Petőfi Népe, 1968. november (23. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-20 / 272. szám
1968. november 20, szerda A kertészeti oktatás is készül a bajai technikum monográfiája Figyelemre méltó, fontos vállalkozásba kezdett dr. Bengyik Árpád, a Bajai Kertészeti Technikum tanára. Elhatárolta, hogy megírja az iskola történetét. Kutatás közben azonban olyan érdekes adatokra bukkant a magyar kertészképzés vonatkozóan, kialakulására hogy a készülő monográfia előreláthatólag kibővül egy általános fejezettel. — Budapesten a Széchényi Könyvtárban és az Országos Levéltárban áttanulmányoztam Mária Terézia és V. Ferdinánd által aláírt, eredeti céhszabályzatokat. Ebből megállapítható, hogy Magyarországon kertészképzés Mária Terézia uralkodása idején kezdődött. A császárné 1766- ban a pesti kertész céhnek kiadott szabályzatában a kertésztanulók gyakorlati képzése iránt intézkedett. Akkoriban inasoknak nevezték őket. V. Ferdinánd uralkodása alatt 1843-ban módosították a szabályzatot. Az inasok gyakorlati képzése három évig tartott. Tanulót csak a céhben dolgozó mester vehetett fel, aki az inasnak a hároméves tanoncidő után szabaduló levelet és munkakönyvet adott ki, — magyarázza a fiatal tanár a rendelkezésére álló gazdag anyag válogatása közben. Vándorló kertészlegények — És mi lett a kertészlegények további sorsa? — Azoknak bizony három évig kellett vándorolni, hogy a szükséges gyakorlatot a mesterré avatáshoz megszerezzék. Mi történt a céhrendszer megszűnése után? — Az önálló és alkalmazott kertészek a tanulókat szintén három évre vették fel és a tanulás befejezése után éppúgy, mint az iparostanoncokat a helyi iparhatóságok szabadították fel. — Tehát a kertészeti képzés teljesen az iparágak mintájára történt. Mikor szűnt meg ez a forma? — Csak 1903-ban, amikor kimondták, hogy a kertésztanulók képzése a Földművelésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik. 1907-ben pedig kiadták a szabályrendeletet a képzésre vonatkozóan. Egy oldal a megnyitónak — Tudomásunk szerint a magyar kertészképzést dr. Entz Ferenc kezdeményezte, aki otthagyva orvosi pályáját, a kertészet és szőlészet gyakorlati útjára lépett, s Budapesten kertészeti iskolát szervezett, az — Igen, hazánkban ő volt első kertészeti iskola megalapítója. Baján pedig a Gyümölcsészeti Egyesület volt az iskolarendszerű kertészképzés kezdeményezője. Az egyesület a Bajai Városi Tanács közvetítésével a minisztériumhoz fordult állami szőlőtelep létesítése ügyében, amely alapja volt a később kialakuló szakiskolának. Hosszas harc után sikerült megkapni az iskola létesítésének jogát. A mai kertészeti technikum őse 1904 februárjában nyílt meg. A Bajai Közlöny akkoriban egész oldalt szentelt a megnyitónak. Az akkori Kertmunkás Iskola célja az volt, hogy gyakorlati felkészültségű kertészeket képezzen, akik a Duna—Tisza közén a szántóföldi termelésnél jövedelmezőbb kultúrát képesek teremteni földjeiken. Ez egyéves oktatást adott. Sok-sok éves küzdelem után fejlődött ki az alsófokú oktatási intézményből ; középfokú iskola. Számos — ma is tevékenykedő — kiváló szakembert adott ez az intézmény az országnak. Itt tanult dr. Kozma Pál egyetemi tanár, a Kertészeti Egyetem rektora, dr. Mészöly Gyula, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója, dr. Tompa Béla, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Kertészeti Osztályának vezetője és sokan mások. Az év végére elkészül A technikum a következő években fokozatosan átalakul mezőgazdasági szakmunkásképző iskolává, amely főként a kertészeti ágazatokban ad szakmai tudást azok számára, akik a mezőgazdasági nagyüzemekben gyümölcs- segítik a szőlő-, és zöldségtermesztést. • Jövőre lesz iskolánk fennállásának 65. évfordulója. Úgy tervezem, hogy ez év végéig befejezem intézetünk történetének megírását. A monográfia lényegében tükrözi az egész magyar kertészeti oktatás kialakulását és fejlődését egészen a mai formáld'. — búcsúzik Bengyik Árpád. K. S. December 22-től téli szünet az iskolákban A Művelődésügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az