Petőfi Népe, 1962. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

1962-12-18 / 295. szám

*. © Ma! A féleszű lány MARCEL ACHARD, A fél­eszű lány szerzője valóban meg­érdemli a népszerűséget — az s­m véletlen, hogy éppen eb­ben az idényben is több darab­ja szerepel egy időben a pank­es színházak műsortervén. Amit nem is túlságosan ere­deti alapötlete kibontása köz­ben felvonultat a színpadon A fél?szű lányban, a Katona­­ Jó­zsef Színház által most bemu­­t­­ott vígjátékában, ha nem is ad mélységes lélekrajzot, s ha néha felszínesnek hatnak is egyes megállapításai, elmond­hatjuk a briliánsain felépített jelenetek, a találó vonásokkal jellemzett alakok, a csípős, bor­sos dialógusok, s az érdekes me­se­bonyolítás éreztetni engedett sok mindent abból, amit úgy nevezünk „francia szellemű” A r­chard, ha nem is ül majd a fő helyen a francia szellem halha­tatlan alakjainak pantheonjában — de nem méltatlan arra, hogy nagy nevek között említsük, hozzájuk mérjük ezt a művét is. A műfaját tulajdonképpen nem nehéz megállapítani a da­rabnak — ha már láttuk —,hi­szen van benne izgalom, fordu­latos cselekmény — bűnügy a javából: egy sofőrt megöltek és mellette találták ájultan — és anyaszült meztelenül a barát­nőjét, akinek ráadásul egy mén­kű nagy revolver is találtatott a kezében, így indul a darab. No, de mégis , ha az ember először olvassa a szánlapot kissé meghökkenti a definíció misze­rint: ’’bűnügyi vígjáték”. A féleszű lányban mégsem teremtett a szerző új műfajt. A travsb felépítése inkább emlé­­­kez­tet a francia polgári színda­ 1 rabírás hagyományaira, mint a műsorfüzetben közölt francia kritikarészletek egyikében em­lített „új hullám”-irányzat mód­szereire. EGYÉBKÉNT mi nem is igen láttunk akkora merészséget „a mai fiatalság egy éles problé­májának” felvetésében — mint azt a bizonyos Pierre Macaigne a froir et blanc című lap hasáb­jairól idézett kritikájában em­lítette. Achard erénye a ponto­san kiszámított és hangulatokat nagyszerűen váltogató dialógu­sok szellemes bonyolításában van elsősorban, s a téma felve­tésének elevenségében, a jele­netek gondos felépítésében —­­nem pedig a megalapozott és a francia valóságot híven tükröző társadalom elemzésében. Van egy bizonyos társadalom­­rész is, de nem több, mint amit enyhe elnézéssel a legvasko­­sabb kapitalista is meg ne bo­­csájtana neki. Achard rokon­­szenvvel festette meg a szegény szobalány portréját, s úgy lát­szik vonzódik az egyszerű embe­rek felé — ez a tendencia is ki­olvasható darabjából, mindez csak a felszínen él és mozog a fordulatos jeleneteik során — a világért sem tévesztve szem elől fő írói célkitűzését: a közönsé­get minden rendelkezésre álló eszközzel mulattatni, szórakoz­tatni kell. Ne legyünk álszente­k — ez nem kis dolog — sőt, ha jó ízlés és mértéktartás párosul ebben a programban — a legnagyobb erények egyike — már­mint a vígjátékban — ebben a nagyon nehéz sokszor megcsúfolt mű­fajban. A féleszű lány tehát sikerda­rab, a matéria, amiből gyúrták r­ém olcsó és nem értéktelen, szórakozni lehet minden percé­ben az előadásnak, mégpedig rém akármilyen színvonalon. Az előadás — Lovas Editnek idén a második rendezése — Igyekezett hangulatosan, mulat­ságosan színpadra vinni Achard művét, s voltak jelenetek, me­lyekben sikerrel érvényesült ez­­ a törekvés. Az indítás azonban kissé túl harsány volt és a har­madik felvonásban pedig hatá­sában és eszközeiben eléggé fel­­­­reérthette jelenetét Major Pál a bírósági írnok. Torz hanghordo­­zása, komédiázásai felesleges volt, nem illett a jelenetbe. Ál­talában jellemezte ezt az egyéb­ként pergő ritmusú, hangulatos előadást, hogy nem sikerült mindenütt átvenni a darab bri­liáns hangulatváltozásait, nem tudták a színészek min­denütt egyformán, egyenletese­n kidol­gozni a csattanókat a dialógu­sokban, sok poén kiaknázatlan maradt. A