Petőfi Népe, 1971. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-08 / 83. szám

4. oldal Aki keres, talál A KECSKEMÉTI Városi ménynél, gazdaságban Tanács V. B. pénzügyi ősz- társadalom, a közösség­i­z tálya nemrégiben jelentést tehát az állam pénzét úgy készített az 1970. évi költ- szórják, hogy ez a pazar­ségvetési revíziók, ellenőr­zések végrehajtásáról, azok tapasztalatairól, megállapí­tásairól. Amint a jelentés bevezetője tartalmazza: cél, hogy a vizsgált szer­veknél átfogó gazdasági és pénzügyi értékelést készít­senek a feladatok végrehaj­tásáról, a gazdálkodásra vo­natkozó pénzügyi, számvi­teli és egyéb jogszabályok érvényesüléséről, betartá­sáról. A jelentés még annak is érdekes, már-már izgalmas olvasmány, aki különöseb­ben nem járatos könyvelé­si, pénzügyi dolgokban. Az újságírónak pedig igen jó alkalmat kínál néhány köz­érdekű gond újbóli megfo­galmazására — a közölt példákból kiindulva. Nem is azt nézzük tehát, hány intézménynél végezték el a tanács revizorai a vizsgála­tot, inkább a jelentésben szereplő szabálytalanságok közül a közérdekű gond fo­galomkörébe sorolhatókat vegyük szemügyre. Talá­lunk ilyet. Nem ott, ahol a vizsgálat apróbb megálla­pításait olvashatjuk (gép­kocsik üzemanyag-normá­jának havonkénti megálla­pítása stb.), hanem ott, ahol egyetlen ember, ha nem is szándékos, de kétségtelenül gondatlan mulasztásáról van szó. A VÁROSI TANÁCS kommunális üzemének egyik dolgozója a szabad­ságra ment és nem intéz­kedett nyolcezer virágtő felszedéséről. Ezért a tövek kifagytak, a kár: 24 ezer forint. Ezt el lehetett volna kerülni egyetlen mondattal. Hiszen pótolhatatlan ember nincs, a szabadságon levő dolgozó helyett más is in­tézkedhetett volna. Ebben a példában olyan szemlélet magja tapintható ki, amely a megye és az ország szá­mos vállalatánál, gazdasá­gában, intézményénél meg­található — mégha évről évre csökkenő számban is: a társadalmi tulajdon vé­delmének fogyatékossága, a közös vagyonért érzett fe­lelősség gyengesége. Az előbbihez hasonlóan közérdekű gond az is, hogy néhány vállalatnál,, intéz­lés még a revizorokat is megdöbbenti. A Kecskeméti Városi Tanács V. B. pénz­ügyi osztálya az elmúlt év júliusában célvizsgálatot tartott a felügyelete alá tartozó Ingatlankezelő Vál­lalatnál. A revízió kiterjedt az új székház 18 irodahe­lyiségében levő beépített szekrények kivitelezési költ­ségére is. Itt meglepő dol­gok derültek ki: a szekré­nyek összesen 573 ezer 700 forintba kerültek, mert fe­leslegesen luxuskivitelben készültek — a megrende­lés szerint. Ha típusszekré­nyeket építenek az irodák­ba, a költség „mindössze” 190 ezer forint lett volna, tehát pontosan egyharmada a több, mint félmilliónak. A pazarlás, a luxus 383 ezer forintot vitt el az ál­lam pénztárából. E VÁLLALAT régi, már leváltott vezetősége elfelej­tette, hogy takarékossági követelmények is vannak a világon. Megállapította ugyanis a vizsgálat, hogy az 1970-re (egész évre) en­gedélyezett reprezentációs 6 ezer forint költséget már az első hat hónapban kimerítette, sőt túllépte a vállalat (hogy mennyivel, az nem derül ki a jelentés­ből.) Igaza van tehát a pénz­ügyi osztály vezetőjének, amikor a jelentés bevezető­jében azt mondja, hogy az új gazdaságirányítási