Volán, 1971 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1971-01-01 / 1. szám
„Országunk fejlődése, gazdasági életünk fellendülése, valamint a tranzitforgalom növekedése szükségessé teszi a közlekedés további gyors fejlesztését. Az áruforgalomnak a IV. ötéves tervbenelőirányzott növekedését és az utasforgalom gyors emelkedését a közlekedés műszaki ellátottságának bővítésével, szervezettségének további tökéletesítésével kell biztosítani. Nagy feladat, hogy a vasúti vontatásban a villamos és Diesel-vontatás aránya 1975- re 95 százalékra emelkedjen s a közúti áruszállítás aránya jelentősen növekedjen. Gondoskodni kell arról is, hogy a közlekedési dolgozók műszaki felkészültsége megfeleljen a magasabb követelményeknek. Nagyobb figyelmet kell fordítani arra is, hogy az árukat küldő és fogadó vállalatok gyorsítsák, s ennek érdekében gépesítsék a rakodómunkát.” (MSZMP X. kongresszusának határozata 21. pont.) A X. PÁRTKONGRESSZUS ÚTJÁN A KONGRESSZUS SZÓNOKI EMELVÉNYÉN HANGZOTT VOLNA EL Gábor Zoltán a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium pártbizottságának titkára, Pós Ferenc, az 1. sz. VOLÁN autóközlekedési Vállalat pártbizottságának titkára. Kongresszusi élményeikről beszélgetünk velük. Gábor Zoltán: Élményszámba ment maga a kongresszus, sőt az előkészületek hosszú sora is. Élmény volt együtt lenni a küldöttekkel. Személyesen hallani a nemzetközi kommunista mozgalom delegátusait. Élmény marad a kongresszusi tanácskozás magasfokú felelősségtudata, az, hogy nincs Magyarországnak egyetlen olyan nagy kérdése sem, amiről ne szóltak volna, jóllehet ország-világ nyilvánossága előtt hangzott el minden szó. Ha a közlekedési küldöttek az idő rövidsége miatt nem is kerülhettek a szónoki emelvényre, a közlekedés ügye többször szót kapott. Például Papp János elvtárs, a Veszprém megyei pártbizottság első titkára az új magyar közlekedéspolitikai koncepció jegyében, a Veszprém-külső—alsóörsi - vasútról közútra terelt közlekedési megoldást méltatta. Orosz Ferenc elvtárs, a Szabolcs-Szatmár megyei tanács vb. elnöke pedig a munkás-paraszt szövetség erősödéseként értékelte a közlekedési dolgozóknak az árvízzel szemben, illetve a helyreállítási szállításokban tanúsított eredményes munkáját. Rám igen nagy hatást gyakorolt a kongreszszusnak különösen két, valamennyiünk számára felemelő pillanata. Az egyik Gustav Husák elvtársnak, a Csehszlovák Kommunista Párt első titkárának megjelenése a szónoki emelvényen. Az orkánszerű taps, ami fogadta, annak a pártvezetésnek elvtársi megbecsülése volt, amely zászlajára a munkás-nemzetköziség iránti hűséget írta. S amikor végre az ünnepléstől szóhoz jutva megköszönte a kongresszusi teremben képviselt pártoknak Csehszlovákia népeinek nyújtott internacionalista segítségét, felújult az ováció. A másik lelkesítő élményt a Spanyol Kommunista Párt képviselőjének szenvedélyes, szuggesztív beszéde nyújtotta. A többi között azt mondta, hogy az elvek deklarálásán túl, a tömegekhez vezető módszereket is meg kell határozni. Nem elég a munkás-paraszt szövetségről, mint alapelvről beszélni, annak változatos, az időhöz alkalmazkodó tartalmát, formáját és módszereit is ki kell dolgozni. Nem elég kinyilvánítani valamennyi Francoellenes erő koncentrálását, hanem meg kell találniuk a katholikus tömegek számára is elfogadható kapcsolat módszereit is. A magyar párt politikájából, mint megjegyezte, szövetségi politikánk ragadta meg őt leginkább. S amikor arról beszélt, hogy a magyar nép fiai is nyugszanak spanyol földben és Zalka Máté nevét kimondta, általános lelkesedés vette körül. Volt persze a kongresszusnak számomra néhány kedves és derűs epizódja is. Az egyik szünetben Kádár elvtárs, tudva, hogy a sakkszövetség egyik vezetője vagyok, megkérdezte tőlem, hogy bízhatunk-e a Portischban? És latolgattuk az azóta