Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-14 / 11. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! XX. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM Ára 60 fillér 1985. JANUÁR 14. CSÜTÖRTÖK A MŰVELŐDÉS ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGY TERVEI 1965-BEN A megye és a járások vezet­őinek tanácskozása Tegnap, szerdán egész na­pos tanácskozást tartottak Sol­ton a megyei tanács üdülőjé­ben a művelődés és az egész­ségügy felügyeletével megbí­zott járási és városi vb -elnök­­helyettesek. A tanácskozáson részt vett dr. Varga Jenő, a megyei tanács vb elnöke, Ma­darász László elnökhelyettes, Nagy Sándor, a megyei mű­velődési állandó bizottság, dr. Lestár Béla, a megyei egész­ségügyi állandó bizottság el­nöke, valamint Kádasi László és dr. Kántor László, a megyei tanács vb művelődési, illetve egészségügyi osztályának ve­zetője. Dr. Varga Jenő megnyitója után Madarász László tartott beszámolót a múlt évi ered­ményekről. A művelődés és az egész­ségügy dolgozói jó munkát végeztek, jól gazdálkodtak gondjaikra bízott javakkal —­­ mondotta Madarász elvtárs. — Amint nőttek a megyében a gazdálkodás és a termelés eredményei, úgy növeked­tek a művelődésre és az egészségügyre felhasználha­tó összegek is. Ezután részletesen beszélt a fejlődés főbb tényeiről. Ta­­­valy négyszázzal nőtt az óvó­­­dai férőhelyek száma. Újabb­­­12 általános iskolát körzetesí­­tettek és három tanyai kollé­gium létesült. Emellett több mint 30 új tantermet építet­tek és három falusi gimná­ziumban pedig megkezdődött a tanítás. A középiskolások szá­ma mintegy 13 százalékkal emelkedett az elmúlt évben. A népművelésben ma mindenütt a helyi, üzemi már és termelőszövetkezeti tervekre épül a munka. Az ismeretter­jesztésben a számok növelése helyett a minőség javítására tértek át. 19­14-ben 3 új mű­velődési otthon, egy könyvtár és két mozi épült. Ezután elemezte az iskolai oktatás, a nevelés, a felnőtt­­oktatás és a­­ szakmunkáskép­zés helyzetét. Az egészségügy fejlődéséről szólva elmondotta az előadó, hogy az utóbbi két évben erősen megnőtt a biztosítottak szá­ma, s ma már eléri a 220 ezret a megyében. Ebben az időben öt új orvosi körzetet hoztak létre, jelenleg 3026 lakosra jut egy körzeti orvos. Kétszázzal több a kór­házi ágy — ezer lakosra 47 jut. Felépült a kalocsai tbc­­szanatórium, fejlesztették a ba­jai, a kecskeméti és a kiskun­­halasi kórházat. A megye egész területén sikeresen fo­lyik a tbc-szűrés, és eredmé­nyes a küzdelem a trachoma ellen. A véradóállomások há­lózata az egész megyére kiter­jed. A térítés nélküli véradás­ban Bács megye az első he­lyen áll az országban. A járási és a városi taná­csok sok segítséget adtak mind a művelés, mind az egészségügy említett eredmé­nyek eléréséhez. Különösen sokszor szerepeltek a tanácsi és vb ülések napirendjén egészségügyi és szociális kér­dések. Befejezésül elmondotta Ma­darász elvtárs, hogy 1965-ben az ismeretes takarékossági ha­tározat értelmében a beruhá­zási összegeket céltudatosab­ban használják fel. Hangsú­lyozta, hogy a további fejlődést elsősor­ban a munka jobb megszer­vezésétől, a legjobb mód­szerek széles körű alkalma­zásától és az új utak kere­sésétől várjuk. Ezután a városi és a járási vb elnökhelyettesek számoltak be munkaterületük nyeiről és terveiről, s eredmé­részle­tesen megbeszélték a megyei tanács vezetőivel az idei fel­adatokat. Teljesítménybérezés a teherfuvarozóknál Perselyes buszok Kecskeméten Tovább gépesítik a rakodást Az autóközlekedés idei tervei A 9-es számú Autóközlekedé­si Vállalat 14,3 százalékkal tel­jesítette túl múlt évi áruszállí­tási tervét. 