sajátos francia játék­stílus visszaadása nem könnyű, szokni kell, tanulni kell, érteni kell. Most még nem ment elég simán — de színészeink, rende­zőnk Lovas Edit mentségére szolgáljon — nem is igen volt elsajátítására az utóbbi években alkalom. E KISEBB zökkenők persze, nem sokat rontanak az egyéb­ként friss, ötletes előadás érté­kén, de mivel prózai együtte­sünk igen magas színvonalat képvisel már évek óta, szóvá kellett tennünk, hiszen a teljes értékű, hibátlan előadás lehető­ségei ott vannak az együttes tar­solyában, erő és kétség van a hiányok kiküszöbölésére mind a színészek, mind a fiatal rendező részéről. Lovas Edit egyébként nem jelentéktelen rendezői bra­­­vúrt csinált az idén: egymás után két darab színpadra állí­tására vállalkozott , hiszen ő rendezte a szép sikert aratott Luxemburg grófját is. Nagy örömmel üdvözöltük a címszerepben Margittay Ági be­mutatkozását. Egyéni hangú, ki­váló képességű művészt ismer­tünk meg személyében. Alakítá­sa végig stílusos volt, kerülte az olcsó hatásokat, jeleneteit apró­lékosan kidolgozta. Baracsi Ferenc rokonszenves ifjú bírót vitt színpadra, s bár az általa felvázolt figura érzé­sünk szerint kissé halványabb a kelleténél, végig illúziókeltő tu­dott maradni. Emellett — ha meggondoljuk — nem volt kis feladat a Luxemburg Sir Basil­­ia után, azzal egy időben ilyen nehéz szerepet jól felépíteni. Bege Margit mint a fiatal bíró felesége, eléggé vázlatosan jel­zett figurát keltett életre — si­kerrel. Kár, hogy egy-egy pil­lanatra mesterkéltté vált alakí­tása. A néha felbukkanó negé­­deskedő hangsúlyozását azonban kárpótolta egész alakításának keresetlen bája. Mezei Lajos nagyszerűen kön­­­nyed, elegánsan biztos alakítá­sában egyetlen poénját sem hagyta kihasználatlanul elfutni, s mint börtönőr is mulatságos volt. Demeter Hedvig a feleség sze­repében franciásan szellemes hangvétellel, fölényes rutinnal illeszkedett bele az együttesbe. Alapjában jól és helyesen ex­ponálta szerepét, az életre kel­tendő figurát Major Pál is. Azo­kat a jeleneteit azonban, ahol a kihallgatási jegyzőkönyveket re­citálta, teljesen elhibázottaknak kell mondanunk. Ezzel az erő­szakolt, természetellenes hang­hordozással nem érhette el cél­ját, s elterelte a figyelmet a je­lenetek tényleges mondanivaló­járól. JÓL FOGTA fel szerepét Gyulai Antal is, szépek voltak a Márton Aladár tervezte kosz­tümök. Csinádi István színpad­képe jól érzékeltette a hivatali szobák rideg hangulatát. A féleszű lány érdekes pro­dukció, talán kissé nagyobb te­ret is lehetett volna neki bizto­sítani a játékrendben. Csáky Lajos József Attilára emlékeznek Szabadszálláson Ma délután 18 órakor kezdő­dik Szabadszálláson, a művelő­dési házban megrendezésre ke­rülő József Attila ünnepség. A költő halálának 25. évfordulója alkalmából összeállított nagy­szabású emlékünnepélyt a Ha­zafias Népfront, a Megyei Könyvtár, a TIT és a MÉSZÖV kezdeményezte. Az ünnepélyen — mélyen részt vesznek József Attilának a községben élő hozzátartozói is — beszédet mond Koczkás Sán­dor egyetemi docens. A költő verseiből szavalnak: Jancsó Ad­rienne előadóművésznő és Bárdy György, a Katona József Szín­ház művésze. Ugyancsak a délutáni órák­ban nyitják meg a művelődési ház József Attila emlékkiállí­tását, melyen bemutatják a köz­ség tulajdonában levő emlék­tárgyakat, eredeti kéziratokat. i 196*. tfeeemb­er M. kedd Ünnepi hangulat ”A felejthetetlen élmények ritkák — ebben, rejlik soha nem érülhető varázsuk is. Ezt érezhették mindazok, akik va­sárnap délelőtt részt vettek a város nagy szülöttének, Kodály Zoltánnak 80. születésnapja tiszteletére a Katona József Színház­ban rendezett ünnepi hangversenyen. Eljöttek ide mindazok, akik tisztelik és szeretik az ősz hajú mestert és fogékonyak művei világméretekben is jelentős szép­ségei iránt. Bensőséges, meleg hangú ünneplésnek lehettünk tanúi