eldőlt világbajnoki zónaközi sakkverseny magyar esélyeit. Mire többen odaléptek nagy kíváncsian, hátha valami országos, vagy nemzetközi kérdésben hallják Kádár elvtárs véleményét. Talán még csalódtak is, jónéhányan derűsen mosolyogtak, amikor rájöttek, hogy csupán kikapcsolódunk. Mellettem ült a tanácskozáson a GELKA fiatal párttitkára, Huszár Jánosné elvtársnő, aki agilis természet, s megszokta, hogy jön, megy, mozgalmasan dolgozik. Nehezen viselte el, hogy egy hétig csak ülni, csak ülni, csak ülni. Mondtam neki: — Csak türelem Annika, a XV. kongresszuson már egész jól fog menni. Pós Ferenc: A kongresszusi élményeim, ahelyett, hogy lassan elülnének és helyt adnának a hétköznapok benyomásainak, valahogy még meg is sokszorozódtak. Nekem úgy tűnik, hogy sem a kongresszusi zárszóval, sem a határozat elfogadásával nem zárult le a kongreszszus, s a küldöttektől továbbra is azt kívánják, hogy küldöttnek érezzék magukat. Erre a kongresszus befejezésének második napján jöttem rá, egy párttaggyűlésen. A 7-es üzemegységben, ahol csak szállítómunkások dolgoznak, tartottak taggyűlést. Egyszercsak váratlanul felszólítottak, hogy hogy volt, mi volt a kongresszuson? Beszéljek mit láttam, mit hallottam! A taggyűlésnek egészen addig munkaértekezlet jellege volt, mégis, szinte ünnepivé vált, mintha ezzel a taggyűléssel is kibővült volna maga a kongresszus. Családi körömön túl, ott tapasztaltam először, és osztozhattam a közvélemény általános élményében, abban, hogy az ország népének jóformán a részvételét eredményezte a teljes, semmiféle korlátozással meg nem zavart nyilvánosság, ami hozzáférhetővé tette a kongresszust bárki számára. Nem először vettem részt elvtársaim megtisztelő bizalmából pártkongresszuson, mert a megelőzőn ̇ IX kongresszuson is ott voltam. Az is feltöltött gondolatokkal és lelkesedéssel. Mégis azt kell mondanom, hogy а X kongresszus éppen azáltal, hogy a kommunista módra nyílt beszédet az egész ország színe előtt alkalmazta, jóleső meglepetést és főleg — a bizalomért cserébe — bizalmat keltett. Most utólag visszagondolva már tudjuk, hogy milyen nagyon sokat veszítettünk volna, hogy másra ne hivatkozzam, ha a Televízió nem közvetítette volna — a többi között — Kádár János záróbeszédét. Igaz, hogy Kádár elvtárs ebben kedvesen méltányolta a felelősségteljes felkészültségre valló, leírt beszédeket, de ő mégis nem papírból olvasta, hanem fejből mondta, sőt szívből. A tv közvetítése révén nemcsak a gondolataiban részesült a tv-nézők nagy tábora, hanem egyszerűségét, szívélyességét, közvetlenségét is élvezhette. A tanácskozáson a legfiatalabb budapesti küldött mellé kerültem. Talabér Árpádné mellé, aki az V. kerüeti Vendéglátóipari Vállalat KISZ-titkára. ő még biztosan nem veszi rossznéven, ha megmondom, 1945-ben született, egyidős a szabadsággal. Jelentkezett hozzászólásra és velem együtt azon izgult is, hogy elmondhassuk a magunk munkaterületének gondjait. S közben — legalább is akkor — észre sem vettük, hogy a magunkéval ugyancsak azonos odaadással hallgatjuk a más területeket képviselő küldöttek gondolatait. Előttünk valósult meg a szintézis: a szocializmus építése egységes egészbe foglalja, rendezi, a látszólag legtávolabb eső, esetleg még ellentétes jelenségeket is. * Mindkét küldöttnek az volt a véleménye beszélgetésünkkor, hogy a kongresszus határozatának valóra váltásához sehol sem kell várni, semmiféle felsőbb utasítást. Tulajdonképpen máris a megvalósulás útját járjuk, és reméljük azzal is, hogy felszólalásuk szövegét kivonatosan közreadjuk. RIKODISGÉPES KIIS. GÉPKOCSIVEZETŐ UTÁNPÓTLÁS Pés Ferenc felszólalás szövegéből az autóközlekedési szakma e két nagy gondját emeljük ki. A Tröszt alá tartozó autóközlekedési vállalatok 1970-ben kb. 120 millió tonna áru szállítását 70 százalékban kézierővel rakták fel és le, mert a rakodás