év végi pihenőnapok áthelyezésére vonatkozó rendelkezés nem módosítja az iskolai téli szünidő kezdetét. A tanév rendjéről szóló művelődésügyi miniszteri utasítás értelmében az általános és a középiskolákban a tanév első része december 21-én, szombaton ér véget. A téli szünidő tehát 22-én kezdődik, s a szünet utáni első tanítási nap 1969. január 8-a lesz. A szülőket — az ellenőrző könyv útján — ezen a napon értesítik arról, hogy a tanulók az oktatási év első felében melyik tárgyból milyen osztályzatot értek el. Az általános iskolák napközis tanulóinak a téli szünet idején is jól fűtött termeket biztosítanak, s ugyanúgy gondoskodnak felügyeletükről, étkeztetésükről, mint a tanítási napokon. (MTI) Először készül Magyarországon 34 méter átmérőjű héjszerkezet a Műszaki Egyetem épülő atomreaktorán. A héjszerkezetet kívülről fával borítják, s erre erősítik majd az épület végső burkolatát. Az atomreaktort a jövő év májusában adják át. 59. Menetközben ide-oda himbálódzott hatalmas, négyméteres testük. Sűrű szőrzetük alatt remegett a háj, amelyet a nyakuk mögötti púpban tároltak télire. Vastag, esetlen ormányukat ide-oda mozgatták. Apró, nevetségesen kurta farkukkal oszlopszerű lábukat csapkodták. Potyának csak most sikerült jobban szemügyre vennie a mammutok szemeit, amelyek elég nagyok, s kissé hosszúkásak voltak, mélyen ültek és sárgán fénylettek. Széles kiugró homlokukból szinte átmenet nélkül nyúlt ki a húsos ormány, amelyet az állat ha felemelt, ráncokba gyúródott és szája mintha kedves mosolyra húzódott volna. De azért a legcsodálatosabb az agyara volt. A húsz centiméter átmérőjű, simára csiszolt csont hegye fehérlett, a fej közelében eléggé megsárgult, krémszínűvé vált. Hossza elérte a három métert. A görbe agyarak kissé szétágaztak és felfelé kunkorodtak. De ha a mammut lehajtotta fejét, az agyarak hegye fenyegetően előre meredt, s jaj volt annak a vadnak, amely megkockáztatta, hogy nyílt harcba keveredjék a mammuttal. Pim és Vid amint megpillantották gazdájukat hozzá hasonló lények körében, meglengették ormányukat, felkapták akár a harsonakürtöket, szájukat kitárták és fülsiketítőn trombitáltak. A mély és erőteljes bümbölés, amely mintha a föld alól hallatszott volna, végigszállt a völgy fölött, s Tuj és Káva az emberek lábaihoz menekültek. A trombitálást sokszorosan visszaverte a kráter. . . Uszkov és Ljubimov összenézett. Most már tudták, mi volt az a trombitáló hang, amely az elmúlt éjszaka annyira megijesztette őket. A mammutok a trombitálás után még eltoporogtak kis ideig, aztán bementek a ház mögötti karámba, és rövidesen elcsendesedtek. Petya és Borisz benéztek hozzájuk: a két állat egymás mellett állt leszegett fejjel, földig eresztve elernyedt ormányát. Közeledett az est, a mammutok alváshoz készülődtek. Furcsa volt látni ezeket a nyugodt és életükkel láthatóan elégedett állatokat, a távoli geológiai őskorok képviselőit, amelyek akkor éltek a Földön, amikor az ember keletkezett, amikor a neandervölgyi ember élt, amikor a pitokantropok és az emberszabású majmok éltek. Újabb rejtély, amelynek megoldása a 14-es számú kutatócsapat feladata volt. a De ne felejtsük el, hogy csapat jövője is még mindig homályos volt. Hisz csak egy pillantást kell vetni Szperanszkijra, felidézni, hogy fél életét itt töltötte el a kráterben, s nyomban világossá válik: a kráterből nincs kijárat és a 14-es számú csapat előtt a visszafelé vezető út mindörökre bezárult... XVI. FEJEZET, amely visszaviszi az olvasót a harminc év előtti eseményekhez. — ... Friss húsra volt szükségünk, hogy felerősödjünk. A megsebesített kecske pedig, képzeljék, eltűnt a barlangban. Mi maradt hátra? Csupán egy: utána menni. Betöltöttem a puskát és beléptem a barlangba. Arra számítottam, hogy biztosan nagyon hamar rajtaütök az állaton. De a barlang sokkal hosszabb volt, mint hittem volna. És pokolian sötét. Vissza kellett fordulnom. Nyikita Petrovics fáklyát készített, s én újra beléptem a barlangba. Az üldözött kecske egy kő mögött feküdt és nehezen