Petőfi Népe, 1969. január (24. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-29 / 23. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A MAGYAR SZOCIALISTA M­UTI­KÁS PÁ­RT B­Á­C­S­-KIS­K­UJT M­EG­Y­EI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Előrehaladás és sürgető gondok a postaszolgáltatásban Célkitűzések a kertészeti termelésben Ülésezett a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt ülést tar­tott a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága. A na­pirend első pontjaként a Szegedi Postaigazgatóság­nak a megye postaszolgál­tatásának helyzetéről szóló tájékoztató jelentését vi­tatta meg. E napirend tár­gyalásában részt vett Horn Dezső, a közlekedési és postaügyi miniszter első he­lyettese is. Mind a jelentés, mind a vita során elhangzott meg­állapítások híven tükröz­ték, hogy a népgazdaság­nak e rendkívül fontos ága­zatában szép eredményeket értünk el, ugyanakkor kör­vonalazódtak azok a terü­letek is, melyeken erőtel­jesebb fejlődésre van szük­ség. Milyen tények szólnak előrehaladásunkról? A me­gye 133 postaszervének — postahivatalának, postafi­ókjának — vezetői, dolgo­zói sokszor nehéz munka­­körülmények, korlátozott műszaki adottságok és szin­te állandó munkaerőgon­dok között állják a sarat, hogy az egyre növekvő igényeket kielégítsék. A postaforgalom éven­ként mintegy 6 százalék­kal növekszik. A munkaerőhiány miatt is, de a közönség várakozási idejének csökkentése érde­kében is — igyekszik a posta a kezelési munkafo­lyamatokat egyszerűsíteni, s a gazdaságossági szem­pontok figyelmbe vétele mellett gépesíteni. Így ke­rült sor eddig Baján, Ka­locsán, Kecskeméten, Kis­kunfélegyházán és Kiskun­halason — a pénzfelvéte­leknél — összeadógépek al­kalmazására, más helyeken a postautalványok gépi naplózására. Számos más területen — pénztár- és bankszolgálat, takarékszolgálat, értékcikk­árusítás, peremkerületek bevonása a belterületi kéz­besítés rendszerébe, levél­­szekrények felszerelése emeletes lakóházak föld­­szintjén — stb. — egész sor új módszerrel javította a posta a szolgáltatást. Ezekre vonatkozóan is több új javaslat hangzott el a tanácskozáson. Nagy teret kapott a vi­tában a külterületi kézbesí­tés — ez közönséges és ex­­presszküldeményekre, táv­iratokra egyaránt érvényes — elmaradottságának gondja. Sok esetben nagy nehéz­ségekbe ütközik a posta szolgálatából távozó kül­területi kézbesítők után­pótlása; táviratok kézbesítésére szá­mos esetben képtelen a pos­ta alkalmi kézbesítőt fogad­ni. Kérte a végrehajtó bi­zottság a posta képviselőit, úgy kezeljék ezt a problé­mát, mint az ország leg­nagyobb tanyavilágú me­gyéjének fontos igényét, amely, amellett, hogy szol­gáltatási terület, egyben kulturális követelmény is, amikor például a sajtóter­jesztés, olvasottság oldalá­ról jelentkezik. Horn Dezső elvtárs, mi­niszterhelyettes — amikor jólesően vette tudomásul a­ végrehajtó bizottság köszö­netét és elismerését a pos­tai dolgozók erőfeszítéséért, a tanácsokhoz, társadalmi szervekhez, tömegekhez fű­ződő gyümölcsöző kapcso­latokért, rövid képet adott a posta általános helyzeté­ről, a fejlesztési tervekről. Hangsúlyozta, hogy a kö­vetkező ötéves tervben a kecskeméti és kiskunfél­egyházi postahivatalok bő­vítését, korszerűsítését megkülönböztetett figye­lemmel kezelik. A következőkben a ker­tészeti termelés helyzetét tárgyalta a végrehajtó bi­zottság. Az erről szóló je­lentés megállapította, hogy a megye mezőgazdasági termelésének