Petőfi Népe, 1972. március (27. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-15 / 63. szám
1972. március 15, szerda főiskolások örömére... A városi KISZ-bizottságkerestek, a találkozót a rövid telefon beszélgei előzte meg: — Diákklub nyílik a pindubban. — Mikor és hogyan ... ? — Ha érdekel, délutánkor gyere el a kecskemét Zrínyi Ilona Általános Lolába. Mindent elmonnk... A pinceklub külső terme zepén színpadi emelvény, benti helyiségben egyisra fordított asztalok,kék. Valami ülőalkalmasságot keresünk. A megszélésre öten jöttek el: csy György iskolaigazgó Kiss Katalin, a városi SZ-bizottság munkatár, Boza Pál, a műszaki iőola hallgatója, Kovács réz, a kertészeti főiskohallgatója és Prokop Ju., a Kecskeméti Óvónépző Intézet hallgatója. It. mostani megbeszélés sztvevői már több alkammal találkoztak egyíssal. Nem könnyű felat létrehozni a Kecskerten tanuló főiskolások úsági klubját. A márci 15-i megnyitót nagyon munka, fáradság előzmeg. . A megállapodás A vizsgaidőszak után, janár végén a Kecskeméti iaipari és Automatizálási Északi Főiskola, a Budaszi Kertészeti Egyetem kcskeméti kara és a Kecsméti Óvónőképző Intézet ISZ-szervezete segítséget :rt. a városi KISZ-bizottgtól egy közös,főiskolai, ISZ-klub létrehozásában, z ifjúsági szövetség kecsiméti vezetői a Zrínyi talános iskola pinceklubját javasolták erre a célra. A főiskolások ezután felkeresték Vécsy György igazgatót, s neki is elmondták a problémájukat. Rövid megbeszélés után szerdai és a szombati napaban megállapodtak... A szervezés Miután tisztázódott, hogy hetenként két napra megkapják a pinceklubot, a főiskolások elkezdték új birodalmuk kialakítását. Kiss Katalin irányításával főiskolánként 3—3 tagú vezetőséget választottak, s elkészítették a szervezeti szabályzatot. Eszerint a klub szerdán este 7 órától 11-ig, szombaton 7-től éjfélig tart nyitva. A klubba csak azok a fiatalok léphetnek be, akiknek a három főiskola KISZ-szervezete igazolványokat adott. A főiskolások — havonta váltva egymást — ügyeletet tartanak. Egyelőre nagyon kevés a pénzük. A megyei, illetve a városi KISZ-bizottságtól egy magnetofont kaptak. Ennyi „tőkével” indulnak. Tervük szerint azonban a befizetett tagsági díjakból különböző játékokat vásárolnak majd. A műszaki főiskolások kérésére több sakk-készletet vesznek. Egy biliárdasztal is kellene. Erről azonban csak jövőre lehet szó... Az óvónőképzősök a gazdasági feladatokat vállalták. A büféről saját maguk gondoskodnak. Az összejövetelek, klubestek ételés italkínálata nem változatos, de a diákok ragaszkodtak a jó nagy zsíroskenyérhez és a Kinizsi sörhöz. Változatos program Március 15-én Ifjúsági nagygyűléssel nyitják meg a főiskolások klubját. A hónap második felében a pályaválasztásról rendeznek előadást Író—olvasó találkozóra hívják meg Buda Ferenc költőt. Április elején kerül sor a három kecskeméti főiskola irodalmi színpadának közös bemutató estjére. Ezenkívül még ebben a félévben a megyeszékhelyen tanuló külföldi diákokkal találkoznak a klubtagok. A főiskolákon mostanában mindenki az új diákbirodalomról beszél. Érthető ez, hiszen régi álom valósul meg szerdán, amikor a nagygyűlés előtt az iskola falára kifüggesztik a táblát. főiskolások ifjúsági klubja: Tarnai László f*rt Győr új ra városközpontja