Viz és Világitás, 1933 (10. évfolyam, 1-24. szám)

1933-01-01 / 1-2. szám

VÍZ ÉS VILÁGÍTÁS termelünk. A jelen esetben, tekintve, hogy 13—15 atm. üzemnyomás és 4 atm. ellennyomás (ezzel a nyomással bocsátjuk a gőzt a távvezetékbe) ha­tárok között dolgozó turbina mintegy 23 kg. gőzt fogyaszt kwh.-ként, azaz 14.000 kal/kwh.-t, tehát 80—100 millió max. (—20 fok C hőfoknál) meleg­szükségletnek megfelelően 40—50 millió kal/h. évi közepes terhelés mellett a fűtési idényben, 180 nap és napi 10 órai üzem mellett a termelt kwh.-k száma: 40 (50 millió X 10X180 14.000 " = 5,150.000 (6,400.000) kwh. lesz. Amennyire egyszerű elméletben annak a kö­vetelménynek teljesítése, hogy a termelt összes gőzzel, mielőtt azt a távvezetékbe bocsátanánk, áramot termeljünk, a gyakorlatban annál nehe­zebb annak megvalósítása egy centrálon belül. Az áram- és melegszükséglet nem egyértelműen vál­tozik. Más időben van a melegszükséglet maxi­muma, máskor van az áramszükségleté. A meleg­­szükséglet a külső hőmérséklettel közel arányo­san változik, az áramszükséglet a külső hőmérsék­lettől általában független. Az egymáshoz képest állandóan változó áram- és melegszükséglet kielé­gítését illetően az áram- és melegtermelés közötti harmónia tekintetében lényegesen megváltoznak a viszonyok, ha nem egy, hanem több, kooperá­cióban működő erőműről van szó, így a mi ese­tünkben is, amikor a városfűtés centráléja, a ke­lenföldi és a bánhidai telep kooperációban mű­ködhetnek, az áram- és melegtermelés közötti harmónia teljes mértékben biztosítható és kielé­gíthető. Nem kell mást tenni, csak a városfűtés centráléjában mindig pontosan annyi gőzt termel­ni, mint amennyi a pillanatnyi fűtőgőz(meleg)­­szükséglet. Ezt a gőzmennyiséget kell a turbiná­kon átbocsátani, miután az 13­15 atm. nyomásról 4 atm. nyomásra expandál, a fűtőhálózatba jut, a termelt áramot pedig egyszerűen a közös hálózat­ba kell betáplálni. Ennél az üzemvitelnél az áram a „mellékter­mék“, de olyan melléktermék, amely minden pil­lanatban, teljes mennyiségében maradék nélkül értékesül. Ilyen megoldást rövid egy évtizeddel ezelőtt nem lehetett megvalósítani, mert hiszen a külön­böző elektromos művek nemcsak hogy különböző nemű és rendszerű áramot termeltek, de legtöbb helyen a legélesebb versenyben állottak egymás­sal szemben. Városfűtések létesítésénél egyik igen fontos kérdés a távvezeték költsége. Megépített távveze­tékek költségeiből, valamint részletes kalkulációk­ból megállapítható, hogy a távvezetékek átlagos költsége, a csőcsatornák építési költségével együtt, fm.-ként 250—300 pengő körül mozog. A rentabi­litást nagymértékben befolyásolja, hogy a táv­vezeték hosszegységére, pl. 1 km.­­ 1000 m. hosz­­szára mekkora terhelés esik és naponként mennyi ideig tart a fűtés. A Magyar Mérnök- és Építész- Egylet 1930—31. évi Kossuth közgazdasági pályá­zatán pályadíjat nyert tanulmányomban ezzel a kérdéssel részletesen foglalkoztam. Ott a kérdést általános szempontból, új kazántelep költségeit is figyelembe véve, tettem vizsgálat tárgyává. Ab­ból indultam ki, hogy a fűtésnek a városfűtéshez csatlakozva is csak annyiba szabad kerülni, mint amennyibe­­ma kerül öntöttvas-kazánokkal és koksztüzeléssel, kérdés, ebben az esetben külön­böző terheléseknél mennyit költhetünk fm.