rend­szerben — éppen a gaz­dálkodásban érvényesülő nagyobb önállóság miatt — fontos szerepe van az el­lenőrzésnek, a gazdasági és pénzügyi revíziónak. Mert ha nincs is bűnszövetség, az apró, de később esetleg komoly hibába torkolló fo­gyatékosságok feltárása is olyan haszon, amely me­gyei, vagy akár népgazda­sági szinten a munka eredményességét szolgálja. AKI KERES, TALÁL — mondtuk a címben, s most hozzá­tesszük azt a remé­nyünket, hogy talán lesz idő, amikor a revizorok „legjobb akaratuk mellett” sem találnak semmi hibát, mert nem lesz hiba. Gál Sándor Ünnepi előkészületek A Soltvadkerti Fogyasz­tási és Értékesítő Szövet­kezet eredményes kezde­ményezése nyomán nem gond többé a községnek és környékének húsellátása. Sertéstenyésztő és hizlaló­társulást alakítottak. A társulás tagjaitól szerződés alapján felvásárolják a hí­zót és saját feldolgozó üze­mükből kerül részben tő­kehús, részben töltelék és füstölt áru formájában az elárusító helyre. Tavaly már 1000 sertést vásároltak fel a társulás tagjaitól, az idén 2500-at szándékoznak. Képünkön­ finom sonkák készülnek a a húsvéti ünnepekre. (Pásztor Zoltán felvétele) 1971. április 8, csütörtök Figyelmet érdemelnek az A lakosság ellátásában, árutermelésben jelen­tős szerepet töltenek be a háztáji gazdaságok. Me­gyénkben évente 50—60 ezer tonna növénytermesz­tésből származó árut visz­nek piacra, 7—10 ezer ton­na húst termelnek, tojás­ból pedig kétszer annyit értékesítenek mint a szö­vetkezetek. A háztáji gazdaságok te­hát társadalmilag hasznos munkát végeznek, ezért az állam támogatja tevékeny­ségüket. Kedvezményesen kisgépeket, állattenyésztési felszerelést kaphatnak. A saját tenyésztésből szár­mazó szavasmarhákra — megfelelő feltételek esetén — darabonként 8 ezer fo­rint állami támogatásban részesülnek. A szövetkeze­tek közvetítésével történő áruértékesítéseik után, kedvezőtlen adottságú gaz­­­daságoknak, ártámogatást folyósítanak. Ezzel létrejön a kisüzem és a nagyüzem érdekegysége. A termelő­­szövetkezetek előnyös szer­ződéskötésekkel segítik háztáji gazdaságok fejlesz­­­tését. A szervezett értéke­sítés azzal az előnnyel jár, hogy a szerződő felárban részesülhet. A közös segíti a háztáji gazdaságokat a vetőmagbeszerzésben, fo­gaterővel és a talajmun­kákban. Több helyen fóliát ad a közös a háztáji ker­tészetekhez. Gondoskodik a növényvédőszer, műtrá­gya beszerzéséről. A me­gyében több termelőszövet­kezet idei terveinél már figyelembe vette a háztáji gazdaságok érdekeit, az it­teni munkaidő-ráfordítás egy részét jóváírják és megtérítik. A háztáji gazdaságot te­hát egyre inkább üzemág­nak tekintik a termelőszö­vetkezetekben. A támoga­tások köre, mint ahogy az előbbiekben szó volt róla, elég széles. Gyakran vita van arról, hogy megfelelő mértékűek-e a juttatások. Figyelembe kell venni, hogy a háztáji és a kise­gítő gazdaságok termelése, nemcsak a belső ellátás, hanem export szempontjá­ból is jelentős. A termelés segítése indokolt az áru­termelés növelésére való ösztönzés érdekében. A fej­lődés későbbi szakaszában a korszerű mezőgazdaság megerősödésével a háztáji gazdasági jelentősége csök­ken. Addig is szükséges a tá­mogatási rendszer jelenleg követett irányzata. A háztáji és a kisegítő gazdaságok