ezen a vasárnapon. Elsőként a Felsőfokú Óvónőképző énekkara ajkán csendült fel Bárdos Lajos: Kodály köszöntője. Majd Tóth László — a Ha­zafias Népfront elnökének — üdvözlő szavai után Illyés Gyula Kossuth-díjas költő szavalta el Kodály Zoltánhoz írott versét. A nagy költő elmélyült, meghatott szavai után diadalmasan szár­­nyalt a dal. Kecskemét dalosai színes csokorba kötve nyújtották át születésnapi ajándékai a mester munkásságának legszebb virágait. Szépen, tisztán csengett a kodályi muzsika az 1. sz. általános iskola kis énekeseinek tolmácsolásában, erőteljesen zengett a na­gyobbak: a Bányai Júlia Gimnázium, a Katona József Gimná­zium és a Felsőfokú Óvónőképző Intézet előadásában. Jót közelítette meg a Lengyel László című dal eszmei mór,­­­danivalóját az Országos Nevelő Intézet énekkara és az ünnepélyes hangulathoz méltó erővel és lendülettel szólaltatta meg a Karádi nóták­at, a férfikarok nemes hagyományait őrzői régmúltra visszatekintő Kodály-kórus. A hangverseny második része kiemelkedő eseményének szá­mított a Magyar Rádió énekkarának szereplése, Vásárhelyi Zol­tán Kossuth-díjas karnagy vezényletével. A kitűnő énekkar fölé­nyes technikai tudással, mély átéltséggel és virtuóz megoldásban adta elő a­ Liszt Ferenchez, Jézus és a kufárok, Molnár Anna, Székelykeserves és a Mátrai képek című műveket.­­A forró sikerhez hozzájárult még az is, hogy a dirigem, Vár “­sárhelyi Zoltán, régi kedves tanítványai közé tartozott Kodály Zoltánnak és mint a kecskeméti énekkari mozgalom egy­kori elindítójának és vezérének jelentős része volt abban, hogy itteni működése idején városunk a vokális zenében vezető sze­repet nyert a többi vidéki városok — sőt a főváros — előtt »• örömteli meglepetést okoztak az Ének-Zenei Általános Iskola énekkarának lelkes dalosai. A hangverseny ünnepi hangulatához és színvonalához méltó formában szerepelt mind a kamarakórus, mind a nagy énekkar. Gazdag műsorukból is kiemelkedett a óiga­ nóta és a Cigánysirató művészi interpretálása. A» színházat zsúfolásig megtöltő közönség nagy tapssal ácse­­r­­pelte Kodály Zoltánt, aki a hangverseny után a megye és a város vezetőinek társaságában ünnepi ebéden vett részt, ahol meghitt, baráti hangon beszélgettek a város zenei életérőL Könyvespolc Lányok évkönyve 1963, A lányok évkönyvében az ed­digi kötetekhez hasonlóan min­denki megtalálja azt, amit sze­ret: irodalmat, művészetet, tech­nikai érdekességeket, minden­napi életünk apró-cseprő dol­gait. A kötet sok-sok illusztrá­cióval és képanyaggal jelenik meg. Honám Ottó ásta tuti «HH írta le a penteli búcsút, a­mót akkor látott, tapasztalt, azt fümc* selik ma a Mátra t­ér »csőd»­ tevő" búcsúj író hely zarándokairól felvett képekben hitelesen megörö­kítették. Hogyan lehetséges egy száz évvel ezelőtti eseményt ma ugyan­úgy végigszemlélni és lefényképez­ni. ..? Erre Mihályfi Ernő aó • könyvben szuggesztiv és stoom­ megfigyelésekben gazdag választ. Az igazi művészet — nem festeni, eladni ne­héz. Az az igazi művészet. Ugyebár festeni a festőművész is tud, de eladni csak az élet­művész. Melyik a nagyobb mű­vészet? Az életművészet! És én az vagyok. Zseni! Nem is akár­milyen, mert eladom a képei­met... Akarom mondani H élén­kém­, a feleségem képeit, mert festeni és eladni egy személy­ben lehetetlen. Helénikém vi­szont a háztartási munkák mel­lett kényelmesen festhet. Főzés közben kapja el mindig az ih­let. Egyik legnagyobb művére, a híres „Naplementére”, a spe­nót-tükörtojással ihlette. Soha nem szakad el a valóságtól az én kedves Helénkém. Erdei táj­képeihez mindig favágás közben gyűjt erőt. Művész a lelkem, nagy művész!... No, de gyerünk, gyerünk, mert el kell adnom a festményeket.