bruttó ter­melési értékéből a ker­tészeti termékek általá­ban 35—38 százalékkal részesednek. Ez a növénytermesztés bruttó termelési értékének mintegy 50 százalékát ké­pezi. Az ország kajszi- és meggytermelésének mint­egy felét a megye adja. Ugyancsak hasonlóan ré­szesedik a megye az ország porfel­vásárlásából. A számok bizonyítják, hogy milyen jelentős szere­pe van a szőlő-, gyümölcs­ös zöldségtermesztésnek a megye életében és egyben mennyiségileg meghatáro­zója az ország belső ellátá­sának, a felvásárlásnak és az export alakulásának is. Fontosságának megfelelő­en vitatták meg a témát. A soron levő feladatokat összekapcsolták a távlati elképzeléseteket. A felszó­lalók hangoztatták, hogy a szőlőrekonstrukciót meg­fontoltan kell végrehajtani. Az üzemek törekedjenek a hozamok növelésére és a ráfordítási költségek csök­kentésére. Megvan a lehető­ség arra, hogy rentábilissá tegyék a szőlőtermesztést. A tárolás megoldására, a hűtőlánc kialakítására szintén nagyobb met kell fordítani.figyel­Mind a szőlő,­ mind a gyümölcstermesztés járulé­kos beruházásainak szorgal­mazása igen fontos feladat. A zöldségtermesztő nagy­üzemeknél a korszerű pa­lántanevelő telepek építé­sét szintén feladatként tűz­te ki a végrehajtó bizott­ság. Ezt követően az elmúlt évi településfejlesztési ered­mények értékelésével kap­csolatos javaslatot vitatta meg a végrehajtó bizottság, majd bejelentéseket tár­gyalt. Marina Vlady a Hírös Városban Kedden Budapestre érke­zett az ünnepelt francia színésznő, Marina Vlady. Az orosz származású mű­vésznő — eredeti neve Ma­rina de Poljakov Bajdarov — Jancsó Miklós új film­jében, a francia—magyar koprodukcióban készülő Si­­rokkó­ban vállalt jelentős szerepet. Jancsó Miklós rendező már hétfő este óta a Sirok­kó című film munkatársai­val Kecskeméten tartózko­dik. Kedden a 6táb Laki­telek határában megtette az utolsó előkészületeket a forgatáshoz. Marina Vlady kedden es­te hét órakor érkezett meg Kecskemétre, ahol az Arany­homok Szállóban fog lak­ni. A művésznő és a ren­dező tüstént megkezdte a forgatással megbeszéléseket­ kapcsolatos Mn, szerdán próbákat tar­tanak és csütörtökön meg­kezdődik a film forgatása a helyszínen, Lakitelek hatá­rában. XXIV. évf. 23. szám 1969. január 29. SZERDA Ára: 80 fillér _____J Február 7—8.: kecskeméti jogásznapok Az immár több, mint tíz éves hagyományokhoz hí­ven az idén is megrendezik Kecskeméten a jogásznapo­kat. Február 7-én és 8-án kerül sor a Közalkalmazot­tak Szakszervezete, a Ma­gyar Jogász Szövetség és a Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat megyei bi­zottsága, illetve szervezetei által rendezendő és a me­gye jogásztársadalmának életében nagy eseményt je­lentő előadássorozatok, majd a jogászbál megtartá­sára. Február 7-én, pénteken a városi tanács épületének dísztermében délelőtt tíz órakor mond ünnepi meg­nyitót dr. Pradler Árpád, a Magyar Jogász Szövetség főtitkára, ezt követően dr. Mátyás Miklós, a Legfel­sőbb Bíróság elnökhelyette­se tart előadást Az új gaz­dasági mechanizmus és a büntető­jog néhány kérdé­se címmel. Délután a megyei bíróság épületében folytatódnak a jogásznapok eseményei. Dr. Kemenes Béla, a Szegedi József Attila Tudomány­­egyetem rektorhelyettese A polgári jog néhány idősze­rű kérdése és a gazdasági reform címmel tart elő­adást, majd — ugyancsak a megyei bíróság épületében — dr. Bagi Dénes, az Igaz­ságügyi Minisztérium osz­tályvezetője az új büntető­­eljárással kapcsolatos­ kodi­­fikációs