Viz és Világitás, 1929 (6. évfolyam, 1-24. szám)
1929-01-01 / 1. szám
Víz és VILÁGÍTÁS vezetékek létesítését nehezíti meg rendkívüli módon. A nyersolajmotoros üzemeket sújtja az általuk fogyasztott üzemi nyersolajnak kerek 150%-ot kitevő állami adója, minek következtében nyersolajat használó műveink különösen motorikus célra képtelenek nagyobb ipari vállalatok részére olcsó áron energiát szolgáltatni. Helyközi villamos művek fejlődését és újak keletkezését nagyban hátráltatják a minisztériumok által előírt terhes szerződési feltételek, amelyeket a még sokkal kedvezőbb viszonyok között működő külföldi nagyüzemek sem tudnának elfogadni. Elengedhetetlenül szüséges azért, hogy az állami kormányzat eddigi passzivitásából kilépve a villamosműveket közhasznú munkásságukban az eddiginél fokozottabb mértékben támogassa és a fejlődést gátló akadályokat elhárítsa. Zipernovszky igazgató zajos tetszést aratott beszámolója után a közgyűlés köszönetet és elismerést szavazott az elnökségnek értékes munkájáért, majd hosszabb eszmecsere fejlődött ki, melynek során a felszólalók egyrészt elpanaszolták a villamos művek sérelmeit, másrészt az állam támogató beavatkozását sürgették. A közgyűlés végül is úgy határozott, hogy küldöttséget meneszt Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszterhez és egy memorandumot fog beterjeszteni, amelyben kifejti, hogy a szövetség felfogása szerint melyek volnának azok az intézkedések, melyekkel az állami kormányzat a villamosítás ügyét előmozdíthatná. A közgyűléssel kapcsolatban a szövetség tagjai részére egy előadássorozatot rendezett, amely a villamos művek nagyjelentőségű aktuális kérdését tárgyalta s így a nagysikerű közgyűlés igen értékes eredményekkel zárult. Csatorna-átépítés, mint vállalati tárgy Két hatalmas főcsatornaépítési munka kerül rövidesen kiírásra Írta: PIROVITS ALADÁR Voltaképpen szokatlan eljárás a különböző építkezések között disztingválni a kivitel módjáról még akkor is, ha csupán a földalatti építkezések csoportjáról van szó. A közcsatorna-átépítést ebben a tekintetben kivétel illeti meg és pedig azért, mert először is nincsen még egy olyan vállalati munkaüzem, mely annyira parancsmunka volna, mint egy használatban levő, régi, rozoga téglacsatorna helyiébe új közcsatornát építeni. Másodszor pedig akármilyen lelkiismeretesen van is összeállítva a költségvetés, általában a vállalati feltételek, azért a vállakozót mégis csalódás érheti az előre nem látott kiviteli nehézségekkel és a nem várt akadályokkal szemben. Harmadszor említjük — amit azonban talán először kellett volna említeni —, hogy az itt most elmondandók különösen és elsősorban Budapestre vonatkoznak. Ez az utóbbi körülmény szintén megokolttá teszi, hogy a csatorna-átépítést, mint technikai munkát, diszkusszió tárgyává tegyük, mert szinte elképzelhetetlen, hogy Budapest utcáinak hány csatornája helyébe kell új csatornát építeni. Budapest a városépítés terén több tekintetben elmaradott városnak minősíthető, de egyik tekintetből sem annyira, mint a város csatornázása szempontjából. „Elcsüggedek, mikor azt látom, hogy egész hegyet alkotó szakkönyveket kell átolvasnom“, — írja néhai dr. Fodor József, a legnagyobb magyar higiénikus, a talajról, a vízről és a levegőről írt nagy könyvének az előszavában. Az a fővárosi mérnök, akit sorsa a csatornázási osztályba juttat, hasonlóképpen így kiálthat fel, ha megtudja, hogy micsoda özöne a csatorna-átépítési munkáiknak vár végrehajtásra. Mikor az 1908. évben megírtam Budapest csatornázására vonatkozó könyvemet és annak egy példányát elvittem a most nyugdíjba vonult Folkusházy alpolgármester, akkoriban tanácsnoknak, arra kért engem, hogy mondjak el egyet s mást a könyv fontosabb tartalmából. Mikor azután bevezetésképpen kijelentettem, hogy Budapest csatornázásáról csak elszomorító dolgokat lehet felsorolni, ezt felelte erre a legnagyobb meglepetésképpen: „Azt hittem, hogy mi az európai városok között ezen a téren vezetünk.“ Hihetetlen dolog az, hogy Budapest modernizált bulevardjain túlnyomó részben a régi, rozoga 60—80 éves tégláiból épült közcsatorna van még használatban, így pl. a Kossuth Lajos utcai közcsatorna még 80 évnél is idősebb és hol a járda alatt, hol pedig az úttest alatt fekszik, de sehol sem a maga szabványos helyén, az ucca tengelyvonalában. A Rákóczi tér elején a közcsatorna 1848-ban épült, de az út egész hosszában megszámlálhatatlan, sok dirib-darab részből áll. Még a főváros újabb kialakításában, a Nagykörúton is vannak eltávolítandó, régi, rozoga téglacsatornáik. Ezekre az utóbbiakra, mint ideiglenes csatornákra azért volt szükség, mert amikor a Nagykörút megnyílt és oly rohamosan kezdett beépülni, a mai, ottani főgyűjtő-csatorna még nem készülhetett el. És ezek a, rozoga csatornáik még mindig a helyükön vannak! A Podmaniczky utcában nyolc darab, egymással össze nem függő közcsatorna található. Gondolják most el, hogy az ezek helyébe építendő és a rendesnél jóval nagyobb szelvényt igénylő gyűjtőcsatorna építése az ott levő nagy akadályok (a villamos sínek, az ottani vasúti felüljáró, stb.) miatt milyen nehézségek között lesz végrehajtható. De a csatorna-átépítési munkák körül felmerülő kiviteli nehézségeknek még egész sorát említhetjük fel, hogy ha képet adjunk arról, hogy micsoda hálátlan vállalati munka ez és a vállakozó bármennyire is törekszik, hogy rendes és tiszta munkát produkáljon, ebbeli törekvése körül a legkülönbözőbb akadályokkal találkozik. Az a körülmény, hogy az átépítés ideje alatt az utca csatornájának csak úgy működésben kell lennie, mint normális körülmények között, a legnagyobb nehézséget okozza. Budapest csatornázási rendszere, az ú. n. egységes- vagy úsztatórendszer, ahol t. i. a csapadékvizek a szennyvizek