• — Adj isten, néném! Kinek tisztelhetem, kedves néném.. . Ügy! Treszka nénémnek... Nézze csak, kedves Treszka néném. Rögtön kiterítem a képeket... Na látja, egy ember, aki ház­hoz szállítja a művészetet. Eze­ket nézze mamám! Ilyen képe­ket még nem tapogatott. Érzi a fogásán? Kötényt nem szab­nak jobb vászonból! Meg ami rajta van... Aha, látom az a jé­zusod tetszik magának Máriás huncut legyek, ha nem azt vá­lasztanám magam is. Egy kicsit távolabbról nézze, úgy még szebb... Nana! Ne menjen egé­szen a kert végébe, mert akkor nem látja a glóriáját. A mam­á­ját! Ez békebeli glória ám, ked­ves Treszka néném. Látja, igazi körzővel készült. És a fejtar­tása ennek a jézusnak... Ide nézzen! Itt a kezén ezt a két galambot figyelje... hercig, mi’ Látja ott hátul... Ne a keretet figyelje, ott szilvafák vannak. A képen, a háttérben, látja! Ez mind olajfa. Ezek az olajfák megérik a potom négy pirosat és ingyen kapja jézust, a két galambot, meg a felhőket. És micsoda felhőket? Na ne teke­tóriázzon néném. Művész va­gyok én, nem házaló! Nézze!... így még jobban láthatja a na­pon, az ott, mind fluidum, ab­ban keringenek a szubsztanciák! Halála után a magáé is ott fog majd körözni. Közelről nézheti az űrhajókat is... Én nem gondolkodnék ked­ves néném azért a négyszázért! Hiszen ingyen adom. Ne kintről nézzék kedveseim, jöjjenek bel­jebb a kapun. Maga meg né­ném szaladjon a pénzért. Nyúl­jon konyakig a szalmazsákba, megéri... Nézzék csak! Ezek az igazi festmények. Valódi vászon, valódi olaj... Köphetik, dörgöl­hetik, gyűrhetik moshatják va­salhatják! Megtartja színét is, kirúgja magát, mint az angol szövet. Aha, aha, látom a fiatalember a „Cigánylánnyal” kacérkodik. Klassz, mi?... Azt elhiszem! Nem hamisítvány... Figyelje a mel­leit, meg a ruhája alól kilátszó térdeit­. Az sem kutya, mi? Ha megveszi, nem kell nősülni sem, ezzel asszonyt visz a házhoz! Látja ezt a paszulyevő kis száját milyen édesen csücsörít? Tarka­barka ruhája megéri az öt Kos­sut­hla­jost. Ami a ruha alatt van, azt ingyen adom.. Mit beszél? Maga ne szóljon bele uram. Erre mondja, hogy giccs? Nézze meg a színkeverést. Igazi okker­­sárga és cinóbervörös. Ha Rembrandtnak, tudja ki volt az a Rembrandt?... Na! Ha Rem­brandt ilyen festékhez juthatott volna, nem evett volna száraz kenyeret. Ugyan... Legalább előttem ne játssza meg a műér­tőt.. Igaza van, galambom. Az úr a levegőbe beszél... Ebből? Egyet ebből, egyet ebből. Angiá­ban húszat engedek, ötnyolc­van lesz a kettő... Ez a szoba dísze. Van ízlése galambom. Szén őszikék, mi? Szerelmesek... Hehe... Uram! Ha sokáig lázit, feljelentem üzletrontásért.. Hogy én ismerem-e Munkácsy ., Ekcehomok itt”? Nevettet uram. Munkácsy is halála után futott be. Nekem még van 25 évem és én is befutok. A képeim negyven év múl­va védettek lesznek! Ingyen ta­karékbetétbe* jut atd ezekből vásárol... Látja ezt az „Airr*a~ hámozólányt”? Úgy árad belőle az élet majd kilép a keretből_ Miért? Ne röhögtessen uram! Azért nem lépi túl a keretet mert kerettúllépésért sokan le­buktak már! Van vádlija, mi­? Nő ez, tetőtől talpig... Hogyan? Ki forgolódik a sírjában? Ben­czúr? A Gyula? Mindenki úgy forog, ahogy akar! El­ sem lop­tam a tehetségemet.. Van meg kettő, kinek adjam? Ne tana­kodjanak, mert elfogy. Ezt a „Keresztrefeszí­tettet”? Kém balhéból mondom, de szívemből csöpögött lábaihoz a vér, amíg keresztre feszítettük... Az as­­­szonnyal ketten l ö a kezest, én a lábait szegeztem az ecsettel. Művészélet nehéz élet Néha fizikai munkát is kell végezni­« Helyes! Magának meg azt a „Dinnyés” képet... Háromszáz« Ez nem mirelit dinnye... Na, végre! Látja uram, hiába csa­holt. .. Egy darab sem maradt! A művészetet viszik, mint a cukrot! Három deci tisztát.. Hej Helénkém, Helénkém! Aranyat ér a kezed... Még három decit! Magának is, én fizetem! Művész vagyok kérem... Milyen művész?! Ne kérdezzen bárgyúságot édes csapos kartárs! Nézzen a ha­jamra, könnyű kitalálni..? Az ecset mestere... De ma eladtam a képeket és megnyulatkozom­. x. Gy>

Next