lélegzett. De amint felemeltem a puskát, felugrott és eltűnt a barlang mélyén. Újabb két-háromszáz métert követtem. Csodálkoztam, hogy a barlangban, oly távol a kijárattól, rengeteg állati nyomot találok. Máis körülmények között, bizonyára elgondolkodtam volna ezen, de akkor nem volt időm a nyomozásra: rajta kellett ütnöm a kőszáli kecskén. Az egyik helyen csak lehajolva tudtam tovább haladni, miközben félve pislogtam az alacsony boltozatra. De vadászszenvedélyem már eluralkodott rajtam és a húsra is égetően szükségünk volt, ezért semmivel sem törődtem, csak mentem előre. Végre ismét sikerült megpillantanom a sebesült kecskét. Megcéloztam és lőttem. A következő pillanatban mögöttem leszakadt a mennyezet. A sziklaboltozat azon a helyen valószínűleg már rég meglazult és az erős levegőrengés elég volt ahhoz, hogy leszakadjon. A földre estem. Fáklyám elaludt. Elvesztettem az eszméletemet. Amikor magamhoz tértem, kitapogattam a puskámat, egyetlen védőeszközömet, tüzet csiholtam és lángra lobbantottam magunk fabrikálta fáklyám még parázsló ágait. Sajnos, visszafelé el volt zárva az út előttem, leszakadt a barlang mennyezete. Nem, még csak nem is szakadt le, hanem egyszerűen leereszkedett. És kész... Sehol egy parányi repedés vagy laza kőréteg.(Folytatjuk) I S. oldal „Te a zenét kerested“ Colin Mason Kecskeméten — Amikor a harmincas években, a második világháború szörnyűségei között úgy látszott, hogy elemeire hullik Európa, megsemmisülnek az évszázados fejlődés eredményei, azt kerestem ami összeköt, ami minden nép számára példa és ösztönzés lehet Muzsikus vagyok, elsősorban korunk zenéjével foglalkoztam. Így jutottam el Bartókhoz, Kodályhoz. Életre szóló élmény, mindhalálig tartó feladat. Hogy jobban értsem őket, megtanultam valamennyire nyelvüket is . Hazatérve ferde szemmel néztek rá Angliában — szól közbe kísérője, Fodor András költő. — Tudását, tehetségét azonban kénytelenek voltak elismerni és 1950 óta a legtekintélyesebb angol lapok zenekritikusa. 1962 óta ő szerkeszti a Tempo című rangos zenei folyóiratot. Erről a következőket mondja: — Kötelességemnek érzem, hogy az önök kultúráját a magam szerény lehetőségeivel is népszerűsítsem. A Tempo eddig három különszámot adott ki, ebből kettő egy-egy magyar művész életútját ismertette. Most készülünk a harmadik magyar számra: a Bartók és Kodály utáni nemzedéket mutatjuk be. — Mit látott a Hírös városban? — Nagyszerű órákat a Kodály Zoltán Ének-Zenei Iskolában. Pártíányiné, meg Lakosné óráját hallgattam. Művészei a tanításnak. Különösen érdekelt amit Nemesszeghyné igazgató „botfülű” gyermekek hallásának fejlesztéséről mondott. Meggyőzően bizonyította, hogy a relatív szolmizációval hihetetlen mértékben javítható a hallás. Kellemes órát töltöttem Miklóstelepen, a szőlészeti kísérleti intézetben a barátságos Horváth Sándorral. Mondják, miért nem árulják ezeket a borokat Angliában? Nagyon tetszik, hogy vendéglátónk, Fehér Sándor milyen tájékozott kulturális kérdésekben pedig pénzügyi szakember elsősorban. — Mikor látjuk újra? — Nagyon szeretnék máskor is eljönni. Hogy mikor kerülhet erre sor, nem tudom. Várjuk azt a barátunkat, akit Bartók és Kodály művészete vezetett el hozzánk, s aki következetesen ápolja a nagyvilágban kulturális életünk jó hírét. Heltai Nándor A világhírű zeneesztéta mindössze hét órát töltött Kecskeméten. — Miért ilyen rövid időre? — kérdeztük a búcsúzáskor Fehér Sándor elnökhelyettes szobájában. — A Kulturális Kapcsolatok Intézetének vendégeként jöttem. Csak néhány napig maradhatok, de annyi meghívást kaptam, hogy teljesítésükhöz egy hónap sem lenne elegendő. Kodály szülővárosával azonban mindenképpen meg akartam ismerkedni — Személyesen ismerte Kodály Zoltánt? — Az a megtiszteltetés ért, hogy többször találkozhattam vele. 1947—49-ben a Zeneművészeti Főiskolán, Budapesten, Szervánszkynál tanultam. (Kevesen tudják Szervánszky Endréről, hogy anyai ágon ő is kecskeméti származású.) A tanár úr előadásait is hallgattam. — Hogyan került Magyarországra? Mikor tanulta meg nyelvünket?