A győri tanácsházával szemben épült hatalmas alumínium homlokzatú épülettömbbel Győr új arculatot kapott Az üvegpalota alatt több száz gépkocsi elhelyezésére szolgáló kolót is létesítettek. par(MTI-fotó : Balassa Ferenc felv. — KS) 20. Ezek mindegyikének egyszerű tagokból alapított csapat áll rendelkezésére. Az egyszerű gok egy-egy bizonyos business-szel foglalkoznak: télibarlangot, vagy nyilvánosházat vezetnek, kábítóerekkel üüzérkednek stb. Országos viszonylatban a Isa nostrát a „nagy Tanács” vezeti, amely tizenkét emélyből áll, s ezek közül öten New York-i „boss”-ok szervezet tagjainak több mint egyharmada ugyanis Nw Yorkban működött, s így ebben a városban öt alád volt. Lehetetlen részletesen elmondani mindazt, ami Vachi „gyónása” során kiderült. Helyszűke miatt még „nagv tanács” tagjainak, vagy a „családvezetők”-nek nevét sem tudjuk felsorolni, kommentálni. Vegyük pldául Vito Genovesének a „szicíliai csók”-os emberek az esetét. A lehető legjellemzőbb eset. Genovese >a New York-i család „boss”-a volt. Amikor az 1934— 135-ös években a rendőrség a nyomába szegődött, enovese elmenekült Olaszországba. Gyakran megtörni, hogy a szicíliai Maffia elrejtette a sarokba szokott amerikai—olasz „boss”-okat. És megfordítva, Genovese helyét Frank Costello vette át. 1945-ben az amerikai katonai rendőrség felkutatta Genovesét Olaszrszágban, és visszaszállította az USA-ba. Ámde a vizslat dossziéból boszorkányos módon eltűntek a vádatok ... Az FBI tizennégy évig várt 1958 őszén végre került egy tanú aki hajlandó volt Vito Genovese ellen válni. A New York-i rendőrség letartóztatta Elmer Burét, aki Lucky Luciano és Albert Ananstosia személyi szerei közé tartozott, most pedig közeli munkatársa olt Genovesének. Burke letartóztatását a legnagyobb fokban tartották, a börtön nyilvántartásában álnéven szerepelt, s mindössze néhány FBI-ügynök tudta, milyen szerep vár Bürkére. A gengszterizmus és ennek rejtélyei ellen küzdő amerikai törvények megengedték, hogy azok a bűnözők, akik hajlandók „beszélni”, ne vádlottakként hanem koronatanúkként jelenjenek meg a peren.Genovese, amikor letartóztatták, nevetve mondta: „Nem számít boys, hamarosan visszatérek!” Genovese nem véletlenül volt olyan biztos a dolgában. Tizenegyszer jelent már meg vádlottként a törvény előtt: négyszer emberölésért, vagy emberölésre való felbujtásért kétszer adócsalásért és ötször kábítószer-csempészésért. Tizenegyszer tartóztatták le és ugyanannyiszor szabadon engedték. Miért? Bizonyítékok és tanúk híján. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy bizonyos Harry Westen hajlandónak mutatkozott tanúskodni, azonban éppen a tárgyalás napján elrabolták és meggyilkolták. Elmer Burke őrizetét körültekintően szervezték meg, nehogy ő is Harry Westen sorsára jusson. 