mindenképpen nagyobb figyelmet érde­melnek, nemcsak a támo­gatások szempontjából, ha­nem minden vonatkozás­ban. Ezért hasznos kezde­ményezések a háztáji tár­sulások, amelyek egymás után alakulnak a megyé­ben. Már az elmúlt esz­tendőben is sok millió fo­rint értékű áru került in­nen az ország ellátásába és exportra. Herczeg Kiss Béla Milyen lesz a világkiállítás díszcsarnoka? Egy mondatban talán így lehetne kifejezni: méltó a világkiállítás nemzetközi rangjához. A magyar ter­vezőművészek, a kivitelezők tehetséges alkotómunkáju­kat igazolják az egész vi­lág előtt. A kiállítás látogatóit a főbejárattal szemben hatal­mas, látványos díszcsarnok fogadja. Itt helyezik el a részt vevő országok repre­zentatív nemzetközi bemu­tatóit. A közönség ennek folytán hozzáértőbben te­kinti meg a különböző té­mákat: a vadgazdálkodást, sporthorgászatot, a kynoló­­giát, a természetvédelmet. A díszcsarnok tervei már a múlt évben elkészültek. A tervpályázaton Fekete György műve nyerte el az első díjat, s eszerint fog­tak hozzá az építők a ki­vitelezéshez. A díszcsarnok középső részén fogadótér van, amelyben a világ vadásza­tát szimbolizáló képzőmű­vészeti alkotásokat, a részt vevő országok zászlóit, a nemzetközi vadászati, hor­gászati szervek jelvényeit, valamint a kiállítás emblé­máját helyezik el. Mind­ezekhez képzeljük hozzá a különleges világítási meg­oldásokat. A fogadótér excentrikusan elhelyezett körívein belül különleges világításban megjelenő diorámás vadász­jeleneteket és filmvetítést tervezett a belsőépítész. Az oldalhajókban a részt vevő nemzetek bemutatóit helyezik el. Egy-egy or­szág számára itt 15—30 négyzetméter függőleges és 10—15 négyzetméter víz­szintes bemutatási felületet alakítanak ki. A díszcsarnok olyan lesz, mint a természet templo­ma, s az ember, aki vágyik a természet szépségeire, a jelképét találja meg az <jó világrész alkotó békevágyá­nak. Kovács Imre 32. Hajnal felé az ablak közelébe húzott fotelba ros­­kadt, és elnyomta a fáradtság. Kábultan aludt. Nyo­masztó álmok kínozták. Vissza-visszatért egy álom­kép. Kopott irodát látott, és az asztal mögött egy karvaly ült. A karvaly a rendőrség egyenruháját vi­selte. Hangja bántó, csőre éles volt, s valahányszor Berti hazudott, kicsípett egy darabot a testéből. Sze­mébe végül is fájdalmasan hasogató fény szúrt, mert az asztalon álló hatalmas reflektort a karvaly be­kapcsolta, és a rávetített izzólámpából parányi égő nyilak zúdultak lezárt szemhéjaira. „Megölted a gaz­dát?” — rikácsolta ritmikusan az egyenruhás madár és feje időnként Charley-re, Luciano testőrére ha­sonlított. És ő hiába kapta szeme elé kezét, a fény­nyilak áttörték bőrét is, csontját is és tűhegyes vé­gük agysejtjeiben akadtak el. Nyögött, tiltakozott, míg csak fel nem riadt. Akkor is percekbe tellett, mire ér­telme felfogta, hogy a reflektor a nap volt, amely már meglehetősen magasra hágott a déli égen ... Bambán hunyorgott és nem látott. A fürdőszobáig vánszorgott. N­ehézkesen hajolt a csap alá. A tarkó­jára zubo­*ó hideg víz lassan magához térft •••te Meg­borzong i és a borzongás kirázta belőle a félelem szülte álom szorongását. „Furcsa” — emlékezett vissza kicsivel később. Mi az ördögnek kínlódhatott álmában a főnök testőré­vel? Mint