-ként a távvezeték megépítésére? A számítások eredmé­nye azt mutatta, hogy 1000 méterenként 10 millió kal/h, max. terheléssel és napi 16 órai fűtéssel (mindig a terhelés és üzemidő szorzata a mérv­adó), a távvezeték belekerülhet fm.-ként 650 pen­gőbe, 5 millió kal/h. max. terheléssel és napi 8 órai üzemmel belekerülhet 72 pengőbe. Ebből lát­juk tehát a terhelés rendkívüli nagy befolyását a rentabilitásra. De nézzük, hogyan alakul a renta­bilitás ma, az adott konkrét esetben. Vegyünk aránylag kicsiny, tehát kedvezőtlen, 1000 méterenként 4 millió kal/h. max.2 terhelést, ezzel a 80 millió kal/h. max. teljesítmény esetén a távvezeték hossza: 80 , 4 X 1000 x 20.000 méter; fm.-ként 300 pengővel számítva, a befektetési költség 20.000 X 300 - 6.000.000 pengő. A napi fűtési idő az épületek rendeltetése szerint 8—16 óra között változik. Az átlagos fű­tési idő 12 óra felett van, mivel a 8 órai fűtési idővel számítható félnapos hivatalok aránylag ki­seb számmal vannak, vegyünk mégis 12 órai fű­tésnél is kedvezőtlenebb esetet, napi 10 órát. Vé­gül vegyünk 180 fűtési napot és átlagos terhelésül 40 millió kal/h.-t, ezzel az évi (fűtési idény) me­legszükséglet 40 millió X 10 X 180 X 72.000 mil­lió kal. Ha ezt a 72.000 millió kal.-t öntöttvaskazánok­ban termeljük 55 százalékos kazánhatásfokkal, 6500 kal. fűtőértékű, g-ként 6.80 pengő áru koksz­ból, akkor a fűtés költsége, kizárólag csak a tü­zelőanyag költségét véve figyelembe, 72.000 millió X­ 6.80 0.55 X 6500 X 100­0 1,370.000 pengő. 1,000.000 kal.-ra esik kereken 19 pengő. Ezen kí­vü­l a fűtést természetesen további költségek is terhelik, nevezetesen a fűtőszemélyzet, salakfuva­rozás, új berendezéseknél a kazántelep karban­tartásának és amortizációjának költségei. Hanya­goljuk el azonban ezeket a költségeket és vegyük fel, hogy a fogyasztók a fenti 1.370.000 pengőnél többet nem fizetnek a fűtésért. Ebből az összeg­ből kell tehát fedezni a városfűtésnek a szénkölt­séget, a távvezeték befektetési költségének amor­tizációját, karbantartási, személyzeti és igazgatási, végül kisebb üzemi és vegyes szükségletek költ­ségeit. Nézzük ezeket egyenként. Vegyünk 5200 kai. fűtőértékű, g-ként 2.60 pengő árú aprószenet, 74 százalék kazánhatás­fokot, 6 százalék meleg veszteséget a távvezeték­re, úgy a szénköltség 72.000 millió X 2.60­0.68 X 5200 . 100 X 530.000 pengő. A 6.000.000 pengő költséggel létesítendő táv­vezeték a mai 4,5 százalékos hivatalos kamatláb mellett évi 10 százalékkal amortizálható és kar­bantartható. Ez a költség tehát évi 600.000 pengő. A felsorolt további költségekre marad 1,370.000­­ (530.000 + 600.000) , 240.000 pengő, amely ösz­­szegből azok valóban fedezhetők. Az előzőkben láttuk azonban, hogy a város­­fűtés 5,15.000 kwh. elektromos energiát is termel Félgömbölyű csapgummi, ventilgummi, gázrezsőgummi. Kopits, József­ körút 20. 3

Next