vállvetett munkánk valamennyiünk javát fogja szolgálni. pott fizetésnek pedig egy munkáscsalád egész heti koplalása a következménye. Ha a gyárat lopja meg, akkor is a műhely, a gyár egész munkássága adja meg az árát. Fokozódik a bizalmatlanság az egész munkássággal szemben. Fokozzák az ellenőrzést, ami sokszor már a tűrhetetlen molesztálásig fajul. Mit bánja a szarka, hogy az ő aljassága miatt száz és száz becsületes munkásnak kell eltűrnie, hogy nap-nap után tetőtől-talpig végigtapogassák, mintha valamennyien gonosztevők lennének. A szarka nem pirul bele, amikor munkaidő után feltartott kézzel kell a tűzoltó elé járulnia, hogy ruháit végigmotozza. Nem, a szarkának nincs önérzete, nincs becsülete, őt az ilyesmi hidegen hagyja, sőt még vigyorog is rajta, ha az ellenőrzés dacára sikerül kilopnia a zsákmányt a kanin. És a gyárban a munkások között is megindul a gyanú. Fokozódik a bizalmatlanság egymással szemben. Sokszor ártatlan emberek a kenyerüket vesztik egy becstelen, lelkiismeretlen tolvaj átkos működése nyomán, mert valami véletlen körülmény folytán éppen ők jártak arra, ahol a szarka működött. A tolvaj, a szarka a gyár, a műhely közellensége. Nem mentség számára még az alacsony munkabér sem. Mi szervezett munkások is érezzük hogy napról napra súlyosabban nehezedik reánk a megélhetés gondja, de tudjuk azt is, hogy ezen becstelen aljas úton ,egyéni módszerekkel segíteni nem lehet. Ezen csak az összefogás, az egyetakarás nyílt és becsületes eszközeivel lehet változtatni, de csak akkor, ha nyíltan, folttalan lelkiismerettel adhatunk a munkáltató elé, követelve azt, ami bennünket joggal megillet. A szarka az összmunkásságot támadja hátba, tehát az összmunkásságnak kell felvennie ellene a harcot, már csak azért is, mivel az ilyen alakok képtelének minden szervezeti együttműködésre, felelősségteljes szakszervezeti munkára, vagy akcióra, hiszen saját egyéni érdekükön kívül semmi másra nincsenek tekintettel. A szervezett munkásságnak kell vállalnia azt a feladatot is, hogy a munkásérdekek védelmében lehetetlenné tegye a szarka működését. Összefogással, az ügy fontosságának átérzésével ki kell venni az ilyen kártékony elemeket a gyár egészséges szervezetéből. Minden eszközt meg kell ragadni, hogy saját körünkön belül denunciálás nélkül ártalmatlanná tegyük a rárj í°ürainak az egész munkásságot sújtó működését. És ha eközben egynéhány porén is csattan a szarka amúgy is vastag arcbőrén, nem az neki is, nekünk is csak hasznunkra válhat s része. Mint a székesfőváros törvényhatósági bizottságának tagja, fáradságot nem ismerő erős akarattal szállt mindenkor síkra a közüzemi munkásokért. Ugyanezt a munkát fejtette ki a BESZKART igazgatóságában is. Ez a munka magyarázza azt a tömör egységet, amelyet a közüzemi munkások tábora ez időszerint is képez. Ismételten köszöntjük Pásztor Imre szaktársunkat abban a reményben, hogy még hosszú ideig segítségünkre lesz a reánk váró nagy feladatok elvégzésében. A műhely szarkája óvatosan oson végig a gépek között, a munkapadok mellett és ahol meglát egy értékesebb szerszámot, műszert, pénzzé váltható nyersanyagot, sunyi körülnézés után hirtelen mozdulattal süllyeszti el zsebébe, vagy inge alá. A műhely szarkája nem válogatós. Nemcsak a gyár, a műhely felszerelését dézsmálja, de