gépesítése nem haladja meg a 30 százalékot. Különösen nagy gond ez a vagonrakodásnál, holott a Volánoknál dolgozó közel tízezernyi rakodó- és szállítómunkás életét könnyítené meg a rakodógépesítés, növelné a termelékenységet, az eszközök jobb kihasználását, megtakarítaná az élőmunka jelentős részét és nem utolsó sorban csökkentené munkaerő gondjainkat. Jóllehet az érdekelt vállalatok több esetben úgynevezett felsőbb intézkedésre várnak, ahelyett, hogy kezdeményeznének, de az is igaz, hogy a vállalatok vezetői sincsenek kellően érdekeltté téve a rakodásgépesítés fejlesztésében. Előtérbe került az utóbbi időben mind az állami, mind a társadalmi szervek munkájában a gépkocsivezetők és szállítómunkások kötelező túlmunkaidejének csökkentése 210 órára. Jelentős állásfoglalások támogatják a gépkocsivezetői foglalkozás felelősségét és nagyobb megbecsülést biztosító szakmásítását. A sajtó is segít azzal, hogy napirenden tartják a kérdést. A gépkocsivezetői utánpótlás egyik el nem kerülhető, nyitott kérdése ez. A vezetést élethivatásul választó fiatalokat sokszor az is visszatartja a szakma vállalásától , holott ezen könnyebben lehetne és mihamarabb segíteni —, hogy csak 3500—4000 Ft befizetése mellett tudnak jogosítványt szerezni. Súlyosbítja bekapcsolódásukat a munkába az is, hogy a szűk képzési kapacitás miatt legtöbb esetben hónapokig kell várniuk, mire részt vehetnek az oktatásban. A közlekedésben dolgozó kommunisták két küldöttjének felszólalásaira — idő híján — már nem került sor a szónoki emelvényen. Helyette írásban nyújtották be állásfoglalásuk lényegét a kongreszszusi irodának. Ezekből közlünk ezúttal részleteket. MINISZTÉRIUMI MUNKÁVAL A JOBB KÖZLEKEDÉSÉRT Gábor Zoltán felszólalás-szövegéből a minisztériumi irányításra vonatkozó gondolatokat emeljük ki. A minisztériumról szólva a Központi Bizottság beszámolója is állást foglal amellett, hogy ha kell, intézkedjék a minisztérium és ne várjon minden megoldást a szabályozóktól. Pártbizottságunk támogatta a minisztériumnak — különösen a rakodás és a vasúti kocsifordulók meggyorsítására vonatkozó — olyan intézkedéseit, amelyek a vállalati érdekeket alárendelték a népgazdaság összérdekének. Pártszervezetünk szem előtt tartva a gazdaságpolitikai célok egységes értelmezésének szükségét, foglalkozott több politikai jelentőségű, a közlekedés fejlődését befolyásoló kérdéssel, így például a lakosság széles rétegeit érintő személyszállítási feladatokkal, gondokkal, a dolgozók munkakörülményeinek helyzetelemzésével. Fontosnak tartjuk, hogy a személyszállítás a mennyiségi igényeknek eleget téve, növekvő színvonalon valósítsa meg az utazás minőségi igényeit. Politikai gazdaságszervező munkánk arra irányul, hogy segítsük a közlekedési dolgozók legfontosabb tevékenységét, a személy- és áruforgalom ellátását, a termelékenységre való törekvést, az ésszerű gazdaságosság megvalósítását. Az általános munkaerő-gondok a közlekedésben a forgalom zavartalanságát és biztonságát is érinthetik. Nem tolonganak az emberek, hogy vegyék fel őket kocsirendezőnek, forgalmistának, váltóőrnek, sarusnak, esetleg gépkocsivezetőnek, vagy postásnak, illetve útépítő munkásnak, azért, mert a népgazdaság más területein viszonylag kedvezőbbek a munkakörülmények. Nem egy helyen a 44 órás munkahét és szabad szombat mellett a munkafeltételekhez viszonyítva magasabbak a keresletek, mint a közlekedés több területén, ahol a havi munkaidő eléri a 240—260 órát. Hogyan tehetnek vonzóvá — különösen az ifjúság számára — az ünnepnapokat is igénybevevő, felelősségteljes, sőt balesetveszélyes, éjjelnappal folyamatos közlekedési szolgálatot? Jó lenne — mint ahogy eddig, ezután is — ha pártunk és kormányzatunk foglalkozna e súlyos gondunkkal, és segítséget nyújtana ahhoz, hogy a közlekedési dolgozók munkakörülményeit javítani tudjuk. 3