Viz és Világitás, 1929 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-01 / 1. szám

Víz és VILÁGÍTÁS vezetékek létesítését nehezíti meg rendkívüli módon. A nyersolajmotoros üzemeket sújtja az általuk fo­gyasztott üzemi nyersolajnak kerek 150%-ot kitevő állami adója, minek következtében nyersolajat hasz­náló műveink különösen motorikus célra képtelenek nagyobb ipari vállalatok részére olcsó áron energiát szolgáltatni. Helyközi villamos művek fejlődését és újak keletkezését nagyban hátráltatják a miniszté­riumok által előírt terhes szerződési feltételek, ame­lyeket a még sokkal kedvezőbb viszonyok között mű­ködő külföldi nagyüzemek sem tudnának elfogadni. Elengedhetetlenül szüséges azért, hogy az állami kormányzat eddigi passzivitásából kilépve a villamosműveket közhasznú mun­kásságukban az eddiginél fokozottabb mér­tékben támogassa és a fejlődést gátló aka­dályokat elhárítsa. Zipernovszky igazgató zajos tetszést aratott be­számolója után a közgyűlés köszönetet és elismerést szavazott az elnökségnek értékes munkájáért, majd hosszabb eszmecsere fejlődött ki, melynek során a felszólalók egyrészt elpanaszolták a villamos művek sérelmeit, másrészt az állam támogató beavatkozását sürgették. A közgyűlés végül is úgy határozott, hogy küldöttséget meneszt Herrmann Miksa ke­reskedelemügyi miniszterhez és egy memo­randumot fog beterjeszteni, amelyben ki­fejti, hogy a szövetség felfogása szerint me­lyek volnának azok az intézkedések, melyek­kel az állami kormányzat a villamosítás ügyét előmozdíth­atná. A közgyűléssel kapcsolatban a szövetség tagjai részére egy előadássorozatot rendezett, amely a vil­lamos művek nagyjelentőségű aktuális kérdését tár­gyalta s így a nagysikerű közgyűlés igen értékes eredményekkel zárult. Csatorna-átépítés, mint vállalati tárgy Két hatalmas főcsatornaépítési munka kerül rövidesen kiírásra Írta: PIROVITS ALADÁR Voltaképpen szokatlan eljárás a különböző építkezések között disztingválni a kivitel módjáról még akkor is, ha csupán a földalatti építkezések csoportjáról van szó. A közcsatorna-átépítést ebben a tekintetben kivétel illeti meg és pedig azért, mert először is nincsen még egy olyan vállalati munka­üzem, mely annyira parancsmunka volna, mint egy használatban levő, régi, rozoga téglacsatorna he­lyiébe új közcsatornát építeni. Másodszor pedig akármilyen lelkiismeretesen van is összeállítva a költségvetés, általában a vállalati feltételek, azért a vállakozót mégis csalódás érheti az előre nem látott kiviteli nehézségekkel és a nem várt akadályokkal szemben. Harmadszor említjük — amit azonban talán először kellett volna említeni —, hogy az itt most elmondandók különösen és elsősorban Buda­pestre vonatkoznak. Ez az utóbbi körülmény szintén megokolttá teszi, hogy a csatorna-átépítést, mint technikai munkát, diszkusszió tárgyává tegyük, mert szinte elképzelhetetlen, hogy Budapest utcái­­nak hány csatornája helyébe kell új csatornát épí­teni. Budapest a városépítés terén több tekintetben elmaradott városnak minősíthető, de egyik tekintet­ből sem annyira, mint a város csatornázása szem­pontjából. „Elcsüggedek, mikor azt látom, hogy egész hegyet alkotó szakkönyveket kell átolvasnom“, — írja néhai dr. Fodor József, a legnagyobb magyar higiénikus, a talajról, a vízről és a levegőről írt nagy könyvének az előszavában. Az a fővárosi mér­nök, akit sorsa a csatornázási osztályba juttat, ha­sonlóképpen így kiálthat fel, ha megtudja, hogy micsoda özöne a csatorna-átépítési munkáiknak vár végrehajtásra. Mikor az 1908. évben megírtam Budapest csa­tornázására vonatkozó könyvemet és annak egy pél­dányát elvittem a most nyugdíjba vonult Folkus­­házy alpolgármester, akkoriban tanácsnoknak, arra kért engem, hogy mondjak el egyet s mást a könyv fontosabb tartalmából. Mikor azután bevezetéskép­pen kijelentettem, hogy Budapest csatornázásáról csak elszomorító dolgokat lehet felsorolni, ezt felelte erre a legnagyobb meglepetésképpen: „Azt hittem, hogy mi az európai városok között ezen a téren ve­zetünk.“ Hihetetlen dolog az, hogy Budapest moderni­zált bulevardjain túlnyomó részben a régi, rozoga 60—80 éves tégláiból épült közcsatorna van még használatban, így pl. a Kossuth Lajos utcai közcsa­torna még 80 évnél is idősebb és hol a járda alatt, hol pedig az úttest alatt fekszik, de sehol sem a maga szabványos helyén, az ucca tengelyvonalában. A Rákóczi tér elején a közcsatorna 1848-ban épült, de az út egész hosszában megszámlálhatatlan, sok dirib-darab részből áll. Még a főváros újabb kiala­kításában, a Nagykörúton is vannak eltávolítandó, régi, rozoga téglacsatornáik. Ezekre az utóbbiakra, mint ideiglenes csatornákra azért volt szükség, mert amikor a Nagykörút megnyílt és oly rohamo­san kezdett beépülni, a mai, ottani főgyűjtő-csatorna még nem készülhetett el. És ezek a, rozoga csatornáik még mindig a he­lyükön vannak! A Podmaniczky utcában nyolc darab, egymás­sal össze nem függő közcsatorna található. Gondol­ják most el, hogy az ezek helyébe építendő és a ren­desnél jóval nagyobb szelvényt igénylő gyűjtő­csatorna építése az ott levő nagy akadályok (a vil­lamos sínek, az ottani vasúti felüljáró, stb.) miatt milyen nehézségek között lesz végrehajtható. De a csatorna-átépítési munkák körül felmerülő kiviteli nehézségeknek még egész sorát említhetjük fel, hogy ha képet adjunk arról, hogy micsoda há­látlan vállalati munka ez és a vállakozó bármennyire is törekszik, hogy rendes és tiszta munkát produkál­jon, ebbeli törekvése körül a legkülönbözőbb akadá­lyokkal találkozik. Az a körülmény, hogy az átépítés ideje alatt az utca csatornájának csak úgy műkö­désben kell lennie, mint normális körülmények kö­zött, a legnagyobb nehézséget okozza. Budapest csa­tornázási rendszere, az ú. n. egységes- vagy úsztató­­rendszer, ahol t. i. a csapadék­vizek a szenny­vizek­

Next