elképzeléseket ös­­­szegzi. Különösen a tanácsi ve­zetőknek lesz hasznos meg­hallgatni azt az előadást, amelyet dr. Szentpéteri Ist­ván, a Szegedi József Atti­la Tudományegyetem do­cense tart a megyei tanács földszinti klubtermében az ágazati és funkcionális szervek szervezéselméleti problémáiról. Az első napon — dr. Jó­kai Lorándnak, a Közalkal­mazottak Szakszervezete főtitkárának zárszavával — tulajdonképpen véget is ér a kecskeméti jogásznapok szakmai programja. Feb­ruár 8-án, szombaton dél­előtt 10 órakor baráti talál­kozót és megbeszélést foly­tatnak a magyar jogászok Jugoszláviából érkező kol­­légiákkal. Este fél kilenc­kor kezdődik az ugyancsak hagyományos jogászbál az Aranyhomok Szálloda ös­­­szes termeiben. G. S. Utazási iroda az áruházban Érdekes — a szokásostól eltérő — szolgáltatást ve­het igénybe a lakosság a Kiskőrösi Földműve­szövet­kezeti Áruházban. A bejá­rattal szemben nemrég he­lyezte üzembe részlegét a megyei IBUSZ-iroda. A Kiskőrösön és környékén lakók ezután itt is megvá­sárolhatják vasúti, vagy autóbuszjegyeiket. Nem kell akkor sem Kecskemétre, vagy Kiskunhalasra utaz­­niok, ha az IBUSZ által szervezett külföldi, vagy belföldi társasutazáson­­ akarnak részt venni, mert itt helyben jelentkezhetnek. A kiskőrösi IBUSZ-részleg foglalkozik belföldi társas­­utazások, iskolai tanulmá­nyi kirándulások szervezé­sével, valutaeladással, kül­földi vasúti jegyek kiadá­sával, szállodai szobarende­­léssel és útlevélügye­k idé­zésével. Naponta sokan in­tézik itt utazással scapesc­­ííír­.-n.'U. Kénünkön a k,Sv''-ös' IBUSZ do’g'-z­' ügyfeleikkel foglalkoznak. Autószerviz­állomás építését hagyták jóvá bajai és a kiskőrösi kis­a ipari termelőszövetkezetek terveiben. A Kiskőrösi Ve­­gyesipari Rtsz-ben még az idén elkészül az új szol­gáltató részleg. Egy tv-készülék hatszáz gazdája — Kedves — de koránt­sem váratlan — vendégek kopogtattak be tegnap dél­előtt kiadóhivatalunkba: a kecskeméti Nemeskadar Szakszövetkezet párttitkára, Nagy Imre és Gergely raktáros.Rekettyés — A főnyereményért jöt­tünk — ez volt a beköszön­tőjük. Pillanatokon belül kiderült, hogy az 1714. szá­mú szelvénnyel a szakszö­vetkezet kollektívája nyer­te a lapterjesztési kampány fő jutalmát, a nagyképer­nyős tv-készüléket. — A város öt szakszö­vetkezete összesen száz elő­fizető szervezésére vállal­kozott — tájékoztat Nagy elv­társ. — Ezt jócskán, az egyötödével túlteljesítettük, s a városi versenynek is a harmadik helyezettjei va­gyunk. Szakszövetkezetünk­ben a gyűjtés oroszlánrésze Rekettyés elvtársé, akit ezért a vezetőség 500 fo­rinttal jutalmazott. A kecskeméti szakszövet­kezetek, úgy látszik, For­tuna kegyeltjei, hiszen egy bőrönd erejéig a Rózsaba­rack kollektívája is ott van a nyertesek sorában. — A Nemeskadar hat­száz tagjának nagyon jól jön a tv. Villany csak az irodán van, s így végre kö­zelebb kerülhet a környék­ben lakókhoz a nagyvilág — mondja a raktáros. — Gucikám, máris lehet szervezni a tagságot rendszeres tv-nézésre! — a mondja boldogan a párttit­kár. A győztes „együttes” egyébként előrelátó: már azt is megbeszélték, milyen antenna szükséges és hány méter zsinór kell majd az Orionhoz. Számunkra is nagy öröm, hogy kollektívához került a főnyeremény, s így áldá­sait több százan élvezhetik. A Nemeskadar vezetői pe­dig a nagy szerencsén túl, jó humorérzékkel, azért is elégedettek, hogy nem az egyszemélyes IBUSZ-utazás jutott nekik. Mert azt bi­zony nehéz lenne igazságo­san elosztani! r-a —r

Next