minden szicíliai, Berti is babonás volt. Gyermekkorában annyiszor hallotta, hogy az álom nem oktalan játék, hanem a lélek jövőt megsejtő mélységeiből a tudatig feltörő figyelmeztetés. Még mindig szentül hitt ebben. S mert ritkán álmodott, különös jelentőséget tulajdonított minden álomkép­nek. Az éjszaka, amíg ébren leste, mikor settenked­nek a szálloda felé a megölésére, vagy elfogására ér­kező árnyak, sok minden eszébe ötlött elmúlt életé­ből. Három utcával odább magasodtak az Ucciardoi­ne komor falai... És tíznapos szicíliai tartózkodása után csak most figyelt fel erre. — Az Ucciardone — mormogta maga elé. A palermói börtön a biztos ha­lál. És Berti nem tudhatta, hogy Don Russo milyen viszonyban van a jelenlegi palermói rendőrfőnökkel. Lima, a polgármester, a maffia embere. Erről sze­mélyesen győződhetett meg az ájtatos Manzella házá­ban tartott Donok tanácskozásán, hiszen a polgármes­ter Manzella mellett ült és állítólag személyesen is jó barátok volta­k. És Manzellának mégis meg kellett halnia. Lehet, hogy Russo valamelyik pisciottója­­ már őkörülötte settenkedik napok óta, s csak az alkalmas pillanatot várja, hogy rásüsse a laparát, mert szem­befordult Russóval, meg is sértette elég oktalanul Mussobelliben és szembefordult a Madre Nobile­­vel, amikor Lucianóhoz, az amerikásokhoz szegődött. „Nem, ez képtelenség” rázta tagadóan a fejét. Ha el akarták volna némítani, már az éjszaka érte jöttek volna. ... Amint Maria megérkezik, ahogy táviratozta, nyomban elviszi innen­ északra. T • mm! Nem jó” — tűnődött. Luciano elől nem d el. Szembe kell néznie a nagyfőn . 1 .Talán jószán­tából is beleegyezik, megengedi, ho­gy magával vigye Mariát és kilépjen az üzletből.” Lehet, hogy igen, le­het, hogy nem. Ha nem! Lelövi. „Rossz! Nagyon rossz!” Charley védi Lucianót. Túl nagy a kockázat. De akkor hogyan végezzen vele? Órákig töprengett, míg eldöntötte: meg fogja mérgezni. Lucky az utóbbi időben elég sokat panaszkodott fűnek-fának a szívé­re. „Ez az! Egy hatásos szívgörcs” — és viheti Mariát Az üzletet felszámolja, vagy ha nagyon szorongatják, átadja valamelyik vállalkozó kedvű fiatalnak, s­ ő vég­re szabadon, Mariával az oldalán, visszavonulhat a Como-tó partján épült villába. Esetleg Svájcba, vagy bárhova, ahova a lány csak akarja. „Megszabadítom ettől a homoszexuális, impotens disznótól”, s ahogy erre gondolt, szorongása is felol­dódott Délelőtt tíz óra volt. Megéhezett. Mindenesetre óva­tosan nyitotta ki szobája ajtaját. Aggodalma felesle­ges volt, a folyosón egy lélek se járt. Lent a hallban pedig, a portás, barátságosan üdvözölte: — Szép na­punk van, uram — mondta. — Senki se keresett? — kérdezte Berti. A portás a 107-es számú kulcsrekeszre pillantott. Üres volt. — Nem, uram, és üzenet, levél sincs... Óhajt reg­gelizni ? Bertinek már száján volt az igen, ám az utolsó pil­lanatban eszébe ötlött, okosabb lesz, ha valamelyik dóm mögötti tavernában étkezik majd. — Köszönöm, nem vagyok még éhes — válaszolta — ellenben készítse el a számlámat és adjon egy lé­gimenetrendet. — Ó, már itthagy bennünket? Uram, Szicíliában csodálatos az ősz, s még csak most kezdődik — ha­­’ •m­a est­eWottan a portás, miközben Berti elé tette a légimenetrendet. (Folytatjuk.)

Next