1958. december 2-án délben kihozták a cellájából és felvonóval szállították a 16. emeletre, ahol a főügyész várta. Itt, a folyosón hirtelen megjelenik egy jól öltözött, rendkívül erélyes úr, meglobogtat az őrök orra előtt valami engedélyfélét, s követeli, hogy pár percig négyszemközt beszélhessen a tanúval. Az ismeretlen betuszkolja Bürkét a 16/384-es cellába. Figyelem! Ez az egyetlen cella, amelynek ablakán nincs rács. Eltelik két perc, öt perc, tíz perc, a hosszúra nyúlt „rövid beszélgetés” még tart amikor hirtelen felüvölt a börtön szirénája. Az őrök berohantak a 16/384-es cellába, ámde a cella üres! Lent az udvaron viszont egy felismerhetetlenségig összezúzódott hulla fekszik: a koronatanú. Másnap meghalt Pietri Mugnani is, aki letartóztatása után — állítólag — „csipogott”. A New York-i központi börtön kápolnájában istentisztelet közben szúrták le. A „geng” megvédte főnökét Genovese ismét megszabadult Később azonban Genovese mégsem bizonyult eléggé szemfülesnek; a kábítószercsempészek tömeges lebukásának időszakában hurokra került s tizenöt évre bevonult a New York-i központi börtönbe, ahol aztán Joe Valachival is találkozott. Szabadulása után Vitone Genovese csendben éldegélt egy kis villában New York mellett, s itt is halt meg, ágyban, párnák között. 1969 februárjának egyik hóförgeteges napján. A Cosa nostra az alkoholtilalom emlőién nevelkedett. Ma a „bűn szindikátusai” — mert a Cosa nostra i legnaagyobb ugyan, de nem az egyetlen — áttértek a kábítószer-kereskedelemre, amely talán még a szeszcsempészetnél is jobban jövedelmez. (Folytatása következik) 5. oldal „A szakmát művelők híján — megszüntettük...” Furcsa lenne a címben megfogalmazott szöveget olvasni az Országos Szakmajegyzékben, valamelyik mesterség neve mellett Ez nem furcsa. Ez lehetetlen. Ez a képzelődés, sorakozhatnának máris az ellenérvek. De miért lenne lehetetlen, miért lenne képzelődés? A jelenlegi tanévben néhány szakmunkásképzőben egész egyszerűen nem indíthattak — jelentkezők híján — első osztályt. Például a kovács és az öntő szakmában. Másutt meg kohásznak, vagy vájárnak készülő fiatalokból nem verbuválódott egy osztályra való. Amott még ács, állványozó vagy kőműves osztály nem jött létre. Jelenleg 32 olyan szakmát emlegetnek, amelyekben az utánpótlás, esztendők óta, rendkívül nehéz. Ezeket minden évben a tervekhez képest 40—50—60 százalékkal kevesebb fiatal választja. így történt tavaly is, pedig az 1971/72-es tanévre a vártnál húsz százalékkal többen jelentkeztek szakmunkástanulónak: 91 ezer fiatal állt volna szakmunkásnak a tervezett 75 ezer helyett. Ez a túljelentkezés a kétkezi mesterségekre — évtizedekre visszatekintve — példa nélkül áll, mégis: azt a bizonyos 32 mesterséget változatlanul kerülte az ifjúság. Pedig ennek 32 szakmának majd a fele allapvető mesterség: a vasipar öntő, kovács, kohász nélkül, a bányák vájár nélkül, az építkezések kőművesek nélkül nem boldogulhatnak. Demográfiai mélypont a szakmunkás• képzésben Az előzetes számítások szerint a negyedik ötéves terv időszakában évente átlagosan 35 ezerrel kevesebb fiatal hagyja majd el az általános iskolákat. A középiskolai létszámot a tervek szerint — ennek megfelelően — mégsem veszik kisebbre. A demográfiai mélypont tehát — a tervek szerint — csak a szakmunkásképzést sújtja majd! A harmadik ötéves terv idején az általános iskola elvégzése után a fiatalok 66 százaléka szakmunkásképzőben tanult tovább. A jelenlegi terv módosítja ezt az arányt csupán 59 százalékot tervez szakmunkáspályára. Tehát a már eleve kevesebből is kevesebbet. Ezeket az arányokat persze nemcsak vitatni lehet — vitatkoznak is rajta a szakemberek — de megváltoztatni is. Ám tervezzünk bár több ifjút a szakmunkáspályákra indítani, az nem