3 millió 147 ezer tonna árut fuvaroztak a válla­lat 556 gépkocsiján, 20 száza­lékkal többet, mint a korábbi évben. Figyelemre méltó az is, hogy 70 ezer vagont raktak meg, illetve ürítettek ki az AKÖV dolgozói. Sohajda József igazgató el­mondta, hogy a szállítási feladatok ugrás­szerű növekedésében első­sorban a kedvező gazdasági év, a bő termés játszott szerepet. Lényegesen több zöldséget, gyü­mölcsöt, mustot fuvaroztak a konzervgyárak, a MÉK és a bor­forgalmi vállalatok részére mint korábban. De növekedett az üdítő vállalatok anyagszállítá­sa is. Az AKÖV vezetői az év fo­lyamán többször is megvitatták a soron következő teendőket a fuvaroztatókkal. Az építőipari vállalatokkal kötött megállapo­dás értelmében már az első ne­gyedévben elkezdték az anya­gok előszállítását, így a csúcs­forgalmi időszakban­­ megfelelő mennyiségű gépkocsit tudtak a mezőgazdasági áruszállításra mozgósítani. A Kecskeméti Konzervgyár és a MÉK a ko­rábbinál szélesebb körben al­kalmazta a rakodólapos szállí­tást és a felvásárlóhelyeken is jól megszervezte a rakodási mun­kát. Ennek köszönhető, hogy az 1963. évihez viszonyítva 20—25 százalékkal rövidebb ideig vesz­tegeltek az AKÖV tehergépko­csijai az árura várva. Tovább bővítették tavaly a vállalat gépparkját is. A teherfuvarozó részleg 102 gépkocsival, 7 emelővillás targoncával és két autóda­ruval gazdagodott. Nemcsak az áruszállítás, ha­nem az utasforgalom is jelentő­sen növekedett 1964-ben. A terve­zett 21 millió 800 ezernél csak­nem 800 ezerrel többen utaztak a vállalat autóbuszain. Ugyan­akkor a gépkocsik száma a ko­rábbi évihez viszonyítva nem emelkedett. Fejlődésként mind­össze azt könyvelhetjük el ezen a téren, hogy a kiselejtezett, régebbi típusú autóbuszok he­lyett korszerűbb, több férőhel­­­lyel rendelkező gépkocsikat ál­lítottak munkába. A vállalat néhány járat, így például a bajai kecskeméti me­netidejének csökkentésével igye­kezett eleget tenni az utasok igényeinek. Tavaly sem oldódott meg azonban a megyeszékhely­ közlekedési gondja. Sohajda Jó­zsef közölte, hogy évek óta dé­delgetett tervüket, a körjárat in­dítását — amely lényegesen csökkentené a központi megálló zsúfoltságát — azért nem tud­ták megvalósítani, mert nem kapták meg az erre a célra igé­nyelt öt új autóbuszt. Az idei tervről a következő­ket mondta az AKÖV igazgató­ja: Az előirányzat szerint 3 mil­lió 800 ezer tonna árut fuvaroz­nak az idén, 20,7 százalékkal többet, mint 1964-ben. A jelenlegi 556-ról 617-re növelik a gépkocsiállományt, és számos nagy teljesítmé­nyű rakodógépet is vásárol­nak. A termelékenység további nö­velését, az állásidők csökkenté­sét célozza az az intézkedés, amely szerint április 1-től a te­herfuvarozó részlegnél a koráb­bi időbéres rendszerről áttér­nek a teljesítménybérezésre. Tovább növekszik az utasfor­galom is ez évben, és előrelát­hatólag eléri majd a 23 millió 800 ezret. Az autóbusz-férőhe­lyek száma azonban 1965-ben is csak kis mértékben növekszik. Kecskeméti helyi járatok me­netidejét azzal igyekszik rövi­díteni az AKÖV, hogy az év el­ső felében bevezetik az úgyne­vezett perselyes rendszert. B, D. TOJÁSKOMBINÁT Néhány hónapja teljes kapacitással üzemel a dunavecsei Vi­rágzó Tsz tízezer férőhelyes tojóháza. A korszerű létesítményt New Hampshire-féle tyúkokkal népesítették be. Felvételünkön a tojóház belsejének egyik részlete látható. Borbély Antalné baromfigondozó összeszedi a tojásokat. Nem kell tétlenkednie, s a napi „termelés” meghaladja a háromezret. A baromfifeldolgozó vállalatoknak adják át a tojást, mint te­nyésztési alapanyagot. (­Pásztor Zoltán (elvételei.)

Next