ha alkalom kínálkozik rá, lelkiismeretfurdalás nélkül emeli el munkástársai pénzét, ruháját, cipőjét, óráját, egyszóval mindazt, ami a kezeügyébe kerül. Gazdag nem lesz az ilyen kisebb-nagyobb lopásokból a szarka, hiszen a könnyen szerzett jószág majdnem mindig potom áron cserél gazdát és a pár fillér vagy pengő gyorsan leszalad a torkán. De az ügy ezzel távolról sincs lezárva. Ha munkástársát károsította meg, azt rendszerint ezerszer súlyosabban érinti a kár, mint amennyi haszna abból a szarkának van. Egy jobb időkben szerzett zsebóra, cigarettatársa stb. a mai világban szinte pótolhatatlan veszteség a legtöbb munkás számára. Az első Pásztor Imre 60 éves Szaktársi szeretettel köszöntjük Pásztor Imre szaktársunkat születésének 60-ik évfordulója alkalmából. 60 év nagy idő az ember életében. De különösen nagy egy olyan embern, mint Pásztor szaktársunk, aki fiatal kora óta a mai napig aktív részese a szocialista munkásmozgalomnak és emellett meg tudta őrizni fiatalos lendületét és szeretetét a munkásmozgalom irányában. Jóleső érzés tölt el bennünket, mert tudjuk, hogy az adott körülmények között idáig eljutni csak szocialista meggyőződéssel lehet. Már mint talánénak is küzdelmes harcot kellett vívnia az életért, amit az akkori idők magyaráznak. Ezt követte egy olyan idő, amely minden munkást harcba szólított Ezek között ott volt Pásztor szaktárs is, az ő megalkuvást nem ismerő harci készségével. És ha voltak is napok, évek, amelyek igen sok csapást mértek a dolgozókra, Pásztor szaktárs nem adta föl a reményt, amely egy jobb jövőt csillogtatott a robotban sínylődő munkásság felé. Beszédeinek Dikes tüzébenfogant meg nem egy szaktárs azon meggyőződése, hogy sorainkba állva, ő is küzdjön a munkásság fölszabadításáért. A háborús évek alatt mint katonát a nisseni Skoda-gyárba vezényelték. Habár ez időben az agitáció tilos volt, Pásztor szaktárs igaz szocialista meggyőződésétől sugallva, mégis nekifogott a szervezés munkájának és megalakította a Skoda-gyárban dolgozó magyar vas- és fémmunkások csoportját. A háború befejezése új helyzetet teremtett. Rendbe kellett hozni mindazt, amit a háború és az azt követő forradalmak károsan befolyásoltak. A Szövetségünkben szervezett közüzem munkások bizalma Pásztor szaktárs felé fordult és reá bízták a szakma vezetését. Akik ismerik azokat az akadályokat, amelyeket annak idején nemcsak az egyének hanem még a közületek is a szervezkedés elé gördítettek, tudják, hogy mit jelentett ez a pozíció. Pásztor szaktárs meggyőződéstől fűtött agilitása mégis megküzdött ezekkel az akadályokkal. Sikerült ismét egy táborba hozni a közüzemi munkásokat. Az azóta lepergett idő a kerületekben végzett nehéz munkájában jut kifeje 3. oldal Nesze semmi, fogd meg jól! — A Hivatásszervezet három éve — Előttünk fekszik a szegedi Hivatásszervezet 35 oldalas, tehát igen terjedelmes propagandafüzete, amely tagok részére 10 fillérért — mélyen az előállítási költségen alul — kerül kiárusításra. Foglalkozik ez a kiadvány a Hivatásszervezet programjával, célkitűzéseivel és történetével. A „történelmi“ rész ugyan csak nyúlfarknyi, hiszen az egész alakulat mindössze három esztendős, de nem baj, „kicsi vagyok én, majd megnövök én“ — gondolják a kolomposok. Persze, föltételezve, hogy nem lepi el őket a szegedi futóhomok. Itt a „történelmi“ részből mégis kikapunk egy mondatot, ami sok mindent megmagyaráz a Hivatásszervezet alapítása, céljai körül: „Azért valahányszor munkaviszony és bérszabályozás vált szükségessé, ezek amunkásifjak a hét vezér utcai szociáldemokrata, szakszervezetbe voltak kénytelenek elmenni, mert más, komoly érdekvédelmi szervezet nem volt Szegeden.