vitás, hogy a legkevesebb változatlanul abba a 3? szakmába jut majd, amelyeket eddig sem rohamoztak. Mi pótolja majd őket? Sokan azt mondják: a technika. Nem vagyok kishitű, de nehezen tudom elképzelni, hogy a következő évtizedben sikerül akárcsak az úgynevezett nehéz munkahelyeken is az embert génekkel teljesen helyettesíteni. Három műszak helyett egy Sokan azt mondják:majd a szakközépiskolában végzett, középfokú képesítésű fiatalok állnak oda önteni, kovácsolni, falat rakni .. Eddig a következőket láttam: akinek érettségi lapul a zsebében, az igyekezett magának íróasztalt keríteni, vagy valamilyen irányító pPe-CT-ző kisfőnöki beosztást. Igaz, a szakközépiskolákban tanulnak szakmát is, de a szakközépiskolából kikerült fiatal tetemes hátránnyal indul kétkezi munkában a szaka munkásképzőből érkező fiatalhoz képest. Kisebb óraszámban tanulja a szakmát és lényegesen kevesebb a gyakorlata, ami egy kétkezi mesterségnél mégis csak döntő. Van, aki azután mondja: ugyan, tíz éve hallom már ezeket az aggályokat, a munka mégsem állt egyetlen gyárban sem. Szelerintem viszont igenis leállt! A nap egyik felére mindenképpen. Mert az a leállás, amikor jól felsze* relt öntödék csak egy műszakban dolgoznak három helyett, s még ebben a* egy műszakban sincs valamennyi drága berendező* munkába állítva — emberhiány miatt Miért nem mennek a fiatalok ezekre a pályákra? Nem igaz, hogy a kétkezi munka riasztja őket A tavalyi rekordjelentkezés a szakmunkásképzőkbe ezt igazolja. Ezek szerint máshol a baj. Mondják: ezek nagyon piszkos mesterségek. Az autószerelésnél piszkosabb munka nincs. Tessék utánanézni, mégis, ezen a pályán tolonganak a jelentkezők. Ennek pedig csak egy magyarázata lehet — a jövedelem. A teendők egy részét tehát itt kell keresni más szakmáknál is. A teendők egy részét... Ezt hangsúlyozni kell, mert ez nem lehet csak a jövedelem témája. A társadalmi fontosság tudata is lényeges elem. S ennek érzékeltetése folytonosan — nemcsak bérkérdés. (S csak borravaló, mint nemaz autószerelőknél.) Szociálpolitika, káderpolitika, környezet és így tovább. S nem országos, hanem vállalati. Nem az országos nagy programokkal van a baj, de valakit — csoportokat, mesterembereket csak ott lehet jutalmazni, tisztelni, előnyben részesíteni — ahol él, dolgozik, azaz a munkahelyén. Mi hát a segítség? A mai fiatalokra a toborzó szép szavak aligha hatnak. Kormányhatározattal megtölteni azokat az üres iskolapadokat — antidemokratikus lenne, s elképzelhetetlen is. Ezért végül is a magam részéről azok mellé állok, akik azt hangoztatják, a vállalatoknak kellene — saját és valamennyiünk érdekében — azon igyekezni, hogy ezek a mesterségek vonzóvá váljanak. Ilyesmire a szakmunkásképző intézeteknek nem futja. A kovács- és öntőműhelyek, kohászati üzemek fejlesztésére, a munkakörülmények javítására az eddiginél jóval többet szükséges költeni. A bérekben, a jutalmakban, a vállalati belső szociális intézkedésekben — lakásépítés, üdülés, öltözők — az eddiginél sokkal észrevehetőbben illene honorálni ezeket az ún. „hiányszakmáknak” művelőit. Van mód a szakamák közötti differenciálásra egy-egy vállalaton belül is! Ez többet segítene, mint amiféle panaszkodó vagy elítélő nyilatkozat a túlságosan eliényelmesedett mai ifjúságról. G. F.