“ Érthető, hogy bizonyos körük nem tudtak kibékülni azzal a ténnyel, hogy a szegedi spai munkásság egyetlen komoly érdekvédelmi szervezetben egyesült. Ezt az egységet meg kellett fúrni. Így született meg a Hivatásszervezet. Ha már most a háromesztendei működés eredményeit vizsgáljuk, megint csak a magyar népdalköltészetből kell vennünk a hasonlatot a szavak és a tettek illusztrálására. Vannak ugyanis népdalok, amelyek kiindulnak egy adott kénből, helyzetből, állításiból, de hirtelen, minden átmenet nélkül, egészen máshová lyukadnak ki. A két résznek logikailag semmi kapcsolata sincsen egymással Például: Ég a kunyhó, ropog a nád... ' Szorítsd hozzád'azt a bubút. ■ Vagy: Kerek a káposzta, csipkés a levele, Üljél az ölembe babám. Világos, hogy a káposzta mineműsége, leveleinek formája semmiképpen sem hozható kapcsolatba azzal, hogy a babám az ölembe ül-e vagy sem. Pontosan így vagyunk a Hivatásszervezettel is. Nagy garral hirdetik: „Több ezer egyénnek és munkáscsaládnak félmillió pengő értékben naccobb kenyeret, kényszerítettünk ki, igazságtalan munkaviszonyok végtelen sorozatát orvosoltuk, száz és száz szemből és szívből törültük ki a megalázottság, keserűség könynyeit.“ Csak úgy hemzseg a füzet a hasonló öndicsőítő frázisoktól, amelyek igazságát bizonyára inkább valószínűsítené, ha azt mások állapítanák meg. No, mindegy, mindenesetre ezek a szavak. A tények viszont annyira állanak összefüggésben ezen üres kétkedéssel, mint a fenti vem két tartalmilag annyira elütő sora. • Persze, nem a felsorolásban van a hiba. A lista, amit prezentálnak, meglehetősen hosszú, több mint száz pontban sorolja fel azokat a viszonylagos béremeléseket, amelyeket Szegeden az elmúlt három év folyamán a munkások elértek. A taktika azután abban van, hogy ezekhez hozzávarrja a Hivatásszervezetet. Ez az átlátszó manőver csúcspontját a wunsehzettl 33. pontjában éri el, amikor is nem átülték azt állítani, hogy: „A 7%-os drágasági pótléknak a kivívása kizárólag a Hivatásszervezet érdeme!“ Ezen módon, kizárólag és csakis, felkiáltójellel. Történt pedig ez a kizárólagosság 1940 májusában, amikor Szövetségünk már a beadványok, sürgetések, értekezletek, határozatok sokaságával tartotta, napirenden a béremelés — éspedig a jóval nagyobb arányú béremelés — kérdését, amint arra minden szervezett vasmunkás jól emlékszik. Kár, hogy nincs helyünk arra, hogy a hzivatásszervezet által „kivívott“ eredménylista minden egyes pontját alapos vizsgálatnak vethessükalá, mert úgyszólván valamennyinél ki lehetne mutatni, hogy hol lóg ki az a bizonyos lóláb. A felsorolt „eredmények“ javarésze az volt, hogy sikerült elérni a megállapított bérminimum folyósítását. És ha van valami, ami valóban figyelemreméltó ebben a füzetben, úgy az semmiesetre rendezi a vas- és rézesztergályosok és rokonszakmák szervezőbizottsága február 9-én, vasárnap d. e./210 órai kezdette! Szövetségünk dísztermében